Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-05 / 103. szám, szombat
HÉTVÉGI MAGAZIN 2001. május 5., szombat 5. évfolyam, 18. szám Felnőtté válásunkkal kopik az ünnep fénye, az anyák köszöntését átengedjük a gyerekeinknek. Mintha a felnőttnek nem volna édesanyja, akinek átadhatna egy szál virágot Levél a mamának Illusztrációs felvételek KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA zekben a napokban szívek millióit feste- getik nagy gonddal a kicsinyek, a nagyobbacska lányok terí- tőcskéket hímeznek, horgolnak. Izgatottan készülődnek az anyák napjára. Felnőtté válásunkkal kopik az ünnep fénye, az anyák köszöntését átengedjük a gyerekeinknek. Mintha a felnőttnek nem volna édesanyja - akinek soron kívül nem adhatna egy puszit, nem nyújthatna át egy szál virágot. A gyerekeket arra tanítja az óvoda és az iskola, hogy (legalább ezen a napon) nagyon jók legyenek, vi- rággal-verssel köszöntsék anyukájukat. Ezek a fiúk, lányok szülőként nem mindig tartják fontosnak, hogy köszönetét mondjanak - legalább ezen a napon. Az idős mamák nem várják a virágot, dehogyis akarják, hogy költségbe verjék magukat a gyerekeik, csak azt szeretnék - ha tagadják is hogy nyugdíjas „kisfiúk”, „kislányuk” egy picit velük is törődjön. Anyák napi üdvözlőlapot is kapni (bár nem olyan nagy választékban, mint a malacos, majmos tréfás szövegűeket). De mikor írtunk utoljára levelet az édesanyánknak? Nem panasszal telit, segítséget kérőt! Hogy a levélben csak egyvalamit - de nagyon fontosat! - közöljünk: „szeretlek”. A szó elszáll, az írás megmarad; a címzett legyen ifjú vagy idős, beteg mama - jobban megörül a vallomásnak, mint bármilyen értékes ajándéknak. Két híres ember leveleit nyújtjuk át: a lengyel színészét és a francia íróét. Mindketten fiatalon, tragikus körülmények között haltak meg. Sorsukban más közös vonás is felfedezhető: mindketetn erősen kötődtek az édesanyjukhoz, írjunk levelet a mamának, míg van hová címezni. Mert anya csak egy van. Zbygniew Cybulski levelei anyjához: Drága Anyukám! Anyák Napján csak Rád gondolok. Te mindig olyan jó vagy. Mindig gondoskodsz rólam. Törődsz vele, hogy rendes legyen a ruhám, hogy mindig legyen mit ennem és szót fogadjak. Anyu! Mondd, tetszik neked a játékom? Anyuka kezeit csókolja szerető fia Zbyszek Drága Anyukám! Névnapodon legszívélyesebb jókívánságaimat fejezem ki és őszinte javulást ígérek. Elérkezett a várva várt nap. Ma kinyilváníthatom irántad érzett érzéseimet. Anyuciként, drága, szeretnék nagyon jó lenni, de van bennem valami és olyankor abban a pillanatban ugyanazt teszem. Tudod, drága Anyuciként, elérkezett az örömteli és boldog nap, a neved napja, elérkezett az idő, hogy bocsánatodat kérjem az ösz- szes hibáimért és bűneimért. Mától fogva új életet élek. Mint már meggyóntam és bocsánatodat kértem az elmúlt időért, az új életben mint ígértem, igyekszem, hogy jó legyek. Végezetül csókolom a fekete fürtjeidet. Aki téged nagyon szeret Zbyszek Drága Anyukám! Nagy nap számomra a mai (ünnnep), a neved napja. Az anyja névnapja minden gyerek számára nagy ünnep. Bocsásd meg az akaratosságomat és az engedetlenségemet. Neved napján úgy érzem, mintha kicsit jobban szeretnélek, mint máskor, de mindig nagyon szeretlek és szeretni foglak az életnél jobban. Szavakat gyűjtöttem össze, hogy bizonyítsam irántad való szeretetemet, s a szavak évről évre gyarapszanak. Talán csodálkozol, Anyukám, hogy ebbe a mondatba beírtam a gyarapszik szót. Azért írtam, hogy megérez- zed azt a nagy szeretetet, amelyet Neked küldök. A gyarapszik azt jelenti, hogy az irántad való szeretetem minden pillanattal nagyobb, különösen a névnapodon. Tehát drága Anyukám, neved napján minden jót kívánok és őszintén ígérem, hogy megjavulok. Teljes szívéből szerető fiad Zbyszek A harmadik levél 1936-ban íródott - Cybulski, a tragikusan elhunyt színészbálvány, Wajda Hamu és gyémántjának híres Maciekje ekkor kilencéves volt. Az első két levél valószínűleg korábbi. Cybulski imádta az anyját, vele értette meg magát a legjobban. Anyja sokat aggódott miatta. Nem örült annak, hogy fia színész lett. Saint-Exupéry, akit a család Napkirálynak becézett - tizenévesen írta édesanyjának első levelét: Kedves Anyukám, csináltam magamnak egy töltőtollat. Azzal írok Neked. Nagyon jól működik. Holnap lesz a névnapom. Emánuel bácsi azt mondta, hogy a névnapomra ad nekem egy órát. Nem tudnál esetleg írni neki, hogy holnap lesz a névnapom? Nagyon rossz idő van. Egész nap esik. Csináltam magamnak egy díszes polcot, azon van az összes ajándék, amit kaptam. Isten veled, Drága Anyukám, nagyon szeretnélek látni, holnap lesz a névnapom. Utolsó levelét pár nappal hősi halála előtt írta. Nyolcadik bevetéséről (felderítő pilóta volt Franciaországban; az összeomlás után az USA-ba menekült, és jelentkezett hadiszolgálatra) 1944. június 31-én már nem tért vissza. A levél csak 1945 júliusában érkezett meg a címzetthez. Édes kicsi anyám, úgy szeretnélek megnyugtatni magam felől, és remélem, megkapod ezt a levelemet. Nagyon jól vagyok. Minden rendben van. Csak nagyon szomorú vagyok, mert olyan régóta nem láttuk egymást. És nyugtalan vagyok miattad, édes kicsi anyám. Milyen keserves időket élünk! ... Mikor kerülhet sor arra, hogy az ember azoknak, akiket szeret, el is mondhassa, hogy szered őket? Mama, ölelj meg, ahogyan én is szívből ölellek. Antoine Megbukhat-e, vagy a bukás után nem állhat-e talpra a jó szó a legszegényebb szegénységben is...- szemünk fényei Éva lányai BODNÁR GYULA ermekpárti és gyermekbolond lévén, sőt túl az ötvenen magam is töb- bé-kevésbé gyermek még s talán már örökre, dühvei elegy fájdalom kél bennem, valahányszor anyát látok az utcán, amint káromkodva ráncigál- ja csöppségét, cigarettázva közben, vagy éhező gyermekről, gyermekkínzásról, gyermekgyilkosságról hallok, olvasok, melyet szülők követtek el. Bár nem általános jelenségek ezek, órákig képtelen vagyok megnyugodni, képtelen volnék egyeden sort leírni arról, hogy ma jó gyermeknek lenni. Korántsem vigasztal, amit Kaari Utrio, finn írónő-történész ír le az európai nők históriáját feldolgozó Éva lányai című kitűnő könyvében. Ellenkezőleg, tovább mélyül fájdalmam, a dühöt pedig csodálkozás váltja fel: miféle távoli elődöknek tartozunk köszönettel és hálával mi, akik ma élünk, akik erre a világra megszülettünk, hogy a csecsemőt, anyát pusztító gyermekágyi nyavalyák mellett őseink gyermekellenes magatartásának dacára nem szakadt meg a lánc, melynek egyik szeme most éppen mi vagyunk. „A gyermek a történelem emlékezetében a középkor végétől kezdve jelenik meg - úja Kaari Utrio. - Amikor láthatóvá válik a művészetben és a síremlékeken, elsősorban halottként lép a történelem színpadára: szoborként, fehér alakként a fogadalmi táblán. A középkori madonnaképek kis Jézusai különös, gyakran ellenszenves kinézetű lények, a felnőttek és a gyermekek furcsa keverékei. Természetesen nem arról van szó, hogy a régi mesterek ne tudtak volna gyermeket festem, egyszerűen csak nem fogták fel gyermekként a gyermeket.” Akit még a későbbi századokban is már kétnapos korában megkereszteltek, „hiszen első életévében állandóan a halál árnyékában élt”. És a szülők, ha mégis életben maradt a gyerek? „A hagyományos társadalomban az anyának - kényszerűségből - sok minden előbbre való volt, mint a gyermek jóléte.” Utrio idéz egy francia természetrajztanárt, aki 1808-ban mesélte: „Odahaza a gyermekek a legkisebb dédelgetést sem várhatták az apától vagy az anyától. A félelem volt az az elv, amelyre a nevelést alapozták.” Ismétlem, engem mindez, vagyis a régmúlt idők szülői közönye, felnőtt társadalmának taszító viszonya a gyermekhez nem vigasztal némely mai apró emberke sorsára gondolván, melyben számomra mintha éppen a történelem köszönne vissza, ismételné önmagát, kérdésre késztetve: hol vagy te, anya, hol vagy te, apa? Kiérdemli- tek-e az édes jelzőt? Plána te, anyuka, akinek dédelgetned, gondoznod, óvnod kellene gyermekedet, jó szóval szólni hozzá, elbeszélgetni vele, vagy pusztán csak válaszolni neki, amikor kérdez?! Tudom, nehéz sok család helyzete, mely a türelmet, a szeretetet is kikezdi - de megbukhat-e, vagy a bukás után nem állhat-e talpra a jó szó a legszegényebb szegénységben is, netán a férj és a feleség, tehát az apa és az anya között naponta szikrázó, olykor a robbanásig növekvő feszültség közepette?! Édesanya nincs gyermek nélkül, amiként édesapa sincs. Gyermek nélkül mindkettő üres fogalom csupán. A gyermek tölt meg minden család környéki érzelmi és tudati keretet tartalommal. Tűnődök mindezen akkor, amikor úgyszólván már világszerte elterjedt felfogás, hogy a mai családban és társadalomban „a gyermek érdeke - legalábbis elméletben - mindennél fontosabb”. Amikor a latin és a német nyelv nyomán már a gyermekkel kapcsolatban is jó ideje használjuk az egyik legszebb magyar szókapcsolatot: szemünk fénye. És hogy mennyire az a gyermek, azt talán egyedül az édesanyák képesek igazán átérezni, és édesanyához méltón cselekedni. Mit sem törődve elméletekkel, túl- téve magukat a legnagyobb nehézségeken, szívükben hordozva gyermeküket, akkor is, amikor felnőtt emberré cseperedtek, keblükre ölelve őket, legalább képzeletben, amikor messzi tájakon járnak vagy élnek. Ha valakikben bízhatunk, hogy közreműködésük révén jobb lesz ez a vüág, akkor azok az édesanyák.
