Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)

2001-07-12 / 159. szám, csütörtök

DIGI TÁ LIA ÚJSZÓ 2001. JÚLIUS 12. The Jungle Book Groove Party: a játék folyamán a zene ritmusára kell likvidálnunk a tetris-jelleggel zuhanó nyilakat Hat lap szeretné elérni a népszerű cserebere oldal sikerét Fejleszt és próbára tesz vei egyszerűen abbahagyhatatlan a játék! Saját tapasztalatból mon­dom, mielőtt belekezdenénk, vá­lasszunk lezser öltözetet, valamint számítsunk rá, hogy a végére any- nyira le fogunk izzadni, hogy az azonnali zuhany ajánlott (gondo­lok itt most a nehezebb fokozatok­ra). Igazi testmozgást jelent az, ahogyan ugrálunk a ritmusra, rá­adásul látványnak sem utolsó, na­gyobb társaság esetén igazi bom­basikerré válhat, hiszen akár ügyetlenkedik az ember, akár pro­fin csinálja, egyszerre jelent katar- tikus élményt ami a képernyőn és ami a szőnyegen folyik. Igazi csa­ládi móka, ajánlott minden olyan partin, ahol az Activityt és a ha­sonló játékokat már kezdik meg­unni a csemeték. Multiplayer Igen, ilyen is létezik, lehet ketten is nyomulhatnak egymás ellen - akár két szőnyeggel is, de a keyboard-szőnyeg felállás is meg­oldható. Mit mondjak? Egyszerűen fantasztikus élmény lehet győzedel­meskedni egymáson, a combokat elhappolni ellenfelünk elől, meg ha­sonlók. Egyet nem ajánlok - lakóte­lepi vagy társasházban azért illenék figyelemmel lenni a többiekre is, ne feledjük tehát, hogy túl későn ne kezdjünk bele az ugrálásba, mert azt az alattunk lakó nem valószínű, hogy sokáig fogja tolerálni. Összegezve az eddig leírtakat el­mondhatom, hogy sikerült egy ki­váló termékkel megismerkednem, amelyik egyszerűen abbahagyha­tatlan, egyszerre fizikai próbaté­tel, valamint fejleszti a muzikalitá­sunkat, ritmusérzékünket is rá­adásul gyerekjátéknak is, és igazi kihívásnak is megfelel, így bárme­lyik korosztály számára bátran tu­dom ajánlani. lagtól, ám ha a szőnyeget választ­juk, akkor az Expert fokozaton már nem lesz könnyű dolgunk. A játékban természetesen nem ve­szítünk azonnal, ha elrontunk vala­mit, és kiesünk a ritmusból (ennek ellenszere egyébként az ügyes szer­kezet, a beépített metronóm, ame­lyet bármikor igénybe vehetünk), összesen négy csórnánk van (ezek a képernyő felső sarkában látszanak, zöld altkor, amikor még jók va­gyunk, majd ha pirossá válik, hama­rosan elzúgunk, kiesve teljesen a rit­musból), ezek elfogytával a szinte­ket nem tudjuk teljesíteni. A haladá­si irányunk egyéb­ként teljesen lineáris, egy történeti szál mentén, amely meg­lepő módon A dzsun­gel könyvét követi. Amíg nem teljesítünk egy szintet, nem jut­hatunk tovább a kö­vetkezőre. Jó arcade-jellegű já­tékhoz hűen itt is a pontszámok a legfon­tosabbak, segítségük­kel feliratkozhatunk a High Score-ba, de a program figyeli átlagos teljesíté­sünket is, így természetesen össze lehet hasonlítani az egyes eredmé­nyeket, kialakulhat az egymás kö­zötti verseny. Ráadásul segítsége­ket is igénybe vehetünk, ugyanis megfelelő combók véghezvitelével például tűzfalat hozhatunk létre (ez felemészti az egyes lefelé eső nyilakat), esedeg duplázhatjuk a pontjainkat, de challenge-eket is kaphatunk (pl. flower power). Egyes pályákon létfontosságú, hogy aktuális ellenfelünknél gyorsabban zsebeljük be a combokat, máskü­lönben csontit kapunk - a fennma­radó időnkre a program figyelmez­tet. Ez utóbbi egyébként igazi nehe­zítő tényező, hiszen hiába visszük véghez a mozdulatsort, ha utána az eredeti mintából nem teljesítjük a megfelelő irányt. Grafika Mit ne mondjak, ezt elég szépen ki­dolgozták a fejlesztők, hiszen a környezet gyönyörűre sikerült, az egyes karakterek is kellően animáltak (lásd a különböző tánctudásukról szóló részt alant), és ráadá­sul az egész nem igé­nyel erőművet, hi­szen szerény grafikai elemekből állították össze a környezetet. A pályákon minden­hol más és más ele­mek várnak minket, természetesen min­denhol egy újabb ka­raktert, újabb zenei stílust ismerhetünk meg, valamint a feladatok is nehezednek. Azt hi­szem, erre most nem vesztegetnék több szót, a Disneytől elvárható mi­nőséget itt is megkapjuk. Hanghatások Ez már sokkal több szót érdemel, hi­szen a lényeg az egészben a zene. Az egyes pályákon az alapritmus összeségében véve megegyezik, ám mindenhol más zenei stílussal talál­kozhatunk (reggae, pop, keleti stb.) - egyedi szöveggel, amelyet meg is jeleníthetünk a képernyőn, sőt, egy másik módban akár karaoket is éne­kelhetünk, vagy megtekinthetjük az egyes karakterek táncstílusát. Ez azért érdekes, mert teljesítményünk alapján Mauglink folyamatosan vál­togat a „kiváló, jó, közepes, gyenge, rossz” ritmusérzék közül, s ennek megfelelően lejti a zenére. Nagyon fontos, hogy a zenei anyag a játék alapötletéhez simuljon - ez itt töké­letesre sikeredett. Külön kuriózum, hogy Lou Bega is közreműködik a játékban, sőt, saját „challenge”-dzse is van, amely sikeres teljesítése után megtekinthetjük a játékhoz készí­tett videoklipjét. Hangulat Egyszerűen fantasztikus. A kisgye­rektől kezdve a felnőttig mindenki élvezni fogja ezt a játékot, de csak akkor, ha a táncszőnyeggel hasz­nálják, ugyanis billentyűzetről maximum a kisebbeknek lesz kihí­vás a játék, valamint így nem tudjuk annyira beleélni magunkat a zenébe, a megteremtett környe­zetbe. Ellenben ezzel a kiegészítő­ÉRTÉKELÉS Grafika: 88% Irányítás: 95% Hang: 97% Külsőség: 92% Összesen: 96% JÁTÉK.HU-TESZT zt a játékot nem fogja senld egyhamar elfe­lejteni, aki installálta a gépére! Már a külse­je sem mindennapi - egy kellemesen kivite­lezett dobozban érkezik a játék, amelyben egy CD-t, valamint a ké­zikönyvek mellett egy szőnyeget találhatunk. A Disney révén most már a tesztgép előtt kipróbálhat­tam azt a játékot, amelyről még ré­gebben írtam - a londoni Trocaderóban tett látogatásom ré­vén. Igen, a táncszőnyeg segítségé­vel teljes az a móka, amelyet kis ha­zánkban is el lehet már érni a honi forgalmazó jóvoltából. (Itthon a dolog úgy működik, hogy aki meg­veszi az eredeti szoftvert, az abban megtalálja a további instrukciókat a szőnyeg megvásárlására.) Elsőként is nézzük, mit tud a sző­nyeg: rajta a négy iránynyü, vala­mint négy további, a játékokban szerepet játszó gomb kapott helyet. A csatlakozás USB porton keresztül történik, majd pedig ha a Windows felismerte, a megfelelő gombot megnyomva kiválasztjuk a kívánt üzemmódot (jelen esetben ez a Dancing Game), és az install után indíthatjuk is a mókát. A játékról: a lényeg a lényeg, sző­nyeggel vagy anélkül, de a játék fo­lyamán a zene ritmusára kell likvi­dálnunk a tetris-jellegűen lefelé zuhanó nyilakat. Ehhez nem kell mást tennünk, mint időben - ami­kor a képernyő alján található kö­rökhöz érnek, aktiválnunk kell a megfelelő iránybillentyűket, vala­mint a szőnyegen a felfestett nyila­kat. Ez azonban nem mindig ilyen egyszerű, hiszen az egyre nehe­zebb fokozatokon (Easytől Crazy- ig) egyre gyorsabban kell egyre bo­nyolultabb kombinációkat véghez- vinnünk (megnyugtatásul közlöm, egyszerre csak két irány jelenhet meg itt, ennél többet sosem kell majd aktiválnunk). Mindez a ne­hézségi fokozatokat tekintve nem nehéz ügy akkor, ha a billentyűze­tet választjuk, hiszen így a Crazy- fokozat is elsőre teljesíthető, ha megfelelő a kézügyességünk és a reflexeink sem maradnak le az át­Mi jön a Napster után? FELDOLGOZÁS iközben a Napster szépen lassan el- halálozik, minden­ki azzal foglalko­zik, hogy vajon melyik szolgálta­tás léphet majd a Napster nyom­dokaiba, vagyis melyik cég kínál­ja majd a legvonzóbb lehetősége­ket a felhasználóknak. Az persze megint más kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy „if­jú titán” újfent akkora népszerűsé­get ér majd el, mint azelőtt a Napster, hiszen elképzelhető, hogy a hanglemezipar szépen lassan az összes új szolgáltatást helyre rakja majd. Az R1AA (Recording Industry Association of America), vagyis az amerikai hanglemezipari cégeket magába tömörítő szövet­ség képviselői az utóbbi időkben azt nyilatkozták, hogy már számos potenciális Napster-utóddal felvet­ték a kapcsolatot azért, hogy az esetleges bírósági pereskedéseket elkerüljék, vagyis az RIAA már csí­rájában el akar folytam minden törvénybe ütköző szolgáltatást. „Folyamatosan azon vagyunk, hogy minden újonnan indított zenefájl cserebere-szolgáltatást üzemeltető céggel felvegyük a kapcsolatot, ugyanis mi így próbáljuk megelőz­ni, hogy törvénybe ütköző dolgok történjenek ebben a piaci szeg­mensben. Természetesen ha nem sikerül szép szóval eredményeket elérnünk, akkor nem riadunk vissza attól sem, hogy bepereljük az érintett cégeket” - nyilatkozta a RIAA jogi szakértője. Jelenleg hat olyan zenefájl cserebe­re-szolgáltatás van, mely nagy eséllyel pályázhat akkora népszerű­ségre, mellyel korábban a Napster büszkélkedhetett, vagyis trónköve­telőkből egyáltalán nincs hiány, idővel pedig majd kiderül, hogy melyik cég, illetve szolgáltatás lesz a befutó. A Napster-utódok között a szakértők a következő hat szolgál­tatást emlegetik manapság a leg­többet: Aimster, Audiogalaxy, Gnu­tella Network, iMesh, OpenNap Network, Kazaa Musiccity Morphe­us. Ezen cégek közül jelenleg még csak az Aimster ellen van folyamat­ban bírósági per, de a jövőben bár­melyik hasonló cég számíthat az RIAA támadására. A szolgáltatások általánosságban pár százezer re­gisztrált felhasználót tudhatnak magukénak, ami még nagyon mes­sze van a korábban milliós nagy­ságrendű Napsteres felhasználó­számtól, és nem szabad megfeled­keznünk arról sem, hogy az em­lített hat szolgál­tatáson kívül még számos kisebb is elindult a közel­múltban, vagyis ebben a szeg­mensben is meg­indul a harc a fel­használók kegye­iért. (pw) A napokban átmenetileg leállt a Napster Nem lehet tudni, mi van MP3-HÍR últ hét kedden mű­ködésképtelenné vált a világ egykor legnépszerűbb ze­necserélő hálózata, miután a Napster szakemberei karbantartásra hivat­kozva leállították a szervereket. A cég weboldalán olvasható rövid üzenet alapján nem állapítható meg, hogy a régóta ígért előfizeté­ses rendszer bevezetését készítik elő, vagy csupán egy megbízhatóbb technológiát telepítenek az illegális MP3-fájlok kiszűrésére. A cég azt sem árulta el, hogy mikor és milyen formában fogja ismét beindítani szolgáltatását. A Webnoize kutatócég elemzője úgy vélte, a Napster megkezdte a di­gitális ujjlenyomatnak nevezett technológia tesztelését, amely a fájl­név elemzése helyett az MP3-fájl hangmintája alapján fogja felismer­ni és kirostálni az ülegális zenéket. Az eljárás valószínűleg a fizetős szolgáltatás alapja lesz. A Napstert az öt legnagyobb lemez­kiadó, az EMI, a Bertelsmann, a Sony Music, a Universal és a Warner Music perelte be, amiért a cserélgetőhálózat létrehozásával szerzői jogot sértő zenét terjeszt. Tavaly ősszel a bíróság elmarasz­talta a Napstert, amely ezzel egy időben elfogadta a Bertelsmann feltételeit, és nekilátott a havidíjas szolgáltatás kidolgozásának. Idén februárban a céget a bíróság a törvénysértő tartalmak eltávolításá­ra kötelezte. A szűrőtechnológiák bevezetésével az internetezők tö­megesen kezdték elhagyni a Napstert, amelyről egyre kevesebb zeneszámot lehetett letölteni. A Webnoize felmérése szerint néhány hónap alatt 87 százalékkal csökkent a szolgáltatás használata, (ap) JÁTÉK-HÍREK Playstation 2: katonai fegyver? Az Egyesült Államok és Japán ar­ra kérte a Sony-t, hagyjon fel a Playstation 2 gyártásával Kíná­ban. A két ország kormányzata attól tart, hogy az ázsiai nagyha­talom az eszköz technikai képes­ségeit katonai fejlesztésekre fog­ja felhasználni. (origo) Kijavítom a hódítókat! Az Age of Empires 2 kiegészítőjé­hez, a The Conquerorshoz egy hete érkezett egy 4,2 MB méretű patch, és csak arra vár, hogy búgokat irt­son, valamint új térképekkel gaz­dagítsa a játékot. Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy bizonyítson, és töltsük le. (gk) Meleg, nagyon meleg! Ne keltsen a cím téves asszociáció­kat, csupán a Sims legújabb, a Hot Date névre keresztelt Idegészítőjét jelentette be az EA. Ez sem csinál mást, mint az előző kiegészítők, csak mindenhez hozzáad egy kicsit. Többek között több mint 100 új tárgy és néhány új karakter fogadja majd azokat, akik ezt a kiegészítőt is beszerzik, (gk) Az őrület határán Bár nem kifejezetten pécés hír, de annyira bizar, hogy muszáj írnunk róla: a Tomb Raider film tengeren­túli sikerén felbuzdulva a hollywoo­di prodjuször bácsik keményen rá­haraptak a .játékból filmed’ témára. Ennek ékes bizonyítéka, hogy már meg is kezdődtek az előkészületek egy újabb ilyen jellegű projektum­hoz. Aki még nem hallott volna ró­la: a játékban embereket kell adott időre egyik helyről a másikra fuva­rozni különböző amcsi nagyváros­okban, szóval rejtély, hogy ebből milyen filmet lehet csinálni (hacsak a klasszikus Taxisofőr remake-jét nem). Heart of Winter kiegészítő „ingyér" Megjelent a Heart of Winterhez egy ingyen letölthető add-on, Trials of the Luremaster címmel. A cucc 20 új körzetet, új szörnyeket, kalandokat és még egyéb finomságokat tartal­maz. Aki vállalkozik a 71 mega le­töltésére, annak - a készítők szerint legalábbis - az életéből 8-10 órát vesz majd el a játék, (gcs) Két új honlap A napokban két hivatalos honla­pot is fellőttek a netre. Nézzük el­sőnek a szlovák Fantasy Studio ál­tal fejlesztett akciójáték, az Internal Pain site-ot, melyen elő­zetes képek tömkelegé mellett egy majd’ egy perces moviet is talá­lunk a 3D-s akciójátékból. A másik lap pedig az Ubi Soft kiadásában megjelenő Conquest: Frontier Wars hivatalos honlapja, (gk) kapcsolódó linkek: www.internalpain.sk/ www.ubisoft.com/conouestfron tierwars/ Spielberg bácsi sem ússza meg Mármint azt, hogy ne készítsenek játékot az egyik filmjéből. Ugyanis erre a sorsra jutott az Amerikában ezen a héten bemutatott A.I., vagyis Mesterséges Értelem című film. A játék stílusa sokakat elriaszthat, ugyanis 130 puzzle fogadja azt, aki megveszi a játékot, (gk) A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László e-mail: linkpress@mailbox.hu , redakcia@ujszo.com , Levélcím: Digitália, Prievozská 14/A, P. O. Box 49., 824 88 Bratislava 26

Next

/
Thumbnails
Contents