Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-10 / 184. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 10. Étrendjük rugalmasságának fő oka alighanem a klíma: a nagy melegben egy kis „vegetarianizmus" kíméli a gyomrot, a szívet. Az étkezésre érvényes a régi mondás: Rómában élj úgy, mint a rómaiak Leves Ha a turistának valódi olasz levest tálalnak, akár tévedésre is gyana­kodhat, nem hoztak-e leves helyett pastát. Az olasz levesben gyakran bőséges a tésztabetét. Persze nem minden levesre áll. Sok kizárólag zöldségből készül. A zuppát az itá­liai partok mentén mindenütt másképp készítik. A cataniai em­ber haliam se akar róla mazsola nélkül, és a szicíliai ínynek általá­ban kell az édeskömény... Ismer­tek olyan zuppák is, amelyeket sáf­ránnyal sárgítanak, amelyekbe ba­bérlevél, kömény és narancshéj ke­rül... Némely hallevesbe, például a toszkán partok cacciusó-jába, az olajban piruló halakat előbb bor­ral öntözik meg. Antipasto Olaszországot csaknem minden oldalról körülveszi a halban gaz­dag tenger, s ahányféle hal, csak­nem annyi az elkészítési mód. Itália életéhez úgy hozzátartoz­nak a „tengeri herkentyűk”, mint a miénkhez a paprikás csirke vagy a rántott szelet. HÚS Az olaszok igazában nem nagy húsfogyasztók, a kolbászfélesé­geket jobban kedvelik, mint a frissensülteket. A szárnyasok kö­zül legkedveltebb a pulyka, ha esetleg máskor nem, karácsony­kor bizonyára odakerül minden olasz család asztalára. Zöldségfélék adja asztalra a spárgát, articsó­kát, zöldbabot, zöldborsót és tár­saikat, ugyanakkor azonban gyakran önálló fogásként - eset­leg főfogásként - tálalja őket. Alapszabály, hogy a zöldségfélét forró vízbe kell tenni, nem sza­bad túl sok vízben vagy túl sokáig főzni. Fedő nélkül szokták főzni őket, hogy szép színük megma­radjon. Zöldségből a római idők óta bárkinél többet fogyasztanak. Már akkor mái formájában ter­melték a salátát és többfajta ká­posztát. A zöldségféléket az ola­szok legszívesebben nyersen fo­gyasztják. Senki ne csodálkoz­zon, ha valamelyik vidéki ven­déglőben a tulajdonos sarlóval a kezében kimegy a kertbe, és a le- sarabolt „füveket” megmosva, olajjal-ecettel ízesítve azon nyomban feltálalja a vendégnek. MALIK ÉVA laszországban akár­csak Franciaország­ban vagy Kínában - sok különböző kuli­náris hagyománnyal és ízléssel rendelke­ző vidék van. Észak a rizs és a vaj hazája, dél a pastáé és az olíva­olajé, de nincs szorosan vett gasztronómiai határ. Az északi konyhában talán a bolognai fő­zési mód a leggazdagabb, a tagli- atellének nevezett metélt tésztá­val, a tortellinivel, a tojásos éte­lekkel, a kolbászokkal. Piemo- ndtban a helyi szarvasgomba és a fonduta, a melegen tálalt ol­vasztott sajt a specialitás. Innen származtak el szerte a világba a luxusvendéglők legjobbnak tar­tott szakácsai. A genovai konyha- művészet jellegzetes ízét a ba­zsalikom adja a sajttal, fokhagy­mával, mogyoróval és olívaolaj­jal készített mártásban. Firenze híres a helyi, kiváló minőségű bistecca alia fiorentináról (bél­színjava firenzei módra). Az alia ideig főjön, egyáltalán nincs sza­bály.- Érzés dolga - mondják. S az olasz háziasszony utolérhetetlen ösztönnel találja el azt a pillanatot, amikor a tészta már eléggé meg­főtt, de még nem lett túl puha. Napjainkban a pasta az olasz konyha legnépszerűbb, legelter­jedtebb fogása. A második fogás Az olasz gasztronómiával ismer­kedő hazai turista többnyire saját tapasztalatából tanulja meg, hogy a pietanza szó a gyakorlat­ban mást, többet jelent, mint a szótárban. Az olasz étlapokon, szakácskönyvekben, a „második fogás” gyűjtőneve: annak, ami a pastasciutta vagy a minestra (le­ves) után következik. Persze ez a második fogás nagyon sokféle le­het - igény, étvágy, alkalom, gyo­morkapacitás szerint. A bistecca, vagyis a bifsztek különböző fajtá­itól a báránysültig bármiféle hús- és halétel asztalra kerülhet „pie­tanza” címen, de ugyanígy szer­vírozhat második fogásként pá­rolt karfiolt, šuppli néven köz­kedvelt rizottót, paradicsomos­sajtos padlizsánt vagy egyéb zöldségféléket az olasz háziasz- szony. Az első pillanatban tán meglepő e jóval többféle válto.- zat: a magyar étrend kötöttebb ennél. Az olasz étrend rugalmas­ságának fő oka alighanem a klí­ma: a nagy melegben egy kis „ve­getarianizmus” kíméli a gyomrot, a szívet. Ha valamire, hát az étke­zésre nagyon is érvényes a régi mondás, hogy „Rómában élj úgy, mint a rómaiak”. paradicsomot csak a burgonya előzi meg, az olasz konyhában vi­szont mennyiségben a burgonya minden bizonnyal a paradicsom mögött marad. Olaszországban 1544-ben jelent meg a „pomo d’oro”, az aranyal­ma, mely nevét onnan kapta, hogy akkor a színe még aranylón sárga volt. S ahogy az aranyszín a termesztés során lassan bíborpi­rosra változott, a 18. század ele­jén Franciaországban, Németor­szágban, Angliában egyaránt „a szerelem almájának” nevezték (pomme d’amour, Liebesapfel, love apple). Ausztriában ma is Pardeis. Nem nehéz kitalálni, hogy magyar neve innen szárma­zik - paradicsom. Olaszországban először a Mattioli nevű gyógynövénytudós említet­te, aki szerint a pomo d’orót olaj­ba áztatva, borssal ízesítve fo­gyasztották. 1811-ben jött rá egy olasz szakács, Filippo Re, hogy ha a paradicsomot szétnyomják, megfőzik és a levét napon meg­szárítják, sűrű „estratto di pomo- doro”-t (paradicsom kivonatot) praktikus zsenialitás elragadó megnyilvánulása, ahogyan a né- hányféle száraztésztából levek, mártások s különféle egyéb ada­lékok variálgatásával különböző ízű, jellegű ételek sokaságát hoz­za ki az olasz háziasszony. A vékonyabb szálú spagettin, a vastagabb makarónin kívül, amely nálunk szinte kizárólagos joggal képviseli a pasták sokféle­ségét, az olasz boltokban még sokféle pasta kapható (canelloni, lasagne, tortellini). A pasta legelső alapszabálya, hogy frissen főzve kell asztalra adni. A legsietősebb vendég is megérti ezt, s vendéglőkben csakúgy, mint otthon, a tésztát akkor illik forró sós vízbe dobni, amikor a vendég már az asztalnál ül. A legtürelmetlenebb olasz sem bosszús ezért a várakoztatá­sért. Tudja, hogy a jó pasta várat magára... akárcsak a szép leány. A tésztát a forrásban levő sós víz­be dobjuk. Az olasz pasta-főzés egyik főszabálya, hogy a pastát, makarónit kettétörni nem sza­bad... Arra viszont, hogy mennyi Kellemes estebéd a tengerparton A Colosseum romana, a római stílusú konyha- művészet produkálja a legfino­mabb gnocchit, vagyis gombó­cot, a legízletesebben készített calamaretdt (bébitintahal) és abbachiót (rozmaringos sült bá­rány). Dél-Olaszországban Ná­poly vezet különleges pastáival, sűrű paradicsommártásaival, mozzarella sajtjával és más sajt­féleségeivel. Általánosságban az mondható, hogy Olaszország friss fűszernövényeivel, sok kitű­nő zöldségével és gyümölcsével, a „tenger gyümölcseivel” a leg­jobb konyhával büszkélkedő or­szágok közé tartozik Európában. Külön illik szólni a paradicsom­ról, amit Francisco Pizzaro hozott be egyik felfedezőútján Dél-Ame- rikából Európába. Ma világszerte a zödségfélék fogyasztásában a kapnak, amit egész éven át sok étel ízesítésére fel lehet használ­ni. Nagyot fejlődött azóta a kony­haművészet technikája, de Re módszerét ma is alkalmazza sok dél-olaszországi gazda. 1840-től ezt a sűrű pardicsomkivonatot „conserva di pomodoro”, vagyis paradicsomkonzerv néven már a piacon árulták feldarabolva, fü­gefalevélbe burkolva. Ez a szokás délen mindmáig fennmaradt. Visszatérve az olasz konyha gaz­dagságára, érdemes áttekinteni néhány ételféleséget: A Pastasciutta A pasta - ahogyan röviden, be- cézgetve hívják - a különféle ízű és jellegű fogások valóságos kü­lön birodalma. Az olasz ízlés és Grillezés a szabadban Az olasz hors d’oeuvre, az előé­tel-választék olyan sokszínű, mint a festő palettája: az olajos szardíniától a papírvékonyra sze­letelt, nyers pármai sonkán át a paradicsom- és gombamártásban tálalt gombáig. Pizza Az egyik legismertebb olasz ételkü­lönlegesség. Eredete a római idők­be nyúlik vissza, amikor még „meg­kent” vagy „feltéttel kínált” kenyér volt. Attól kezdve, hogy felhajtot­ták a kenyér szélét, nehogy lecsúsz- szon vagy leessen róla a feltét, már alakulóban volt a pizza, aminek számtalan variációjából a legfino­mabb bizonyára otthon készül. A mártások és tartósítok veteked­nek a franciákéval, a pastához kí­náltaktól a különlegességnek szá­mító cremonai mustárig. A sok szívet vidító látvány közül, amellyel Itália megörvendezteti az országot járó vándor szemét, az olasz kertek látványa a legked­vesebb. Nemcsak a parkok, dísz­kertek, amelyek szobraikkal, fa­ragott kővázáikkal, nyírott bok­raikkal és narancsfáikkal a rene­szánsz kertművészetét idézik - hanem a szőlők, a gyümölcsösök, a konyhakertek is, amelyeket pá­ratlan szorgalommal, hozzáér­téssel és ízléssel művelnek szerte Itáliában. A zöldségfélék válasz­téka oly nagy, hogy a firenzei, ró­mai vagy veronai piac árusainak standjain tucatjával talál az em­ber számunkra ismeretlen - vagy legfeljebb a növénytankönyvől is­mert - zöldséget, salátafélét. Az olasz konyha a zöldségfélék­ből nem készít magyar értelem­ben vett „főzeléket”. Vízben ki­főzve, vajjal, esetleg mártással Olasz édességek Európa tudatában nem él eléggé, hogy a cukrászat művészete mi­lyen sokat köszönhet Itáliának! A fagylaltoktól a marcipánig és a különféle tortákig asztalunk számtalan csemegéje itáliai ősök­re vezetheti vissza eredetét. Az olasz ízlés - már csak az éghajlat miatt is - a krémeš, zsiradékban gazdag tészták helyett a „sziká­rabb” édességeket kedveli. Re­ceptjeiben szívesen alkalmaz mandulát, mogyorót, diót, gesz­tenyét, mazsolát, aszalt és cukro­zott gyümölcsöket, mézet, fügét, narancsot, ananászt, citromot, és Itália egyes részeiben kukorica- lisztet is! A legnépszerűbb - és legolcsóbb - tésztaféle, amellyel szerte Itáliá­ban mindenütt találkozhatunk, a crostata, rácsostorta. A Forum Romanum Archív felvételek

Next

/
Thumbnails
Contents