Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-07 / 155. szám, szombat
Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 7. MOZI POZSONY HVIEZDA: Szívörvény (am.) szombat, vasárnap 18 Ó, azok a csajok (am.) sz., v. 16, 20.30 HVIEZDA KERTMOZI: Beépített szépség (am.) sz., v. 21.15 MLADOSŤ: Szeret, nem szeret (szí.) sz., v. 15.30, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Lázadók és szeretők (cseh) sz., v. 18.30, 20.30 Szeret, nem szeret (szí.) sz., v. 18.30 Amerikai nyom (ír.) sz., v. 20.30 Magányosok (cseh) sz., v. 20.45 Kairó bíbor rózsája (am.) sz. 20 Hanna és nővérei (am.) v. 20 KASSA DRUŽBA: Szívörvény (am.) sz., v. 17.45, 20 TATRA: Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron (am.) sz., v. 18, 20 CAPITOL: Mi kell a nőnek (am.) sz., v. 18 Mátrix (am.) sz., v. 20.15 ÚSMEV: Someone like you (am.) sz., v. 18, 20 IMPULZ: Amerikai pite (am.) sz., v. 19.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERTDAHELY - LUX: A 6. napon (am.) sz., v. 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Sebhelyek (am.) sz., v. 19 LÉVA - JUNIOR: Számkivetett (am.) sz., v. 18 AMFITEÁTRUM: Ellenség a kapuknál (am.) sz. 21.30 Számkivetett (am.) v. 21.30 GALÁNTA- KERTMOZI: Túszharc (am.) sz. 21.30 A városból kivezető út (cseh) v. 21.30 PAT - AMFITEÁTRUM: Véres választás (am.) sz. 21.30 Gyanú (am.) v. 21.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Tigris és sárkány (am.) sz., v. 20 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Jég és föld között (am.) sz. 19 GYŐR PLAZA: Bíbor folyók (fr.) sz., v. 13.30, 15.45, 18, 20.15 Érzéki csalódás (am.) sz., v. 13, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Hannibal (am.) sz., v. 13, 15, 17.30, 20 Lara Croft: Tomb Raider (am.) sz., v. 13, 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Mi kell a nőnek? (am.) sz., v. 15.30, 17.45, 20 A múmia visszatér (am.) sz., v. 12, 14, 17.30, 20 Nines több suli (am.) sz., v. 12, 13.45, 15.45, 17.15 Reszkess, Amerika! (fr.) sz., v. 13, 14.15, 16.15, 18.1, 20.15 Sebhelyek (am.) sz., v. 17.45, 20 Shrek (am.) sz., v. 11, 13.15, 15.30, 17.45, 20 Vad kanok (am.) sz., v. 11, 13.15, 15.30, 17.45, 20 Júliusban és augusztusban: Nagymegyeri Kulturális Nyár Üdülés tánccal, zenével Gárdos Éva filmjével indult Karlovy Vary fesztiválja. Nastassja Kinski mellett Bánfalvy Ági és Dobó Kata is meghajolt Egy magyar család története Nastassja Kinski két lányával, Sonjával és Kenyával (ČTK-felvételek) ELŐZETES Nem csupán pihenésre, strandolásra lesz lehetőségük a nyári hónapokban Nagymegyer polgárainak, valamint azoknak, akik a vakációjukat, szabadságukat töltik ott. Ä város önkormányzata és a városi művelődési központ jóvoltából júliusban és augusztusban számos kulturális rendezvény várja az érdeklődőket. A Nagymegyeri Kulturális Nyár programjával egyrészt az üdülést kívánják kellemessé tenni a szervezők, másrészt a tehetséges szólistáknak, csoportoknak szeretnének bemutatkozási lehetőséget biztosítani. A programok - kevés kivétellel - minden alkalommal 16 órakor kezdődnek a termálfürdőben. Holnap és július 15-én a fél évtizede alakult, helyi középiskolások alkotta Megyer Néptáncegyüttes és zenekara lép közönség elé. Hétfőn a négy esztendeje működő, a mosonmagyaróvári Katica gyermekfesztiválon is sikert aratott Csiribiri gyermek néptánccsoport mutatkozik be. Előadásukat augusztus 26-án ismétlik meg. Sok-sok sláger és előadó görbe tükörben - ezt kínálja a népszerű magyarországi Irigy Hónaljmirigy, akik július 16-án 20 órától a városi művelődési központban koncerteznek. A myjavai Westep együttes tavaly járt először Nagymegyeren. Country, mexikói és ír táncokat felvonultató programjukat idén július 22-én és augusztus 5-én élvezheti a közönség. Július 29-én ismét a népzenéé, a néptáncé a főszerep: a kulturális rendezvénysorozat vendége a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes lesz. A határokon túl is ismert Moravanka fúvószenekar augusztus 12-én ad koncertet. A Nagymegyeri Kulturális Nyarat a pozsonyi Ándalucia ének- és táncegyüttes zárja vérpezsdítő spanyol ritmusokkal szeptember 2-án. (me) Ha lúd, legyen kövér, gondolhatta Oldrich Kaiser, az ötven felé tartó, neves prágai színész, amikor a fesztivál nyitóünnepségét megelőzően úgy döntött: változtat a külsején. Az ötlet elképesztő eredménnyel járt. SZABÓ G. LÁSZLÓ Oldfich Kaiser „elnyomta” magában a férfit, és szabadjára engedte a nőt. Beöltözött. Mintha csak legújabb szerepét tesztelte volna a nagyérdemű előtt. Tökéletes smink, tökéletes csomagolás, tökéletes illúzió. De annyira, hogy első látásra fel sem tűnt: a hölgy - Jiri Lábus, a csehek egyik legnépszerűbb nevettetője oldalán - női ruhában spacírozó férfi. Szalmakalap, mogyoróbama paróka, napszemüveg, rózsaszín kiskosztüm, könnyű kis fekete cipő, és hogy az összhatás teljes legyen, elegáns fekete retikül. Ä design remekül működött. Nem voltak árulkodó gesztusok, hamis mozdulatok sem. A „nő” még akkor sem hibázott, amikor a cipő tömi kezdte a lábát, és lazán kilépett belőle. Hogy csak egyetlen példát említsek a filmtörténetből: Dustin Hoffman Tootsie- ja sem volt jobb. Kaiser elementáris tehetségű, nagy erejű színész. Jan Svérák legfrissebb filmjében, a Sötétkék világban cseh pilóta az angol légiflottában. Második világháborús berepülőtiszt, akit a végén, már itthon, halálra ver a rendszer. Zseniális alakítás. Pár héttel ezelőtt színpadon láttam őt Gogol Kártyások című darabjában Prágában. A történet végén előveszi a pisztolyát, és főbelövi magát. A fegyver eldör- ren, Kaiser áll, mint a cövek. A néző egy pillanatra azt hiszi, csak játOldrich Kaiser: tökéletes csomagolás, tökéletes illúzió szik, a tölténytár üres volt. Aztán két lépés után úgy esik össze, mintha valóban végzett volna magával. Parádés alakítás! És most itt ez a nyilvános szerepcsere. Van, aki forrón szereti. Ő még annál is forróbban. A fesztivál első napján még a várva várt Nastassja Kinskinek sem volt nagyobb sikere, mint Oldrich Kaisernak a Thermal Szálló környékén. A szexualitás úgy tűnik, sokkal több filmet mozgat az idén, mint a korábbi években. Már a plakátok is ezt hirdetik városszerte. Az egyiken, Bigas Luna A tenger hangja című filmjét hirdetve, mezítelen testek simulnak egymáshoz a parti fövenyen. Az 55 éves madridi rendező egy másik alkotását, a Teljes erőveit reklámozva a spanyol film új sztárja, Javier Bardem úgy áll a plakáton, hogy férfiasságának ékes bizonyítékát a markában tartja. Jean- Marc Barr, A kék mélység legendás békaembere mezítelenül áll a kukoricásban Ez az én testem című filmjének egyik égető kockáján. Karlovy Vary fesztiválja egyébként mindenki fesztiválja most is. Limuzinnal vagy stoppal, repülővel vagy busszal egyformán elérhető. Jönnek is tömegesen a mozi megszállottjai, már a város legnagyobb parkja is „telt házzal” dicsekedhet az éjszakai szállásfoglalókat illetően. Telt ház volt a csütörtök esti megnyitón is, amelyen Otakar Vávra, a cseh filmesek kilencvenéves „nagypapája” vehette át az első idei életműdíjat. Vávra termékeny esztendőket tudhat maga mögött. Egy híján ötven filmet forgatott, s tanára volt a hatvanas évek legendás nagy csapatának: Menzelnek, Chytilo- vának, Schormnak és Formánnak. Növendékei közül most csak Chy- tilová lesz jelen a fesztiválon. Kiűzetés a paradicsomból című Ádám-Éva-történetével, amelyet egy németországi nudistastrandon forgatott. A fesztivált a tengerentúlon élő Gárdos Éva első opusa, az Amerikai rapszódia nyitotta. A hétórai kezdés, Nastassja Kinski parádés bevonulásának köszönhetően kerek hatvan percet késett. Klaus Kinski nemes egyszerűséget sugárzó lánya, ez az elragadó mama, aki gyerekeit még egy fesztivál miatt sem bízza másokra, most is harmadmagával érkezett a városba, akárcsak évekkel ezelőtt, amikor ugyanitt A gyűrűt forgatta. Sztárságának fénye sosem volt vakító, még a legnagyobb ünneplések közepette is meg tudott maradni hétköznapi embernek. így azokra sem vetett árnyékot, akik vele együtt léptek a színpadra az Amerikai rapszódia vetítése előtt. Két magyar kolléganője, Bánfalvy Ági és Dobó Kata ugyanúgy ragyoghatott a fehér vászon alatt, mint a legendás „tiszta nő”, a még mindig érzéki szépségű Nastassja. Gárdos Éva filmje, az amerikaimagyar koprodukcióban forgatott történet az ötvenes években kezdődik, amikor egy fiatal magyar házaspár a disszidálás mellett dönt. Két kislányuk közül azonban csak a nagyobbat merik magukkal vinni, a kisebbik könnyen bajba keverhetné őket a határon. Ausztrián és Franciaországon keresztül jutnak ki Amerikába, miközben a nagymama (őt játssza Bánfalvy Ági) Budapesten börtönbe kerül, a csecsemőkorú kislányt pedig egy vidéki házaspár neveli hatéves koráig. Akkor aztán, a Vöröskereszt közbenjárásával, kiviszik Los Angelesbe, és újra együtt a család. Csakhogy a kislány képtelen a beilleszkedésre. A nyelvet ugyan elsajátítja, szíve azonban visszahúzza a magyarországi nevelőszülőkhöz, akik az ott töltött évek során már a saját gyereküket látták benne. Tizenöt éves korában aztán útnak is indul a lány, és meglátogatja a Budapesten élő nagymamát, valamint a fővárosba költözött „papát-mamát”. Ezek a napok aztán végérvényesen rendet tesznek a lelkében, s az addig kezelhetet- lennek tűnő bakfis élete egyenesbe kerül. Gárdos Éva filmje érzelmekkel teli humánus alkotás. A krónika azonban csak ott kezd izgalmassá válni, amikor a tíz-egy- néhány éves Zsuzsi (az egykori Gárdos Éva) identitászavarában egyre több gondot okoz szüleinek. Addig azonban csak Nastassja Kinski magyar szövegmondását csodálhatja a néző. A Karlovy Vary-i világpremiert követően a Paramount Classic augusztus 10-én mutatja be a filmet. Először Los Angelesben, aztán New Yorkban. Umberto Eco szerint a tömeg megöli a múzeumokat Nem értik, amit látnak Fotoimages 2000. Pozsonyi vizuális média szakos hallgatók kiállítása a kassai Löffler Múzeumban A digitális szabadság harsány színei MTI-PANORÁMA Bilbao. Umberto Eco, a világhírű olasz író és tudós elégedetlen a jelenkor nagy múzeumaival, amelyeken sietve rohannak végig a turisták csapatai, és egy olyan múzeumra vár, amely reményei szerint egyetlen nagy műnek szentelné termeit „előjátékos” formában. Egy Bilbaó- ban tartott előadásán A rózsa neve szerzője kifejtette: „A múzeumok azért születtek, hogy lehetővé tegyék a tömegeknek a bennük kiállított tárgyak megtekintését, de mi tudjuk, hogy a tömegek megölik a múzeumot. A múzeum a közönségért létezik, és a közönség megöli.” Egy „normális” múzeumlátogatás az író szerint a következőkből áll: „A turisták csapata maratoni ütemben végigcsörtet számos termen, és csak az ismert képek előtt áll meg, ám rendszerint anélkül, hogy szemügyre is vehetné őket.” ,Ahogy a fül nem képes egyszerre tíz operát elviselni, úgy a szemtől sem lehet azt elvárni, hogy mindent lásson, amit kiállítanak egy múzeumban. így a múzeum olyan zarándokhellyé vált, ahol a kíváncsiak nem értik, amit látnak.” Ezért az író véleménye szerint a múzeumokban a művészet, természetétől eltérően, gyorsfogyasztásra szolgáló cikké vált. Ahogy a tartalom problematikussá válik, úgy a „tartály” is. Umberto Eco véleménye szerint fennáll annak a veszélye, hogy a közönséget jobban vonzza az épület, amelyben a tárgyat kiállítják, mint maguk a kiállított művek. Ennek példájaként említette a New York-i és a bilbaói Guggenheim múzeumot és a párizsi Louvre-t. Milyen legyen akkor az ideális múzeum, amelyről Umberto Eco maga is elismeri, hogy talán utópia? Az olasz író, a bolognai egyetemi tanár szerint ez az intézmény egyetlen mű megértésére és feldolgozására szolgálna. Példaként említette Botticelli Tavasz című festményét, amely a firenzei Uffizi múzeumban látható. Elképzelése szerint ezt a remekművet fokozatosan kellene megközelíteni álmainak múzeumában, amelynek első termeiben a költészet, a zene, a filozófia világába vezetnék be a látogatót, aki ezután a firenzei festőiskola többi művészével ismerkedne. „így, mire végül eljutna a múzeum központi termébe, már a 15. században, a mű születésének korában élő firenzei értő szemével pillanthatná meg Botticelli remekművéti’ - álmodozott Umberto Eco. JUHÁSZ KATALIN Sokáig azt hittük, Malevics óta minden megtörtént már a képző- művészetben, ezután csak ugyanazt cifrázzák, ragozzák, buherál- ják az alkotók. Nem tudni, melyik volt az a nagy nap, amikor a képzőművészet felfedezte magának a számítógépet, ám e két, látszólag egymástól fényévnyire fekvő dolog mára úgy összegabalyodott, hogy tán meg se tudnának lenni egymás nélkül. Mindenki belekóstol a komputer nyújtotta szabadságba, az is, aki tagadja, az is, aki mániákusan ragaszkodik hozzá, hogy maga keverje ki a színeket a fapalettán. Az idők szavát meghallva a pozsonyi képzőművészeti főiskolán is alakult vizuális média szak. Nagy a tolongás, sokakat érdekelnek a huszonegyedik század módszerei és technikái. Egy-egy művésztanár köré csoportosulva nemzedékek kezdenek kialakulni, mégha irtózunk is e szótól. A nemzedék (brrrr!) legfőbb ismérve a hasonló irányultság, látásmód, problémakezelés, a világról alkotott közel azonos kép. A kassai Löffler Múzeumban jelenleg tizenhárom Pozsonyban érlelődő fiatal vizuális média szakos hallgató alkotásai láthatóak. Milota Havránková tanítványai bemutatkoztak már néhány helyen, a keleti végekre a vendéglátó múzeum igazgatójának telefonhívására jöttek, maguk is meglepődve azon, hogy a hazai szokásokat követve nem nekik kell „házalniuk” a tárlattal. Harsány színek, merész formák, szokatlan párosítások jellemzik ezeket az egyforma méretűre nagyított, digitálisan kinyomtatott képeket. Először a fényképezőgép kattant, megszületett a fotográfia, amely nem végeredmény volt, csupán nyersanyag. A fénykép bekerült a számítógépbe, onnantól pedig a művész gombokat nyomkodott és az egérrel szaladgált a képernyőn. A lehetőségek száma korlátlan, az alkotói szabadság úgyszintén, bárkivel és bármivel bármit csinálhatnak odabent a gépben, ha egyszer lencsevégre kerül. A fiatal alkotók nem ezt a raj- taütéses módszert művelik, képeik igencsak aprólékosan komponáltak. A komputeranimáció is megjelenik itt-ott, ám sok mindent bíznak a színekre. Ahol több száz árnyalat közül választhatunk, ott különleges jelentőséget kap az a szín, melyet kiválasztunk. Pasztel- leket ne keressünk ezeken a képeken, hiszen a technokorszak harsány árnyalatokat követel, a huszonegyedik század művészete pedig kötődik ugyan a vizuális tradíciókhoz, ám egyúttal meglepni, meghökkenteni is szeretne. A megörökítésre kiszemelt tárgy lehet egy bizarr színekben csillogó CD, egy tervezők által használt raszter, egy Amerikába címzett borítékból kikukucskáló optimista fénykép vagy egy akváriumi hal. A digitális fotózás csak egy lépésnyire van az ipari formatervezéstől. Ezek az alkotások többnyire diplomamunkák vagy szemeszter végi zárómunkák, a fiatalok láthatóan élvezik a színek érzékiségét, ám azok titkát is keresik, ezért a képek folyamatosan önmagukon túlra mutatnak. Azt látjuk, amit látunk és mégsem. Próbára tesz minket, befogadókat ez a megannyi feladvány. Munkára késztet és mégsem, hiszen szemünk óriásplakátokon és reklámokon edződött, meg se kottyan nekünk a lila-kék, vagy a zöld-narancssárga. A képek kisugárzása talán megértet velünk valamit személytelen, rideg és mégis cifra világunkból, annál is inkább, mivel egy új technológiával vászonra is rányomtathatóak, azaz ruhaanyagként is használhatóak. A viselhető művészet. Tessék a próbafülkébe fáradni! A Fotoimages 2000 kiállítás július 22-ig látható.
