Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-18 / 139. szám, hétfő
Kultúra oktatás ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 18. Elhunyt Vincent Šikula szlovák prózaíró Modor. Életének hatvanötödik évében szombaton elhunyt Vincent Šikula. A nagyközönség előtt elsősorban regényeivel és elbeszéléseivel vált ismertté, ugyanakkor több verseskötete megjelent, s számos riportot is írt. Vincent Šikula 1936-ban született a Modor melletti Dubován. Gyermek- és ifjúkorának emlékei, szűkebben vett szülőföldje, a Modor környéld borvidék hangulatai vissza-vissza- köszöntek műveinek, egyebek között nagysikerű gyermek- és ifjúsági regényeinek lapjain. (TASR) Színházi bemutató: Kinek se nap, se szél Pozsony. A Kis Színpadon szombaton volt a premierje Robert Bolt angol drámaíró Kinek se nap, se szél című darabjának (melynek Egy ember az örökkévalóságnak című filmváltozatát is ismerheti a közönség). A drámát, melynek témája az angol történelem egyik legismertebb eseménye, Morus Tamás és VIII. Henrik konfliktusa, s ezen keresztül az erkölcs, a törvény, az Isten eltérő értelmezésének kérdése, Pavol Haspra állította színpadra. A főbb szerepekben Dušan Jamrich, Jozef Vajda, Štefan Bučko, Peter Bzdúch és Soňa Valentová látható. (TASR) SZÍNHÁZ ___________________POZSONY___________________ NE MZETI SZÍNHÁZ: Nabucco 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Kárpáti keserű 17, 20 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ- STÚDIÓ: Hogyan ment a tojás vándorútra 10 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Csipkerózsika 10,13 MOZI POZSONY CHARLIE CENTRUM: Kevin and Perry go large (angol) 21 Bátyám, hol vagy? (amerikai) 18.30 Hannibal (amerikai) 20.30 Tájkép (szlovák-cseh) 18 Underground (ífancia-német-magyar) 20 Szeplős Max és a kísértetek (szlovák) 19 HVIEZDA: Ä múmia visszatér (amerikai) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: Kevin and Perry go large (angol) 21 TATRA: 460 gyanúsított (amerikai) 16,18, 20.30 KASSA CAPITOL: Sárkányüregek (amerikai) 15.45,18, 20 Levél Kedvesemnek: fiatal tehetségeket mutat be Nyár - dupla számmal LAPAJÁNLÓ A Levél Kedvesemnek című országos ifjúsági lap Komáromból indult hódító útjára, elsődleges célja, hogy lehetőséget adjon a szlovákiai magyar nemzeti közösség ifjú író- és költőpalántáinak a bemutatkozásra. Ä lap mindenekelőtt a tehetségek felkutatását tűzte zászlajára, ugródeszkát kínál a fiataloknak. Ezt nemcsak versek, prózák és képzőművészeti alkotások közlésével teszi, hanem rendszeresen bemutatja az ifjú nemzedék azon képviselőit, akik a kultúra, a sport vagy a társadalmi élet más területén bizonyítanak. A nyári dupla szám oldalain ezen kívül változatos témák kaptak helyet. Ezúttal az inka birodalom bukásáról olvashatunk, megismerkedhetünk a digitális fényképzés alapjaival, az egyre népszerűbb extrém sportok közül válogathatunk és tudomást szerezhetünk a legfrissebb filmújdonságokról is. A lapból nem maradt ki a zene (KLIKK- fesztivál, Nick Cave, SZIGET-elő- zetes), a színház (beszélgetések a UVIL KEDVESEMNEK Hz inka birodalom Miért kell A dttplasxáxn? ***«■>. Jókai Színházból), az országos kulturális ajánló, és mint mindig, a Levéltárban ezúttal is olvasók leveleire válaszol a szerkesztőség. A Levél Kedvesemnek megvásárolható Pozsonytól Párkányig a kiemelt magánteijesztóknél, valamint megtalálható az interneten, a www.kedvesem.sk honlapon, (ú) Visszatért a középkor a pozsonyi várba, ahol a hétvégi várjátékokon többek között bajvívók szórakoztatták a közönséget (TASR-felvétel) Ma Szlovákiában a felsőoktatási intézmények pedagógusképzés címszó alatt azt tanítanak, amit csak akarnak Tartalom és szakmai képzés Persze az idő meghozza majd a kellő tudást, tapasztalatot (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) „Miért kell Szlovákia az EU- nak? Mink van, amiért érdemes szóba állni velünk és a csatlakozásról tárgyalni? Kapaszkodjanak meg! A válasz összegezve a következő: jól képzett munkaerő, nyersfa- készlet, ivóvízkészlet, magnezit, valamint a katonák szerint Szlovákia jó ütközőzóna lehet egy esetleges kelet-nyugat konfliktusban.” LAKATOS KRISZTINA A fenti „anekdota” Miroslav Túrna professzortól származik, aki az elmúlt héten Pozsonyban zajlott A pedagógia fóruma elnevezésű országos rendezvény részeként megtartott konferencia egyik előadója volt. Bizonyára mindannyian ismerik a hasonló összejövetelek eredményeit: Először is sokan sokat beszélnek innovációról, korkövetelményekről, tervekről, reformról. Akiknek döntő szavuk lehet mindezen dolgok realizálásában, jó esetben eljönnek és meghallgatják a szónokokat, közben helyenként diszkréten bólintanak, minden esetben elfelhősödött homlokkal (igen, kérem, mindannyian értjük a metakommunikációs jeleket: illetékes úr tökéletesen egyetért a „nép hangjával”, de hát több probléma van földön s égen...). Végül a résztvevők határozatokat vagy ajánlásokat fogalmaznak meg s fogadnak el, másnap pedig egy új napra ébredünk. Ha a pedagógia s az iskolarendszer van terítéken, tobzódhatunk a problémákban, a kihívásokban: Milyen legyen az oktatás tartalma, hogy megfeleljen az információs társadalom elvárásainak? Miféle irányítási rendszer szolgálná legmegfelelőbben az oktatási rendszert? Kinek, minek, hol milyen kompetencia jár? Hogyan érhető el az iskolarendszer és a munkaerőpiac kapcsolatának megerősítése? S nem utolsósorban: mit lehet kezdeni a pedagógusképzéssel? Mert vágyódhatunk a változásra, azonban ha annak szükségességét nem tudatosítják a pedagógusok, s nem lesznek felkészítve a rájuk váró feladatokra, veszett ügyről beszélünk. A „kiművelt emberfő”, vagy hogy korunk terminus tech- nicusával éljünk, a jól képzett munkaerő valóban az anekdotákban lesz csak megtalálható. Persze igazságtalanság lenne azt állítani, hogy a pedagógusok igyekezete vagy elszántsága hiányzik. Ha csak a szlovákiai magyar pedagógusoknál maradunk, s nem gondolunk másra, csak a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének rendszeres nyári egyetemeire, s az azok iránt megnyilvánuló érdeklődésre, máris kicsit optimistábbak lehetünk. A főiskolákon, egyetemeken folyó pedagógus- képzés azonban kezd mindinkább egy kórtani makettre hasonlítani. Elsősorban arról az aránytalanságról van szó, amely a tartalom és a szakmai képzés között megnyilvánul. A pedagógusképzésben érdekelt felsőoktatási intézmények Szlovákiában átlagosan óraszámuk több mint hetven százalékát a tartalomnak, azaz az elsajátítandó szaknak, szakpámak szentelik, s óraszámuk alig több mint húsz százalékát fordítják arra, hogy némi pedagógiával, pszichológiával, az oktatás módszertanával, azaz a szakma alapjaival megismertessék a hallgatókat. Hangsúlyozom: a huszonegynéhány százalék amolyan középérték. Ivan lúrek professzor, a Szlovák Műszaki egyetem tanára mesélte az említett konferencián, hogy 13 pedagógusképzéssel (is) foglalkozó karon végzett felmérést, amelynek eredménye alapján bizton állíthatja: ma Szlovákiában a felsőoktatási intézmények pedagógusképzés címszó alatt azt tanítanak, amit csak akarnak. Egy ékes példa: van olyan kar, ahol a hallgatók öt év alatt ötvenöt órán sajátítják el a pedagógusi szakma alapjait, s van olyan kar, ahol kétszázhúsz órát szánnak ugyanerre. Ugyanakkor maga a szakmai felkészítés tartalma is megér egy misét: a hallgatók papírízű tudást kapnak, s a tanárok a záróvizsgákon is a gyakran már rég elavult tankönyvekből bemagolt definíciókat kérik számon. Lehet hivatkozni objektív okokra, s vannak olyan jelenségek, amelyeket racionálisan nehéz lenne megmagyarázni (például hogy miért maradnak ki - miért zárják ki magukat? - a felsőoktatási intézmények a pedagógus-továbbképzésből, amellyel így a módszertani központokon kívül csak a civil szféra foglalkozik; ez azonban egy másik történet). Objektív ok lehet az időszűke. Az egyes karok a pedagógia és a pszichológia alapjait együtt hirdetik meg valamennyi tanárképzős diákjuk számára, így még a viszonylag kisebb létszámú szemináriumi foglalkozásokon is aligha jut idő arra, hogy esetleg konkrét esettanulmányokkal, az egyes pedagógus- jelöltek személyiségével és képességeivel, illetve a személyiségének és képességeinek leginkább megfelelő módszerekkel foglalkozzanak. Objektív ok a pénzszűke is, amelyre elsősorban az egyes tanszékek hivatkozhatnak. Pénz kell ahhoz, hogy egy tanszéken elegendő oktatói státus jöhessen létre, hogy a tanszék külön mód- szertanost foglalkoztathasson, ellenkező esetben marad a kényszermegoldás: valamelyik jobb sorsra érdemes, alacsonyabb óraszámú kolléga „nemszeretem” kötelezettségként így-úgy megbirkózik ezzel a tantárggyal is. Megtörténhet, hogy alapiskolában, középiskolában sosem tanított. Azért annyit el tud mesélni a hallgatóinak, hogyan is néz ki egy óraterv. A pedagógusképzés végterméke a kezdő pedagógus. Az a huszonéves, áld frissen megszerzett diplomájával a zsebében nem dönt rögtön úgy, hogy sürgősen más pálya után néz, hanem valamilyen iskolában helyezkedik el. A napi öt- hat-hét-nyolc letanított óra után hazamegy, s további öt-hat-hét- nyolc órát rászán a felkészülésre. Ami nem is olyan egyszerű dolog, mert lehet, hogy betéve tudja József Attilát, az integrálszámítást, Szlovákia hegy- és vízrajzát, de arról fogalma nincs, hogyan kellene mindezt tanítani, hogyan kellene mindezt közelebb vinni a gyerekekhez, hogyan tudná lekötni a tanulói figyelmét. Vagy hogy miként oldható meg egy előbb-utóbb törvényszerűen bekövetkező konfliktushelyzet. Persze az idő meghozza majd a kellő tudást, gyakorlatot, rutint, tapasztalatot. Ä kérdés csak az, hányán fogják ezt kivárni. Zuckmayer elbeszéléseit most olvashatjuk először magyarul - a Kalligram kiadásában, Nyársik Beáta fordításában Hölgyolvasók kissé lektűrízű öröme LÁSZLÓ IGNÁC Irodalomtörténeti tény, hogy a két világháború között a német nyelvű irodalomnak komoly recepciója volt Közép-Európában, így Csehszlovákiában is. Az ellentmondásos megítélés alá eső Fábry Zoltán például a romániai Korunk hasábjain rendszeresen szemlézte a német nyelvű irodalmat, ezeket a kritikáit később önálló kötetben is kiadta. De Turczel Lajos,Tóth László, Filep Tamás Gusztáv és mások adatgazdag, filológiai jellegű feltáró tanulmányai, tanulmánykötetei is számottevő német hatásról, illetve recepcióról tudósítanak. Szerencse, hogy ma is akadnak olyan elkötelezett és precíz fordítók, mint Nyársik Beáta, akinek már több osztrák és német irodalmi alkotás művészi tolmácsolását köszönhetjük; a közelmúltban nagy sikert aratott Tágra zárt szemek című film alapödetéül szolgáló Schnitzler-novellát is ő tette nyelvileg elérhetővé a magyar olvasóközönség számára. Legújabb munkája pedig Carl Zuckmayer - e Schnitzlerhez hasonlóan jelentős, de magyar nyelvtertületen kevéssé ismert német szerző - két elbeszélésének fordítása, mely a Kalligram Kiadónál jelent meg nemrégiben. Zuckmayert inkább mint drámaírót, dramaturgot, színházi szakembert jegyzik az irodalomtörténetben, regényeiről, elbeszéléseiről csak az említés szintjén szólnak. Elbeszéléseit most olvashatjuk először magyarul - még egyszer leírom - Nyársik Beáta fordításában. Érdemes odafigyelnünk erre a névre, a műhelyéből eddig kikerült fordítások legalábbis bizakodásra adnak okot. A könyv első, rövidebb elbeszélése az Egy szerelem története a Bismarck előtti német nyelvterület (mert Németországról 1786-ban - ekkor játszódik a történet - nem beszélhetünk) egyik fejedelemségében játszódik. Főhőse Jóst Fredersdorff, a fiatal nehézlovassági százados, aki a tisztek szilveszteri „kanmuriján” megismerkedik az operadívából katonaszeretővé lecsúszott Lili Schall- weisszel, s élete az újesztendővel új fordulatot vesz. A szolgálatok leteltével azonnal a kaszárnyához közel levő, meghitt kis lakásba siet, hogy együtt lehessen imádott- jával; a nő alacsony társadalmi Carl Zuckmayer Egy szerelem története Élet és halál ura K A L t ic* V M pozíciója miatti hátrányos megkülönböztetést is vállalja. Mikor azonban katonái búcsúzni jönnek Josttól, a kis lakás csendjét fegyverdörgés veri fel... A másik, lényegesen hosszabb történet - az Élet és halál ura című - izgalmas olvasmány, de kevéssé tűnik eredetinek, szerkezeti megoldásai ismerősnek tűnhetnek Charles Dickens David Copper- fieldjéből vagy Schnitzler Álomnovellájából, esedeg Fontane Effi Briestjéből, vagy a Lady Chatterley szeretőjéből (D. H. Lawrence); valamint pszichoanalitikus elemzők „domináns anya”-tanulmányaiból. Sir Norbert Stanhope-ot - az alig 40 éves, de már elismert sebészspecialistát - sürgősen Párizsba hívják, hogy az ország egy vezető államférfiján sürgős beavatkozást hajtson végre, mivel az párbajban megsérült, halálán van. A klinikára igyekvő szívsebész egy taxiba száll a sebesült márki ugyancsak a klinikára igyekvő lányával, és - ezen a ponton (is) banálisnak érzem a történetet - első látásra beleszeret. Feleségül veszi, de az idill csak addig teljes, amíg az asszonyt haza nem viszi a londoni, Regent Park közelében levő villájába, ahol - látensen ugyan, de - édesanyja az úr. A' második elbeszélést inkább hölgyolvasóknak ajánlom nyugodt szívvel. A kissé lektűrízű, de a populáris irodalomban mindenképpen a csúcson levő, s az arisztokratikus irodalom regiszterébe is beleférő elbeszéléseket (számomra legalábbis) a buja, jelzőkben tobzódva áradó, maximalizmusra törő nyelvezete teszi izgalmassá. (Kalligram, Pozsony 2000)
