Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-17 / 190. szám, péntek
8 Életmód ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 17. A vonzás és taszítás titka - testünk jellegzetes illata lllattan alapfokon ZALABA ZSUZSA ai civilizált világunkban a szagokat gondosan elkendőzzük. Színtelen-szagtalan vagy éppen a mesterségesen előállított illatokkal, uniformizáltan próbálunk hódítani. Pedig az élményeink és emlékeink is gyakran éppen az illatokhoz kötődnek: édesanyánk és kisbabánk illatához, a kert és az erdő, a vízpart és a kirándulásaink mámorához. Az illat ihletet és vágyakat szül. A szaglás elsősorban a kapcsolatteremtés eszköze. Az arabok világosan érzékelik az emberek szándéka és szaga közötti összefüggést. Az arab házasságközvetítő igen körültekintően igyekszik biztosítani a házasságok sikerét. Alkalmanként még arra is kér engedélyt, hogy megszagolhassa a házasulandó leányt, és ha véleménye szerint „nem szaglik jól”, inkább eláll a közvetítéstől. „Az illatok vonzóvá és taszító- vá tehetik az embert. Van, akiről úgy érezzük, finom illatú a bőre, a haja, s biztosan minket is szeret valaki a természetes illatunkkal együtt. Az illat, ami orrunk nyálkahártyájának több mint ötmilliószaglósejtjén keresztüljuttatja el az információkat az agyunkba, szíven üthet vagy éppen kiábrándíthat bennünket a vágyva-vágyott partnerünkből, a szemre tetszetős és szívünket megdobogtató kedves idegenből. Mégis, ha el szeretnénk valakit csábítani, a legfinomabb parfümöt kenjük magukra és illatos krémekkel simítjuk el az idő arcunkba vésődött nyomait” - mondja a budapesti SHOW-HAJ népszerű kozmetikusa, Bettina, és megjegyzi, hogy a csábítás sikerrel végződhet, ám ha komollyá válik a kapcsolat, akkor a tartós együttlét úgyis feltárja a valóságot: természetes illatunk vonzerejét. „Nem mindegyikünk szereti a kábító illatoktól bódító embertípust, márpedig a nők előszeretettel fújják magukra és ruháikra a mérföldekre is érezhető, tömény illatú toalettvizeket és parfümkivonatokat. Napóleon imádta kedvese, Josephin illatát. „Ne mosakodj, jövök!’’-féle mondását nem árt az eszünkbe vésnünk. Ne felejtsük el, a tisztálkodást nem helyettesítik a szépítősze- rek és a kenceficék.” Vitathatatlan: bőrünk törődést érdemel. A bőrápolás utolsó fázisaként vethetjük csak be az illatszerek használatát. Az illatszereket azonban gondosan válasszuk meg, és mértékkel alkalmazzuk. Inkább titokban, észrevétlenül hasson, mintsem agresszívan és már-már élvezhetetlenül. bőrtípus-analízis Bőrtípusunk nem állandó egész életünk folyamán, hanem változik, az idő múlása általában szárazabbá teszi. Ha tizenéves korában pattanásos bőrétől szenvedett, ne könyvelje el magát zsíros bőrűnek, különösen akkor nem, ha már jócskán túl van a harmincon! Ha helyesen akaija ápolni bőrét, legyen őszinte önmagával! Normál bőr Szerencsésnek mondhatja magát, ha nomál bőre van. Gyengéd gondoskodással tartsa is meg ilyennek. Ne vegye magától értetődőnek, használjon naponta finom arclemosókat, arcvizeket, hidratálókat, hetente egyszer alkalmazzon arcpakolást. Száraz bőr Száraz bőrét ajánlatos a rendkívüli hőingadozásoktól és a széltől védeni. Semmi esetben sem használjon szappant, inkább finom arclemosó tejet, alkoholmentes arcvizeket, nappali hidratálókat. Mindenképpen használjon éjszakai krémet, hetente egyszer-kétszer pedig hidratáló pakolást. Érzékeny bőr Az érzékeny bőrt távol kell tartani minden lehetséges - akár a levegőben, vagy a kozmetikai termékekben előforduló - allergéntől. Olyan lemosókat, arcvizeket, hidratálóat használjon, amelyekben nincs alkohol, illatanyag, sőt lanolin sem. Ne használjon komplex szintetikus, magas feldolgozottságú vegyi anyagokat tartalmazó ránctalanító krémeket, mert ezek ellentétes reakciót válthatnak ki. Inkább kerülje az arcpakolásokat és a bőrradírt. Zsíros bőr A zsíros bőr problematikus bőrré válhat, ezért ne folyamodjon drasztikus készítményekhez, amelyek a problémát csak súlyosbítják. Könnyű, kiegyensúlyozott pH-értékű szappant, lemosót, vagy arcvizet használjon és zsiradékmentes hidratálókat. Hetente egyszer vagy kétszer használjon bőrradírt, heti egy alkalommal a bőr mélyebb rétegeit tisztító arcpakolást. Jót tesz a heti egyszeri gőzölés. (-malév-) ÉLS7MOD J Augusztus 17. Kedves Olvasó! Ha beküldi a szelvényt és megírja nekünk véleményét, meglepetésben részesül. Címünk: Életmód Prievozská 14/A P.O.Box 49 824 88 Bratislava Legközelebbi számunk augusztus 31-én jelenik meg, amelyben végre sor kerül az eddig szerkesztőségünk címére érkezett levelek ismertetésére. A mai szelvénnyel még Ön is elküldheti véleményét, és értékes ajándékokat nyerhet. A szakemberek szerint, amikor válságba kerülünk, tudatosítanunk kell: a padlóról is lehet jól startolni A nehezebb megoldás jobb KAMONCZA MÁRTA va a lehető legrosszabb forgató- könyv szerint vált el; Éppen a gyermek- gondozási szabadságát töltötte, amikor a félje az újonnan átalakított családi házba beállított fiatal és csinos barátnőjével. Igaz, a tágas házban két család számára is bőven volt hely, s elvben a férj a barátnőjével, a válófélben lévő feleség pedig két fiával jól megférhetett volna. Dehát, mint ahogy Éva fogalmaz, az ember nem gép, érzései is vannak és bizony nehéz elviselnie, hogy a férjén és az ő kemény munkájával is átépített házon mással is osztoznia kell. ,,Azt hittem megbolondulok a tehetetlenségtől. A férjemet szerettem és nehezen viseltem, hogy a szemem láttára egy másik nővel él. Sokszor már nem tudtam uralkodni magamon, üvöltöztem a barátnőjével, veszekedtem a férjemmel. Persze ezt látták a gyerekek, akik torkukszakadtából bömböltek, a férjem kiabált, röviden: az életünk egyre elviselhetetlenebbé vált. Ehhez hozzájött az édesanyám, aki „ugye én megmondtam, hogy ez nem egy jóravaló férfi, dehát neked akkor nem lehetett beszélni“ szöveggel boldogított műiden látogatása alkalmával. Egyszer azonban tőle teljesen szokatlanul módon, azt mondta nekem: Veszett több is Mohácsnál, költözz el a házból. Nálam elférsz a gyerekekkel együtt, így is lett. Az anyám nyugdíjából, a gyerekek családi pótlékából és az én szociális segélyemből éltünk. Pontosabban: tengődtünk. A férjem a gyerekeket bolondította, az anyám egyre gyakrabban kiborult. Közben elválasztottak bennünket, csak éppen a közös vagyonon, az átépített családi házon nem tudtunk osztozkodni. A férjem, aki egyébként építészmérnök, váltig azt hangsúlyozta, hogy a romos házból az ő keze munkája által lett modem, kényelmes otthon. Én persze ellenkeztem, hiszen én is éjt nappallá téve dolgoztam, végül a bírónő elnapolta a pert és azt tanácsolta próbáljunk megegyezni. Amíg a válási procedúra zajlott a nagyobbik fiam meggyújtotta az ágyneműt az óvodában, máig nem tudom, hogyan történt pontosan. Az óvónő azt tanácsolta, vigyem a gyereket pszichológushoz. Sokadszor mentünk hozzá, mire egyszer azt mondta: „Anyuka, én úgy látom nem a gyerekkel van baj, hanem önnel. Változtassan az életformáján.“ Először értetlenkedtem, felháborodtam, hogy mi jogon tanácsolgat nekem, aztán elgondolkodtam a pszichológus szavain. Amikor legközelebb mentünk, már megkérdeztem, mit gondol, hogyan változtassak? Gépipari szakközépiskolát végeztem, a környéken esélyem sincs arra, hogy két apró gyerekkel munkát találjak. „Pedig mindenképpen változtatnia kell, keressen munkát magának, legyenek céljai. Gondoljon arra, hogy a padlóról is lehet jól startolni“—biztatott. Otthon aztán megpróbáltam összeszedni a gondolataimat: mi rossz érhet még? A férjem elhagyott, nincs munkám, nincs lakásom, viszont van két gyerekem, akiket el kell tartanom. A munkahivatalból küldözgettek különböző cégekhez, vállalkozókhoz, de sehová nem kellettem. Esténként sírtam és ha a gyerekeim nem lettek volna valószínűleg véget vetek földi szenvedésemnek“ - meséli válása történét Éva. Hosszú hónapok teltek el eredménytelenül, míg végül egy vállalkozó megsajnálta, és hétvégekre alkalmazta elárusítóként. Egy pici élelmiszerboltban dolgozott. A munkaidő szombaton és vasárnap reggel hattól este tízig tartott, de ha egy- két italozó még akart néhány üveg bort, Éva tíz után is készségesen kiszolgálata őket. „Eleinte lesütöttem a szemem, amikor ismerős jött vásárolni. A volt férjem lépten nyomon azt hangoztatta, hálát ad a sorsnak, hogy megszabadult tőlem, mert rá, a jó menő építészre is rossz hatással lennék. Szégyelltem is magam. Egyik nap az anyám azzal állt elő, hogy ő nyugdíjas fejjel már egy kis nyugalomra vágyik. Értettem a szóból. Talált a házban egy kiadó garzonlakást, amit később megvásároltam. Miután a lakásra pénz kellett, megkértem a munkadómat, adjon nyárra valamilyen pluszmunkát. Mint kiderült van egy élelmiszer- boltja az egyik üdölóhelyen. Kiköltöztem a fürdőhelyre, és látástól vakulásig dolgoztam. Közben megtanultam, hogyan lehet boltot működtetni, könyvelni, árut rendelni, tárgyalni a szállítókkal, s amikor a főnököm azt mondta, eladja az egyik éllemiszerboltját, megvettem. Tehát magam is vállalkozó lettem. Most eljutottam odáig, hogy hosszú idő után a fiaimmal elmentem egy hétre a Tátrába nyaralni, van egy használt autóm és azt tervezem, megveszem a mellettem lévő garzonlakást. Sőt, idővel szeretnék még egy üzletet nyitni. És ami mindennél fontosabb: úgy érzem magamra találtam.Mind a mai napig hálás vagyok annak a pszichológusnak, aid azt mondta, a padlóról is lehet jól startolni. Az én példám igazolja, ez így van. Nekem is nehéz volt megtapasztalni azt, hogy amikor bajba kerülök nem vagyok vonzó az emberek számára, az államról nem is szólva, mert az a bizonyos szociális háló nagyon lyukas. A saját bőrömön tanultam meg, a bajban csak saját magamra számíthatok“, állítja Éva, aki fanyarul ugyan, de hozzáteszi: nemcsak jól kell tudni férjhez menni, de elválni is tudni kell. Éva ma kiegysúlyozott, élvezi az üzletasszony szerepét, s bár még mindig szomorúan gondol a volt férjére, de mint mondja, minden rosszban van valami jó. Ha nem válik el, valószínűleg sohasem lett volna vállalkozó. „Tízéves voltam, amikor az édesapám meghalt. Édesanyám egyedül nevelt, nem éltünk fényűzően, de semmiben, nem szenvedtünk hiányt. Férjemre mindig felnéztem, amikor megismertem már jól menő mérnökember volt. Először kissé idegenkedtem a családi ház vásárlásától. A férjem unszolására vettük meg az elhanyagolt épületet. Néhány héttel később már magam meszeltem, festettem a lépcsőkor- látot, a kertben bokrokat, virágokat ültettem. Az anyám szerint szerencsés természetem van, mert mindig tudok alkalmazkodni a helyzethez. Ezt azonban csak most mondja, amikor nála laktunk, tehetetlennek nevezett. Néha emlékeztetem is erre, de ilyenkor csak any- nyit mond: tévedni emberi dolog“ - fűzi hozzá mosolyogva Éva. Évától lényegesen jobb pozícióból indult a banktisztviselő Bea. A középiskola elvégzése után rokonai közbenjárásának köszönhetően jól jövedelmező állást kapott egy pénzintézetben. Húszéves korában szülei egyszobás lakást vásároltak neki. Három évvel később férjhez ment az egyik kollégájához, akitől egy évvel később el is vált. ,A férjem nagyvonalú volt a váláskor, azt mondta, tisztában van azzal, hogy ő beházasödott a lakásba, úgyhogy az teljes mértékben engem illet. Sőt, mire én az anyasági után visszamentem a bankba, ő már egy másik városban dolgozott. Ott is telepedett le a második feleségével. Sokáig nem tudtam megemészteni a válást, nem értettem, egy szenvedélyes szerelem hogyan „fúlhatott ki“ ilyen rövid idő alatt. Az anyósom, aki szintén elvált, azt mondta, mással is előfordul, hogy elhagyta a férje, ettől még nem áll meg a világ. Hároméves volta lányom,amikor visszamentem dolgozni. Már az első napokban felfigyeltem a munkahelyemen egy jóképű, kisportolt teremőrre. A férfi fiatalabb volt nálam, de úgy éreztem egy kapcsolatban a kor mellékes. A srácnak is szimpatikus lehettem, mert állandóan körülöttem legyeskedett. Úgy éreztem, a bizalmába fogad. Elmesélte az egész életét. Érettségi után rögtön feleségül vette az egyik volt osztálytársnőjét, mert útban volt a gyerek. Huszonegy évesen elvált, a házasságból két kicsi született. Néhány hét alatt bensőséges kapcsolat alakult ki közöttünk. En a fellegekben jártam, meg volt győződve arról, hogy ő az a férfi, akit az Isten is nekem teremtett, a nagy ő“ - állítja Bea. A nagy ő rövidesen Bea lakásába is belépett. Ott is lakott néhány hónapig. Amikor a nő közölte vele, hogy babát vár, a nagy ő repdesett az örömtől. „Remélem a két lányom után végre fiam születik“ - árulta el. Azt azonban már nem várta meg, hogy valóban fia szüle- tik-e, mert néhány hónappala szülés előtt végleg lelépett. Nem kötöttek házasságát, amikor távozott, Beának a címét sem hagyta meg, így azt sem tudták a tudomásra adni, hogy lánya született. Állítólag valahol Csehországban él, hogy pontosan hol, Bea nem tudja, tartásdíjat természetesen nem fizet. A nagy ő távozása után több, mint három év telt el. Bea ismét visszament dolgozni, néhány hónap után a bank csődbe ment. A nő otthon maradt két gyermekével. Ma is ugyanabban a szoba-konyhás lakásban él, melyet a szülei vásároltak. A szülők mellesleg már akkor összevesztek a lányukkal, amikor Bea megkezdte az élettársi viszonyt a nagy óvei. „Egy semmirekellőt engedsz a lakásodba“ - vélekedett az édesanyja. A szülők később megbékéltek, anyagüag is segítik a csonka családot, de Beából így is egyfolytában dől a panasz. Szidja a járási hivatal szociális dolgozóit, mert érzéketlenek a gyermekeiket egyedül nevelő nők iránt, szidja a társadalmat, az iskolát, az óvodát, az üzlete- seket, szóval mindenkit, akivel valamilyen kapcsolatba kerül. „Ez a rendszer, a kormány tehetetlensége az oka annak, hogy az embernek így kell sínylődnie. Hiába próbálok munkához jutni, esélyem sincs. A munkahivatalban már nem is biztatnak“ - állítja keserűen. Igaz, elárusítóként lett volna alkalma dolgozni,ám mint mondja, nem azért kínlódott a középiskolában, hogy egy üzletben talpaljon. Szülei is hívták haza, falura, mondván a lakást bérbe adhatná, ezzel némi bevételre tenne szert, a gyerekeknek pedig jót tesz a vidéki levegő. Bea azonban hallani sem akart arról, hogy visszaköltözzön „az Isten háta mögé“. „Az élettársam megfizet azért, hogy tönkretette az életemet. Még nem sikerült megtalálnom, de ha megtudom, hol él, esküszöm megbosszulom mindazt a sok rosszat, fájdalmat,amit nekem okozott“— fenyegetőzik elszántan és még ma is, három évvel élettársa távozása után, több száz koronát eltelefonálgat, leveleket ír annak érdekében, hogy kiderítse hol él a nagy ő. Hogy aztán mi lesz akkor, ha ezt megtudja? Mennyiben változik meg az élete? Ezekre a kérdésekre Bea sem tud egyértelműen válaszolni. Vele beszélgetve, az embernek van olyan érzése, mintha neki megfelelne az, hogy állandóan szidhat valakit, kesereghet, miközben az emberek egyre inkább elfordulnak tőle, a gyermekei szenvednek az anyjuk örökös panaszkodásától, de Bea nem akar megváltozni. Beszélgetésünk végén már a^íllami hivatalokra szórja az átkot: mondván nem segítenek a rászorulókon. Éva is, Bea is a Komáromi járás területén élnek. Arról, hogy az ilyen, illetve az ehhez hasonló esetekben mit tehet a járási hivatal szociális főosztálya Novák Tamás Béla osztályvezetőt kérdezzük. „Mi évente mintegy 800 olyan esettel foglalkozunk, amely során kiskorúakat kell haladéktalanul elhelyezni. Ebben a számban nincsenek benne azok a válások, melyek során a bíróság arról határoz, hogy a gyermeket melyik szülőnél helyezze el. Az esetek száma is egyértelműen bizonyítja, az utóbbi időben egyre nő a válással végződő házasságok száma. Talán a felfokozott élettempónak, a bizonytalanságnak tudható be az, hogy meredeken emelkedik a családon belül elkövetett erőszakos esetek száma is. Gondolok itt arra, hogy a részeges, brutálisan viselkedő félj évekig rettegésben tartja a családot, mire a feleség beadja a válókeresetet. A bíróság kimondja válást, viszont minden marad a régiben, a férjnek nincs hová mennie a közös háztartásból és ugyanilyen helyzetben van a feleség is. Már több ízben elmondtam: a Komáromi járásban szükség lenne olyan menedékotthonra, melyben a gyermeküket egyedül nevelő szülőket átmenetileg elhelyezhetnénk“ - állítja az osztályvezető. Éva és Bea esetében szerencsére a lakásprobléma megoldódott. A szociális főosztálynak azonban van lehetősége, a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén különböző anyagi segélyben részesíteni a rászorulókat. A szociális ügyekkel fogalkozó főosztályvezető szerint azonban mindenkinek tudatosítani kell azt, visszafordíthatatlanul elmúlt az idő, amikor azt büntették meg, aki nem dolgozott, amikor a városi hivatal lakásokat osztogatott a szociálisan rászorulók számára. Ma ha valaki akár önhibáján kívül is olyan helyzetbe kerül, hogy nem jut rendszeres havi jövedelemhez, elválik, elsősorban saját magának kell munkát találnia, megtalálni azt a módot, amivel problémáit orvosolni tudja. Illusztrációs felvételek
