Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-01 / 176. szám, szerda

20 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 1. RTL Klub, 21.50. Kend a portásra! Angol-amerikai vígjáték. A velencei Hotel Griffiths személyzete mindent megtesz, hogy a vendégek maradék­talanul jól érezzék magukat. A kissé túlbuzgó küldönc végtelen igyekeze­tében meglehetősen nagy galibát kavar, amikor összecserél három külde­ményt... MŰSOR AJÁNL AT Afrika koktél tv2, 21.20. Brit vígjáték. Mit te­het egy, az életet nagy kanállal habzsoló brit diplomata, ha hét­köznapjait egy igencsak konzer­vatív afrikai ország még konzer­vatívabb angol nagykövetségé­nek első titkáraként kénytelen tengetni? Az alkalmazkodás he­lyett inkább a helyi szokásokat igyekszik megváltoztatni, még akkor is, ha ez igen sok kelle­metlen és komikus pillanatot je­lent számára... A magyar magazin tartalmából STV 2,19.00. Tükör. A mai műsorban kerekasztal-beszélgetést lát­hatnak, melynek témája bizonyára sokakat érdekel. Színházi társu­lásokról, illetve nyári színházi produkciókról lesz szó. Pár hónappal ezelőtt a komáromi Jókai Színház több színésze két társulást ho­zott létre - a Jókai Színháztól és egymástól függetlenül. Mindkét társulás azóta túl van már az első előadáson. A stúdió vendégeivel - Kuczman Eta és Dráfi Mátyás színművésszel - Bárdos Ágnes be­szélget. Az utolsó nagy király ml, 20.35. Ír film. 1977, Frankie az érettségi eredményre vár, s nem oszthatja meg szülei­vel problémáit. A fiú anyja állí­tólag egy kelta királynő leszár­mazottja, aki szerint a protes­tánsok az ír állam ellenségei, a britek pedig az ördög küldöttei. Frankie megismeri az első sze­relmet az Elvis Presley emlékére rendezett tengerparti bulin, s lassan rátalál önmagára... Mozgalmas időszak A Pulzus mai adásának tartalmából PÁTRIA Rádió, 15.15. A publicisztikai magazinban elhangzik az a felvétel, amely Mikuláš Dzurinda sajtóértekezletén készült. A mi­niszterelnök részletesen taglalja azt az intézkedéscsomagot, ame­lyet a kelet-szlovákiai árvíz következményeinek az elhárítására hoztak az illetékes tárcák. Ebből az alkalomból Mikuláš Dzurinda szólt azokról az erőfeszítésekről is, amelyeket a koalíció egybentar- tása érdekében tesz. A műsor egyéb témái: A Tusnádfürdóben tar­tott nyári szabadegyetemről számol be a résztvevő Óry Péter, Far­kas Aladár a Dunaszerdahelyen elindított romaprogramról nyilat­kozik. Egy nagy sikerű gomhaszögi tábor kapcsán beszélgetés Lőrincz Albinnal, Szalóc polgármesterével - ehhez a községhez tar­tozik a gombaszögi amfiteátrum. Nagyszabású nyári hétvége a ružmovi tavon - a rendezvényről Kossár Lajos igazgató nyilatkozik. Ötvenéves fennállását ünnepelte az Ilosvai Együttes, ebből az alka­lomból tartottak nagy sikerű műsoros estet, amelyen riport ké­szült. A szerkesztő Polák László. Chicagói taxi m2, 22.00. Amerikai filmdrá­ma. A taxismesterség olykor vi­dám, érdekes, máskor viszont az élet sokféle fonáksága és ár­nyékos oldala is bekéredzkedik a kocsiba. A film taxisa kará­csony hajnalán ül be kocsijába, s mire éjfélt üt az óra, megfor­dulnak nála Chicago szinte minden rétegének képviselői. A film emberi történet egy nyi­tott, segítőkész fiatalember­ről... 95,2 MHz KEK DUNA. RÁDIÓ. ESZTERGOM FM 92.5 KOMÁROM FM 90.5 Mit is akartam? (Colin Friels) TV-MÜSOROK m 1 tv2 RTL Klub MARKÍZA 6.00-8.30 ma reggel 8.35 Kék Ég Légitársaság, 30. (ism.) 9.25- 12.00 Naprakész magazin 12.01 Híradó délben 13.00 Hrvatska kronika. Horvát nyelvű nemzetisé­gi magazin 13.25 Ecranul nostru. Román nyelvű nemzetiségi maga­zin 13.55 Millenniumi filmtár. Ké­szült 1945-ben, ff. 14.05 Millenni­umi fümtár. A tanítónő. Magyar film (1945.), ff. 15.30 Iskola utca. Szó-köz 16.00 6.00 Jó reggelt, Magyarország! Délelőtt a tv2-vel. 9.00 Milady. Ar­gentin sorozat 9.25 Egy puha fé­szek. Ném. filmsor. 10.10 Segíts magadon 10.40 Közvetlen ajánlat 11.45 Magyar történelmi arckép- csarnok 11.50 Szerencsekerék 12.20 Riviera 12.45 Dumagép. Am. vígjátéksor. 13.15 Ifjú Parda- illan. Fr. film 14.50 Marimar. Me­xikói filmsor. 15.20 A Déltenger kincse. Fr. kalandfilm-sor. 6.30 Reggeli 9.05 Receptklub 9.20 Tütott szerelem. Venezuelai sorozat, 106. 9.45 Senora. Mexi­kói filmsorozat, 36. 10.35 Top Shop 11.30 Delelő. Vidám show- műsor ebédidőben 13.40 Hélene és a fiúk. Francia sorozat, 241. 14.10 Babylon 5. Am. filmsorozat, 42. 14.55 Titkok és szerelmek. Mexikói sorozat, 146.15.40 Joker. Telefonos villámjáték 15.45 Terra Nostra. Br. sor., 179-180. 16.00 English 4U 16.30 Útmutató 17.00 Egy legenda nyomában, 1. 17.30 Egérfogó 18.00 18.00 Híradó hatkor 18.10 Zenepercek 18.25 Vízi zsaruk. Ausztrál sor. 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este 16.05 Pénzbetyár 16.10 Sebzett szívek. Mex. sor. 16.40 Fiorella. Perui sorozat 17.35 Lucecita. Arg. sorozat 18.00 Acapulco szépe Mexikói sorozat 18.30 Tények - Hírműsor 19.00 Most vagy soha! 19.45 Vad angyal. Árg. sorozat 20.00 16.35 Joker. Villámjáték 16.40 Milagros. Perui sor., 47. 17.35 Híresek és gazdagok Arg. sorozat, 171-172. 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.25 Fedőneve: Puma Ném. sorozat, 8. 6.00 Telereggel 8.00 Dinoszauru­szok, 27. 8.30 Julieta. Mexikói so­rozat, 39. 9.30 Vészhelyzet V., 22/21. 10.30 Végre csengettek. Am. sorozat, 86/21. 11.00 Az él­sport kulisszatitkai 11.30 Ezt is­merik? 12.00 Babylon 5 V., 22/5. 13.00 Beverly Hills 90210 VI., 28. 13.55 Egyszerű lovastörténet Cseh sorozat, 6/5. 14.25 Bay- watch IX., 22/13. 15.15 Kastély a tó partján. Ném. sor., 33/23. 16.10 A gimi farkasembere, 1. 16.35 Norm-show III., 22/1. 17.00 Titkok és szerelmek, 45. 17.50 Szerelmek St. Tropez-ban 18.40 Tom és Jerry. Rajzfümsor. 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Alf III. Am. sorozat, 25/16. 20.05 Nem jogerős Jogi show-műsor 20.35 Az utolsó nagy király ' ír film 22.15 Híradó este 22.25 Aktuális 22.45 THÉMA 23.00 Panoráma 23.30-0.45 Az ígéret földje. Len­gyel film, II/2. (ism.) _____________STV 1 _____________ 9.0 0 A három medve. Sp. rajzfilm, 9. 9.25 Yakari. Fr. rajzfilmsorozat 9.30 Csillagocska 10.00 N mester felfedezései 10.40 Széllovagok. Ném. sor., 41/22. 11.30 Horgászmagazin 12.00 Élő körkép 12.40 Drogmagazin 13.05 Pacific Blue II. Am. sorozat, 80. 13.55 Főzök, főzöl, főzünk 14.05 Charlie - Majom a családban, 22. 14.50 Vad angyal. Arg. sor. 270/80. 15.30 Komolyzenei klipek 15.40 Széllovagok. Ném. sor., 41/23. 16.30 Maxijáték. Telefonos vetélkedő 17.00 Charlie-Majom a családban, 23. 18.00 A nap percei 18.05 Vad angyal. Arg. sor., 270/81. 18.55 Esti mese 19.05 Stúdió 2001. Publicisztika 19.10 Kenő 10 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Délkeresztje alatt. Olasz film 21.35 Űrbalekok. Am. sorozat, 107. 22.00 Gazdasági magazin 22.15 Rejtélyes összefüggések 22.50 Tessék belépni. Dok.film, ff. 23.20 Éjszakai hírek, sport STV 2_____________ 16.55 Élő körkép 17.15 Képújság 17.30 Autósok-motorosok magazinja 18.00 Régmúlt idők nyomában 18.30 Kelet-szlovákiai régió 18.45 Gombák 19.00 Tükör. Magyar magazin 19.30 Híradó, időjárás 20.00 Koszovói változások. Dok.füm 20.30 Téma. A hadsereg és az integrá­ció. Vitaműsor 21.30 Híradó, sport, időjárás 22.05 Utazz velünk! 22.30 František Livora operaáriákat énekel 22.50 Híradó ______________m2______________ 5.4 5 Agrárvüág 6.00-8.30 ma reggel, benne: 6.30, 8.00: Kárpáti krónika 8.35 Millenniumi Mesék. A legkisebb magyar. Kállai Pál 9.00 Barangolás Bomeón 9.30 Benyovszky Móric és a malgasok földje, 2. 10.00 Iskola utca. Tanodú 11.00 Máté Péter dalai 12.00 Vízi zsaruk. Ausztrál sor. 12.45 Popzenei válogatás 13.00 Híradó délben, Kárpáti krónika 20.20 Poénbomba 21.20 Afrika koktél. Angol vígjá­ték. Mit tehet egy brit mi­kor a hétköznapjait egy igencsak konzervatív afri­kai ország angol nagykö­vetségének első titkára­ként kénytelen tengetni?! 23.05 Jó estét, Magyarország! 23.35 Végtelen határok. Am. sor. 0.25 Esküdt ellenségek. Am. sor. 1.15 Háló@Világ - Nyár 14.00 Interoperett Gála 15.00 A birodalom romjai, 3.: A nagy világégés titkai 15.30 Naprakész magazin 18.05 TS. Benne: Junior kézilabda-vb. Magyarország - Norvégia mér­kőzés; Junior Öttusa-vb 19.40 Esti mese 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este 20.45 Szágpdfordító magyarok Vas István (1910-1991) 21.35 TS. Junior öttusa-vb 22.00 Chicagói taxi. Amerikai film 23.30 Záróra 0.30 Nikodémusok órái ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK DUNA TELEVÍZIÓ 8.40 Nyári matiné 9.10 Egér-úti kalandok, 26/10. 9.35 Harisnyás Pippi kalandjai 21/2. 10.05 Az én kis városom, 23. 10.30 Szomszédunk, a fehér gólya Román dok.film 10.45 Gazdakör (ism.) 11.15 Halld Izrael! (ism.) 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, Váltó 12.20 Heuréka! Megtaláltam! (ism.) 12.50 Heuréka diákkör (ism.) 13.20 Töredékek 13.40 Egér-úti kalandok, 26/8. 14.05 Csodahegy: Sárkány tüsszent 14.15 Nyelvőrző (ism.) 14.35 Vivát Benyovszky!, 13/3. 15.35 Őseink útján, 3/2. 16.10 Színinövendékek, 39. 16.35 Csellengők - eltűntek nyomában 17.00 Kalendárium 17.50 Ezredforduló 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.05 Tér-erő 19.35 Egyiptom sivatagi ösvényem, 4/1. 20.00 Tűzzel-vassal. Lengy. sorozat 4/1. 21.00 Híradó, sport 21.35 A szellem órája 22.20 klub.dunatv.hu 22.50 Navigátor 23.40 Ezredforduló 23.45 Híradó. Vers _____________LUNA_____________ 15. 45 Aktuális információk 16.00 P. O. Box 17.35 Természeti katasztrófák, 3—4. 18.45 Híradó, sporthírek 19.05 Karosszék 19.45 Napok, amelyek megrengették a világot, 100/31. 20.15 Tűzmadár akció. Akciófilm 21.50 Kend a portásra. Angol­amerikai vígjáték 23.10 Az elnök emberei Amerikai filmsorozat, 5. 0.00 Sportvonal 0.05 Híradó - Késő esti kiadás 0.25 Antenna. Euro-atlanti ma­gazin 0.55 Pont hu 1.25 Fókusz (ism.) 19.50 Ez történt... 20.00 Fullánk. Vitaműsor 21.05 Musicmania (ism.) 22.05 Monty Python repülő cirkusza 22.45 Híradó (ism.) 23.00 Ez történt... (ism.) _____________ČT_J______________ 16. 05 Mesefa. Maruška 16.40 Csodálatos gyerekek. Cseh film 18.10 Emberére talált. Mesefilm 19.00 Esti mese 19.15 Híradó 19.35 Itt és most 20.00 Egy kamaszlány életéből. Fűm 21.20 Eltűnt szomszédok. Dok.füm 22.50 Csehországon át... 22.00 Híradó, időjárás, sporthírek 22.25 Az uszodában 22.50 Szalon. Kulturális magazin 23.25 Ali Ryerson és Bobby Shew dzsesszkoncertje _____________NOVA_____________ 5.55 Reggeli a NOVA-val 8.30 Dinoszauruszok. Anim. sorozat 8.55 Bogey felügyelő, 23. 9.20 Gepárdok. Ám. természetfilm 10.15 Aki túléli. Am. sorozat, 3. 11.55 Alfred Hitchcock bemutatja Titkos barát. Am. sorozat 12.20 Gyükos sorok V. Am. krimi, 21. 13.15 Samantha. Venez. sorozat, 69. 14.00 Ötösfogat. Am. sorozat, 64. 14.45 Buffy, a vámpírok réme II., 9. 15.35 Poloskák. Brit sor., 38. 16.30 Körhinta. Vetélkedő 17.00 Mindent vagy semmit! 17.35 Kölcsönvett életek. Venez. teleregény, 120/1. 18.35 Az elveszett ereklyék fosztoga­tói II. Am. kalandfilm-sor., 4. 19.30 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 A dzsungel fia. Am.-indiai fűm 21.35 Rendkívüli emberek magánélete 22.15 Polgári dzsúdó 22.40 Szökésben. Am. akciófilm 0.53 Végtelen határok III., 17. 1.40 Kényes helyzetek. Erotikus sor. _____________HBO_____________ 13. 00 Szívügyek. Am. vígjáték 14.30 Futuresport. Am. film 16.00 A rőt hegedű. Am. fűm 18.10 Központi pályaudvar. Fr. fűm 22.00 Véletlen találkozások. Am. film 0.10 Szükségállapot. Am. thriller ____________ORF 1_____________ 14. 55 Felicity 15.40 Beverly Hills 90210 16.25 Vészhelyzet 20.00 Szerelem volt? Am. film 21.40 Murphy Brown IX. Am. sorozat, 24/23. 22.10 Törékeny kapcsolatok Am. sorozat, 22/11. 23.00 Árnyékban. Időszerű problémákról 23.25 Hírek 23.40 Nyári komédia. Fr. film 1.25 Az igazságosztó. Amerikai akciófilm-sorozat, 16/15. 17.10 Strandröplabda-vb 17.35 Labdarúgás. Casino SW Bregenz -Punigamer Sturm Graz osztrák bajnoki labdarúgó-mérkőzés 20.15 A karibi kalózok. Kalandfűm 23.10 Labdarúgás 0.15 Az igazságosztó 0.55 Nagyon keűemeden eset. Krimi ______________RTL______________ 14. 00 Bärbel Schäfer 15.00 A leggyengébb röpül! 16.00 Nicsak ki kalapál? 17.00 Adadus 17.30 Egymás közt. Ném. sorozat 18.00 Jó estét! 18.30 Exkluzív 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Dr. Stefan Frank - Az orvos, aki­ben bíznak a nők. Ném. sor. 21.15 Repülőtéri kűinika. Ném. sor. 22.15 Stem-tévémagazin 0.30 Susan. Am. sorozat _____________VOX_____________ 15. 10 Szerelmek St. Tropez-ban 16.15 Hetedik mennyország 17.05 A bolygó neve: Föld 18.15 Szakácspárbaj 19.15 Öreglányok 19.45 Bűi Cosby-show 20.15 A küzdelem törvénye 22.00 Hegylakó 23.00 NZZ. Téma: A sebesség bűvöle­tében, 2/2. ____________PRO 7____________ 14. 00 Arabeűa Kiesbauer 15.00 Andreas Türck 16.00 Nicole Noevers talk-show-ja 17.00 Bulvármagazin 18.00 Sabrina, a tíni boszorkány 18.30 Kerge város 19.00 A Simpson család 19.30 Galüeo 20.15 Buffy, a vámpírok réme 21.15 Bűbájos boszorkák. Am. sor. 22.15 Totáltévé 23.20 Riportmagazin 0.05 A láthatadan szerető 5. Fr. fűm _________EUROSPORT ________ 16. 00 Strandröplabda 16.30 Atlétika 18.00 Autóversenyzés 18.30 TVial-vb 19.00 Atlétika 20.00 Labdarúgás 22.00 Vitorlásmagazin 22.30 Atlétika 23.15 Golf RÁDIÓ ____________PÁTRIA____________ (a Szlovák Rádió magyar adása a 927 és 1017 kHz-en): 13.00 Napi krónika 13.30 Életpályák (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Türmix - lapszemle, évforduló- naptár, devizaárfolyamok 14.30 BBC- hírek 14.35 Kívánságműsor 14.59 Ho­gyan mondjuk? 15.00 Hírek 15.05 Or­vosi tanácsok 15.15 Pulzusl7.05 Börze 17.15 Játék 17.30 Napi krónika __________KOSSUTH__________ 9.0 4 Napközben 11.04 Lemez-játszó. Részletek a Dupla Kávé együttes Soha nem elég c. albumáról 11.35 Török or­szági Levelek 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál. Gyerekekről - felnőtteknek 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva” 14.04 Klasszikusok min­denkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.05 Szóljon hozzá! Beszél­jük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.25 A Zongora Ünnepe keleten - 2001. A tiszadobi zongorafesztivál elé 17.05 Ma­gyarországról jövök... A vidék magazin­ja 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvüág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Fe­hér Béla: Törökméz 20.04 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül 21.00 „Esti köti’. Viták, vélemények a kultúráról 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.04 A mikrofonnál Kroó György. Bar­tók hangja 23.40 Händel: g-moű orgo­naverseny op. 7. No. 5. Ton Koopman és az Amszterdam barokkzenekar ____________PETŐFI____________ 9.0 0 Délelőtt. Benne: 9.50 Apró-cseprő 10.10 A vélemény szabad... 10.50 Gordiusz plusz 11.11 Vendég: dr. Gás­pár Miklós 11.38 Zöld jelzés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli 14.00 Zeneszerda 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Számít a technikal9.04 Unikum. A nap legjobb percei 20.00 Váltóhang. Dzsesszlista 21.04 Rádiószínház: Ypsűon háború (ism.) 21.36 Zene 22.00 Titanik. Kér­jen lehetetlent! 23.15 Visszajátszás

Next

/
Thumbnails
Contents