Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-13 / 135. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 13. Régióink A Gyöngyvirág együttes műsorával negyedszázaddal ezelőtt bejárta a környék számos magyar települését, sőt a zselízi népművészeti fesztiválon is nagy sikert aratott A Hosszúréti lakodalmas jelene és múltja Pogácsát is dobáltak a színpadról (A szerző felvételei) A Buzgó búcsújáróhely (Somogyi Tibor felvétele) Egy falu, ahol nem állt meg az idő Várhosszúrét a Rozsnyói-katlan egyik apró magyar községe. A település nem túl nagy kiterjedésű, s lélekszáma sem eget rengető - 720 neve mégis kezd fogalommá válni a környéken. A falu közösségének idősebb tagjai több, fáradságot nem ismerő vezető egyéniség irányításával évek óta a község örökségének rendbetételén, gyarapításán fáradoznak, hogy később tiszta lelkiismerettel adhassák át azt az utánuk jövő korosztályoknak. Ebben az igyekezetben az a legcsodálatosabb, hogy a fiatalok jelentős részét is sikerült bevonniuk a munkába. A hosszúrétiek szinte évente meglepik valamilyen irigylésre méltó cselekedettel a vidék lakóit. Egyszer a háborúkban elesett magyar katonáknak, majd az 1848/49-es magyar szabadságharc hőseinek állítanak emlékművet templomuk kertjében, máskor a környék méltatlanul elfeledett jótevőjének, Andrássy Dénes grófnak a tiszteletére helyeznek el márványtáblát a községi iskola falára - így emlékezve meg arról, hogy az épület a krasz- nahorkai vár egykori nemeslelkű urának volt a szülőháza. A község polgármesterének, Soltész Sándor és Ulman István fafaragónak egy közös vállalkozás formájában sikerült három évvel ezelőtt egy olyan kocsmaudvart kialakítaniuk a falu egykori kultúrházából, amely egyrészt a helybeliek fórumává, másrészt idegenforgalmi látványossággá vált. Tavaly a a falu felújította a község határában található Buzgó búcsújáróhelyet. A kiadások legjelentősebb részét Várhosszúrét illetve a környék katolikus vallású lakóinak adományaiból sikerült fedezni. Várhosszúrét a járás egyetlen olyan községe, ahol a magyar mellett még nem nyílt szlovák tanítási nyelvű iskola, pedig egyre gyarapodik a gyermekek és fiatalok száma. Hosszúréten élénk kulturális élet-zajlik, a helybeliek az elsők között kezdtek falunapokat szervezni a környéken. A Csemadok helyi alapszervezetének éneklő- és mazsorettcsoportja van, a belügyminisztériumban tavaly bejegyeztetett Várhosszúréti Ifjúsági Szervezet tagjai (VISZ) pedig szintén alakítottak egy énekes csoportot. dötten, majd egyre vidámabban, itt-ott önmaguk és környezetük rossz szokásait is kifigurázva... Újra felidézték a leányok és legények egykori fonóbeli ismerkedésének jeleneteit, csipkelődésüket, játékaikat, amelyek során a későbbi kapcsolatok, szerelmek szövődtek. A fonót és a főszereplőre szemet vető legény éjjeli zenéjét, a lányos ház kilincsét egymásnak adó rokonok, ismerősök és jóakaró hírharangok, tanácsadók jelenései, pletykái követték. A leendő örömapa és örömanya megtudhatta tőlük, kiféle-miféle az a bizonyos legény, hol fekszenek a szüleinek a földjei, van-e tartozásuk, kinek csapta a szelet azelőtt, dolgos-e, vagy rest. Majd jött a lánykérés és az esküvő kitűzésének időpontja - amelyre természetesen csak „ganajhordás után” kerülhetett sor. A lakodalmi vigasság során a közönségnek is kijutott a kalácsból és pogácsából. Egyes nézőknek még a hajuk is lekváros lett a színpadról ledobált finomságoktól. A színészek önfeledt éneklése, jókedve egy igazi lagzi hangulatát idézte, fergeteges táncuk minden jelenlévő vérét felpezsdítette. Hosszú tapsvihar volt a szereplők jutalma. Azóta természetesen már sokan kérdezték tőlük, mikor ismétlik meg az előadást, mivel nem láthatta minden falubeli. Ha minden jól megy, tudtuk meg Emődi Máriától, talán az augusztusi várhosszúréti falunapok során, vagy pedig az őszi „ga- najhordást“ követően kerül ismét bemutatásra. egykori dalszövegek és párbeszédek kézzel írott másolatát is megőrizte, s így a Gyöngyvirág éneklőcsoport próbáit február óta a lakodalmas begyakorlása követte. Előkészületek a régi-új bemutatóra Eleinte nem nagyon akadtak fiatalok a szervezők horgára, így kétséges volt, hogy ki fogja játszani a két főszerepet, az ifjú párt. Végül ez a gond is megoldódott. Az asz- szonyok felkutatták a padok, kamrák, pincék és sufnik mélyére rejtett kincseket, egykori használati tárgyakat - szőtteseket, hímzett térítőkét, hagyományos ruhákat, tulipános ládát -, akadt holmi, amit a szomszédoktól, ismerősöktől kölcsönöztek. A férfiak rendbe hozták a megőrzött díszleteket. Az előadást Emődi Mária, csemadok- elnök rendezete, s az éneklőcsoport két legidősebb tagja, Bernát Erzsébet és Kórintus Lászlóné taníA lakodalmi vendégsereg tóttá be a 25 évvel ezelőtti lakodalmas többi résztvevőjének - köztük Szakai Terézia, Nagy Irén és Gebe Ferenc - segítségével. A bemutató reggelén az asszonyok nekiláttak a kultúrház konyhájában a hagyományos lakodalmi ételek - csigaleves (csigatésztával készült húsleves), töltött káposzta, kalács, sült csirke - elkészítésének. A meghívott rozsnyói cigány- zenekar részvételével megtartott, jelmezes főpróbára a bemutató délutánján került sor a már felállított díszletek között. Akadt szereplő, aki már a próbát is any- nyira komolyan vette, hogy végigette az egész lakodalmi étlapot. A bemutató A bemutató este hétkor kezdődött. Ott volt rajta a falu apraja- nagyja. A szereplőknek nem volt szükségük színészkedésre, önmagukat adták, a község egykori és mai mindennapjait pergették le a közönség előtt - eleinte megilletőKMOTRIK PÉTER várhosszúréti kultúr- házban szervezett Csemadok-bál és évzáró, VISZ-buli, Anyák napi ünnepség általában legalább 150 résztvevővel szokott zajlani. Idén azonban több mint kétszázötven néző zsúfolódott be az épületbe, hogy megtekintse a Csemadok Gyöngyvirág éneklőcsoportjának tagjai, valamint néhány fiatal által előadott Hosszúréti lakodalmas című műsort, amelyet negyedszázaddal ezelőtt játszottak először a falu hagyományőrzői. Műsorukkal annak idején bejárták a környék számos magyar települését, sőt a zselízi népművészeti fesztiválon is nagy sikert arattak vele. Az akkori csoport tagjai néhány éve ismét előadták a műsor egy részét, a Fonót. Az egész Hosszúréti lakodalmas újbóli előadását februárban határozták el. Mint kiderült, néhányuk még az Peták Bertram, a tulajdonos legfőbb célja, hogy közelebb hozza az embereket a természethez, az állatokhoz, s ne higgyék azt, hogy a tehén lila Gyógyhatású állatfarm Vágkirályfán MAHELY ZOLTÁN Galántát Vágsellyével összekötő főúton haladva az ember parkoló kocsisorra figyel fel a szántóföld közepén egy kívülről nem igazán tetszetős elkerített épületsor előtt. A mintegy 15-20 kocsi utasai a vágkirályfai Humanitás állatfarm látogatói. „Tulajdonképpen minden egyházi és vallásos ünnepet kihasználunk - mondta Peták Bertram, a farm tulajdonosa. - Az ünnepek jellegének megfelelő műsort készítünk gyerekeknek, felnőtteknek, egyszóval minden érdeklődőnek”. Húsvétkor korbácsfonás, tojásfestés, karácsonykor élő bedehemes játékok, nyáron pedig western-parádé várja a látogatókat. A farmra azonban minden nap szabad a belépés. A tulajdonos legfőbb célja, hogy közelebb hozza az embereket a természethez, az állatokhoz, s ne higgyék azt, hogy a tehén lila. „Volt már itt olyan gyerek, aki nagyon elcsodálkozott a barna tehénen, s megkérdezte, hogy miért nem lila - folytatta Peták. - Ez ugyan egy szélsőséges eset, a lényeget azonban nagyon jól kifejezi: azt a szomorú tényt, hogy sokan már annyira eltávolodtak a természettől, hogy csak a tévében látnak élő állatokat, s nem tudják, hogy milyen is valójában a csirke, ami hetente az asztalukra kerül.” Az állatfarm létrehozása a tulajdonos apjának az ötlete volt, de nem tudta megvalósítani, így a fia örökölte tőle. „Először Vág- sellyén próbálkoztunk, sikertelenül. Az emberek csak nehezen értették meg, hogy mit is akarunk. Végül több éves tervezgetés, utánajárás után megkaptuk az itteni csirkefarmot.” A farm akkoriban - hat éve - a falu szemétdombjaként szolgált. Romos épületek, ólak adtak otthont az első állatoknak. „Nagyon nehéz volt támogatókat találnom, végül néhány barátommal álltam neki egyedül irtani a gazt, felújítani az istálókat” - fejtette ki a nehéz kezdeteket a tulajdonos. Mára már több istáló, ól, kalyiba áll a farm területén, melyeken ugyan látszik, hogy hulladékfából vagy egyszer már használt építkezési anyagokból - egyszóval kevés pénzből - építették, a célnak azonban sokszor esztétikailag is megfelelnek. Lovak, pónik, szamarak, struccok, kutyák, lámák, majd száz fajta állat lelt otthonra, a három hektrányi területen. „Az állattartás egész embert kíván, s az akkori körülmények közt egyedül nem bírtam volna. A tanyán például nem volt víz. Naponta többször bejártunk a faluba, gyalogosan húztuk a tartályos kocsit, ami főleg télen nem volt egy leányálom. De legyen hideg, vihar, az állatoknak mindegy, ők akkor is szomjasak, s menni kellett.” A víz ugyan ingyen van, a takarmány viszont pénzbe kerül. „Nem foglalkozunk vágóállatokkal, tehát az egyedüli pénzforrásunk az önkéntes belépődíj. Mindenki belátása szerint hagy itt annyit, amennyit akar. De ha nem fizetnek egy fillért sem, akkor is örülünk a látogatóknak.” A műsorok, melyet a különben szobrász tulajdonos a barátaival készít, be tudnak hozni annyit, ami az állatok etetésére szükséges, s ez több tonna takarmányt jelent havonta. „Most már vannak törzsvendégeink, rendszeresen jönnek buszokkal až iskolások, akiknek nagyobb élményt jelent az itteni park, mint mondjuk a pozsonyi állatkert. Nálunk ugyanis megsimogathatják az állatokat, a szelídebbeket az emberek közé engedjük. így megtalálják a közvetlen kapcsolatot - a szó szoros értelmében is - a természettel.” A falu is hasonló véleményen lehet, lehetőségeikhez mérten támogatják a farmot. A közhasznú munkaprogram keretében négy munkás dolgozik a farmon állandójelleggel, de volt már rá példa, hogy tízen sem bírták a munkát. A farm pedig semmiképp sem mondható jövedelmező üzletnek. „Az egész évet itt töltjük az élettársammal. Spórolunk, ahol csak lehet, hogy be tudjuk fizetni a villany- és vízszámlákat. Például a nagymamámhoz járunk ebédelni a faluba. Csak a szponzoroknak köszönhető, hogy új tető van a fejünk felett, amelyik már nem ázik be. Ami pénz bejön, az az állatok vásárlására és eltartásukra megy el. De nem panaszkodunk. Most már nem annyira nehéz, mint korábban volt, s a jelek szerint talán még profitot is hoz majd a farm.” A telepet állandóan építik, fejlesztik, s még láthatóan sok munka vár az állattenyésztőkre. A tulajdonos elsődleges célja, hogy minél több gyerek látogassa meg a farmot, hisz nem egynek egészségileg is segít a kapcsolat az állatokkal. „Több mentálisan és testileg is fogyatékos gyerekeknek fenntartott otthon szervezett már látogatást. Nem felejtem el, mikor az egyik beteg, aki egy trauma következtében képtelen volt megszólalni, nálunk mondta ki az első szót több év után, mikor odament a tolókocsijához az egyik féléves csikó.” Több ezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik az elmúlt hat év alatt megfordultak a farmon. Nagy részük rendszeresen visszakívánkozik. (Internetfotó)
