Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-14 / 187. szám, kedd

Sport hirdetés ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 14. Tétovázó játékvezető Dunaszerdahely. Šulek játék­vezetőnek több hibás ítélete volt a DAC-Nitra második li­gás focirangadón. A hosszab­bításban Németh Krisztiánt Čeman szabálytalanul szerelte a 16-oson belül, a bíró a sípjá­ba fújt, de nagy meglepetésre semmit sem jelzett. Tizenöt másodpercig tétovázott, majd elindult Bartoš partjelző felé, aki fejével bólintott, és a főbíró csak ezután mutatott a tizene­gyes pontra. Miután a hazaiak belőtték a büntetőt, a nyitraiak alaposan megkergették Suk­két. Mindennek nevezték, csak úriembernek nem, ám ó a bevett szokás szerint úgy tett, mintha semmit sem hallott volna... (sz. z.) Halálfej a lányok hajóján Budapest. Bóta Kinga és Sza­bó Szilvia felcsapott kalóznak. Hook kapitány és társai immár nyugdíjazásukat kérhetik, a magyar kajakos lányok tudniil­lik - ha nem is csáklyázzák meg és süllyesztik el az ellen­séges hajókat - a világbajnok­ságon terveik szerint minden­kit megelőzve kaparintják majd meg az áhított arany- készletet. „A vízen igenis félel­metesek akarunk lenni! - felel­te Bóta, aki a parton már mo­solyogva válaszolt a fura hajó­dísz jelentését firtató kérdésre. - Tiszaújvárosi társammal, Szabó Szilvivel azon vagyunk, hogy az Eb-n szerzett tekinté­lyünket a vb-n is megőrizzük, illetve növeljük. Egyre jobb időket teljesítünk a dunavarsá- nyi pályaevezéseken, ígyjog- gal bizakodhatunk. “ (ns) Főpróba a vb-selejtezőkre Pozsony. Tegnap kora este a Szlovák Labdarúgó Szövetség székházában találkozott a szlovák labdarúgó-válogatott a szerdai, Irán elleni barátsá­gos mérkőzés előtt. Vratislav Greškón kívül, aki ma este Madridban a Real ellen ját­szik előkészületi meccset, és szerda délelőtt csadakozik a válogatotthoz, minden neve­zettjátékos megjelent a talál­kozón. Sérülésre senki sem panaszkodott, egyedül Sta­nislav Vargának fájt a háta. Amint azt Jozef Adamec, a vá­logatott vezetőedzője elmond­ta, nagyon fontosnak tartja a szerdai mérkőzést a szeptem­beri sorsdöntő vb-selejtezők előtt. Sajnálja, hogy Németh Szilárd sérülés miatt nem le­het a csapattal, és hogy kisze­melt kapusa, Miroslav König a mai napig klubcsapat nélkül van. Igor Demo nem akaija el­veszteni a helyét a Mönchen- gladbach kezdő csapatában, ezért most Adamec edző nem számol vele. (vj) A kassaiak szerint a vasárnapi FC Košice-Slovan rangadón se nem Tomovčík (jobbról), se nem Kljestan volt a főszereplő, hanem a kép bal oldalán látható Ligocký játékvezető. (TA SR-felvétel) Erik Bogdanovský: „A bírók igyekeznek lehetetlenné tenni bennünket" Az olaszok miatt? Kassán ismét futballkonjuk- túra van. Még akkor is, ha a szuperligás csapat öt fordu­ló után csak a hetedik he­lyen áll. Ugyanis az 1. FC a hagyományoknak megfele­lően játssza a labdarúgást. És ez tetszik a nézőknek. Más kérdés, hogy a bíróknak nem nagyon. TOMI VINCE De miért? Erről és a csapatjátéká­ról beszélgettünk Erik Bogdanovs­ký vezetőedzővel. Korábban azt mondta, nem szo­kása minősíteni a játékvezető­ket. Most, hogy már aludt egyet a Slovan elleni vasárnapi mécs­esén történtekre, nem változtat­ja meg véleményét? Megtörtént. Megnéztem a video­felvételt, s nyilvánvalóan bebizo­nyosodott, Ligocký bíró, akit ren­des embernek ismertem, megkáro­sított bennünket. Először a 18. percben, amikor Cifranič a 16-oson belül szándékosan kezezett. Jól lát­ható, hogy szó sem lehetett vétlen kezezésről, rálőtt labdáról. Tehát egyértelműen büntetőt kellett vol­na ítélnie. Aztán Cuninka partjelző beintésére törölte szabályos gólun­kat. Előtte állítólag Kubesa egy to­lakodás során földre vitte Klejstant. Fordítva történt. De mi köze volt mindehhez a taccsbírónak? A zsolnai mérkőzésen Peter Šimon „nem szerette” a csapa­tot. Véletlenek ezek a tévedé­sek? Úgy tűnik, nem. A játékvezetők és mások igyekeznek lehetetlenné tenni bennünket. Vannak jelzése­ink, hogy a szövetség egyes vezetői is ferde szemmel néznek ránk. Hi­ába^ tiltotta el a játékvezetői testü­let Simont, hiába tiltja el Ligockýt, senki sem adja nekünk vissza az el­csalt meccsek pontjait. Kárba ve­szett a játékosok igyekezete, csor­bát ejtettek igazságérzetükön. Mit gondol, miért csípi sokak szemét a kassai csapat? Talán az olasz tulajdonos miatt? Meggyőződésem, hogy igen. A világ sikeres és irigy emberekből áll. Elin­dultunk, hogy a mecénás támogatá­sával sikeresek legyünk, és máris gáncsokat vernek alánk. Érthetet­len. Mi azonban megyünk tovább. Az 1. FC a szó szoros értelmé­ben játszani igyekszik a labda­rúgást. Ez nem könnyű a Szu­perligában. Nem fél attól, hogy - durván fogalmazva - szétrúg­ják a csapatot? Inkább a bíróktól félek. Azok tehetik tönkre igyekezetünket. Ha szándé­kosan a kárunkra tévednek, és ha nem büntetik a férfias futball leple alatt elkövetett brutalitásokat, a tisztátalanságot. A riválisok? Meg­próbálunk mi is keményen futbal­lozni, de a hangsúly mindig a játé­kon lesz, nem pedig a fogcsikorgató küzdelmen. Ahogy vasárnap volt. Játékosságban messze leköröztük a Slovant, rajtunk kívüli okok miatt azonban nem tudtuk legyőzni. Az 5000 főnyi közönség így is élvezte futballozásunkat, és erre nagyon büszkék vagyunk, (sr) ■Hl MÉRLEG IBHHHi A labdarúgó Szuperliga 5. fordulójának mérlege, hazaiak-vendégek: 2-2-1; 7:3 (összesen 13-8-4; 34:25). Nézők: 17 200 (összesen 88 900). Piros lap: Mar. Sémán (Prešov). Összesen 11, ebből hét a vendégeknek. Sárga lap: 19 (összesen 103, ebből 56 a vendégeknek). Tizenegyeseké (összesen 7, ebből 1 a ha­zaiak ellen). Góllövőlista - 5 gólos: Oravec (Ružomberok); 4 gólos: Perniš (Púchov); 3 gólos: Vittek (Slovan), Micsovics (Inter). SPORTHÍRADÓ FOCIRAJONGÓK FIGYELEM! MEGJELENT A HETI FOCI! Az Aranylabda focimagazin jogutódaként mától minden kedden a foci szezonban Heti Foci! Benne négy járás (Duna- szerdahely, Komárom, Érsek­újvár, Galánta) futballkróniká- ja. Ha kedd, akkor Heti Foci - ínyenceknek! GPk-678 ♦ A Vasas SC vezetősége menesz­tette Slavko Kovacicot, az NB I-ben pont nélkül álló labdarúgócsapat edzőjét. Egyes értesülések szerint a Komjáti András-Varga István du­óból kerül ki a piros-kékek új veze­tőedzője. ♦ Rapid elleni győztes bécsi rang­adó után (2:1), menesztették Arie Haant, az Austria Wien futballcsa­patának holland szakvezetőjét. Mint ismeretes a bécsi liláknál ját­szik Janočko és Lérant Péter. ♦ Ma, 17 órakor a DAC labdarúgó- csapata hazai pályán az Egyesült Arab Emirátusok I. ligás együttesé­vel, a Gayan Beniazzal játszik előkészületi mérkőzést. KÜLFÖLDI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK AUSZTRIA 3. Sochaux 3 2 0 1 5:4 6 6. FC Köln 3 1 1 1 3:2 4 9. Brno 3 1 1 1 3:4 4 4. Lyon 3 2 0 1 4:3 6 7. Hamburg 3 1 1 1 3:2 4 10. Olomouc 3 1 1 1 1:2 4 A 7. fordulóból: GAK-Bregenz 0:0. 5. Montpellier 3 1 2 0 4:1 5 8. Hertha 3 1 1 1 3:3 4 11. Sparta 3 1 0 2 6:5 3 6. Lille 3 1 2 0 3:1 5 9. M gladbach 3 1 1 1 3:3 4 12. Drnovice 3 1 0 2 6:6 3 1. Innsbruck 6 4 2 0 14:0 14 7 Bordeaux 3 1 2 0 2:0 5 10. Bremen 3 1 1 1 3:5 4 13. Opava 3 0 0 3 * 3:8 0 2. GAK 7 4 2 1 17:6 14 8. Paris SG 3 1 2 0 2:1 5 11. Freiburg 3 1 0 2 4:5 3 14. Teplice 3 0 0 3 0:6 0 3. Sturm 6 4 1 1 13:5 13 9. Troyes 3 1 1 1 4:2 4 12. Nürnberg 3 1 0 2 2:3 3 15. Pribram 3 0 0 3 2:9 0 4. Ried 7 2 4 1 13:10 10 10. Guingamp 3 1 1 1 2:4 4 13. Rostock 2 1 0 1 1:3 3 16. Hr. Králové 3 0 0 3 1:14 0 5. Rapid 7 3 1 3 10:3 10 11. Lorient 3 1 0 2 2:4 3 14. St. Pauli 3 0 2 1 1:2 2 6. Kärnten 7 3 1 3 8:12 10 12. Rennes 3 1 0 2 6:9 3 15. Stuttgart 3 0 2 1 0:2 2 SKÓCIA 7. Austria 7 2 3 2 12:11 9 13. Metz 3 1 0 2 2:5 3 16. Schalke 2 0 1 1 0:3 1 8. Salzburg 7 2 2 3 5:6 8 14. Sedan 3 0 2 1 2:4 2 17. Wolfsburg 3 0 1 2 2:7 1 1. Celtic 3 3 0 0 6:0 9 9. Bregenz 7 1 2 4 3:17 5 15. Marseille 3 0 2 1 1:3 2 18. 1860 München3 0 1 2 1:7 1 2. Rangers 3 2 1 0 7:1 7 10. Admira 7 0 0 7 4:19 0 16. Bastia 3 0 1 2 2:4 1 3. FC Dundee 3 2 1 0 5:3 7 17. Nantes 3 0 1 2 1:4 1 CSEHORSZÁG 4. Dunfermline 3 2 0 1 8:6 6 FRANCIAORSZAG 18. Monaco 3 0 1 2 0:4 1 5. Dundee Utd. 3 1 2 0 3:2 5 1. Bohemians 3 3 0 0 9:1 9 6. Hibernian 3 1 1 1 5:4 4 3. forduló: Lorient-Auxerre 0:1 . g-: NÉMETORSZÁG 2. Ostrava 3 3 0 0 7:2 9 7. Livingston 3 1 1 1 2:2 4 Cisse (36.); Basüa-Lyon 1:2, g-: 3. Liberec 3 3 0 0 6:1 9 8. Hearts 3 1 0 2 2:4 3 Ferreira (71.­11-esből) , ill. Bak 1. Dortmund 3 3 0 0 8:0 9 4. Žižkov 3 2 0 1 7:3 6 9. Kilmarnock 3 0 2 1 4:5 2 (35.), Juninho (62.). 2. K'lautern 3 3 0 0 9:3 9 5. Slavia 3 2 0 1 9:6 6 10. Motherwell 3 0 2 1 4:7 2 3. Leverkusen 3 2 1 0 6:2 7 6. Jablonec 3 2 0 1 8:5 6 11. Aberdeen 3 0 0 3 0:6 0 1. Lens 3 3 0 0 6:1 9 4. Cottbus 3 2 0 1 4:3 6 7. Blšany 3 2 0 1 7:4 6 12. St. Johnstone 3 0 0 3 0:6 0 2. Auxerre 3 2 1 0 7:1 7 5. Bayern 3 1 1 1 4:2 4 8. Staré Mésto 3 2 0 1 4:3 6 (yj) III. labdarúgóliga: érsekújvári bravúr Vágsellyén Remek Szikora-taktilca ÚJ SZÓ-VISSZAPILLANTÁS Pozsony. A III. labdarúgóliga nyugati csoportjának nyitófordu­lójában az érsekújváriak szolgál­tatták a legnagyobb meglepetést. Szikora György vezetőedző le­génysége a bajnokság egyik legna­gyobb favortjának, a vágsellyei csapatnak az otthonában aratott bravúros, 3:1 arányú győzelmet. Pedig az első 45 percet követően még a Vág-partiak vezettek 1:0- ra... A két tréner így látta a moz­galmas 90 percet. Meszlényi Tibor (Duslo Šaľa): - Egy nappal a váratlan kudarc után sem tudom, mi történt a fiúkkal, akik korábban, az előkészületi meccseken helyenként önmagukat múlták felül. Az első félidőben, an­nak ellenére, hogy nem játszot­tunk jól, sikerült gólt lőnünk, s ab­ban bíztam, fordulás után feljavu­lunk, s biztosan nyerünk. Óriási meglepetésre megtáltosodtak a széllel szemben futballozó újvári­ak, s fél óra alatt fordítottak. Vég­telenül csalódott vagyok, álmom­ban sem gondoltam arra, hogy ve­reséggel rajtolunk. Szikora György (FKM N. Zámky): - Nagyon tartottam a nyitómérkő­zéstől, éppen ezért csak egy csa­tárral léptünk pályára. Arra kér­tem a fiúkat, amint labdát szerez­nek, lóduljanak előre. Ez a taktika láthatóan meglepte a hat volt élvo­nalbeli labdarúgót felvonultató hazai együttest, amely a szünet után csak vergődött. Valamennyi játékosom kimagasló teljesítményt nyújtott a második félidőben, kü­lön ki szeretném emelni az öt újon­cot, valamint a két kulcsembert, Csoknayt és Domikot. Nagyon jó érzés volt hallani a meccs után a szűnni nem akaró vastapsot, (zsi) Privigyén döntetleneztek a negyediek Nem ijedt meg az újonc SZABÓ ZOLTÁN Privigye. Jól kezdte a harmadik li­ga pontvadászatát az újonc negyedi együttes, Privigyén 3:3-ra játszott a szebb napokat látott bá­nyászcsapattal. A mérkőzés előtt a hazai vezetők 5:0-ás győzelemről beszéltek, a végén örültek a dön­tetlennek. „Úgy tűnt, lebecsültek bennünket, s erre ráfizettek. Rászolgáltunk az egy pontra, sőt kis szerencsével nyerhettünk volna. Pedig elég bá­tortalanul kezdtünk, ám 0:1 után feltámadtunk. A szünetig kétszer egyenlítettünk a Nagyszombatból igazolt Semanko és Klajman volt eredményes. Fordulást követően gyors kontra végén Semanko gól­jával vezetést szereztünk. Ezután feljöttek a vendéglátók és sikerült a hálónkba találniuk. A hajrában fellélegeztek a privigyeiek, mert Klajman bombája a kapufán csat­tant. Ha továbbra is így fogunk fut­ballozni, nem lesznek kiesési gondjaink” - mondta Vlcsan Fe­renc klubelnök. Százötven lelkes szurkoló kísérte el az újoncot, akik gyakran túlhar­sogták az 500 hazai drukkert. Va­sárnap a Nové Mesto látogat el Ne­gyedre, ahol falunapot tartanak, s várhatóan 1500-an buzdítják majd a vendéglátókat. LABDARÚGÓ NB I ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Vasárnap lapzárta után két mérkőzéssel fejeződött be a magyar labdarúgó-bajnokság 5. fordulója. Már nincs százszázalé­kos csapata a mezőnynek, miután a Zalaegerszeg csak döntetlenezni tudott a botladozó Löki otthoná­ban, míg a sérülésekkel megtize­delt Dunaferr Szombathelyen hagyta a három pontot. ♦ Haladás­Dunaferr 2:0 (2:0) Góllövők: Horváth A. (28.), Fred (39.). Játékvezető: Szabó Zs., 6 ezer néző. HALADÁS: Takács- Nagy, Ju­hász, Horváth A., Leandro (94. Körösi) -Fred (52. Suriel), Né- Tnethy, Halmosi-Japa (69. Nagy L), Filipovics-Preisinger. DUNAFERR: Petry-Molnár, Bagoly (57. Kóczi- án), Salamon, Kiss Gy.-Nikolov, Medics (76. Jaki), Zováth, Penk- sa-Baranyi (46. Lengyel), Tököli. A csütörtöki kupameccsel a lábuk­ban fáradtan mozgó dunaújváro­siak mellett futószalagon szállítot­ták a helyzeteket a szombathelyi­ek, s az első félidőben kettőt gólra is váltottak. Fordulás után össze­szedte magát a Dunaferr, nagyobb helyzetei azonban továbbra is a hazai csapatnak voltak. + Debrecen­Zalaegerszeg 1:1 (1:1) Góllövők: Bajzát (43.), ill. Eg- ressy (28.). Játékvezető: Megye­bíró, 6500 néző. DEBRECEN: Ba- logh-Kovács, Kuttor, Hanák-Ber- náth, Alekszics (81. Szabó), Böőr, Majoros, Szatmári-Bajzát (66. Sketiani), Tiber (46. Radojicic). ZTE: Turi-Kocsárdi, Telek, Csó­ka, Szamosi-Nagy, Molnár, Balog (63. Sabo), Egressy-Waltner, Ke­nései (78. Nagy Cs.). Kifejezetten jó iramú mérkőzésen a helyzetek alapján igazságos döntetlen szü­letett. (sr) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 32. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyeremé­nyei - I. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 22 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 774 nyertes á 346 korona; 5. díj: 13 646 nyer­tes á 60 korona. II. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 4 nyertes á 46 455 korona; 4. díj: 365 nyertes á 735 korona; 5. díj: 8505 nyertes á 97 korona. A LEHETŐSÉG 32. játékhetének nyereményelosztása - 1. és 2. díj: nincs nyertes, 3. díj: 6 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 42 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 393 nyertes á 100 korona. A MÁTES 32. fog­adóhetének nyereményei a követ­kezők - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 51 nyertes á 1748 korona; 3. díj: 1575 nyertes á 100 korona. Amagyar ÖTÖSLOTTÓ 32. játékhe­tének nyereményei. Ezúttal sem volt öttalálatos szelvény. A négye­sekre 1 287 791, a hármasokra 12 839, a kettesekre 913 forintot fizet­nek. A JOKER-játékban, az első nyerőosztályban 1 db nyertes szel­vényt találtak, nyereménye: 8 895 038 forint. A magyar HATOSLOT­TÓ 32. játékhetének nyereménye­losztása. Ezúttal egy darab hattalá- latos szelvényre bukkantak, nyere­ménye: 74 992194 forint; 5+1 talá- latos szelvényt nem találtak. Az ötö­sökre 262 396, a négyesekre 5541, a hármasokra pedig 1069 forintot fi­zetnek. A 33. fogadóhéten várható főnyeremény: 20 millió forint. A magyar TOTÓ 32. játékhetének telitalálatos szelvénye: 1, X, 2, X, 1,1, 2, X, 1, X, X, 2, X- 1. NYERE­MÉNYEK: A 13+1 találatos szel­vények 2 322 951 forintot érnek, a 13 találatos szelvényekre 432 177 forintot fizetnek, a 12 talála­tos 24 397, a 11 találatos 1775, a 10 találatos szelvények nyeremé­nyösszege 455 forint. A 33. héten várható főnyeremény: 3 millió fo­rint. GÓLTOTÓ: a hattalálatos szelvényre 1 112 966 forintot fi­zetnek, az öttalálatos szelvények 8850, a négytalálatosok pedig 508 forintot érnek. A 33. fog­adóhéten várható főnyeremény: 500 000 forint.. A KENŐ 10 hétfői nyerőszámai: 1,6, 9,14,15,16, 20, 21, 28, 29, 30,36, 44,48,49,62,64,70,72,79. (TXT)

Next

/
Thumbnails
Contents