Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-11 / 133. szám, hétfő
6 Panoráma ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 11. NAPTÁR Június 11 EGY GONDOLAT Egy negyedóra elég, hogy az emberből szent legyen. Jules Renard NÉVNAP Barnabás Annyira ősi név, hogy pontos eredetét nem is sikerült kideríteni. A héber a „vigasztalás fia” jelentéssel vette át, s a Bibliában már így szerepelt. Ma Barabás és Barna, valamint Dobroslava nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 1185 éve hunyt el III. Szent Leó pápa. 795-ben lépett a pápai trónra, de elődjének rokonsága ellenségesen fogadta, meg is támadták, s alig tudott elmenekülni. Nagy Károly frank király védelmét kérte, aki seregei élén visszavitte Rómába, Leó pedig hálából császárrá koronázta. Károly halála után Leó maga is vissza tudta verni a megújuló támadásokat. Ő rendelte el az áldozócsütörtök előtti keresztjáró napokat. 10 éve hunyt el Vercors francia író. Magyar származású volt, s nemcsak irodalmárként, grafikusként is hírnevet szerzett, A szellemi ellenállásról írta A tenger csendje című világsikerű kisregényét is. Másik nagyszerű műve A medúza tutaja. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Ács Margit írónő. Még harmadéves hallgató volt az ELTE bölcsészkarán, amikor ösztöndíjjal segítette a Szépirodalmi Könyvkiadó. Miután végzett, ott helyezkedett el, s több mint két évtizeden át szerkesztőként dolgozott. 1987-ben a Magvető Könyvkiadó szerkesztője lett. Főként novellákat és kisregényeket ír, ez utóbbiak közül a Beavatás és A gyanútlan utazó sikerült a legjobban. NAPI VICC A skót felhívja a szexvonalat, kellemes, búgó női hang felel:- Halló, parancsoljon, uram, bármilyen kívánságát teljesítem...- Akkor először is hívjon visz- sza... Amikor családja utoljára meglátogatta McVeigh-t, viccelődött velük, de búcsúzáskor már egyiküket sem ölelte meg Ma kivégzik a robbantót Az oklahomai robbantónak nem számított, hogy gyerekek is voltak az épületben (ČTK/AP-felvételek) Az Indiana állambeli Terre Haut fegyintézetében méreginjekcióval kivégzik Timothy McVeigh-t, aki bűntársával együtt az Egyesült Államok történetének legvéresebb merényletét követte el. A halálos ítéletet ma, közép-európai idő szerint 14 órakor hajtják végre. ÖSSZEÁLLÍTÁS 1995. április 19-én reggel kilenc óra két perckor pokolgép robbant Oklahoma City központjában. Sűrű porfelhő szállt az utcára, egy pillanatig halálos csend volt. Aztán megszólaltak a rendőrautók, tűzoltókocsik, mentők szirénái, a felrobbantott hétemeletes szövetségi irodaépület romjai közül nyöszörgés, sírás, segélykérés hallatszott. Sebesültek tántorogtak az utcán, sérültek, halottak feküdtek vértócsákban. A terrorcselekményben 168- an vesztették életüket, köztük 19 kisgyermek. Kezdetben arra gyanakodtak a szövetségi nyomozók, hogy a merényletet közel-keleti terroristák hajtották végre, ám végül kiderült, egy ízig-vérig amerikai fehér honpolgár, az Öböl-háború veteránja volt a robbantó. „Oklahoma bosszú volt Wacoért”, a texasi telep 1993. áprilisi megrohamozásáért - mondta később Timothy McVeigh annak a két írónak, aki több napot töltött vele a börtönben, hogy riportkönyvet készíthessen. A 33 éves fegyenc mindenképp bosszút akart állni a „mindenható” kormányon, s azokon az állami tisztségviselőkön, akik a texasi telep megrohamozásáról döntöttek. Két évig tervezgette a robbantást, az Oklahoma City-i épületet pedig azért szemelte ki, mert úgy vélte, ott dolgozott a legtöbb gyűlölt tisztségviselő. Csak a szektások halála rendítette meg, azt állította, sírt is miattuk, azokat a gyermekeket, akiket a pokolgépe ölt meg, nem sajnálta, Járulékos veszteségnek” nevezte őket. A gyerekeket azért szereti, maga is gondolt a családalapításra - mondta a Time magazinnak egyik inteijújában. A rács mögött töprengett ezen, úgy gondolta, spermáját kicsempészhetné a börtönből mesterséges megtermékenyítés céljából. „Családalapítási tervét” később mégis feladta, mivel rájött, hogy gyerekének nem lenne jó sora az Egyesült Államokban. Timothy McVeigh-t 1997. június 14- én ítélte halálra a denveri esküdtszék, miután az összes vádpontban (egyebek közt emberölés, összeesküvés és illegális fegyvertartás) bűnösnek találta. Terry Nichols, a bűntárs életfogytiglani börtönbüntetést kapott. McVeigh soha semmilyen megbánást nem tanúsított. A bírósági tárgyaláson még nem, de később beismerte tettét, feladta a harcot, s azt kérte: kivégzését ne halogassák, mielőbb tűzzék ki időpontját. Kérésének eleget tettek. A 2001. május 16-ra tervezett kivégzést azonban május 11-én egy hónapra elhalasztották. Kiderült ugyanis, hogy az FBI annak idején tanúvallomásokat tartalmazó hatokat tartott vissza. Bár újabb bizonyítékok nem kerültek elő, az igazságügy-minisztérium jogszerűen akart eljárni, minden lehetőséget meg akart adni a védelemnek. McVeigh és ügyvédeinek újabb halasztási kérelmét azonban az illetékes bíró a múlt szerdán elutasította. Azóta özönlenek Indianába a kíváncsiskodók, tiltakozók és ellentiltakozók, riporterek, tévések. Golfozáshoz használt kiskocsik, párnázott székek, hűtött ásványvíz és még ki tudja micsoda várta a tudósítókat - mintha valami vidám happeningre készültek volna Terre Hautban. A tiltakozók - akik a halálbüntetés ellenzőit és híveit is képviselik - a börtön területére magukkal vihetik gyógyszereiket, mobiltelefonjaikat, a tiltakozó feliratokat, vihetnek még gyertyát és Bibliát, mást nem. A kivégzésből persze a tömeg semmit sem láthat. Áz eseménynek mintegy 30 közvetlen szemtanúja lehet: tízen a sajtó képviseletében jelennek meg, nyolcán az áldozatok rokonai közül. Az elítélt maga is választhatott további hat személyt, ügyvédet, barátot, családtagot. A többi jelenlevő a börtön személyzetéből kerül ki, ők ellenőrzik a végrehajtás törvényességét és - mint minduntalan hangoztatják - „humánus” voltát. Az áldozatok családtagjai közül többen Oklahoma Cityben zárt láncú tévéadáson nézhetik végig a kivégzést. McVeigh-t méreginjekcióval végzik ki, először egy olyan szert kap, amitől az elveszti eszméletét, a következőtől megszűnik a légzése, végül a harmadik szer megállítja szívverését. Mindez öt-hét percig tart. Amikor családja utoljára meglátogatta az oklahomai robbantót, viccelődött velük az injekcióról. Búcsúzáskor egyiküket sem akarta megölelni. Az utolsó pillanatban bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól. (ug) Timothy McVeigh FBI-ügynökök gyűrűjében A halálbüntetésről + II. János Pál pápa levélben kérte Bush elnököt, hogy adjon kegyelmet Timothy McVeigh-nek. George Bush azt válaszolta, hogy bár nagyon tiszteli a pápát, az ítéletet végre fogják hajtani. + Az amerikai szövetségi kormány 1963 óta nem hajtott végre halálos ítéletet. Akkor Victor Feugert ítélték kötél általi halálra, gyermekrablás és gyilkosság miatt Iowában. Feuger utolsó ételként olívabogyót evett magostul, állítólag azért, hogy a sírjából békét szimbolizáló olajfa hajtson ki. ♦ Az amerikaiak 61 százaléka szükségesnek tartjá a halálbüntetést. A legújabb felmérés szerint a halálbüntetés fenntartásáért leghatározottabban a republikánusok, a férfiak és a fehérek állnak ki. A 30 százalékos ellenző tábor döntő hányadát pedig a demokraták, a nők, a színes bőrű és idegen ajkú lakosság képviselői teszik ki. ♦ Az Indiana állambeli Terre Haute fegyház jelenleg az egyetlen olyan hely az Egyesült Államokban, ahol szövetségi bíróság által kimondott halálos ítélet végrehajtására berendezett cella áll rendelkezésre. + Nyolcvanhét országban - köztük az Egyesült Államokban - továbbra is érvényben van a legsúlyosabb büntetés. 1999-ben 64 országban hoztak halálos ítéleteket. ♦ Eddig a világ 108 országa törölte el a halálbüntetést, közülük 75 állam minden bűncselekmény, 13 állam pedig csak a köztörvényes bűntettek tekintetében. További 22 országban törvény ugyan nem rendelkezik a halálbüntetés tilalmáról, de legalább 10 éve nincsenek kivégzések. + A halálbüntetés megszüntetését szorgalmazó első világkongresszust június 21. és 23. között Strasbourgban rendezik meg. A tanácskozás összehívását az „Együtt a halálbüntetés ellen” elnevezésű társaság kezdeményezte azzal a célkitűzéssel, hogy világszerte tiltsák be a kivégzéseket. A világkongresz- szus szervezésében számos nemzetközi szervezet vállalt részt, köztük az Európai Parlament, a belga, francia, német, olasz és osztrák képviselőház, az Európa Tanács, az Amnesty International, az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége és Strasbourg városa. HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: A mai napon szerencsesén alakulnak ügyei, végre belevághat egy igéreVegyen vissza egy kicsit a tempóból, ne hajtsa túl magát, különben a sok ék tes befektetésbe, mely hamarosan nagy hasznot hozhat. Este maradjon otthon szeretteivel. Bika: Ne bízzon meg vakon a ma kapott információkban, vátja meg a biztos tényeket. Egy bonyolult magánéleti probléma megoldásában sokat segíthet egy közeli barát. Ikrek: Szerelmi élete most újra fellendül, ha még egyedülálló, most romantikus kapcsolatba kerülhet egy izgalmas személlyel. Ne hozzon elhamarkodott döntéseket. Rák: munka egészsége rovására mehet. Egy izgalmas üzleti esemény remek lehetőséget rejt. Szíiz: A mai üzleti események kedvező hatással lehetnek pénzügyeire, és ez boldogsággal tölti el. Egy hosz- szas beszélgetés során sok új dolgot tudhat meg kedveséről. Mérleg: Váratlan lehetőség kínálkozik ma reggel, és ha elég éber, könnyedén kihasználhatja azt. Ma érdemes a háttérben maradnia, ott sokkal nyugodtabban dolgozhat. Skorpió: Alkalma nyílik ra, hogy új üzleti támogatókat szerezzen magának, és 11mS? Ha figyelemmel követi kollégái munkáit, sokat tanulhat a hibáikból. ha sikerül kihasználnia ezt a lehetőséget, azzal jelentősen megkönnyítheti tervei megvalósítását. Gyermeke egy gyakorlati probléma megoldásához kéri a segítségét. Mindenképpen segítsen neki. Nyilas: Kreativitásának köszönhetően sikerül megoldania egy problémát. Fogja vissza magát, ha vitába keveredik főnökével, különben könnyen veszélybe sodorhatja karrierjét. Bak: Ne kapkodjon el egy fontos üzleti lépést, várja ki az arra legmegfelelőbb pillanatot. Valaki, akiről rég nem hallott, kellemes meglepetést szerez Önnek. Vízöntő: A mai nap nem kedvez az utazásnak, ezért legyen nagyon óvatos, ha kocsiba száll. Egy őszinte beszélgetés során új oldaláról ismerheti meg kedvesét. Halak: Egy befolyásos ember sokat segíthet személyes tervei megvalósításában, ám ehhez fel kell keltenie érdeklődését. Legyen rámenős, ne hagyja, hogy elutasítsák. A Barátok közt egyik sztárját a fizetése körüli vita miatt kiírták a sorozatból Berényi Ákos szörnyethal ORIGO-HiR Budapest. Csak magasabb gázsiért folytatta volna a sorozatban való szereplést a Berényi Ákost alakító Somoijai Tibor. Ezt azonban a producer, Kalamár Tamás nem látta indokoltnak, így egyetlen megoldás maradt: Ákost ki kellett írni a sorozatból. Ezzel a Barátok közt június 22-i adásában megtörténik az első nyílt színi haláleset: Fenyvesi Sándor jól irányzott ütésének következtében az emeleti lakásból az aszfaltra repül és szörnyethal Berényi Ákos. Az Ákost alakító 21 éves Somorjai Tibor a tavaly decemberi szerződés-meghosszabbításkor magasabb gázsit kért, amit azonban producere, Kalamár Tamás nem kívánt megadni. Mivel nem tudtak megegyezni, Somoijai Tibort kiírták a sorozatból. A sorozat egyik munkatársa elmondta, hogy Ákos alakja biztos pont volt a sorozatban, sem emberileg, sem szakmailag nem indokolta volna semmi az eltávolítását, ha nem jön közbe a fizetése körüli vita. A sorozat kissé problémás művészegyénisége, Ákos köré eddig is sok izgalmas szituáció épült: Somorjai Tibor azt mondta, hogy valójában ő mondott föl (Fotó: internet) emlékezetes volt, amikor felgyújtotta a Night Clubot, vagy öngyilkossági kísérletet követett el. Legutóbb, anyja korábbi udvarlója rábeszélésére szőrmebundákat mázolt össze. Somorjai Tibor azt mondta, hogy valójában ő mondott föl, mivel már nem szerette annyira a sorozatot. „Ha az ember valamire nem büszke, azt nem csinálja szí„Szeretném végre rendesen megtanulni ezt a szakmát.” vesen” - nyilatkozta. Több pénzért - erről nem akart részleteket elárulni - esetleg folytatta volna a túlságosan időigényes, naponta jelentkező szappanopera forgatásait. „Szeretném végre rendesen megtanulni ezt a szakmát, főiskolára járni, új műfajokat kipróbálni, színházban játszani” - érvelt az eredetileg kőfaragó Somorjai Tibor.