Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-09 / 132. szám, szombat
2001. június 9., szombat 5. évfolyam, 23. szám A Carrefour biztonsági őreinek vezetője szerint a nagyáruház tavalyi novemberi megnyitása óta több mint 800 tolvajt fogtak el. Csak áprilisban 234-et. „Tévedésből" parfüm került a cipőbe PETER ONDERA A fiatal férfi a kozmetikai pulton matatott, s egy óvatlan pülanat- I ban zsebébe dugott mmmmm egy Sabatini parfümöt. Nem sejtette, hogy a kamera minden lépését rögzítette. A fiatal „amatőr” tolvaj nem volt nagy zsákmány a pozsonyi Carrefour hipermarket biztonsági őreinek. Még ha nem is látta volna a kamera, az áruk nagy része kóddal van ellátva, s a kimenetelkor a lopott árút hamar észreveszik. A biztonsági rendőrök videofelvételen rögzítették az esetet, a bűnös aláírta a jegyzőkönyvet, a digitális felvétel az archívumba vándorolt, az edzőruhás férfit átvette az „állami” rendőrség. Mivel „csak” 1000 korona értékű árút lopott, az kihágásnak minősül, tehát büntetés jár érte. Legközelebbi látogatásakor a kamera még jobban figyeli majd. Havi 2-300 ezer megtakarítás Sokan gondolhatják: a hipermarket rendkívüli forgalma mellett egy parfüm elhanyagolható. Megéri egyáltalán 20 embert fizetni ebben a nagyáruházban? Meg bizony! A Carrefour biztonsági őreinek vezetője szerint a nagyáruház tavalyi novemberi megnyitása óta több mint 800 tolvajt fogtak el. Csak áprilisban 234-et. Ennek eredményeként havonta 2- 300 ezer koronát takarítanak meg. S hány olyan eset van, amit nem vesznek észre. „Nehéz rajtakapni minden tolvajt, mi 40-50 százalékos hatékonysággal dolgozunk” - csóválja a fejét Ivan Kalečík, a biztonsági őrök vezetője. A Carrefournak kitűnő kamerái vannak, amilyenek talán Szlovákiában sehol sincsenek. Mindent „látnak”. A vásárlók többsége tudja, feltételezi, hogy valahol van kamera, de nem látja. Miért kellene a sarkakba kacsingatniuk, ha tisztességesek a szándékaik? „Az első két hónapban felderítésre jártak ide a tolvajok”, mondta Ivan Kalečík. Keresték a gyenge pontokat. Aztán munkához láttak, s januárban a leleplezett lopások száma gyorsan nőtt. Az ember néha elképed, mire képesek az emberek.” A találékonyság határtalan A biztonsági őrök is órákig beszélgethetnének „klienseikről”. A kabát beljesébe varrt zacskó és a nők elasztikus övei a mindennapi módszerek közé tartozik. Néha azonban a tapasztalt biztonsági őrök is csak csóválják a fejüket. Még ők is meglepődtek például azon az úron, aki kissé sántított, de senki nem feltételezte, hogy a cipőjébe illatszert rejtett és még így is tudott járni. Vagy azon a bizonyos hölgyön, aki a nem kis parfümöt... na, találják ki, hova rejtette? Egy lány például addig-addig próbált ruhákat, míg négy nadrággal és négy melltartóval próbált távozni az üzletből. Milyenek a hazai tolvajok? A biztonsági őrök véleménye megegyezett abban, hogy nálunk - Európához viszonyítva - még mindig sok a kis lopások száma. Az elkövetők ismerik a büntetőjogot, ismerik annak a ténynek a jelentőségét, hogy a 8 800 korona értékű lopás nemrég még „csak” kihágásnak minősült és a tóival büntetéssel megúszta. Arra nagyon ügyeltek, hogy ezt a határt ne lépjék túl. Ám egy hajléktalantól nagyon nehéz behajtani a bírságot. „Tisztességes" ember is lophat Nem minden tolvaj egyforma. „Én három csoportra osztom őket, mondja Jaro, egy másik pozsonyi nagyárúház volt biztonsági őre. „Az első csoportba az alkalmi tolvajok tartoznak. Ők, ha látják, hogy büntetlenül elvihetnek valamit, akkor el is viszik. Erkölcsileg gátlástalanok, de félnek, hogy elkapják őket és szégyenbe kerülnek. Néhányuk még sír is, amikor elfogják őket. Többségük állítja: egyáltalán nem tudatosította, hogy az áru hogyan került a zsebébe, talán tévedésből vagy feledékenységből. Valaki azt állítja, hogy csak próbára akart bennünket tenni, stb.” Ebben a kategóriában gyakran „tisztességes” emberek vannak. Mint például az az idegen, aki miután kétmillió koronás gépkocsiját leállította, néhány ezer koronás fényképezőgépet akart lopni. Vagy itt van egy bizonyos minisztérium munkatársa, akit kozmetikai csomag lopása közben kaptak el. Talán a legnagyobb csoport az asszociális elemek csoportja. Közöttük nagyon sok a fiatal. Nincsenek bennük gátlások és lopnak még nagy kockázat árán is, mert nincs más lehetőségük. Szükségük van pénzre, italra, de főleg kábítószerre. „Reggel, öt perccel a nyitás után megállítottunk egy vevőt, mondja Jaro. Vásárolt egy üveg borovicskát, s amikor lefüleltem, azonnal felajánlotta, hogy felezzünk...” A harmadik, de talán a legnagyobb csoportot Jaro szerint a szükségből lopok alkotják. Ide tartoznak a nyugdíjasok és a jövedelem nélküliek. Saját szükségletre lopnak, főleg élelmiszert. Közéjük tartoznak azok, akik ugyan semmi nem visznek haza, de „menet közben” jóllaknak. „Van egy asszony, aki műanyag evőeszközt hord magával fogkefetartóba csomagolva. Már csak a szalvéta hiányzik. Azt hiszi, hogy nassolás közben senki nem látja őket. Egy másik asszony a legdrágább bonbont bontotta fel, s kiszedegette belőle az édességet. Profi szinten Teljesen önálló, és a legveszélyesebb csoport a profi tolvajok csoportja. Ismerik a munkamegosztás előnyeit. Egyik feltűnő viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, azalatt a másik cselekszik. Á lopott árut piacon, börzén értékesíti. „Szólóban is járnak hozzánk tolvajok és olyanok, akik csak egy árura szakosodtak. Egy úr mindennap bejelentette, hogy csomagja van. Bennehagyta a kosárban, s néhány nap múlva ez feltűnt a pénztárosnőnek. Kiderült, hogy alulról nyitható a csomag. Az úr vett egy üveg alkoholt, beletette a kosárba, és a következő pillanatban rátette a csomagot, az üveg eltűnt...” A biztonsági őrök nem titkolják, hogy a legjobban a házon belüliektől félnek. Ha ilyet elfognak, azonnak elbúcsúznak tőle. „De mi van akkor, ha egy hét múlva másutt látjuk dolgozni őket, teszi fel a kérdést inkább magának Kalečík úr. A visszaesőket nem engedjük be az üzletbe.” Még mindig sokan vannak közöttünk olyanok, akik lebecsülik a modern védelmi rendszereket. Sokan dührohamot kapnak, megjátsszék az ártatlant, és az emberi jogokról papolnak. Csakhogy a gép nem talál ki semmit. Az eseményeket rögzít. A kamerának az erkölcs semmit sem jelent. És az embereknek? Ami a pultok között történik, s amit a kamera mutat (Slovenka - Prikler László felvételei) Illusztrációs felvétel Egyszer majd jön egy új kormány, amely rengeteget fog költeni ugyanerre. Természetesen a mi adóinkból Tisztességes élet nincs jövőkép nélkül KÖVESDI KÁROLY alami van a levegőben, mondja ismerősöm a minap. Valahogy olyan kedélytelen lett mindenki körülötte. Ahová néz, szomorúság, panasz, kilátástalanság, levertség. Rokoni, ismerősi körben egyaránt. S ezek még csak nem is abba a bizonyos húsz-huszonegy százalékba tartoznak, akik a munkanélküliek hadát alkotják. Dolgozó emberek, akik egyik napról a másikra, fizetéstől fizetésig élnek, egyre rosszabbul. Lehetséges, hogy ma a becsületes embernek nincs keletje? Hogy csak az akarnotok, a tisztességtelen törtetők tudnak virágozni és létezni? A rendes munkának, a tehetségnek nincs esélye? így van ez? Ha igen, miért van így? Ezt jól feladtad, mondom. Ráadásul a dolog nem ilyen egyszerű, sőt, nem ilyen egyértelmű. Egy azonban biztos. Amikor a múlt század utolsó évtizedében elindult a rendszerváltás, tudni lehetett, ahhoz? hogy a kommunizmust és annak örökségét fel lehessen számolni, legalább két generációnyi időre van szükség; magyarán a gyermekeink gyermekei, a mi unokáink talán már tisztességesebb társadalomban élhetnek. Hogy miért van szükség ennyi időre? Tudni való, hogy a régi rendszer emberei ott ülnek mindenütt, többnyire vezető pozíciókban. Összeköttetéseik, átmentett hatalmuk révén - kis túlzással szólva - ma is ők irányítják a térség országait, ami nem jelenti feltédenül azt, hogy ők ülnek a kormányban és a parlamenti padokban. De ők diktálják a játékszabályokat, és ők mozgatják a rugókat. Ámít megszereztek fél évszázad alatt, arról nem fognak önként lemondani. Belőlük alakult ki az új tőkésréteg, márpedig, ahol a tőke, ott a hatalom. Nevezhetik magukat - demokratáknak, keresztényeknek, szociáldemokratáknak, hányhatják magukra a keresztet, gyónhatnak, áldozhatnak, a lóláb kilóg. Ha majd egyszer valaki feldolgozza a privatizáció történetét térségünkben, pontosan fény derül mindenre; addig be kell érnünk a botrányok figyelésével, a villák nézegetésével, melyeknek falai közt ott élnék a homokóra legvastagabb homokszemei, akik minden fordulat után felülre kerülnek. Hozzájuk bejárónő jár takarítani, gyermekeiket sofőr szállítja iskolába, ők járnak más kontinensekre nyaralni. Persze, ez így túl egyszerű és felszínes általánosítás. De hallottam a minap egy rettenetes számot, aminek azóta is a döbbenetében élek. Magyarország most zárta le az uniós csadakozás körenyezetvédelem- re vonatkozó fejezetét. Négy pont maradt nyitva, ahol javulást kell elérni (főleg a szennyvizekről és a szeméttelepekről, kiemelten a veszélyes hulladékokról van szó). Ennek a négy pontnak a kezelésére háromezer milliárd (3 000 000 000 000!) forintra lesz szükség, mondja a környezetvédelmi szakember. A politikusok infarktust kapnak a számtól, az egyszerű ember meg arra gondol, csomagolni kéne, elhúzni valamerre, mert ebből soha nem lesz jövő. Ettől a számtól nem lehet aludni. Ekkora volt a pusztítás mértéke? Nevezhetik magukat demokratáknak, keresztényeknek, hányhatják magukra a keresztet, kilóg a lóláb. Ez háromszázezer forint per koponya, beleértve a csecsemőket és a nyudíjasokat is. Természetesen Szlovákiában semmivel sem jobb a helyzet. Csak egy kiragadott példa. Alti ma megfordul a Tátrában, s megtapasztalja az ottani viszonyokat, elképed. Lepusztulva minden, aminek virágoznia kellene és turistákat, tőkét csalogatni, ami segítené ezt a szegény országot kirántanti a bajból. Van viszont néhány újgazdag tulajdonos, akinek a kezében minden, szállodáktól felvonókig, éttermektől parkolókig. Akik bérbe adnak, kölcsönöznek, áttraszformálnak, de főleg rabolnak és pusztítanak. Felélnek. Könnyen szerzett gazdagságukból semmit sem forgatnak vissza fejlesztésre, épülésre. Befektetés, nívó helyett kosz és szemét, gazdag nyugati turisták háta közepe, akik mennek az Alpokba, a Dolomitokba, hiszen ott - néni is drágábban - színvonalas ellátást kapnak. Egyszer majd jön egy kormány, amely észbe kap, és sokat fog költeni ugyanerre. Természetesen nagyrészt az állami költségvetésből, a mi és a gyermekeink adóiból. A második generációéból. Ez a tények és a számok törvénye. Hát mitől ne lenne kedélybeteg az ember, amikor azt látja maga körül? Tisztességes élet nincs tervezés, jövőkép nélkül. Sem családban, sem társadalomban. Nem lehet úgy élni, hogy az ember egyik napról a másikra létezik, és elképzelése sincs arról, mi vár rá, mire számíthat, milyen mértékben képes alakítani sorsát, és mi az, ami úgy fog a nyakába szakadni, hogy esélye sincs annak kivédésére. Ä döntéshozók számokkal dobálóznak, statisztikákat kozmetikáznak, mialatt ezekben a napokban seregük ki az utcára az iskolát végzett fiatalok újabb hada. Akiknek jövőkép kelle, de egyelőre leginkább munkahely. Hogy ne szaporítsák a kedélybetegek táborát.
