Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-28 / 173. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyug assza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti” (Arany János) 2001. július 28., szombat 5. évfolyam, 30. szám Ahol megoldhatatlan az akadálymentes bejárat, ott csengőt kell felszerelni, s ha az ügyfél mozgássérült, az eladónak, hivatalnoknak kötelessége kimenni, és kiszolgálni őt A mozgássérültek érdekképviselete Kiss Olivér, a komáromi Investa Leasing területi igazgatója és az elnöknő (Fotó: Vári, arch.) KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA zlovákiában 69 központ irányítja a mozgássérültek közel 370 alapszervezetét. A mozgássérültek érsekújvári járási központja tíz éve létezik - kezdetben alapszervezetként működött. A vidéki szervezetek megalakulására azért volt szükség, mert a járásban annyi a mozgássérült, hogy érdekeik hathatós képviselete Újvár távolságából lehetetlenné vált. A járási központ tiszteletbeli elnöke, Halász Gabriella öt éve végzi ezt a munkát. Alapszervezeti elnökként kezdte, majd pénztáros, később járási titkár lett. Mivel az elnöki funkció tiszteletbeli cím, csak jelképes fizetés jár érte, a minimálbérnek megfelelő összeg. Az elnökön kívül egyetlen ember dolgozik a központban, Meleg Mária, aki közhasznú munkát végez, egyébként munkanélküli-segélyből él. Egyikük munkahelye sem állandó tehát: az elnök fizetése csak az év végéig biztosított, munkatársnője hat hónapig dolgozhat. A pénzt a munkahivatal osztja el, tőle függ a központ sorsa. Ha a munkatársak szerződését nem hosszabbítják meg, a járás 19 alapszervezete (1200 rokkant és családtagjaik) is kárát látja. Mert nagy szükség van a felvilágosításra, hiszen a szociális törvény kompenzációs rendszere változik, s a juttatásokra jogosultak sok esetben nem is tudnak róla, hogy jár nekik a támogatás. Halász Gabriella mindössze huszonhárom éves. Édesanyja is mozgássérült, az ő révén került be a szervezetbe. Szereti a munkáját. Amikor először került szemtől szembe a mozgás- sérültekkel, mint mondta, kicsit megijedt. „Naponta sírva mentem haza, annyira lelkem- re vettem a sorsukat. Ezeknek az embereknek nagyobb szívük van, mint az egészségeseknek, mindent tudnak értékelni, a legapróbb segítségért is rendkívül hálásak.” A járási szervezeteket kilencvennyolcig a pozsonyi központ támogatta, addig, ha nem is rendszeresen, de azért jutott némi pénz. A két helyiséget - a járási hivatal egyik melléképületében - szimbolikus bérleti díjért, évi egy koronáért kapták meg a várostól, a rezsit (villany, gáz - havonta 830 korona) támogatóktól szedik össze. Azért kevéske bevételük is van: a rokkantjelzések cseréjéből és kiadásából. Erre a jelzésre nem csak a tolókocsisok jogosultak, jár minden mozgássérültnek. Birtokában ingyenesen parkolhatnak, sőt kijelölt helyük van minden parkolóban;-oda is behajthatnak, ahová egyébként tilos, és bárhol megállhatnak azzal a feltétellel persze, hogy nem akadályozzák a forgalmat. A hazai autópályákon is ingyenesen közlekedhetnek vele. A jelzést a kocsi elülső és hátulsó ablakában kell jól láthatóan elhelyezni, persze, önmagában ez nem elég, csak a hozzá tartozó igazolvánnyal együtt érvényes. Előnye, hogy nem autóhoz, hanem a rokkant személyéhez kötött. A mozgássérültek számára még mindig az akadálymentes közlekedés jelenti a legnagyobb gondot. Az újonnan épített vagy átalakított üzleteknek, intézményeknek kötelezővé tették olyan bejárat kialakítását is, amelyet a mozgássérültek vehetnek igénybe. A törvény már régóta érvényben van, mégis sok az olyan létesítmény, ahová a tolókocsisok nem tudnak bejutni. Az építkezési engedélyeket a járási központok adják ki. Ahol megoldhatatlan az akadálymentes bejárat létesítése, ott csengőt kell felszerelni, s ha az ügyfél mozgássérült, az eladónak, hivatalnoknak kötelessége kimenni hozzá, és kiszolgálni őt, elintézni az ügyét. A járási központ feladata a szociális törvény változásaival kapcsolatos információk továbbítása is az érdekelteknek. Januártól lépett érvénybe az új törvény, erről kérdeztük Halász Gabriellát: Mennyiben változtak a szociális juttatások? Többnyire úgy korrigálták az összegeket, hogy csökkentették. A kilencvenes törvény szerint a mozgássérültek maximum 260 ezer koronát kaphattak autóvételre, jelenleg maximum 200 ezret, azt is hét évre. Korábban a hozzájárulás megítélését ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a mozgássérült munkába vagy iskolába járjon, amihez feltétlenül szüksége van kocsira. Ezt a feltételt most eltörölték. Nem ok nélkül, hiszen annak idején nagy felháborodást váltott ki. A mozgássérültnek orvoshoz kell járnia, szüksége van arra is, hogy emberek közé menjen, és máshogy nem tud közlekedni. Ki jogosult benzinpénzre? Aki autóvásárlási hozzájárulást kapott, az nem. Ha van a tulajdonában kocsi, jogosult benzinpénzre, ha nincs, akkor csak abban az esetben, ha a családtag vagy rokon, barát írásban adja, hogy fuvarozni fogja őt. Létezik úgynevezett szállítási hozzájárulás is, ez havi 2500 korona lehet, de a járási szociális ügyosztály csak olyan utakra ítéli meg, amelyek nem egészségi problémákkal kapcsolatosak. Vagyis, ha a mozgássérült orvoshoz megy, akkor nem jár neki ež az összeg, de ha például moziba, azt megtérítik. A ruhapénz megmaradt?- Igen, kétfajta van. Az új rendelkezések szerint a mankósok havonta 490 koronára jogosultak, a tolókocsisok hatszázra. A tolókocsisoknak otthonukban is gondot jelent a mozgás. A lakás akadálymentesítésére - fogantyúk felszerelése, küszöbök felszámolása stb. - mekkora összeget igényelhetnek? Maximum 250 ezret, ez is hét évre szól, és folyamatosan lehet kimeríteni. Garázsfelújításra is kapható 50 ezer. A mozgássérülteknek mindenképpen szükségük van segítségre, és nem mindegyikük él családban. Igényelhetnek személyi gondozót. Ez a munka teljes állásban is végezhető - havi 90 ledolgozott órán felül már rendes munkaviszonynak számít. A gondozásnak két fajtája létezik: küldhet gondozót a vöröskereszt, ha a kezelőorvos jónak látja - ez nyolcvan éven felülieknek automatikusan jár. Családtag is lehet gondozó, sőt pénzt is kaphat érte, ebben az esetben azonban a gondozottnak nem jár a tehetetlenségi pótlék. A gondozási segélyt nem adózzák meg, és további előnyös változás, hogy nyugdíjas, sőt rokkantnyugdíjas is lehet gondozó. A mozgássérültek érsekújvári járási központját hétfőn, szerdán és pénteken reggel kilenctől délután kettőig kereshetik fel az érdeklődők, tolókocsival is könnyű bejutni az irodába az arra kijelölt útvonalon. Jó hír, hogy a mozgásukban korlátozottak már telefonon is elérhetik az irodát (035/642 09 76), mert a komáromi Investa Leasing Slovakia tízezer koronát adományozott a központnak. Ebből a pénzből vezették be a telefont, a maradék havi rezsire megy. Úgy számoltak, októberig kitart. Hogy azután mi lesz, nem tudják. Halász Gabriella Megpróbálom elképzelni, egyedül ébred-e, van-e valaki, aki reggelit készít neki, vagy inkább azok közé tartozik, akiknek reggel egy falat sem megy le a torkán Kisvárosból nagyvárosba, avagy buszozni jó FÁBIÁN ÉVA uszozni jó. Ez a megállapítás nem tőlem származik, nem is akarom igazán kisajátítani, csak néha úgy érzem, hogy a nagy és általános igazságokat pedig ki kell mondani. Hasonlóan, ahogy kimondta az az úr is, akivel együtt utaztam a minap kisvárosunkból fel a nagyvárosba. Szeretem a korábbi buszt, mert azon több az érdekes ember, és mert kevesebb az ülőhely. A sok jó ember és a kis hely tétel így nap mint nap, ha úgy tetszik, utazásról utazásra bebizonyosodik. Tehát: közös utazásunk az említett úrral. Reggel, kissé bágyadtan, inkább még az ágy felé kacsingatva - már amennyire ezt álomtól dagadt szemmel lehetséges -, miután megvettem jegyemet a buszsofőrtől, aki kérdezés nélkül már nyújtotta a papírszeletet, lehuppantam az első szabad ülőhelyre. Bambultam magam elé, ami any- nyit tesz, hogy megpróbáltam rendezni a gondolataimat, és nekikezdeni az új napnak. Igazából fel sem tűnt, hogy ki mellé kerültem, hiszen már olyan automatikusan térképezem fel a szabad helyeket, hogy nem is észlelem a mellettem ülőt. Bevallom őszintén, nem vagyok igazán híve annak sem, hogy korán reggel valakivel beszélgessek, inkább csak nézelődni szeretek. Szeretek eljátszani a gondolattal, hogy hová utazhatnak a többiek: munkába, rokonlátogatóba, kikapcsolódni, városnézni. Általában kitippelem magamnak egyik útitársamat, és megpróbálom elképzelni a napját. Azt, hogy reggel vajon egyedül kel-e, van-e valaki, aki reggelit készít neki, vagy inkább azok közé tartozik, akiknek reggel egy falat sem megy le a torkán. Este előre elkészíti-e a holmiját, hogy semmit se felejtsen el, vagy reggel kapkodva pakol; hosszabb vagy rövidebb útra indul-e, netán nem is végcélja a nagyváros, csak átszáll. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbálom általában megkeresni a választ reggel utazás közben. Az úr, aki mellé leültem, egy jó karban lévő hatvanas. Valószínűleg a családjához utazott a nagyvárosba, mert elég bizonytalanul nézelődött. Igazgatta öltönyét (soha nem tudtam megérteni, hogy bírják ki a férfiak az inget, nyakkendőt,*zakót és a többit akár még negyvenfokos hőségben is), és körbetekingetett. Amint leültem mellé, elkezdett fészkelődni. Gondoltam, kevés helyet hagytam neki, hát arrébb csúsztam. (Mellesleg azt is csak utazás közben képes felmérni az ember, hogy mennyit hízott vagy fogyott: hasonló termetű ember mellett nehezebb kényelmesen ülni, valószínűbb az összekoccaAz élet akkor a legszebb, amikor hajnalban az ember úgy ébred, hogy előre tudja, ma újra tehet valami szépet és jót. hás.) De hiába csúsztam arrébb az ülésen, az öregúr továbbra is fészkelődött, és ezzel kizökkentett a reggeli magamhoz térésből. Felfigyeltem rá, elmosolyodtam, és készségesen még arrébb húzódtam az ülésen. Már majdnem leestem ugyan, de gondoltam, fő a békesség. Úgy tűnt, a bácsinak ennyi hely sem elég, és tovább fészkelődött. Arra gondoltam, hogy talán baj van a lábával, esetleg nehéz neki sokáig egy helyben ülni, ezért eldöntöttem: szeretem embertársaimat, nem kenyerem a veszekedés, maradok így, fél fenékkel az egyébként sem széles ülésen, valahogy majd csak kibírom a maradék utat. Persze, már nem nagyon tudtam gondolkodni, arra figyeltem fel, hogy elkezdtem átnézegetni a másik ülésre - hátha valami baja történik, és pont én, aki mellette ülök veszem észre legutoljára. Körbetekintett, de sosem nézett rám, kerülte a pillantásomat, és izgett-mozgott, mint egy kisgyermek. Igazgatta öltönyét, ingét, ölében a rendben összehajtott újságot és a kézitáskát, amelyben valami fontos dolog lehetett, mert annyira szorította magához. Felébresztett a szokványos töprengésből, hogyan adom el ma az éppen aktuális termékeket, melyek persze százszázalékosan bio- úton vannak előállítva, semmilyen tartósító- vagy emulgeáló- szert nem tartalmaznak, és természetesek is. Egyszer csak - már csupán két kisvároson kellett áthajtanunk, hogy elkezdhessünk készülődni, és otthagyni az esernyőt a csomagtartón - az öregúr megszólalt: „Az élet akkor a legszebb, amikor hajnalban az ember úgy ébred, hogy előre tudja, ma újra tehet valami szépet és jót.” Aztán elhallgatott, az ablak felé fordult, és behúzódott az ülésre. Én meg csak néztem rá döbbenten és értetlenül, nem igazán tudva, miért is osztotta meg velem ezt a nagyügazsá- got. Nem kérdeztem, nemcsak azért, mert nem mertem, hanem azért sem, mert már le kellett szállnom. Az esernyőt, persze, újra fent hagytam a buszon, de most legalább volt rá indokom.