Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-04 / 127. szám, hétfő

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 4. Sambucus Irodalomtudományi Társaság A Szlovákiai Magyar írók Társasága május 30-án Dióspatonyban tartott rendezvénysorozatának keretében megtartotta alakuló közgyűlését a Sambucus Irodalomtudományi Társaság. A társaság célja a szlovákiai magyar irodalomtudományi kutatások összehan­golása, a rendszeres irodalomkritika elősegítése, szervezése, kon­ferenciákon történő megvitatása, a kutatási eredmények publiká­lása. Ehhez elsősorban a Szlovákiai Magyar írók Társaságával, a társszervezetekkel, egyetemekkel keresi és kívánja fenntartani az együttműködést. A társaság fiatal alapítói elnöknek Benyovszky Krisztiánt választották, a belső ügyekkel foglalkozó titkári tisztet Polgár Anikó, a külkapcsolatokat bonyolító titkár tisztjét Kocur László vállalta el. (ú) Bartók-zene a zeneterápiában Pozsony. Holnap 17 órától a Magyar Intézetben Zuzana Vitálová muzikológus tart előadást, melyben arra mutat rá, miként alkal­mazható Bartók Béla zenéje a zeneterápiában, (t-si) SZÍNHÁZ ___________________POZSONY___________________ HV IEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Miniszterné 19 (a zólyomi színház ven­dégjátéka) KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Meséről mesére 10 STÚDIÓ: Rómeó és Júlia 30 év múlva 19.30 MOZI ___________________POZSONY___________________ CH ARLIE CENTRUM: Mátrix (amerikai) 17.30 Ne áruld el otthon! (francia) 19, 20.45 Magányosok (cseh-szlovén) 20 Gyanú (ameri­kai) 19 Csokoládé (amerikai) 20.30 Krisztus évei (szlovák) 19 KASSA CAPITOL: Pokémon (amerikai) 16 Kevin and Perry go large 18, 20 Június hetedikén kezdődik a 72. Ünnepi könyvhét Több száz újdonsággal MTI-TUDÓSfTÁS Budapest. A 72. Ünnepi könyvhét június 7-én kezdődő eseménysoro­zatában több száz, ezen belül a „hivatalos katalógusban” közzé­tett ajánlatként 196 újdonságot kí­nálnak a kiadók - mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvki­adók és Könyvterjesztők Egyesülé­sének (MKKE) igazgatója az ese­ményt beharangozó fővárosi sajtó- tájékoztatón. Az igazgató öröm­mel szólt arról, hogy a könyves ün­nepen Az olvasás éve programso­rozat is kezdetét veszi. A funkcio­nális analfabetizmus elleni küzde­lem, az olvasástudásra épülő tár­sadalom kiteljesedését szolgáló rendezvények füzérét a két fővéd­nök tárca, az oktatási és a kulturá­lis minisztérium képviselői nyitják meg a Károlyi Palota Kulturális Központban. Az írók, költők és az irodalombará­tok ez évi találkozójának megnyi­tóján Nádas Péter mond köszöntőt a június 11-ig tartó könyvhét köz­ponti helyszínén, a Vörösmarty té­ren. A programkínálat újdonságai közé tartozik a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Magyar Rádió Irodalmi Szer­kesztőségének műsora a helyszí­nen, valamint a Kossuth rádióban. A Vörösmarty téren felállított két színpadnak a tervek szerint több mint százhúsz íróvendége lesz. A IX. kerületi Ráday utca is köny­ves fórummá változik június 7. és 1Ó. között. A galériák, teázók, ká­vézók és vendéglők övezte környe­zetben a gyermek- és a magyar szépirodalom, a művészeti és az idegen nyelvű kötetek palettáját kívánják bemutatni a szervezők. Tatján Tamás irodalomtörténész ajánlójában az érdekességek kö­zött említette meg, hogy a kínálat­ban minden 5-6. kiadvány memoár vagy portré, és számos munka fog­lalkozik a színházzal, a filmmel. A könyvheti listán a 144 hazai ki­advány mellett 52 kötet készült határon túli magyar könyvmű­helyben. A fővárosi helyszíneken kívül az idén is több vidéki nagyváros ren­dez Ünnepi könyvhetet. Sütő András Káin és Ábel, valamint Jean Genet Cselédek című drámájá­val mutatkozik be holnap Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak XIII. Fesztiválján a kassai Thália Színház. Felvételünkön Öllé Erik, Kövesdi Szabó Mária és Tóth Tibor a Káin és Ábel egyik próbáján. (Svätopluk Písecký felvétele) Miki Kren: „Most Anthony Hopkins oldalán forgatok a Fekete bárányban. Tisztelem és szeretem őt" Kaméleon erős vadászösztönnel „Én adni szeretnék. Sokat és jót...” (Archív felvétel) Büszkék a csehek: ismét van új hulláma a cseh filmnek. Jan Hrebejk Segíts, én segí­tek, Petr Zelenka Gombdili és David Ondŕíček Magáno­sok című alkotását hónapo­kon át telt házak előtt vetí­tették a prágai mozik. Hrebejk egyszerűen csak el­mesél egy lenyűgöző törté­netet, Zelenka bolondozva köt egymáshoz hétköznapi sorsokat, Ondfíéeknél érzel­mi gömbvillám sújt egy nagyvárosi baráti tár­saságot. SZABÓ G. LÁSZLÓ Az új filmek friss tehetségeket avatnak. Ondŕíček történetének főszereplője, Miki Kren eddig vagy húsz filmben játszott, nevét, arcát mostantól fogva mégis a Magáno­sokkal emlegeti majd a közönség. Vagány, hétpróbás fiú. Igazi kamé­leon. Még a szeme színe is változó­képes. A zöld, a kék és a szürke kö­zött egy egész skálát mutat. „Nekem nem okoz gondot a kör­nyezethez való alkalmazkodás. Én pillanatok alatt felveszem a helyi szokásokat. De még az akcentust is. Oroszul, lengyelül, szerbül úgy beszélek, ahogy mások beszélnek körülöttem. Ugyanígy vagyok az angollal és a spanyollal is. A nyelv­érzékem szerencsére kitűnő. Ola­szul és franciául is értek, ezért hív­nak külföldi produkciókba. Roger Vadimmal és David Lynchcsel is forgattam már, most pedig a Joel Schumacher rendezésében ké­szülő Black sheepben (Fekete bá­rány) játszom, amelynek Anthony Hopkins a főszereplője. Néha én magam is úgy érzem, több ember lakozik bennem. Ma színész va­gyok, holnap üzletkötő, holnap­után producer. Mindig az, amit az élet diktál. Nem szeretnék olyan nagy sztár lenni, mint Bruce Wil­lis. Itt forgatott Prágában, de há­rom lépést nem tehetett szaba­don. Még itt sem! Én szeretnék megmaradni kaméleonnak, ne­kem az jelent örömöt, hogy ma­gánemberként is változni tudok. Pár héttel ezelőtt még öt millimé­teres szőke hajat hordtam, és a ba­juszom sem volt fekete. A spanyol tengerparton dolgoztam egy uta­zási iroda munkatársaként. Állati­ra élvezem az ilyen nagy kirucca­násokat. A jövőben is megteszek mindent, hogy az életem ennyire nyitott maradjon. Ezért nem ját­szom színpadon. A színház kötött­séget jelent. Befogad - és nem en­ged. Nekem pedig sokkal fonto­sabb, hogy szabad legyek. Ha nincs film, van más. Mindig meg­találnak a nagy lehetőségek. Még soha nem éreztem magam elve­szett embernek. Nem is tudom, egyszerre hány vasat tartok a tűzben. Sokat!” David Ondŕíček stábja Gibraltáron érte utol, amikor próbafelvételre hívták a Magánosokba. „Nem tudtam, milyen a szerep, de mert láttam Ondŕíček Suttogj! című első játékfilmjét, azt mond­tam, rendben, számolhattok ve­lem. Robert az élet császára. Min­denben az élvezetet keresi. Maga­biztos, lefegyverző, látszólag se- bezhetetlen. A csajokat is inkább csak használati cikként kezeli. Nagy lábon él. Semmiből sem csi­nál lelki problémát. De amikor meghal a mamája, kiderül: nem is olyan érzéketlen, mint amilyennek látszik. A »be cool!« fiúból hirtelen elszáll a keménység, a határozott­ság. Egyszer csak megtörik. Kide­rül, hogy lelke van. Ondŕíčeket előbb az erősebbik énem érdekel­te. Arra volt kíváncsi, milyen va­gyok a hétköznapokban. Aztán hirtelen váltott egy nagyot. A gyenge pontjaimra kezdett figyel­ni. Arra, hogy milyen vagyok, ha mélyen megérint valami. Sosem voltam még ilyen próbafelvételen. Sokat kért tőlem. Nagyon sokat. A történet azonnal megfogott. Jó volt a forgatókönyv is. Sajnos a filmbe nem fért bele minden. Hét szereplőnek 104 perc jutott. Mit felelt volna David Lynch, ha arra kérik, hogy ennyi percbe sűrítse a Twin Peakst? Hogy: »Köszönöm, akkor inkább felejtsük el az egé­szet!« A szöveg ötven százalékát megváltoztattam. Azt akartam, hogy Robert láttán a néző úgy érezze, a környezetéből, a baráti köréből lát valakit, akit rejtett ka­merával figyelnek. A legnagyobb rendező persze továbbra is az élet marad számomra. Az ő forgató- könyvébe, sajnos, nem lehet bele­írni.” Csehországban eddig félmillió néző látta a Magánosokat. Külföl­dön ugyanakkora sikere van a filmnek, mint a Vencel téri mozik­ban. „Márquez írja egy helyütt, hogy a szív emlékezete elnyomja a rosszat, és felnagyítja a jót. Ézt ta­pasztalom magamon is. A rossz, szerencsére, nem marad meg ben­nem. Nyomtalanul eltűnik. Robert a rosszat is megőrzi. Videóra ve­szi. Mindent megörökít, amit ma­ga körül lát. Nem leplez, nem szé­pít, nem kerüli el a valóságot. Én az életben, ahogy már mondtam, kaméleon vagyok. Helyzetekhez alkalmazkodom. Mindenkivel a maga nyelvén kommunikálok. Ro­bert olyan, mint az elefánt. Irdat­lan erőt sugároz. Nincs vad, amely szembe merne szállni vele. A légy viszont nem fél tőle. Berepül az orrmányába. Robert életében a »légy« a macedón lány. Ó rájön, mivel tudja leteríteni. Kitapintja azt a pontját, ahol a legérzéke­nyebb.” Miki Kren huszonnyolc éves. Új­ságírót ritkán enged közel magá­hoz, népszerűsítő interjúkra, úgy érzi, nincs szüksége. Filmezni na­gyon szeret, nyilatkozni egyálta­lán. Nem vágyik címlapfotókra, nem tartozik a magamutogatók népes táborába. Élni szeret, de azt nagyon. Szállni, pörögni, lobogni. Tele van tűzzel, erővel, szenve­déllyel. „Nem siettetek semmit. Aminek jönnie kell, az úgyis rám talál. Van munkám, ilyen-olyan elfoglaltsá­gom elég. Két évig is tudok várni egy filmszerepre. A Magánosok óta most állok másodszor kamera előtt. Mindkét film amerikai pro­dukció. Az egyikben egy kilencé­ves gyerek apját játszom, a Fekete bárányban pedig, amelyet Joel Schumacher forgat Prágában, egy szállodabeli recepcióst. Nem nagy szerep, de legalább ott lehetek Anthony Hopkins mellett, akit ugyanúgy tisztelek és szeretek, mint Laurence Oliviere-t. S bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy kaméleon vagyok, néha az is előfordul, hogy báránybőrt öltök. De abból is van kettő. Este olyan vagyok, mint a ma született bá­rány, reggel viszont már a nya­kamban a kolomp, és én vagyok a legfeketébb a feketék között.” Nyelvtudását, a zene és a képzőművészet iránti fogékonysá­gát humán beállítottságának kö­szönheti Miki Kren. Angolul az ohiói egyetemen tanult neves pro­fesszoroktól. „Sosem álltam be a sorba, mint na­gyon sokan teszik. Én mindig a magam útját jártam. Még akkor is, ha az volt a nehezebb. Nyolcvanki­lencben, amikor valósággal el­árasztották Prágát az amerikaiak, megismerkedtem egy kinti pro­fesszorral, aki azt mondta, nekem olyan jó nyelvérzékem van, hogy őrültség lenne nem fejleszteni. És elintézte, hogy ösztöndíjas legyek egy olyan egyetemen, ahol mások 27 ezer dollárt fizetnek egy évre. Amióta hazajöttem, minden kicsi­nek tűnik. New York után nekem már Prága is kisváros. Itt más a szuper, mint odaát. Itt szépek az emberek, szuper a szabadság, azt csinálok, amit akarok, nem kell iz­gulnom, hogy tízzel túllépem a megengedett sebességet, vagy ha egy palack sörrel a kezemben sétá­lok az utcán. Amerikában több ve­szélyt sejtetnek az előírások. Ott a szabályra valóban figyelni kell. Csehország kis ország, én meg nem bírom ki sokáig egy ilyen kis helyen. Amerikában egy hétig is mehetek kocsival vagy lóháton anélkül, hogy találkoznék valaki­vel. Furcsa mód egy idő után még­is hazavágyom.” Arra a kérdésemre, hogy mindez­zel együtt úgy él-e, ahogy szeret­ne, Miki Kren a következőt vála­szolta: „Kilencven százalékban igen. A maradék tíz a korlátokat jelöli. A korlátokat, amelyeket tanulással és új kapcsolatok kialakításával szeretnék ledönteni. A legboldo­gabb akkor lennék, ha semmi más­ra nem kellene koncentrálnom, csak a filmezésre. Vagy, ha az áll­hatna nálam az első helyen. De taktikáznom kell, ügyeskedni, né­ha-néha még ravaszkodni is. Ha csak várnék türelmesen, az sokkal több energiámba kerülne, mint különböző mellékes munkát vé­gezni. Ha nem ezt tenném, türel­metlenségemben bizonyára soka­kat megbántanék. Arra meg na­gyon vigyázok. Én adni szeretnék. Sokat és jót. A magam mércéje szerint.” Megesett, hogy Szörényi Leventének vagy Kóbor Jánosnak időnként „elment a hangja”, de a közönség besegített Régi csibészek randevúja VRABEC MÁRIA Budapest. „Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ” kezdte szomba­ton este az Illés-Metró-Omega- koncertet Szörényi Levente, és a 70 ezres tömeg vele énekelt, mert ha a világ nem is, ez az este az övék volt. A magyarországi beat- nemzedék élő legendáié, és min- dazoké, akik hatvan- vagy akár tiz­enhat évesen is eljöttek a Népsta­dionba, hogy lássák, hogyan ze­nélnek együtt a hajdani nagy rivá­lisok. Hangulatteremtőnek Keresztes Ti­bor, alias Cintula idézte fel a három banda karriertörténetét, a publi­kum az óriáskivetítőkön azt is lát­hatta, milyenek voltak harminc éve az est főszereplői. Aztán néhány bemelegítő Beatles- és Rolling Sto- nes-szám után kezdetét vette az év bulija. A régi csibészek felett ugyan szintén nem múlt el nyomtalanul az idő, volt, akit azóta nem is lát­tunk színpadon, mint például Fo- garasi Jánost a Metróból, volt akit hiányoltunk, mint Presser Gábort és Somló Tamást az Omegából, és megesett, hogy Szörényi Leventé­nek vagy Kóbor Jánosnak időnként „elment a hangja”, de sebaj, a kö­zönség besegített. Az illúzió így is teljes volt, és ami­kor a koncert befejezéseként a há­rom banda együtt énekelte a Kégli­dalt, az Utcám, a Citrom ízű ba­nánt, A kócos ördögöket, a Régi csibészeket, meg azt, Ha én szél le­hetnék, talán már senki nem gon-, dőlt arra, melyik klubba járt annak idején. Legfeljebb azt sajnálta, hogy most már nem mehet, és hogy talán ilyen koncertet sem si­kerül összehozni még egyszer. Közös zenélés (Dömötör Ede felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents