Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-11 / 133. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 11. Régió Kassán és Pozsonyban nem talált meghallgatásra Mátyus István, az ENSZ emberjogi bizottsága jogosnak ítélte panaszát Genf elítéli a rozsnyói jogsértést Mátyus István (archívum) Lehet, hogy feddés vár a szlovák kormányra és az al­kotmánybíróságra az ENSZ genfi emberjogi bizottsága részéről, amiért nem tartja tiszteletben az általános em­beri és szabadságjogokat. KMOTRIK PÉTER A genfi testület ugyanis jogosnak találta Mátyus István rozsnyói pol­gár panaszát, aki kétségbe vonta az 1998-as rozsnyói helyhatósági választások törvényességét. Bead­ványa szerint a város képviselő­testülete az önkormányzati válasz­tások előtt olyan határozatot ho­zott a választókörzetek kialakítá­sával kapcsolatban, amely miatt csorbát szenvedett a polgárok vá­lasztójoga. Az 1998 végén lekö­szönő önkormányzat döntése után úgy alakították ki a választókörze­teket, hogy az egyes körzetekben élő lakosság száma nem volt arányban a megválasztható képvi­selők számával. Ez azt eredmény- zete, hogy míg az egyik választó- körzetben induló képviselőjelöl­teknek 300 szavazat sem volt ele­gendő ahhoz, hogy bekerüljenek a testületbe, egy másikban ötvennél kevesebb szavazat is elég volt a mandátum megszerzéséhez. Mátyus István azt állítja, még a vá­lasztások előtt szóban figyelmeztet­te a Rozsnyói Városi Hivatal akkori vezetőjét, Kardos Ferencet, hogy a határozat nincs összhangban az al­kotmánnyal és a választási tör­vénnyel. Állítása szerint Kardos, aki most már a város polgármestere, er­re azt válaszolta: „ha így döntött a képviselő-testület, akkor az így is van jól, s így is marad”. A helyható­sági választások előtt, 1998 decem­berében Mátyus a járási ügyészség­hez fordult panasszal, de azt a vá­laszt kapta, hogy az ügyészség nem hivatott eljárni az ügyben. A válasz­tások után a parlament elnökénél, Jozef Migašnál és a kassai alkot­mánybíróságnál apellált. A parla­ment elnökének jogában állt volna érvényteleníteni a választás ered­ményét, és új választásokat kiírni Rozsnyón, de nem tette meg. Az al­kotmánybíróság 1999 februárjában arról értesítette, hogy elfogadta pa­naszát. Három hónap múlva arról értesítették, hogy az alkotmánybí­rák megállapították, a rozsnyói helyhatósági választások során va­lóban csorbát szenvedtek a válasz­tók és a képviselő-jelöltek alapvető emberi jogai - „az alkotmány 30. cikkelyének 3. és 4. bekezdése által garantált aktív és passzív választó­jog közötti egyenlőség megsértésé­vel”, de ezt már nem lehet orvosol­ni. A határozat szerint ugyanis Má­tyus Istvánnak alkotmányos pa­nasszal, nem pedig választási pa­nasszal kellett volna az alkotmány- bírósághoz fordulnia, hogy érvény­telenítsék a képviselő-testület tör­vénysértő határozatát. Ezért kéré­sét, hogy érvénytelenítsék a rozs­nyói helyhatósági választások ered­ményét, elutasították. Az alkot­mánybíróság indoklása szerint „a választási eredmények érvénytele­nítése bizonytalanságot szülne a közéletben”. Mátyus István, bár nem értett egyet az alkotmánybíró­ság döntésével, mégis kezdett bele­törődni, hogy necsak a Mečiar-kor- mány idején voltak mindennaposak a jogtiprások, a Dzurinda-kormány- zat vezetése alatt is előfordulhatnak „törvényes igazságtalanságok”.£ le­targiájából egy újságcikk rázta fel, amely a város közlönyében, a Rozs­nyói újságban jelent meg. A cikk csak azt közölte, hogy az alkot­mánybíróság elutasította a választá­si eredmények érvénytelenítését, azt viszont már nem adta hírül, hogy a bírák elismerték, törvényt sértett az önkormányzat. Mátyus többször kért helyreigazítást, kiegé­szítést, de az újság szerkesztő-bi­zottsága ezt elutasította. Ekkor dön­tött úgy, hogy folytatja a harcot. Megírta a rozsnyói választási jogsér­tés történetét, s hogy minden törvé­nyes lehetőséget végigjárt orvoslá­sára, mégis kudarcot vallott. A leve­let 1999júliusában küldte el Genfbe és idén, május végén kapott választ. A képviselők 1997-ben leváltották Mátyust Mátyus István 1994 és 1997 között Rozsnyó polgármestere volt, míg a képviselő-testület egy lakossági petíció nyomán visszahívta. Szerinte a testület akkor is jogtalanul cselekedett, mert a petíción hamis aláírások is szerepeltek. Úgy véli, azért váltották le, mert többször próbálta megakadályozni a város in­gatlanainak eladását és egyéb olyan döntéseket, amelyek szerinte nem a város érdekeit szolgálták. A képviselők szerint azért volt szükség Mátyus leváltására, mert nem volt képes együttműködni az önkor­mányzattal. (Új Szó, 1997 február, Két választás Gömörországban I-II, interjúk). Az 1998-as önkor­mányzati választásokon Mátyus István polgármester-jelöltként nem járt sikerrel, képvisélő-jelöltként pedig 340 szavazatot kapott a rozsnyói 3-as számú választókörzetben. Ennyi szavazat sém volt elég a képviselői mandátum megszerzéséhez, viszont a város 5-ös választókörzetben, Nadabulán 50-nél keve­sebb voks is elég volt a képviselőséghez. Kardos Ferenc, Rozsnyó jelenlegi polgármestere a Demokrati­kus Baloldal Pártja (SDĽ) járási elnöke. Tanárok, diákok, szülők közös bulija Év végi Gimiparti GALÁNTA/DEÁKI Remélem, mindenki éhesen érke­zett, mert három katlan gulyásnak kell elfogynia - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Pék László, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazga­tója a deáki termálfürdőben a Gi- mipartit, az iskola hagyományos év végi buliját. Diákok, tanárok, szülők már hetedik éve szórakoznak így együtt. Néhány szülő már reggeltől szorgoskodott a gulyásfőző kada- nok körül, nehogy a fürdőzés, spor­tolás után valaki éhes maradjon. A rendezvény a gimnázium Manócska bábcsoportjának előadásával kez­dődött, amely Mészáros Andrea ta­nárnő vezetésével, a Buják Ágnes ta­nárnő által készített bábokkal a Du­na Menti Tavasz országos döntőjé­ben is képviselte az iskolát. Nagy si­kert aratott a Nevesincs, a nyolcéves gimnázium alsó tagozatának diák­jaiból álló népi zenekar. Nem ma­radhatott el az egyik fő attrakció, a futballmeccs, ahol diákok a tanárok és a szülők vegyescsapatával mér­kőztek, idén 4:4-es dönteden szüle­tett. Volt tánczene, régi és új sláge­rek, este pedig hagyományosan tá­bortűzzel fejeződött be a buli. (gl) Színvonalas oktatással őrizhető meg a szülők bizalma * 50 éves a magyar iskola BÉLY A magyar nyelvű oktatás újraindí­tásának 50. évfordulójára emlé­keztek a bodrogközi községben. Bucsy Lajos iskolaigaztó ünnepi be­szédében elmondta, az ötven esz­tendő alatt 2816 tanuló került ki az iskolából. Sokan még az egykori Sennyey-kastélyban, eléggé mosto­ha körülmények között kezdték ta­nulni a betűvetést, 1959-ben épült az új iskola, amelyben már jobb kö­rülmények között tanulhattak a di­ákok. Köteles László, az MKP par­lamenti képviselője köszöntőjében az anyanyelv megtartásának, sze- retetének, ápolásának és fejleszté­sének szükségszerűségét hangsú­lyozta. Ezt követően Mag Gyula mondott beszédet, aki a hatvanas évek elejétől 15 évig állt igazgató­ként az iskola élén. „Mindit tudtuk, hogy a szülők bi­zalmát csak úgy lehet megtartani és új szülőket megnyerni, ha az ok­tató-nevelő munkát olyan színvo­nalra emeljük, ami rangot, becsü­letet szerez az iskolának. Ezt első­sorban diákjaink középiskolai fel­vételi vizsgáinak eredményei fém­jelezhetik. (kát) OLÁHPATAK Egyáltalán nem szelíd motorosok Igazoltató rendőrökre támadt a községben június 5-én este egy Jawa motorkerékpár vezetője és utasa. A két helybeli férfi nem viselt bukó­sisakot, a motorról pedig hiányzott a rendszám. A motor vezetője előbb megpróbált elhajtani a helyszínről, közben letépte a névjegyet az egyik rendőr uniformisáról, majd feldöntötte őt. Az utas a másik járőrre támadt, végül mindkettőjüket ártalmatlanná tették. A járási ügyészség már megindította ellenük az eljárást, (kp) DUNASZERDAHELY Pótfelvételi a sport tagozatos osztályba A Hviezdoslav Utcai Alapiskola szerdán pótfelvételit tart a követ­kező tanév 5. évfolyamának sport tagozatos osztályába (atlétika, labadarúgás). Érdeklődni a 0709/5525385-számon lehet, (ú) POZSONY Fórum a fővárosi magyar nyelvű oktatásról Az MKP pozsonyi járási oktatásügyi, kulturális és ifjúsági bizottsága fórumra hívja az érdeklődőket szerdán este hat órára a ligetfalui CC CENTRUM-ba (Jiráskova u. 3., megközelíthető a 80, 86,95,96,98-as autóbusszal, a Markova 1 megállónál kell kiszállni). A téma a fővárosi magyar nyelvű oktatás és a magyar kulturális élet, jelen lesz Szigeti László oktatási államtitkár, Bárdos Gyula parlamenti képviselő és Ja- rábik Gabriella, a kulturális minisztérium főosztályvezetője, (ú) POZSONY Lovaskocsival ütközött az Új hídon Lovaskocsival ütközött szombat este egy személyautó a pozsonyi Új hídon. Az Octaviát vezető nő valószínűleg a szemerkélő eső miatt nem vette észre az előtte haladó több mint háromszáz éves díszhin- tót, melyet múzeumból kölcsönöztek. A baleset következtében a kocsi összetört, a lovak is megsérültek. (TASR) BECKÓ Olcsón kiadó a beckói vár Előfordulhat, hogy bérbe adják Beckó várát. A község polgármestere elmondta, az évi hatmilliós költségvetésből nem futja a műemlék kar­bantartására. Már érdeklődő is van, egy pozsonyi férfi jelképes egy koronáért szeremé kibérelni a várat, és hajlandó lenne egymillió ko­ronát befektetni. Elképzelései szerint a műemlék különféle rendezvé­nyeknek adna otthont, a helybeliek még nem döntöttek. (TASR) SAVNIK Erőszakoló a gyerekotthonban Nemi erőszak vádjával áll bíróság elé a 18 éves Dalibor Č. A szakmun- kástanonc a savniki (Spišský Štiavnik) gyerekotthon lakójaként ápri­lisban erőszakolta meg a 16 éves Silviát, három nappal később a szin­tén 16 éves Évát becstelenítette meg saját szobájában. Harmadik ál­dozatát is sikerült a zuhanyzóba csalnia, ám a 13 éves Stanislava nem vesztette el lélekjelenlétét és segítségért kiabált. (TASR) ÉRSEKÚJVÁR Megerőszakolta a feleségét Valószínűleg félreérthette a házastársi kötelesség fogalmát az a 28 éves érsekújvári férfi, aki tegnap kora hajnalban levetkőztette fele­ségét, majd megfenyegette: megöli, ha nem hajlandó vele orálisan közösülni. Miután ez megtörtént, a nő a szomszédokhoz menekült, ám a félj oda is követni próbálta. Dörömbölésére válasz nem érke­zett, ezért megpróbálta betörni az ajtót. Zsarolás, erőszak és sze­mélyijogok korlátozása miatt emeltek vádat ellene. (TASR) NYITRA Tavalyi zöldségsaláta az üzletben Októberben készített zöldségsalátát próbáltak rásózni május végén az ellenőrökre egy nyitrai élelmiszerboltban. A hónapban 224 el­lenőrző vásárlást hajtottak végre 315 üzletben; és 10,8 millió koro­na értékű áru forgalmazását tiltották meg. (SITA) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ELŐREJELZÉS FELHŐS ÉGBOLT; ZIVATAR, 20-25 FOK ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 04.53-kor - nyugszik 20.50-kor. A Hold kel 00.22-kor - nyugszik 09.37-kor. Szlovákia felett tegnap 316 Dobson-egységet mértek, ez 12 százalékkal kevesebb a sokéves átlagnál. Erős ultraibolya sugárzás. Lassan kelet felé húzódik egy hi­degfront, nyo­mában csapadé­kos idő várható. Az egész ország­ban felhős lesz az ég, sok helyen zivatar, jégeső várható; 20-25 fo­kig emelkedik a hőmérséklet. Az éjszaka folyamán csökken, il­letve felszakadozik a felhőréteg, számottevő lehűlés nem várható, 13-17 fokra számíthatunk. Hol­nap napközben a maihoz hasonló idő várható. Mindenütt előfor­dulhat futó zápor. Kelet-Szlováki- ában viharos széllökések is elő­fordulhatnak, 23-28 fokra szá­míthatunk. A nedves, meleg idő miatt erősödik a negatív hatás. Komoly gondot főleg a mozgás- szervi betegségek­ben szenvedőknek okozhat: számít­sanak ízületi fájdalmakra, izom­görcsre, súlyosabb esetben reumás rohamra. Mindenkinél előfordulhat fejfájás, migrén, nyüvánvaló ok nél­küli búskomorság. Kiújulhat az ek­céma, tegyük meg a szükséges óvin­tézkedéseket. A frontérzékenyek unalomra, rosszkedvre panaszkod­hatnak. Ne kezdjünk fokozott fi­gyelmet igénylő munkába a megnö­vekedett balesetveszély miatt. Hol­nap a pozitív hatás erősödik. Kedden ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek \

Next

/
Thumbnails
Contents