Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-26 / 120. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 26. Szombati vendég Négyszemközt a hetevenéves Németh Jenővel, aki sajnálja, hogy Szlovákiának ma már nincs egységes kutatási és nemesítési koncepciója Nem lehet mostohagyerek a mezőgazdaság kisvártatva behívatott az irodájá­ba és közölte, hogy akkor én le­szek az. Itt sem maradtál tül sokáig, mert hatvankilencben mezőgaz­dasági minsizter-helyettes lettél. Hatvankilenc őszén éjfél előtt hí­vott fel Ján Janovic akkori minisz­ter, hogy kinevez a helyettesének. Tizenöt évet és egy napot húztam le ebben a tisztségben. Ez azért szakmai elismerés, hi­szen ennyi időt kevés állami \\ Sok rossz volt az an- ' tivilágban, de nem szabadna mindenből, amit mit tettünk, tabula rasát csinálni. Min­dent szétverni. « tisztségviselő töltött egy posz­ton. No comment, mondanák ma. Érté­keld úgy, ahogy akarod. Mi volt a munkaköröd Pozsony­ban? Én felügyeltem az állatorvosokat, a mezőgazdasági építkezési válla­latot, az agrákutatást, a talajmeg­munkálást és a mezőgazdasági termelést is. Ezen kívül időről idő­re, mai kifjezéssel élve válságme­nedzser is voltam. Első állami ki­tüntetésemet akkor kaptam, ami­kor hatvanötben árvízvédelmi biz­tosként levezényeltem a mező- gazdaság megmentését. Voltam gyombiztos is, mert annyi gaz volt a földeken, hogy országosan kel­lett intézkedni. Aztán hetvenkettő­ben a száj- és körömfájás okozta veszélyeket, károkat igyekeztem ugyancsak országos biztosként enyhíteni. Voltam én még hör­csögbiztos is, amikor rettentően el­szaporodtak ezek a rágcsálók Ke- let-Szlovákiában. Mondta is Peter Colotka, miután átadta a megbí­zólevelet, hogy ebben a kormány­ban már mindenféle funkció volt, de hörcsögellenes főbiztos még nem. Más világ volt az, de azért láttam a munkám értelmét, mert sokkal jobb lett az élet falun, azt ma sem tagadhatja senki. Nyolcvannégyben neveztek ki a Slovosivo állami vállalat élére. Menesztettek vagy te kérted ma­gad ebbe a tisztségbe? Inkább az utóbbi. Bosszantott és izgatott is egyszerre, hogy van egy hatalmas cég, tizenhétezer alkal­mazottal, majdnem tökéletes szer­vezeti rendszerrel, hiszen európai szinten folyt tíz munkahelyen a kutatás, tizenhatban a nemesítés és a termelés. Kiváló koponyák dolgoztak ott. Sósszigeten Bar- talos Menyhért és társai, Diósze­gen Szarnák Pista bácsi, Bošany- ban és máshol ugyancsak kitűnő szlovák szakemeberek. Valahogy mégsem működött az egész és a cég veszteséges volt. Két év alatt nyereségessé tettük. Itt még távo­labb kerültem a politikától, amellyel leginkább akkor szembe­sültem, amikor Jakeš időközön­ként Prágába hívta az állami nagy- vállalatok igazgatóit. Ha azt mondta behízelgő hangon, hogy maguk az ország kapitányai, akkor \\ Nyugdíjasként a r legszebb pótcselek­vés a virágok gon­dozása. « tudtam, szarul megy az ország­nak. Ha ordítozott, hogy maguk vagabundok, akkor kivételesen zökkenőmentesen haladt az or­szág szekere. Aztán ránk zúdult nyolcvanki­lenc novembere Vezérigazgatóként a hajam szála sem görbült. Első alkalommal mindenki bizalmat szavazott ne­kem a nyitrai sportcsarnokban, ahol több ezer alkalmazottunk zsúfolódott össze. De akadtak rosszakarók. Például a titkársá­gom egyik referense, aki október­ben még marxista esti egyetemre járt, kilencven elejére már szlo­vák kereszténydemokratának ne­vezte ki magát. Őt többször fi­gyelmeztettem, mert már regge­lenként dőlt belőle a szilvapálin­ka. Főleg ő erőszakolt ki még egy titkos bizalmi szavazást. Ekkor 110 százalékot kaptam, mert né­hány barátom két borítékot do­bott be, biztos, ami biztos, gon­dolták. Ellenem egy tucatnyi sza­vazat sem volt. Kilencvenegyben aztán mégis csak lemondtál, korkedvezmé­nyes nyudgíjaztatásodat kérted. Miért? Mert kezdték elkótyavetyélni mindazt, amit mi felépítettünk, ami európai szinten működött. Jöttek az amerikaiak, a franciák. Kérdeztem tőlük, hogy ha meg­vesznek bennünket, mi lesz a szlovákiai kutatásai meg a neme­sítéssel. Csak pislogtak és hallgat­tak. Már akkor megéreztem, amit ma sokan tudnak, s amire leg­utóbb a Danone kapcsán a győri­ek döbbentek rá. Hogy a multik többsége elsősorban piacot akar venni, felvevőpiacot, csak ezért nyomulnak nálunk is. Nem sokat törődnek azzal, mi lesz az itteni szellemi kapacitásokkal, más munkaerővel. Ebben én nem akar­tam sem segédkezni, sem cinkos- kodni. És jól tettem, hogy feláll­tam. Azóta az említett referens és más szélkakasok vezérletével szét­verték a szlovákiai nemesítést, a mezőgazdasági tudományt. Mind­azt, ami itt szellemi kapacitásban összpontosult. Szlovákiának ma nincs egységes kutatási és nemesí­tési koncepciója. Az ám, Koncoš miniszter és magyar államtitkár­ok, az ám, politikus urak. Hirtelen nagyon nekikeseredtél. Lehet, habár én keserű tényeket mondok. Bevallom neked, hogy nyolcvankilenc késő őszén istente­lenül fájt, hogy az egyik leányom a barrikád túlsó oldalán csörgette a kulcsokat. Évekig nem is beszél­tünk. Aztán megbékéltem vele is, hiszen sok rossz volt az antivilág- ban. És az utánunk következő nemzedékeknek joguk volt sok mindent lesöpörni, saját eszük, szívük, meggyőződésük szerint cselekedni. Csak nem szabadna mindenből, amit mit tettünk, tabula rasát csinálni. Mindent szétverni. Maradjunk a szakmá­nál. Nagyon sokszor jártam, még­hozzá nyitott szemmel, Nyugat- Európában. Marhaság azt állítani, hogy ott csak családi gazdaságok működnek, mert jól menő szövet­kezetek is vannak. Persze, szigorú gazdasági szabályzók alapján mű­ködnek. Természetes, hogy jönnek új iparágak, új törekvések. De bo­lond ember az, aki lemond a ter­mészet kínálta lehetőségekről. A Csallóközben például a mezőgaz­daság nem lehet sosem mostoha- gyerek. Meg kellene óvni a hazai termelést, jó ízű gyümölcseinket, hazai áruinkat a dömpingbehoza- tallal szemben. A hogyanokról kellene végre felelősségteljesen gondolkodnunk, értelmetlen ge­nerációs viták és politikai marako­dások helyett. Apropó, milyennek látod a mai világot? Ellentmondásosnak, ahol túl gyak­ran ügyeskednek és lódítanak. Azt mondják például, nálunk most jobb a gazdasági helyzet, mint az antivüágban, merthogy túlkínálat van. Ezen röhögnöm kell. Mert ha felsrófolom az árakat és alacsony bérekért dolgoztatotm az embere­ket, azonnal csökken a vásárlóerő. Máris kész a túlkínálat. Ehhez nem kell nagy tudomány. Sokan érzik ezt a saját bőrükön, miköz­ben akadnak, akik gátlástalanul nagyokat kaszálnak, nagyon gyor­Tizenöt évig és egy napig volt mezőgazdasági miniszterhe­lyettes, mai szóhasználattal élve: államtitkár. 1984-től ve­zérigazgató a Slovosivo álla­mi vállalatnál, amely hosszú éveken át veszteséges volt. Két év múlva már fél milliárd nyereséget mutatott az évi egyenleg. 1990 elején egy em­berként szavaz neki bizalmat a tizenhétezer alkalmazott. Egy év múlva mégis beadja felmondását és korkedvez­ménnyel nyugdíba vonul, mert-ahogy akkor írta a mi­niszternek - nem akart se­gédkezni az évtizedeken át felhalmozott szellemi kapaci­tások és anyagi javak elkótya­vetyélésében. Németh Jenő 70 éves. SZILVÁSSY JÓZSEF Jenő bátyám, már a látvány alapján sem lehetsz rossz em­ber. A lakásod tele virággal, odakint az üvegházban sokféle orchidea, száznál több egzoti­kus dísznövény pompázik... Gyermekkorom óta csodálom a virágokat, amíg azonban téeszel- nök voltam Ekecsen, nem messze Nagymegyertől nem volt időm ve­lük törődni. Mert a virág, akár a szíved hölgye, állandó szeretet, fi­gyelmet igényel. Aztán beköltöz­tünk Dunaszerdahelyre, panella­kásba. Ott kezdtem el kaktuszo­kat nevelni. Gyönyörűség volt, Akkor ez nemcsak kedvtelés. Szenvedély. Az. Van még egy szenvedélyem. A cigaretta. Harmincegyéves koro­mig még libaszart sem szívtam. Akkor jöttem a szülőfalumba, mi­után Prágában közgazdaságtudo­mányt tanultam, Nyitrán meg ag- ronómus lettem. Vörös diplomás. Ez nem valamilyen ideológiai caf- rangot, hanem kitűnő eredményt jelentett. Summa cum laude, mondták nagyon régen és ma. Ma­rasztaltak tanársegédnek, de az élet és a Csallóköz hazahívott. Po­csékul ment az ekecsi szövetkezet­nek is, nyolc koronát fizettek egy munkaegységre, az még abban az időben is nagyon kevés pénz volt. Hazajöttem, azonnal megválasz­tottak téeszelnöknek. Nos, az első vezetőségi gyűlésen szívtam el ki­lencvenhat Bystricát. Éjjel nikotin­mérgezéssel vittek kórházba. Meg­gyógyultam, de a cigiről máig nem szoktam le. Nemsokára kineveztek a járási pártbizottság mezőgazdasági titkárának. Ezt ma sem szégyellem. Nincs mi­ért. Amikor eljöttem Ekecsről, már tizennyolc koronát ért a munka­egység. Az ötvenes évek legvégén a járási pártbizottságokon már kevesebb volt az ideológiai sóder meg a rituálé, törődhettem a szakmámmal. Meg aztán ne fe­ledd, én is a fényes szelek nemze­dékéhez tartozom. Hiába legyint bárki, gyermekkorom, fiatalságom irtóztató nyomorban telt. Nekife­szültünk hát, hogy mindennek mi­előbb véget vessünk. Ezért tanul­Somogyi Tibor felvételei san, sokszor törvénytelenül akar­nak meggazdagodni. Végre már olyan kormány kellene, amely nemcsak rombol, papol, hanem tudja, mit akar. És végre építeni akar. Megmondja a polgárnak, pa­rasztnak, milyen a jövőképe. Csak így lehet itt egyszer tényleges és ál­talános jólét. Meg aztán túlontúl nagy a pártosodás. Vajon miért nem az a jó szakember, akinek ge­rince, szaktudása, szuverén véle­ménye van? S miért az a menő, aki tolja vagy az előző választási ciklusokban tolta valamelyik kor­mánypárt szekerét? Ha a párt a kormányrúdnál van, akkor minden szakembere ettől okos? És ha ellen­zékbe kerül, akkor ezek az embe­rek egyszeriben meghülyülnek? És a Magyar Koalíció Pártja? Mi a véleményed az ő politizálá­sukról? Ha valamikor udvarolni mentem a szomszéd faluba, akkor rendsze­rint vittem magammal egy markos barátot. Mert előbb-utóbb vereke­désre került sor és akkor nagyon fontos volt, hogy álljon mögöttem valaki. Én úgy látom, hogy az MKP vezetői gyakran nem így gondol­kodnak. Túl sok frontot nyitnak, túl kevés a szövetségesük. Talán másként is lehetne politizálni. Tu­dom, a mi időnkben merőben más volt minden. De ha pénz kel­lett a szövetkezeteknek, vagy a dunaszerdahelyi és más művelő­dési ház felépítésére, meg ezernyi más dologra, csak szót kellett érte­nem a szlovák kollégákkal. Nem volt egyszerű akkor sem, habár csak egyszer akadt össze a baj­szunk. Hatvankilencben Kistapol- csányban, a Masaryk-kastélyban tárgyalt a kormány, este iddogál- tunk, amikor Sádovský miniszter- elnök ordibálni kezdett, hogy kur­va magyarok. Ha hiszed, ha nem, hozzávágtam a poharat és az kiál­tottam neki, hogy te vagy kurva, nem más. Biztosra vettem, hogy rögtön kirúgnak, de másnap tele­fonált a kormnányfő és elnézést kért, hogy eldőlt benne a borjú. Ez volt az egyetlen konfliktusom szlovák kollégáimmal, mert jól ki­jöttünk. Ma más világ van, de szö­vetségesek nélkül ma sem lehet eredményesen politizálni. Na, de hetvenévesen már nem lovalom bele magam a politikába. Eleget fárasztottál. Megyek megnyugod­ni, felüdülni az orchideáimhoz. Ők a társaim és az a néhány igazi jóbarát, aki még ma is rendszere­sen becsenget hozzám beszélgetni. Ők még kíváncsiak a vélemé­nyemre és számomra ez nagyon fontos. Egyébként meg nyugdíjas­ként a legszebb pótcselekvés a virágok gondozása. Gyere, nézd meg, milyen gyönyörűségesek. tunk, szusszanásnyi szabad idő nélkül hajtottunk. A kommunista párttagságot pedig olyan plat­formnak tartottam, amely segíthet céljaink elérésében. Hogy embe­ribb élete legyen a csallóközi pa­rasztnak is. Alig egy év múltán már a járási termelési igazgatóság főnöke lettél. Jellemző történet. Az egyik haj­nalban, alig öt után, csengetett va­laki. Megboldogult Miklós Pista - aki később a dunaszerdahelyi já­rási nemzeti bizottság elnöke lett - állt az% ajtóban. Potyogtak a könnyei. Ő volt az első traktoros az országban, akit Munkaérdem­renddel tüntettek ki. Ott a küszö­bön rebegte el, hogy ki akarják emelni a csallóközcsütörtöki traktorállomásról termelési igaz­gatónak, de ő nem ért ehhez, s ezért nem akarja vállalni a megbízatást. Jenő, segíts, rajtam, zokogta. No, reggel a gyűlésen, mondtam az akkori vezető titkár­nak, ne legyen a Miklós Pista ter­melési igazgató. Ó bólintott, majd amikor virágoztak. Miniszterhe­lyettesként jártam egyszer Lon­donban, elvittek a királynő bota­nikus kertjébe, a royal show-ra. Hát ott aztán meresztgettem a szemem, annyiféle pompázó or­chideát láttam. Vendéglátóim észrevehettük sóvárgó tekintete­met, mert három szálat odaaján­dékoztak, aztán a napidíjam nagy részéből gyarapítottam első orchideáim számát. Ott, London­ban buzgott fel bennem a parasz­ti öntudat: ha a brit királynőnek lehet, nekem miért ne? Különben csak jóbarát léphet be az üveg­házba. Idegen nem, mert a rossz- indulat és a kalmárszellemű te­kintet árt a virágaimnak. Olykor csóválja a fejét a feleségem is, mert sokkal nagyobb a gázdíj meg a vízfogyasztás, mint a szomszédainknál, holott ikerház­ban lakunk. Sebaj, engem senki és semmi sem tud elszakítani az orchideáimtól, pedig egyetlen fil­lér hasznom sincs belőlük. Ez biz­tos hülyén hangzik a mostani célratörő, kőkeményen nyereség- orientált világban.

Next

/
Thumbnails
Contents