Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-02 / 126. szám, szombat

8 Tudomány és technika ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 2. Az Ebola betegség ellen sikeres szérumot kísérleteztek ki Lehet, hogy nem volt olyan erőteljes a biológiai sokféleség növekedése a 250 millió évvel ezelőtti kihalás után Most egereken tesztelik ÚJ SZÓÖSSZEFOGLALÓ Az Ebola-betegséget túlélők véréből készített immunszérum megvédte a kísérleti állatokat a rettegett vírus hatásaitól. Nem hivatalos informá­ciók szerint emberek esetében is be­számoltak hasonló eredményekről. Az RNS-vírusok csoportjába tartozó Ebola vírusos vérzéses lázat okoz emberben és főemlősökben, amely az esetek nagy részében halálos. A vírus 1976-os első felbukkanása óta folyamatosan próbálkoznak a védőoltás és a kezelés kifejlesztésé­vel, amelyben most a passzív immu- nizáció, azaz a vírusellenes antites­tek fertőzött szervezetbe juttatása játszotta a főszerepet. Az amerikai hadsereg és az Emory Egyetem ku­tatóinak a kísérletek során az álla­tok egy részénél közvetlenül a bőr alá, a többinél pedig a hasüregbe fecskendezték be a vírusnak egy olyan (élő) változatát, amely egerek fertőzésére képes, de amely az em­ber fertőzésére képes törzsek egyi­kéből származik. Az előbbi csoport tagjai túlélték a fertőzést, míg az utóbbiak 6-8 napon belül elpusztul­tak. A kimúlt állatok vérében ugyan négy nappal a fertőzés után megnö­vekedett a nyiroksejtek és az általuk termelt kémiai anyagok menynyisé- ge, de vírus gyors hatásmechaniz­musa miatt nem volt idő a sejtek megfelelő mértékű osztódására, így nem lépett fel értékelhető immun­válasz. A túlélő állatok vérében nagy mennyiségben találtak Ebola- ellenes antitesteket. A vérből ezután immunszérumot készítettek, s más, a vírussal még nem találkozott ege­reken tesztelték hatásait. A túlélési arány a szérumban lévő antitestek mennyiségével mutatott összefüg­gést: a szérum akár 100%-os arány­ban sikeresnek bizonyult, attól függően, hogy milyen mennyiséget kaptak a kísérleti állatok. A széru­mot a fertőzés előtt adták be az ál­latoknak. A szérum hatását olyan egereken is tesztelték, amelyek nem megfelelően működő immun- rendszerrel rendelkeztek. A túlélők aránya ez esetben is elérhette a 100%-ot, ami arra utal, hogy az an­titestek önmagukban is képesek voltak a megfelelő immunitás ki­alakítására. (S. T.) A fekete tea fogyasztása gátolja a lepedék kialakulását Fogmosás helyett tea ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Amerikai kutatók szerint a fekete tea olyan összetevőket tartalmaz, melyek gátolják a fogakra veszélyes baktériumok működését. Lehet, hogy a teaivás szertartása egyszer még a mindennapi szájhigiénia részévé válik? A teafogyasztás jót tesz a fogaknak, állítják az Univer­sity of Illinois College of Dentistry kutatói. „Az elmúlt években számos tanulmány összpontosított a zöld tea jótékony hatására. A fekete tea kutatása kicsit háttérbe szorult, pe­dig a világ teafogyasztásának mint­egy 80%-át teszi ki” - nyilatkozta Dr. Christina Wu, a kutatás ve­zetője. A kutatók szerint a fekete tea komponensei gátolják a savtermelő baktériumok megtelepedését és el­szaporodását. A fekete tea ezen kí­vül hatással van a glukozil-transzfe- ráz nevű bakteriális enzimre is, amely a lepedékképződésben kap nagy szerepet. Az étkezés után ke­letkező lepedékréteg kialakításá­ban a baktériumok is részt vesz­nek, és a kialakuló lepedék épp ne­kik nyújt ideális élőhelyet. A fekete tea megnehezíti a lepedék kialaku­lását, s a kialakult rétegen belül is gátolja a baktériumok fejlődését. Dr. Wu laboratóriumában számos kísérletsorozatot végeztek. Az egyik vizsgálat során arra kérték az önkénteseket, hogy három per­ces időközönként 30-30 másod­percig fekete teával öblögessenek. A „kúrát” követően a fogakon meg­telepedett baktériumok szaporo­dása jelentősen lelassult, és a sav­termelés leállt. „Véleményünk sze­rint a fekete tea fogyasztása je­lentősen hozzájárulhat a népesség szájhigiéniájához. Fontos szerepe lehet az emberiség egyik legelter­jedtebb betegségének, a fogszuva­sodás és a periodontális betegség megelőzésében.” (O) Kapocs lehet a dinoszauruszok és elődeik között A legöregebb őslény ÚJ SZÓ-HÍR Paleontológusok az eddig ismert legrégibb őslény kövületét azonosí­tották Dél-Brazfliában. A szaurusz megkövesedett maradványaira ut­cai építőmunkások akadtak rá a dél­brazíliai Dona Francisca-ban. Az ál­lat gerincoszlopa és koponyája arra enged következtetni, hogy az egy őskori hüllő volt, amely mintegy 235-241 millió évvel ezelőtt élt a földön - közölte a Brazíliai Zoológi­ái és Botanikai Társaság. Az eddig talált legidősebb dinoszaurusz- csontok mintegy 210-230 millió évesek. A kövületek között paleon­tológusok olyan ősállat fosszüiáit azonosították, amely még a dino­szauruszoknál. is lényegesen ko­rábban élt. A kutatók a maradvá­nyok korát az azokat körülvevő üledékes kőzetek alapján becsül­ték meg, amelyek a földtörténeti Triász-korból származnak, amely az első szaurusz-korszak volt. A csontok elsődleges vizsgálata arra enged következtetni, hogy húsevő állatról van szó, a lábak azonban a dinoszauruszok egyik elődjére utalnak. A kutatók sejtése, hogy fejlődéstörténeti szempontból az állat a dinoszauruszok és azok elődjei közé sorolható. (N-g) A dohányzó nőkre jóval nagyobb veszély leselkedik Enzim okozza a bajt? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Egy angol kutató tüdőszöveten vég­zett vizsgálatai azt az elképzelést támasztják alá, hogy a dohányos nőkre jóval nagyobb veszély lesel­kedik, mint a cigarettázó férfiakra. Diane Stover, a New York-i Sloan- Kettering Rákkutató Központ mun­katársa egy olyan széleskörű vizs­gálat eredményeit ismertette, mely a nőknél és a férfiaknál a dohány­zás és a tüdőrák összefüggéseit vizsgálta. Stover következtetése so­kakat meglepett: „ugyanannak a ci­garettának a nőknél kétszer akkora a rákkeltő hatása, mint a férfiak­nál”. A tudósok a nők és férfiak tüdőszövetének sejtjeiben vizsgál­ták a DNS-molekulák károsodásá­nak szintjét. Eredményeik szerint ugyanakkora cigaretta-fogyasztás esetén a nők DNS-állományában kétszer annyi károsodás lépett fel, mint a férfiaknál. A dolog moleku­láris hátterére egyelőre csak feltéte­lezések vannak, de itt is szerepet játszhat az emlődaganatok kiala­kulását is befolyásoló női nemi hormon, az ösztrogén. Lehetséges ugyanis, hogy az ösztrogén hatásá­ra van jelen nagyobb mennyiség­ben a nők tüdejének sejtjeiben egy olyan enzim, amely egyes karcino­gén anyagokat veszélyesebb for­mába alakít át. Egyelőre nem min­den rákkutató fogadja el magát a vizsgálati eredményt sem. A kutatók elismerik, idáig elég kevés vizsgálat született. (O) Változó Egy minden eddiginél na­gyobb és pontosabb adatbá­zis alapján kétségessé vált, hogy a perm végi nagy kiha­lás óta az élőlények sokféle­sége egészen napjainkig me­redeken növekedett. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A legpusztítóbb tömeges kihalás után, amely 250 millió évvel ezelőtt söpört végig a bolygónkon, az élőlé­nyek csaknem zavartalan és folya­matos újjáéledést produkáltak, ami napjainkra páratlanul magas diver- zitáshoz, azaz biológiai sokféleség­hez vezetett - legalábbis eddig így gondolták a paleontológusok. Egy új tanulmány azonban ettől radiká­lisan eltérő képet sugall. Egy nem­zetközi kutatócsoport hatalmas adatbázist állított össze a fosszilis tengeri maradványokról az interne­ten. Az első eredmények szerint le­hetséges, hogy nem volt olyan erőteljes a diverzitás növekedése a perm végi kihalás után. Sőt azt is felvetik, hogy a diverzitás a földtör­ténet során gyorsan elért egy plafo­nértéket: a diverzitás igazi maximu­ma már több mint 400 millió évvel ezelőtt jelentkezett. A kutatók azon­ban arra figyelmeztetnek, hogy ezek csak előzetes eredmények. A jelenlegi vizsgálatok a tengeri szer­vezetek maradványaira koncentrál­nak, de a tudósok azt tervezik, hogy a közeljövőben minden egyéb élőlénycsoportra is kiteijesztik adatbázisukat. A kívülálló kutatók egyelőre várakozó állásponton van­nak. Ugyanakkor mindenki nagyon izgalmasnak tartja az új eredmé­nyeket. Hiszen ha ez igaz, akkor alapvetően újra kell gondolni nem­csak azt, hogy mikor emelkedett a diverzitás, de azt is, hogy miért. A fajok sokfélesége folyamatos emel­kedésének számos elméleti magya­rázata jelentéktelenné válna, és egy csomó új kérdés merülne fel a diver­zitás viszonylagos állandóságáról. Az új adatok szerint a diverzitásnak kép a változatosságról létezik egy plafonértéke - valami korlátozza a diverzitás korlátlan nö­vekedését. A Chicagói Egyetem 1999-ben elhunyt paleontológusa, John Sepkoski végzett úttörő je­lentőségű vizsgálatokat diverzitás változások területén. Ő szolgáltatta az első bizonyítékokat arról, hogy a perm/triász kihalás után folyama­tosan emelkedett a diverzitás (né­hány kisebb visszaesést leszámítva, mint például a dinoszauruszok ki­halása a kréta végén). Később ha­sonló vizsgálatokat végeztek a nö­vényekkel, rovarokkal és egyéb ál­latcsoportokkal, és ugyanilyen me­redek emelkedést mutattak ki az életformák változatosságában. Két­ségek azonban mindig voltak. Kide­rült, hogy nem is olyan egyszerű összeszámolni, hogy egy adott időintervallumban milyen fosszüis élőlények éltek. A kutatók számos, esetenként nagyon különböző szín­vonalú publikációt vesznek figye­lembe, amikor évek alatt összeállít­ják adatbázisaikat. Ráadásul egyes területeket nagyon részletesen vizs­gáltak (pl. Európa és Észak-Ameri- ka), míg más területekről sokszor hihetetlenül kevés információ áll rendelkezésre. így például Arthur Cooper, a washingtoni Smithsonian Intézet paleontológusa 40 év alatt több mint 100 000 pörgekarú (Bra- chiopoda) példányt gyűjtött a Nyu- gat-Texasban lévő paleozoós (óidei) rétegekből. Ezt a rendkívül részletes információtömeget kellene össze­Nem egyszerű összeszá­molni, hogy egy korban milyen élőlények éltek. hasonlítani sokkal felületesebb vizs­gálati eredményekkel, ahol a rit­kább fajok többsége nagy való­színűséggel nem is kerül elő. Még nagyobb problémát jelent az a tény, hogy korban hozzánk közelebb eső kőzeteket és ősmaradványokat könnyebben lehet találni és gyűjte­ni. Ennek megfelelően ezeket sok­A tengerfenék élővilágának gazdagsága. Lehetséges, hogy a fajok sokfé­leségének plafonértéke van? (Archív felvétel) kai intenzívebben vizsgálták a pale­ontológusok, mint az idősebb kőze­teket. Amikor tehát a kutatók összegzik a több mint másfél évszá­zados őslénytani kutatások eredmé­nyeként ismertté vált fajokat, szük­ségszerűen azt kapják, hogy a fiata­labb korokban nagyobb a diverzitás, mint az idősebbekben, függetlenül attól, hogy ez a valóságban is így volt, vagy sem. Még ezen ismert problémák ellenére is csaknem egy­hangú megegyezésre jutottak a szakemberek: úgy gondolták, hogy a diverzitás növekedése a triásztól máig valóban reális feltételezés. A paleontológusok számos statisztikai módszerrel próbálták kiküszöbölni a fent említett problémákat, hogy egyforma mintákat vegyenek a kü­lönböző földtörténeti korszakokból. Az eredmény különböző lehetősé­geket kínált arra, hogyan növeke­dett és csökkent a diverzitás. Mind­egyik lehetőség különbözik a ha­gyományosan elfogadott néze­tektől, és mindegyik azt mutatja, hogy a korábbi tanulmányokban kimutatott meredek diverzitásnö- vekedés a mintavétel különbözősé­géből adódik. Az új tanulmánynak is megvannak a saját mintavételi problémái. Ez ugyanis csak a ten­geri szervezetekre koncentrál, és ráadásul ezek az adatok is nagy­részt Európából és Észak-Ameriká- ból származnak. Ennek megfe­lelően egyelőre még a tudósok is az önbizalom és az óvatosság közötti keskeny ösvényen egyensúlyoznak. Vannak, akik azt mondják (és való­színűleg nekik van igazuk), hogy akkor kapnák a legreálisabb képet, ha a könyvtári búvárkodás helyett kimennének a terepre, és a külön­böző lelőhelyeken egységes alapo­kon nyugvó, és így reálisan össze­hasonlítható új gyűjtéseket végez­nének a különböző ősföldrajzi egy­ségekből. (D. A.) A hosszú ideje tartó érdeklődés ellenére számos rejtély övezi a Római Birodalomba beolvadt etruszkok múltját Egy elnémult civilizáció pazar hagyatéka ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Négyszáz éve, hogy a reneszánsz új­ra felfedezte az etruszkokat. Ennek ellenére még mindig számos rejtély övezi azt a civilizációt, amely Kr. e. 950 és 300 között virágzott a mai Észak-Olaszország területén. Való­ban nem könnyű rekonstruálni az etruszkok társadalmi berendezke­dését, vallását, művészetét és min­dennapjait. A rómaiakkal és görö­gökkel ellentétben ugyanis sem je­lentősebb szövegek, sem monu­mentális építmények romjai nem maradtak fenn tőlük. A hatalmas síremlékektől eltekintve hagyaté­kuk nagy része bronz- és terrakotta szobrok és urnák, illetve festett ke­rámiák formájában maradt ránk, s ezekből kell következtetni civilizáci­ójuk számos alapvető vonására. A Velencében 2001. július 1-éig látha­tó Az etruszkok c. kiállításon 700 művészeti alkotás kerül bemutatás­ra. Nincs egyetértés abban, honnét származtak az etruszkok. Görögor­szágból, vagy még távolabbról ér­keztek Itáliába? Vagy az Alpokból ereszkedtek le a termékenyebb terü­letekre? A történészek egyelőre nem tudnak válaszolni az etruszko­kat övező rejtélyek legnagyobbiká­ra. Nem vitás azonban, hogy a Kr. e. 9. században egy, a régészeti leleta­nyagban jól elkülöníthető kultúra emelkedett fel a mai Firenze és Pisa városokat átszelő Arno- és a Ró­mán keresztülvágó Tiberis-folyók között. Itáliának e része gazdag volt erdőkben, művelésre alkalmas földekben és ásványkincsekben, s e természeti erőforrásokat az etrusz­kok nagy szakértelemmel haszno­sították. Idővel egyre jelentősebb kereskedelmet folytattak a kör­nyező népekkel, s tengerjáróik a kalózkodást sem vetették meg. A gyorsan meggazdagodó rétegek képezték a kialakuló etruszk arisz­tokrácia alapját, míg a népesség többsége szolgai sorba süllyedt. A fénykor a 6. században köszöntött be, amikor legnagyobb területi ki­terjedésüket és legnagyobb befo­lyásukat érték el a félszigeten. A rómaiak előtt az etruszk volt a leg­nagyobb nép Itáliában. A társada­lom decentralizáltságára jellemző, hogynem volt uralkodójuk és fővá­rosuk; a nagyobb városok köré szerveződött 12 köztársaság szö­vetségi viszonyban állott egymás­sal, s jelentős autonómiát élvezett. Az egész népet érintő döntéseket közös szövetségi gyűlésen hozták, amelyet a legendás Voltumna szentélyénél, Etruria vallási szék­helyén hívtak össze. Az egyes köz­társaságok lakói azonban ugyanazt a nyelvet beszélték, s gyakorlatilag azonosak voltak vallási szertartá­saik, hadászati módszereik és tár­sadalmi szokásaik. Bár teljesen el­különülő etnikai csoportot alkot­tak, számos tekintetben nem lehet éles választóvonalat húzni görögök és etruszkok, illetve etruszkok és rómaiak között. A görög hatás a Kr. e. 6. századtól nyilvánvaló, s nem csupán az etruszk művészetben és építészetben, de a társadalmi vi­szonyokban is megmutatkozott: ezután figyelhető meg egy „de­mokratikus” középosztály kiemel­kedése. Ehhez hasonlóan, a római hódítások miatt egyre szorongatot- tabb helyzetbe kerülő etruszkok Ró­mára gyakorolt hatása olyan je­lentősnek bizonyult, hogy még tel­jes behódolásuk után is etruszk származásukkal kérkedtek az előkelő római polgárok. A rómaiak az etruszkoktól vették át az állam- szervezet felépítésének módszerét, a főbb állami tisztségeket és ezek jelképeit, vallási szertartásaik rend­szerét. Ugyanez igaz a római ábécé­re, számjelölésre, számos művészeti és építészeti elemre, sőt a „hagyo­mányosan” rómainak számító férfi­öltözékre, a tógára is. A velencei ki­állításon is hangsúlyosan szerepel­nek az ősök nagy tiszteletét tanúsító szobrok és temetkezési urnák. Ránk maradt művészi alkotásaik nagyobb része vallási vonatkozású, de sűrűn találkozhatunk az élet örömeit be­mutató munkákkal is. Éppen ezek alapján alakult ki az szemlélet, mi­szerint az etruszk nép dőzsölő és élvhajhász életmódot folytatott. A gyönyörű ékszereken és díszes edé­nyeken kívül olyan kerámiák is előkerültek, amelyeken a legendás etruszk lakomák láthatók, minden szükséges „kellékkel” együtt. Egyes terrakotta vázák erotikus jelenetei az érzékiség nyilvános megnyilvá­nulásinak elfogadottságára utal­nak. A kortárs görög írók gyakran helytelenítették ezt az életmódot, ám a legjobban mégis a nők társa­dalmi szerepe sokkolta őket. Egy et­ruszk hölgynek ugyanis ugyanazok az előjogok jártak, mint egy ugya­nolyan társadalmi státuszban lévő férfinak, s például önálló üzleti te­vékenységet folytathattak. Szaba­don részt vehettek a közéletben és a szórakozásban, a férfiakkal együtt táncoltak és ittak. Bár a kiállításon számos fegyvert, sisakot és csataje­lenetet ábrázoló alkotást láthatunk, az etruszkok nem harciasságukról voltak híresek. Sokkal inkább meg­próbáltak békés kapcsolatokat ápolni szomszédaikkal. A Kr. e. 4. század közepétől jelentkező római terjeszkedés során ritkán tanúsítot­tak jelentősebb ellenállást. A róma­iak meghagyták az etruszk arisz­tokráciát, bár jelentősebb politikai szerep nélkül. (O) Velencében számos ritkán látott etruszk műtárgyat állítottak ki, melyek bizonyítják kultúrájuk gazdagságát 's (Archív felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents