Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-29 / 149. szám, péntek

2001. június 29., péntek 1. évfolyam, 7. szám

Az ideális állapot számomra a hit legfelső szintjét jelenti, ahol az embernek többé nincs

szüksége az erkölcsi kódexek, meditációs technikák és az extázis mankójára

A megismerés álma és a kételkedés

BESZÉLGETÉS

acsovszky Péter író, fordító és publicista, bár azt mondja, kerüljük az író, költő, irodalom, költészet szavakat. Mert túlzottan egyértelműek?

Szlovák és angol nyelv, valamint képzőművészet és művészettörténet szakon végzett a Nyitrai egyetemen. Verset, prózát, kritikákat ír és fordít, s ehhez a magyar, a szlovák és az angol nyelvet használja eszközként. Néhány éve ezoterikus tanokkal foglalkozik, ugyanennyire érdekes számára azonban a buddhista és taoista szöveg, az iszlám misztika és a szellemi alkímia kutatása is.

Legújabb, előkészületben lévő könyved A kétkedés kincse (Klenot pochybnosti), amely néhány hónap múlva jelenik meg. A misztika és a misztifikáció, az ezoterika tájaira kalauzolod az olvasót, mint ahogy előző prózádban, a Frustraeónban is tetted. Miért ez a cím?

A kételkedés kincse az én olvasatomban azt jelenti, hogy maga a kételkedés képessége - éppen napjainkban, amikor az ember külön- . böző világmegváltó eszméktől és terápiáktól váija a csodát - ritka kincs. Valójában maga a kételkedés a kincs. A megfelelő kételkedés olyan kincs, mint ha egy valódi kincset mondhat magáénak az ember, és tudja igazi értékét.

A könyv nagyrészt saját tapasztalataimat vetiíti az olvasó elé, de nem mindenáron saját magamat akartam bemutatni általa. Bebizonyosodott számomra, hogy a könyvben leírt érzésekkel és élethelyzetekkel mások is találkoztak, s nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy ezeket a dolgokat valaki papírra veti, főként ezoterikus szándékú megfogalmazásban, s főként olyan formában, hogy a világot ne pozitív energiát sugárzó virágcsokorként fesse le.

Ha kételkedünk, meg tudjuk-e valósítani álmainkat? Nem kell- e ehhez mégis valamiben kételkedés nélkül hinnünk?

Életem során újra és újra tudatosítanom kell, a bekövetkezett és bekövetkező események és bizonyos jelek arra intenek, hogy sorsunk irányítását nem tartjuk teljesen kézben. Az álmok csalfák. Kicsúsznak az ujjaink közül és nem hajlandóak aszerint a forgatókönyv szerint működni, amelyet fényes nappal nagy nehezne kialakítottunk számukra.

Az isteni kegyelmet nem lehet kikényszeríteni - csak türelmesen várni, amíg megjelenik és megtisztel minket látogatásával. Isten jóindulata nagyon félénk, s mivel félénk, arra a helyre költözik, ahol nyugalom, csend és türelem honol.

Mivel ez a néhány oldal arról próbál különböző véleményeket, megközelítéseket közölni, hogyan éljük életünket saját egyéniségünknek megfelelően, megkockáztatom a napjainkban közhelyszerűvé vált kérdést: Mit jelent számodra a helyes életmód?

Helyes életmód nem létezik. Csak emberek vannak, akiknek meg kell ismerniük saját valós szükségleteiket, s ennek megfelelően élni. Túl kevés figyelmet szentelünk az egyszerű és észrevétlen dolgoknak. A szenzációra várás földhöz ragaszt minket, miközben az is szenzáció, hogy létezünk, egészségesek vágjunk, és a minket körülölelő világmindenséget titokzatos módon még mindig összetartja valami.

Talán a valláshoz kialakított viszonyommal tudnám ezt a kérdést megválaszolni. A vallás számomra három szinten létezik. Az első, a legegyszerűbb szint azokhoz szól, akiknek a legnagyobb szükségük van arra, hogy egy felettük álló autoritás irányítsa kapcsolataikat és érzéseiket. Valamiféle törvénytárat igényelnek. A második szint az értelmiségi emberhez szól, aki saját sémáin csak

Macsovszky Péter (Peter Procházka felvétele)

különféle extatikus technikákkal képes túltenni magát. Ez a sámán transzba esése, a dervis tánca, a hallucinogén drogok, meditációs technikák világa. Aki ezekbe a technikákba kapaszkodik, valóban elhiszi, hogy jobbá, erősebbé, csodálatosabbá válik. Megérinti a csodát, de még nem érkezik el a vallás gyökereihez. A harmadik szintet a legnehezebb megmagyarázni, bár hihetetlenül egyszerű. Erről a szintről az ember elé tárul az előzőek panorámája. Már nincs szüksége a moralitás és az extázis mankójára. Egyszerűen jó magához és másokhoz, tekintettel van másokra természetes módon: nincs szüksége ehhez sem vezeklésre, sem parancsolatokra és tudja, hogy a meditációs technikák vagy a transzba esés az ön- megismerés fontos eszköze, de nem teszi jobbá az embert, mert az ember vagy jó vagy nem az. Jónak lenni - tudom, ez így túl banális megfogalmazás. De ez alatt én azt értem, hogy az ember kerüli a konfliktusokat és igaza minden áron való védelmezését. Nem fél attól, hogy nincs igaza és nem frusztrált ettől - ha ezt el tudjuk érni, többé nincs szükségünk viselkedési kódexekre, sem extázis- ra. Mert életünk lesz maga a kódex, és a világ, amelyet elcsitult lelkűnkkel meglátunk, extatikus szépséggé válik, (-bli-)

Középiskolás évei alatt szüntelenül arról álmodozott, hogy bekerülve egy magyarországi egyetemre, megismerve egy magyar srácot végérvényesen kint marad

Katalin számára az anyaország egyenlő az elvesztett illúziókkal

ZALABA ZSUZSA

E

gy kilométer is egy centivel kezdődik. Minden óriási eredményt apró lépések- ■■■ kel és kitartással érhetünk el. Ha valaki úgy képzeli, hogy csak azért nem lett az, amiről mindig is álmodott, mert nem engedték a körülmények, mert nem volt elég protekciója, nagyot téved. Képzeljük el a célig vezető út minden lépését, a lépések megtételéhez szükséges követelményeket, s ha felállítjuk a sorrendet, s elszántan kezdjük ezeket sorra teljesíteni, be kell ismernünk, hogy mégiscsak képesek vágjunk győzni. Tehát a végső győzelem elérése legtöbb esetben a döntéseinken, a hozzáállásunkon és a józan eszünkön múlik. Kellő eltökéltség nélkül nincs eredmény. Az álom örökké álom marad, mi meg főhetünk saját levőnkben. Katalin, aki középiskolás évei alatt szüntelenül arról álmodozott, hogy bekerülve egy magyarországi fősulira, megismerve egy rendes magyar srácot, végérvényesen kint marad, s az anyaországban fog élni és dolgozni. Félt attól, hogy szülővárosában csatlakoznia kell a munka nélkül tengődő ifjúság táborához, s tudta jól, hogy erre akár egy itthon elvégzett egyetem után is bármikor sor kerülhet. Ki akart jutni, világot szeretett volna látni, úgy érezte, majd odakint igazán az lehet, aki lenni szeretne, s gyermekének már nem fogják idegen nyelven bejegyezni a nevét a születési papírjain, ahogy ezt annak idején vele (is) megtették a mindentudó hivatalnokok.

Az első pofon akkor érte Katát, amikor nem vették fel őt a budapesti színművészeti főiskolára, s a szegedi természettudományi egyetemre sem sikerült bejutnia. A nyávef, megismertethetné-e őt a felvidéki magyar fiatalok krémjével, zenészekkel, művészekkel, egyetemistákkal... Az illető úriembernek sikerült bogarat ültetnie a fülébe, s már másnap reggel kapott is alkalmi megbízást a szigeten lévő határon túli magyar fiatalok megszólaltatását illetően. Mivel Kata ráérzett a helyzet lényegére, s az általa összehozott körképet érdekesnek és hasznosnak találta a stáb, további próbamunkákat egyeztettek. Az elszánt fiatal teremtés nem tétovázott, Budapesten tanuló barátjától kért szálláslehetőséget, s azonnal beugrott a mély vízbe. Amint sikerült potom tizenötezer forintért társbérletet találnia egy másfélszobás lakótelepi Íjukban, azonnal belefogott a munkavállalási engedély intézésébe, s már az első kanyarban rádöbbent, hogy az anyaországának esze ágában sincs kitárt karokkal fogadni a határon túl élő „gyermekeit”.

Kata munkavállalási engedélyét elutasították, a fővárosi munka- ügyi hivatal szerint a megjelölt munkakört magyarországi állampolgár is végezheti, mivel a kérvényező sem szakvégzettségével, sem gyakorlati tapasztalataival nem múlja felül az állásigénylőket.

így az elkeseredett „külföldinek” degradált magyar kislány az anyaországában fogta csak fel igazán, hogy őt ott mindössze egy magyarul beszélő szlovák állampolgárnak tekinti a bürokrácia. Még szerencse, hogy a kollégái kitartottak mellette, és rátaláltak a legjárhatóbbnak tűnő útra. Kata céget alapított Magyarországon, ami által sikerült kiiktatni az ügyintézésből a munkaügyi hivatalt és a munkavállalási engedély beszerzését. Megkapta ideiglenes tartózkodási engedélyét, s kerek egy esztendeig szorgalmasan végezte munkáját a vidéki televíziós stáb részére. „Imádtam a felkéréseket, a kihívá(Bolemant László felvétele)

ri brigád alatt megkeresett pénzecskéjéből nekilódult hát a világnak, s úgy döntött, munkát keres Magyarországon, ha addig él is... A Pepsi-szigeten, avagy a zene paradicsomának nevezett rendezvényen kötött ki barátnőjével, s mivel tudta jól, hogy mit akar, nem csupán a koncerteken elhangzottakra összpontosított, hanem minden mellékeseményt és történést szemmel tartott. Másnap délután már afelől érdeklődött egy vidéki televíziós stáb operatőrénél, hogy miről is szól voltaképpen a munkája, foglalkoznak-e a határon túlról érkező magyar fiatalok helyzetéIstria

sokat, remek kis leckéket vettem a nagybetűs életből. Embere válogatta, ki tartott idegennek, és ki barátnak. Az autóiskolában, merthogy azt is elvégeztem közben, az oktatóm mindenben a segítségemre volt, ám a hivatalos szervek ott is először arról akartak meggyőződni, hogy külföldiként jogosult vagyok-e egyáltalán a suli végzésére. A bizalmatlanság és a megaláztatás, pontosabban megkülönböztetés éreztetése azért is sértő a számomra, mert ugyanazokon a helyeken, ugyanazokat az embertelen próbatételeket kell kiállnod - magyarként! -, mint az afrikai vagy távol-keleti országokból érkezőknek. Mivel az egy év leteltével meg akartam hosszabbítani a tartózkodási engedélyemet, elküldték különféle orvosi kivizsgálásokra: AIDS-tesztre, tüdőszűrésre, székletelemzésre, bőrellenőrzésre... Minden számított, csak az nem, hogy magyar vagyok, hogy a nagyszüleim még Magyarország területén születtek, hogy a rokonaim sorra itt élnek Esztergomban, Nyergesújfalun, Szolnokon, Páty- on és Budapesten. Egyébként is, ha belegondol az ember, hogy egy évet már eltöltött Magyarországon, akkor miért éppen most kérik az orvosi kivizsgálásokat, miért nem kérték egy évvel ezelőtt? Háromszáz napja itteni kaját fogyasztok, magyarországi állampolgárral élek együtt, ha bármilyen fertőzést is állapítanak meg, kérdem én, nem éppen itt szedtem össze azalatt az egy év alatt? Mi a logikája ennek a méltaüan eljárásnak? Talán az, hogy rádöbbentsék a magamfajtákat arra, hogy a jövőben ott éljek, ahol megbecsülnek, ahol a tapasztalatok alapján jó élni!!! Ahol van kellő életszínvonal, ahol nem csak az számít, hogy mit tudok adni, hanem az is, hogy mit kapok érte cserébe! Érezni szeretném az emberséges elveken alapuló társadalmi rendszer működését. Szívesen építem a nemzetgazdaságot, de engem is becsüljön meg kellőképpen az ország, s ne kelljen ahhoz lefizetnem az orvost, hogy meggyógyítson, a nyelvtanárt, hogy foglalkozzon velem akár este is, mert én csak akkor érek rá. A legfőbb igény pedig az lenne, hogy ne gördítsenek csak azért is akadályt az utamba, mert nem vagyok olyan állampolgár, mint az, aki ott él, ahol én élni és dolgozni szeretnék! Miért kell attól is elvenni az érvényesülés lehetőségét, aki képes értékeket teremteni, aki dolgozni és adózni szeretne - ráadásul becsületesen, mert ugye ezt sem mindenki szeret tájainkon” - foglalja össze a fiatalon szerzett élettapasztalatait Kata, s történetével jónéhány ismerőse is azonosult, mivel elmondásuk szerint ugyanígy végigjárták az anyaország befogadásához szükséges feltételek göröngyös útját. Megjegyzem: mire végigjárták e megalázó köröket, egytől-egyig törölték szótárukból az anyaország fogalmát, s ugyanúgy egy külföldi ország lett részükre is Magyarország, mint ahogy ők is csupán egy külföldinek (a sok közül) találtattak álmaik színhelyén.

Kata története azért sem elfelejtendő, mert legközelebb meg olyan fiatalokat szólaltatunk meg, akik más országokban próbáltak szerencsét, s ahelyett, hogy megakadályozták volna az érvényesülésüket, támogatták és biztatták őket a siker elérésében.

Az emberközpontúság az élet méltó élhetőségének az egyik legfontosabb alapköve. Amíg ezt meg nem tanuljuk, addig az életünk minősége, a modorunk és a mentalitásunk is csorbát fog szenvedni. Ne várjuk el, hogy megbecsüljenek minket, ha egyszer mi sem vagyunk képesek másokat megbecsülni!