Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-04 / 102. szám, péntek
11 ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 4. Életmód Férfiellenesnek csak a radikális feminizmus mondható, és már szinte kihalóban van, vagy pedig csak szeparatista mozgalomként él tovább a társadalmi mozgalmak perifériáján Feminizmus: a választás lehetősége BOLEMANT LILLA V anya Magdolna élete első öt évét Kadany- ban, Észak-Csehország egyik legszennyezet- (bhbbi tebb városában töltötte. Ezután Érsekújvárba költözött, mert szülei egyik legnagyobb óhaja volt, hogy gyerekeik anyanyelvükön művelődhessenek. Az idegen nyelvek már alapiskolás korában is érdekelték, de a helyi gimiben ez a paletta kiszélesült az idegen társadalmak és kultúrák iránti érdeklődéssel. A gi- mi utáni első három évet a Ko- mensky Egyetem angol-német szakán töltötte, de többszöri próbálkozás után sikerült bekerülnie a Ma- saryk Egyetem bölcsészkarának szociológia-szociálpolitika és szociális munka szakára, így búcsút mondott Pozsonynak. Brünnben a másoddiploma megszerzése után a budapesti Kelet-Európai Egyetem “A nemek társadalmi szerepe” (Gender Studies) elnevezésű szakán folytatta magiszteri tanulmányait. Most pedig a kaliforniai Davis egyetem (University of California, Davis) szociológia szakán végzi posztgraduális tanulmányait. Mikor és miért kezdett el foglalkoztatni a feminizmus, és hogyan jutottál el ehhez az életfilozófiához? Ezt a kérdést már sokan feltették, mert többnyire nagyon meglepi, sőt megijeszti az embereket a feminizmussal való nyílt azonosulásom. A válaszaim szerintem változtak az évek során, meg persze a kérdező háttere alapján is, bár mára már talán egy kicsit megállapodtak. Ez talán azért is van így, mert az évek során sajnos csak megerősödtek azon társadalmi és néha magánéleti észrevételeim, amelyek a feminizmus iránti szimpátiámat ösztönözték. Azonkívül a barátaim nagy részének a gondolkodásmódja sem esik távol a feminista elvektől, még ha sokan közülük nem nagyon szeretik a címke vállalását. Először talán a gimiben hallottam a feminizmus” kifejezést, és igaziból már nem emlékszem pontosan, milyen körülmények közt. Arra viszont eléggé élénken emlékszem, hogy egy barátomat, aki akkor már egyetemista volt és szociológiát tanult, faggattam a feminizmus jelentéséről es eredetéről. Valószínűleg felkeltette a figyelmemet, hogy kifejezetten a nőkről, a nők igényeiről és problémáiról van szó, és hogy ezek a problémák kifejezetten a nők társadalmilag meghatározott szerepével, nem pedig biológiai nemükkel vannak ösz- szeköttetésbe hozva. Simone de Beauvoir A második nem c. könyve óriási hatással volt rám. Jó pár rejtett megérzésemet igazolta, legfőképp arról, hogy a nők a társadalom és a kultúra által szorulnak bizonyos pozíciókba, nem pedig amiatt, mert kisebb az agyuk vagy kevesebb az izmuk. Arra is rá kellett jönnöm, hogy az évek során betanult elvárásokat és viselkedésmintákat nagyon nehéz megváltoztatni, csakúgy mint egy társadalom gyökeres átalakítása hosszadalmas és nagyon nehéz. Ez azonban akkor sem jogosít fel senkit, hogy másokat negatívan megkülönböztessen, vagy ami még rosszabb, bántalmazzon. Persze mindez nem kezdett el azonnal foglalkoztatni. Azt hiszem, gyermekkoromban olyasmik zavartak, mint amikor hatodikos koromban az egyik tanár kigúnyolt, mert geológus akartam lenni. “Geológusok csak fiúk lehetnek, lányok nem” szólt az örömteli válasz. Hogy miért nem, azt sosem fedte fel a tanár. Én meg napok múlva sem tudtam kitalálni, milyen hiányosság miatt kéne más pályára váltanom. Vagy amikor a fiúk szaladgálhattak a szünetben, de a lányok nem. De az is érdekes volt, amikor hetedikben az osztály- főnökünk bejelentette év elején, hogy a fiúk ebben az évben egy kicsit virgoncabbak lesznek a lányokkal szemben, de ezt így kell elfogadni, és nem sokat lehet ellene tenni. Mintha a biológiailag determinált nemi különbség feljogosithatna arra, hogy zaklassunk másokat. De 12 évesen, lányként, nem sok lehetősége és módja van az embernek a tekintély megkérdőjelezésére. Ha pedig mégis megpróbálja, lányszerepének korrekt „teljesítése” kerül veszélybe. És hát ki akar “rossz” lány lenni? Senki, mert akkor senki sem fog vele barátkozni, és csúfolni fogják a „fiússága” vagy „vadsága” miatt. Ez ugyanúgy érvényes a fiúkra, amikor a környezetük által elvárt reakció helyett “lányosán” reagálnak - nem akarnak a többiekkel lányokat zaklatni vagy éppen sírva fakadnak, amikor valalri kicsúfolja őket. És ez az, ami annyira megfogott a feminizmusban - hogy mindkét nem számára van mondanivalója és üzenete. A feminizmus iránti érdeklődésem később a kutatási témakörömön is nyomát hagyta. Brünnben a dimp- lomamunkámat a nők házasságon belüli erőszakról alkotott elképzeléseiről és attitűdjeiről, ugyanis ez a jelenség feleannyira sincs jelen a köztudatban, mint az Egyesült Államokban. Később pedig jogászokat, ügyészeket és rendőröket faggattam az érsekújvári járásban arról, miként látják ezt a problémát, ha egyáltalán problémának látják. A feminizmus szerintem főleg abban nyüvánul meg, hogy kutatói motivációm mögött nemcsak a szociológia mint társadalomtudomány tökéletesítése áll, hanem egyúttal az adott helyzet megváltoztatása is. Ez a pozíció nem mindig, sőt hazai akadémiai berkekben gyakran nem, részesül meleg fogadtatásban, hiszen a hagyományos értelemben vett tudomány szigorúan megtiltja bármilyen értékek vagy értékrend elismerését, vagy ami még ‘rosz- szabb’, hasznosítását. Ez a nézet azonban egyre kevésbé népszerű amerikai vagy nyugat-európai egyetemeken, ahol szinte közhellyé vált már az a nézet, miszerint minden kutatásnak megvan a maga érték- sorrendje. Az, hogy valaki csak bizonyos jelenségekről vagy népcsoportokról vagy nemről beszél, szintén értékrendet tükröz. Vanya Magdolna Miben látod a feminizmus lényegét, mert tapasztalataim szerint nálunk leginkább férfiellenesség- nek tekintik, aki pedig feminista, az a legtöbb ember szemében olyan nő, aki csúnya, nem tud férjet szerezni magának, és képtelen érvényesülni az élet egyéb területein, elkeseredését tehát férfigyűlöletben fejezi ki. Férfiellenesnek csak a radikális feminizmus mondható, az pedig már szinte kihalóban van, vagy pedig csak szeparatista mozgalomként él tovább a társadalmi mozgalmak perifériáján (itt Észak-Amerikára gondolok). Sajnálatos számomra, hogy ez a félreértelmezés ennyire elterjedt. Irtó fontos, hogy az emberek tudatosítsák, tévhitben élnek, ha a feministákat férfiellenesnek képzelik el. A feminizmus lényege épp az ellenkező. Megpróbálni egy olyan társadalmat elképzelni, és remélhetőleg megvalósítani, amelyben nők es férfiak egyaránt boldogok, ahol igényeik ki vannak elégítve, ahol álmaik beteljesülnek. Ez egy kicsit utópisztikusán hangzik, de valahol minden elméleti irányzat egy képzeletbeli elgondolás, és az adott lehetőségtől függ, hogyan és mennyire tudjuk ezt kivitelezni. A feminizmus azonban abból indul ki, hogy lehetséges a nőket és férfiakat ugyanabban a társadalomban boldoggá és elégedetté tenni, anélkül, hogy eltörölnénk nemi különbségeiket. Természetesen ehhez tartozik az a feltételezés, hogy per pillanat nem mindenki boldog és elégedett, legyen az férfi vagy nő, bár van, akit a jelenlegi helyzet egyáltalán nem zavar. Az egyik elképzelhető feminista magyarázat ehhez úgy szól, (Bolemant László felvétele) hogy az évszázadokon át megszilárdított férfiuralomnak oroszlánrésze volt a nemek társadalmi szerepének és helyzetének a meghatározásában. Fontos itt megjegyezni, hogy a férfiuralom szimbolikusan értelemezett fogalom, és nem minden egyes férfi hatalmát jelenti a nők felett. Viszont azt jelentheti például, hogy a 20. század európai társadalmaiban kialakult egy bizonyos irányzat, amely az otthon végzett munkát alacsonyabban értékeli, mint azt, amelyiket munkahelyen végzeznek. Ki is végzi a házimunkák nagyja részét? A feminizmus lényege éppen az, hogy nemcsak a nők felszabadításáról szól, hanem ugyanúgy a férfiakéról is. A feminizmus több választási lehetőségről, kiszélesített szerepkörökről, egyenlő esélyekről és kimenetelekről szól, mindkét nem számára. Miben segíthet a feminizmus a férfiaknak? Mindenképpen bizonyos szerepfel- oldozásban, ami magába foglalja a látókör kiszélesítését, de egymás mélyebb és gazdagabb megértését is. Gyakran volt részem olyan beszélgetésekben fiúbarátaimmal a- mikor kiderült, a fiúk egyáltalán nem voltak tudatában annak, hogy a lányok, csak azért mert lányok, egészen más élményekben részesülnek bizonyos élethelyzetekben, mint a fiúk. Ezek gyakran eléggé kellemetlen tapasztalatokat jelentenek. Például amikor nem mehet végig az utcán úgy az „emberi’, hogy ne minősítsék testének valamelyik részletét a nemi kapcsolat- teremtés szemszögéből nézve, csak hogy finoman fogalmazzak. Egy kedves bók mindenkinek jólesik, de talán egyetérthetünk abban, hogy legtöbbünk nem fogadja nagy lelkesedéssel különböző (gyakran legintimebb) testrészeinek nyilvános értékelését. Érdekes módon, az esetek túlnyomó részében férfiak vagy fiúk nyilvánítanak véleményt lányok vagy nők testéről. A férfiak a feminizmuson keresztül többet tudhatnak meg nőtársaik elhallgatott élettapasztalatairól vagy igényeiről, melyek gyakran megnehezítik életüket. Ezután pedig részt vehetnek egy olyan társadalom vagy kultúra kialakításában, amely elítéli a nem kívánt, kellemetlen megjegyzéseket. De mint már az előbb is említettem, a férfiak felhasználhatják a feminista eszméket önmaguk felszabadítására is - közösen a nőkkel, ha úgy érzik, túl szűkek a társadalom által számukra meghatározott szerepek. Errefelé az a közhiedelem (s ezt még néhány amerikai mozifilm is “támogatja”), hogy az amerikai nők túlzásba viszik a feminizmust, például megsértődnek, ha valaki előreengedi őket az ajtónál. Mi az igazság? Hát ez is olyan kérdés, amit gyakran feltesznek nekem az emberek. Bár sajnos az is gyakran előfordul, amikor minden kérdezés nélkül valaki, aki sosem járt az Egyesült Államokban, kijelentést tesz az amerikai feministák radikalizmusáról. Ez eléggé irritáló olyan valaki számára, aki esetleg járt az Államokban vagy élt is ott. Két dolgot kell itt megemlíteni. Elsősorban, ez az anekdota téves képet fest az amerikai feministákról, bár általánosítani nem nagyon szeretek. Valószínűleg elképzelhetetlen sokak számára, hogy a fiatal és középkorú férfiak túlnyomó része nem engedi előre az ajtónál a nőket, úgyhogy egy amerikai feministának elég kevés alkalma van arra, hogy megsértődjön emiatt. A feminizmus ma már nem jelent egy pontosan kivehető vagy rendkívüli politikai irányzatot Amerikában. Az, hogy a lányok focizzanak vagy hogy ne menjenek mindenképpen féijhez harmincéves korukig (vagy később), többé-kevésbé elfogadott, vagy inkább kevésbé vitatott dolgok, bár ez is általánosítás. Mississippi vagy Tennesse valamelyik kisvárosában valószínűleg nem értenének velem egyet. Azonban Kelet-Európával összehasonlítva mindenképpen más a feminizmus státusza és értelmezése. A nők inkább azon nem sértődnek meg, ha egy férfi nem nyitja ki nekik az ajtót. A másik dolog, amit ehhez hozzá szeretnék fűzni, e gesztus értelmezésével függ össze. Azok a feministák, akik az ajtónyitás ellen foglaltak állást, az ellen tiltakoztak, ahogyan a társadalom a nőket állandóan törékenynek, gyengének és védtelennek, ha nem gyámoltalannak akarja látni. Az ajtónyitás ennek a képzetnek a szimbolikus kifejezése. Néhány feminista úgy érezte, ha kifejezik egyet nem értésüket ezzel a gesztussal, azt is közlik a társadalommal, hogy képesek önállóan működni és saját lábukon állni. A feminizmus lehetővé teszi, hogy magunk döntsük el, melyik szokást részesítjük előnyben. Valaki lehet úgy is feminista, hogy elválja a férfiaktól az ajtónyitást, táskavitelt és üvegnyitást. Ilyen feminista például egy itteni jóbarátom édesanyja, aki ezt minden gond nélkül vállalja. Aztán létezik olyan feminista is, akinek eszébe sem jut várni arra, amíg valaki kinyitja az ajtót. Mivel már elég sok helyen jártál a világban, bizonyára össze tudod hasonlítani, hogy az egyes országokban mit jelent a feminizmus, van-e különbség az értelmezések között, és milyen nálunk? Véleményem szerint Nyugat-Euró- pában és Észak-Amerikában, de egyre inkább Közép-és Dél-Ameri- kában is, az a feminizmus létezik, amely több lehetőséget és egyenlő esélyeket biztosít. Kelet-Európábán pedig sajnos az, amely a feministákat dühös férfigyűlölónek látja.. Remélem, ez a felfogás hamarosan idejét múlja, és a kételkedő férfiak és nők rájönnek, hogy a feminizmus nem veszélyezteti feltétlenül nemi identitásukat, bár társadalmi pozíciójukat lehet, hogy igen. A feminizmus senkiből sem akar másneműt faragni, „csak” mindenkinek egyforma arányú személyes és szakmai beteljesülést biztosítani. Nem csak technikai szakértelmünk tesz különbözővé minket, hanem az a képességünk, hogyan kezeljük érzéseinket és hogyan kommunikálunk A szív intelligenciája - a boldogság és a siker alapvető dimenziója FELDOLGOZÁS anultunk történelmet, földrajzot, matematikát, nyelvet, rajzot, testnevelést... De mit tanulunk az érzelmekről? Semmit. Semmit a gyászról, semmit a félelem kézben tartásáról, semmit a düh egészséges kifejeződéséről. A sikerhez az IQ (intelligencia kvoci- ens) nem elegendő. 1983-ban Howard Gardner Frames of Mind című könyvében beszélt elsőként különböző intelligenciákról. A kifejezés megdöbbentette a szakembereket és elRSpráztatta a széles közönséget. 1905-ben Párizsban A. Binet és T. Simon mutatja be az első intelligenciát mérő metrikus skálát. Célja azoknak a gyerekeknek a kiszűrése és speciális osztályokba irányítása, akik alkalmatlanok az általános iskolára. Az intelligencia kvociens amerikai találmány, nem sokkal az első teszt után született, és a következőképpen számítják ki: mentális kor/valóságos életkor x 100. Ezek a tesztek azonban iskolai és önkényes gyakorlatok. A nyelv ismeretét és a matematikai logikát mérik, amelyre az iskolai vizsgák is rákérdeznek. Az IQ nem az intelligenciát, hanem a társadalmi konformizmust méri. Az egyetlen vizsgán megszerzett érdemjegy nem feltétlenül jelzi az illető állandó képességeit. Ennek ellenére a közgondolkodásban az IQ és az intelligencia összekeveredik. Az eredmény: az intelligencia az a képesség, ahogyan egy verbális és matematikailogikai tesztnek megfelelünk. Az érzelmi intelligencia Howard Gardner elhatárolja magát az intelligencia meghatározásának ilyen leszűkítésétől. Szerinte az intelligencia problémamegoldó képesség, vagy olyan javak előállítása, melyeknek értékük van egy adott kulturális vagy kollektív kontextusban. Nem egy intelligencia van, hanem több: hetet nevez meg, hangsúlyozva, hogy a lista csak hozzávetőleges. Az emocionális intelligencia olyan képességeket foglal magába, mint önmagunk motiválásának és kitartásának képessége a csapások és frusztrációk ellenére, az a képesség, hogy szabályozzuk hangulatunkat és ne engedjük, hogy az elkeseredés megváltoztassa szellemi képességeinket, továbbá az empátia és a remény. Mára a boldogság és a siker egyik alapvető dimenziója lett. Akiben megvan a szív intelligenciája, a dolgok felszíne alá lát, meghallgatja a mély motivációkat. Érzelmeink irányítanak Nem az ész irányítja a világot, hanem az érzelmek. Az érzelmek, amelyeket nem akarnak meghallgatni, átveszik a hatalmat. A fasizmus és a rasszizmus érzelmi válasz a kimondatlan félelmekre és fájdalmakra. A szekták és a szélsőséges pártok kihasználják a bizonytalanságot és az érzelmi analfabetizmust. Nem beszélnek azonban az érem másik oldaláról, a kifejezésre jutó érzelmekről, melyeket elfojtanak és befelé fordítanak. Sürgősen meg kell tanulnunk szembenézni az érzelmeinkkel. A biztonságérzetet, amit tegnap még a hagyományokból, csoporthoz, családhoz vagy céghez tartozásból merítettünk, most önmagunkban kell megtalálnunk. Egyedül a valódi érzelmeinkhez való hozzáférés teszi lehetővé, hogy megfeleljünk a mai társadalom összetettségének kihívásaira. Az embernek, hogy megfeleljen a mai kor kihívásainak, újra meg kell találnia a kapcsolatot az érzelmekkel, amelyektől a neveltetése eltávolította, és igazi önmagává kell válnia, megismételhetetlen, senkire sem hasonlító egyénné. Megtanulható és tanítható Az ész és az érzelem sokáig szemben állt egymással. Ideje igazságot szolgáltatni az érzelemnek, ami az eszünket segíti. Érzelmi életünk, akár tudatos, akár tudattalan szűrőként műküdjék is külső és belső világunk között, irányítja választásainkat, befolyásolja a realitáshoz való viszonyunkat, és éppúgy eredményezheti a sikereinket, mint kudarcainkat. Azonos helyzetekben minden ember ugyanazokat a pszichológiai változásokat érzi a testében. Az érzelmek alkotják köztünk a közös nyelvet. Ha jobban megértünk másokat, ha empátiával válaszolunk szükségelteikre és érzéseikre, kevésbé fogunk félni tőlük, közelebb érezzük magunkat hozzájuk. Teljes nevelési rendszerünket át kell gondolni, mivel az IQ-ra összpontosítva nem készíti fel gyermekeinket a holnapi életre. Helyet kell adni az érzelmeknek, számításba kell venni a szociális és az érzelmi fejlődést is. A szív intelligenciájának ismeretekből, tudásból kell táplálkoznia, ugyanúgy, mint a többi intelligenciának. Az érzelmek sürgetnek. Gyermekeink számon kérik rajtunk: “Hogyan szerettél?” (-dd-) Archív felvétel
