Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-24 / 118. szám, csütörtök
n Politika ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 24. Áremelést takar a bejelentett árcsökkentés, ugyanis rövidebb lesz az impulzus Drágul a telefonálás A UPC leányvállalatával pereskedik a város Nem emelhetnek árat Ferkó a patikabezárásról Pozsony. Ferkó Barnabás (MKP) képviselő szerint elhamarkodott döntés született a gyógyszertárak ideiglenes bezárásáról. Úgy véli, az egészségügyi biztosítókról szóló törvényhez benyújtott módosító javaslattal sikerül eloszlatni a jogszabály felszámoló jellegével kapcsolatos aggodalmakat. Ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a gyógyszertárak túszként kezelik az ügyfeleiket. (kor) Ficónak hisznek a legtöbben Pozsony. Az MVK ügynökség felmérése alapján a polgárok 25%-a Robert Ficót (Smer) tartja a legmegbízhatóbb politikusnak. Második a HZDS vezére, Vladimír Mečiar (20,1%) harmadik az SNS elnöke, Anna Malíková (15,5%). Bugár Béla, az MKP elnöke a nyolcadik (9,6%). A legkevésbé megbízható politikus a lakosság szerint Mikuláš Dzurinda kormányfő (44,9%), valamint Mečiar (35,7%) és a pénzügy- miniszter Brigita Schmög- nerová (18,8%). Bugár Béla ebben a kategóriában a hatodik (12,1). A megkérdezettek 16,5%-a egyetlen politikusban sem bízik. (TASR) A választók negyede hisz neki (TASR-felvétel) Az STV közvetíti az elnök beszédét Pozsony. Annak ellenére, hogy a Szlovák Televíziónak (STV) rendkívül nagy a Szlovák Távközlési Vállalattal (ST) szembeni adóssága, a televízió közvetítheti a pénteki parlamenti ülést. így a nézők is láthatják Rudolf Schuster államfő országértékelő beszédét. A döntés oka az, hogy az ST fontosnak tartja a köztársasági elnök intézményét. (SITA) Előkerült a robbanószer Pozsony. A katonai rendőrség, valamint a nyomozó hatóság tagjai kiderítették, két sorkatona tulajdonított el egy fővárosi lőszerraktárból 30 kg plasztik robbanószert. A pozsonyi és nagyszombati származású gyanúsítottakat lopás és tiltott fegyverkezés vádjával vették őrizetbe. Ha bebizonyosodik bűnösségük, egytől öt évig teijedő szabadságvesztésre ítélheti őket a bíróság. A házkutatásokkor az összes robbanószert megtalálták. Értékük elenyésző, használatuk azonban tetemes anyagi kárt okozott volna. (TASR) Vége az izraeli feketemunkának Pozsony. A külügyminisztérium információi szerint az izraeli hatóságok rövid időn belül 150 ezer külföldi feketemunkást toloncolnak ki az országból. A döntés félezer szlovákiait érint, közülük 18-at már hazaküldtek. Az országban rendkívül magas az illegálisan munkát vállalók száma, (ngr) Pozsony. A Távközlési Vállalat tegnapi sajtójelentése ugyan azt hirdeti, hogy júliustól Jelentősen csökken a helyi és a nemzetközi telefonhívások ára”, viszont ezzel párhuzamosan a cég rövidíti az impulzusok hosszát, így összességében drágábban telefonálunk július 1-től. MOLNÁR IVÁN Az egy impulzusért fizetett összeg a jelenlegi 2,50 koronáról 1,476 koronára, a nyilvános telefonautomaták hívásainál pedig 3-ról 2 koronára csökken, az impulzus hossza azonban a felére csökken. A helyi hívások esetében a nappali impulzus hossza hét közben 1 perc lesz, amiért hozzáadottérték-adó nélkül 1,2 koronát fizetünk, korábban a 2 perces impulzusért adó nélkül 2,03 koronát fizettünk. A telefondíjaknál a hozzáadottérték- adó 23%-os. Az éjszakai hívásoknál az impulzust két percesre csökkentik, így míg korábban 51 fillért fizettünk percenként, most ez 60 fillérre nő. A hétvégi hívásoknál az impulzus hosszát a korábbi 6 percről három percre csökkentik, ezzel a korábbi 33 filléres percdíj júliustól 40 fillérre nő. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Júliustól a szénhidrogén alakú üzemanyagok helyett az ásványi olajakért kell fogyasztási adót fizetne Erről a parlament azért határozott, hogy a hazai gyakorlatot az Európai Unióéval hozza összhangba. A módosítás értelmében júliustól tonna helyett 1000 liter, egyes cseppfolyós gáznemű üzemanyagok és a nehéz fűtőolajak esetében pedig kilogramm lesz a mértékegység. A fűtésre használt cseppfolyós gázért nem kell fogyasztási adót fizetni. A fűtésre, mező- és erdő- gazdasági gépek, vasúti vontatók, erőművi áramfejlesztők működtetésére használatos, vörösre színePozsony. A tegnapi kormánydöntés értelmében szigorodnak az őrző-védő szolgálatok működésének feltételei. - Ezentúl a magáncégeknek arról is meg kell győződniük, hogy a megrendelőnek van-e jogalapja az adott szolgáltatás elvégeztetésére. Csak az épület tulajdonosa, vagy érvényes bérleti szerződéssel rendelkező személy adhat megbízást egy objektum őrzésére. A biztonsági szolgálatokat kötelezzük Brüsszel. A 13 tagjelölt ország átlagbér-színvonala csupán 42 százaléka az európai uniós átlagnak - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurosat áttekintéséből. Egyetlen kivétel Szlovénia, ahol a keresetek az EU-átlagbérszint 70%-át teszik ki. A termelékenység ugyancsak messze az EU-átlag alatt marad, bár a távolság csökken, jelenleg 41%. 1998-ban az EU-gazdasága két és félszer olyan hatékonyan termelt, mint a jelölteké, viszont 1995-98 között a 13 jelölt átlagterA helyközi hívásoknál az impulzusok hossza nappal 20, éjszaka 40, hétvégén pedig 60 másodperc lesz. Egyperces hívásért adó nélkül így nappal 3,6, éjaszaka 1,8, hétvégén pedig 1,2 koronát fizethetünk majd. Minden egyes megkezdett hívásért a vállalat egy impulzus árát, vagyis adóval együtt 1,476 koronát számláz. A magánszemélyek számára júliustól a havi átalánydíjat a jelenlegi 169 koronáról 199 koronára emelik, amit a fent említett „árcsökkentésekkel” magyaráznak. Az ikertelefonok esetében a havidíj 159 korona. Ennyit fizetnek majd a vállalkozók és a társaságok is. Jó hír ugyanakkor a vállalkozóknak, zett gázolajokért 1000 literenként 3500 korona lesz a fogyasztási adó. A fogyasztási adók kezelését behozataluk és belföldi forgalmazásuk esetében egyaránt a vámhatóságok felügyelik majd. Brigita Schmögnerová pénzügya nyilvántartások és vendégkönyvek ötévi megőrzésére is - összegezte Ivan Budiak belügyi államtitkár a módosítás lényegét. A törvény melléklete tartalmazza az államvédelmi szempontból stratégiainak minősített épületek jegyzékét, melyeket feltétlenül őrizni kell. Ide tartoznak a repülőterek, a Villamos Művek, a Slovnaft, a bősi vízerőmű, a Benzinol raktárai, az atomerőművek stb. A minszterek áldásukat adták a szabadalmi törvényre, a vámárjegyzék melékenysége 10 százalékkal nőtt, míg a tizenötöké 40 százalékkal. A legnagyobb különbség a mezőgazdaságban mutatkozik, ahol ajelöltek termelékenysége még az egy- harmadát sem éri el az EU átlagának, csak 28%. Országokra lebontva termelékenységben is Szlovénia járt az élen (az EU-átlag 71%-a), Csehország és Magyarország kövei (58-58%-kal). Figyelemre méltó, hogy ezzel a három belépésre váró jelölt olyan EU- országokat előz meg, mint Görögország, vagy Portugália. Szlovákia a negyedik, termelékenysége 53%, a lista végén pedig Bulgária (25%), hogy a telefon bevezetéséért júliustól 999 koronát fizetnek, annyit, mint a magánszemélyek. Ha mobiltelefonra hívunk, az impulzus nappal 7,5, éjszaka és hétvégeken 15 másodperc. Egyperces hívásért ez esetben adó nélkül nappal 10,8, éjszaka és hétvégeken pedig 6 koronát fizetünk. Enyhe kárpótlásnak számít ezek után, hogy a nemzetközi hívások árát újra csökkentik. Az első sávba tartozó országokba, vagyis Csehországba, Magyarországra, Lengyelországba, Németországba és Ausztriába júliustól 17, az európai országok többségébe pedig 21 százalékkal olcsóbban telefonálhatunk. miniszter figyelmeztetett, évente akár 1,8 milliárdos költségvetési kiesést okozhat, hogy a gázolajok esetében az eredetileg javasolt 12 300 helyett csak 11 200 korona 1000 literenkénti fogyasztási adót hagyott jóvá a parlament, (kár) módosítására, a munkahelyi védelmi és egészségügyi előírások, valamint a megterhelő munkavégzéssel kapcsolatos műszaki előírások megváltoztatására. Mindez összhangban van integrációs törekvéseinkkel és uniós jogharmonizációnkkal. A kabinet beleegyezett néhány egészségügyi berendezés magánosításába, az ingatlanadóról, az ügyvédekről és a gazdaság élénkítéséről szóló jogszabályok, illetve a közlekedés tarifapolitikáját vázoló koncepció lekerült a napirendről, (sza) Lettország (27%), Litvánia (30%) és Románia (32%) kullog. Az agrárszektorban a legrosszabbul Lettország és Lengyelország teljesít (12-13 %), az élen járó Csehország és Szlovénia termelékenysége 88, illetve 94%-os volt. Az adatokból kitűnik, hogy az agrártermelékenység alakulása szoros összefüggésben áll a foglalkoztatási szerkezettel: míg az unió 15 országában a mezőgazdaságban a foglalkoztatottaknak csupán 4,8 százaléka dolgozik, ez az arány a 13 EU-jelölt esetében 5,5 (Csehország) és 43 százalék (Törökország) között mozog. TASR-HÍR Nagyszombat. Pert vesztett a UPC kábeltévé-szolgáltatóhoz tartozó Tmavatel, így nem emelheti kénye- kedve szerint a műholdas adások előfizetési tarifáit a városban. Az előzetes intézkedés a város és a városi szolgáltató pereskedésének lezárásáig van érvényben. A Tmava- telben 95%-os részesedése van az Komárom. Szlovák Hajógyár Rt.- ben jelenleg 606 alkalmazott dolgozik, mintegy 500 a gyártásban. Három tengeri teherhajó építése főijük, március óta mintegy 10 millió korona értékben vásárolt nyersanyagot a gyár, s a napokban újabb 31 millió korona értékű szállítmány érkezését váiják. A nagyvállalat vezetése újabb megrendelések felvételéről tárgyal, a külföldi vásárlók főleg a Rýn és a Leda típusú ÚszóműRimaszombat. A hónap elején a belügyminisztérium kötelező érvényű útmutatását adott a járási hivataloknak, mely szerint valamennyi osztályon minden nap, teljes munkaidőben fogadóórát kell tartama. Boros Zoltán a Rimaszombati Járási Hivatal elöljárója elmondta, egyelőre a minisztérium utasítása szerint járnak el, de kérték a Besztercebányai Kerületi Hivatalt, hogy négy szakosztályon engedélyezze a heti három fogadónapot. A szociális oszAz állam vállalt garanciát Hitelhez jut a Szlovák Vasút Pozsony. A kormány tegnapi ülésén állami garanciát vállalt a Szlovák Vasutak 10,5 milliárd koronás hitelfelvételére. Az óriáshitelt a Tatra banka, az Általános Hitelbank, a Postabank és a Pol’no- banka együttesen nyújtja. A hitel futamideje tíz év. Az ösz- szegből összesen 3,8 milliárd koronát fordítanak korszerűsítésre, beruházásra. (SITA) SITA-HiR Ljubljana. - Az EU remélhetőleg nem fokozza a belépési követelményeket és nem emeli egyre magasabbra a lécet - fejtette ki Rudolf Schuster Milan Kučan szlovén államfővel folytatott megbeszélésén. A szlovák államUPC-nek és 5%-os a városnak, de a szerződés szerint a cég nem emelhet árat anélkül, hogy az önkor- mánjrzattal egyeztetne. A cég mepróbálta felvásárolni a város részesedését, különféle jogi eszközökkel hátráltatja a bírósági eljárást, és a mostani végzést sem hajlandó átvenni. A polgármester felszólította a cég mintegy 11 ezer városi ügyfelét, hogy ne fizessék ki az emelt tarifát. vek iránt érdeklődnek. Jelenleg a szakemberek 10 Maas típusú úszómű tervezésén dolgoznak. A folyami közlekedésre alkalmas, májusban átadott hajó vízre bocsátása után több külföldi partner jelezte érdeklődését hasonló úszóművek iránt, amelyek alkalmasak a Duna- Majna-Rajna csatornán való közlekedésre. Ä hajógyár a közelmúltban szerződést kötött a turócszentmár- toni Martimex céggel, amely volt Szovjetunió utódállamaiban próbál megrendelőket szerezni, (km) tályon 22 ezer segélyre jogosult sze- métyt tartanak nyüván, az adatok feldolgozása, ellenőrzése, a családok ellenőrzése stb. a fogadónapok bevezetésével lehetetlenné válna. Hasonló helyzetben vannak azok a szakosztályok, amelyek dolgozói a törvényből adódóan kötelező helyszíni szemléket tartanak, ilyen a környezetvédelmi, a telekkönyvi és a mezőgazdasági szakosztály. Boros azonban megerősítette, a kerületi elöljáró engedélyéig minden osztályon mindennap fogadják az ügyfeleket. (tt) Az Unió szegényei leszünk Csatlakozás utáni injekció Brüsszel. Az EU-nak a tagjelöltek csatlakozása után növelnie kellene a szegényebb tagországoknak njníj- tott támogatást - állapították meg a tagjelöltek és a tagállamok képviselői közös brüsszeli fórumukon. A résztvevők szerint 2006 után a kelet-közép európai tagállamoknak az EU össztermékének (GDP) több mint 0,45%-át kellene kapniuk strukturális fejlesztésre. (SITA) fő kifejtette, bár Szlovénia előnyre tett szert a csatlakozási tárgyalás során, de a tagjelölteknek „kéz a kézben” egymást támogatva kell haladniuk. Az EU-tagok bővítési félelmeit bizonyos mértékig érthetőnek tartja a két államfő, azonban önző magatartás is érzékelhető a részükről.- Nem tehetünk róla, hogy ilyen jók vagyunk. Milan Kučan (jobbra) és Rudolf Schuster. (TASR-felvétel) A telefondíjak változása július elsejétől Helyi hívás Időszak Nappal Július 1-től Impulzus (mp)-ár SK/perc) 60/1.2 Jelenleg Impulzus (mp)-ár (SK/perc) 120/1,01 Éjszaka 120/0,60 240/0,50 Hétvégén 180/0,40 360/0,30 Időszak Helyközi hívás Impulzus (mp)-ár (SK/perc) Impulzus (mp)-ár (SK/perc) Nappal 20/3,60 40/3,04 Éjszaka 40/1,80 80/1,52 Hétvégén 60/1,20 150/0,8 Az árak a 23 százalékos hozzáadottérték-adó nélkül vannak feltüntetve. (Forrás: ST) A fűtésre használt cseppfolyós gázért nem kell fogyasztási adót fizetni Új fogyasztói adó az olajak után A fogyasztási adó mértéke az egyes üzemanyagfajtáknál a következő: ♦ ólommentes benzin 11 800 Sk/10001 ♦ ólmozott benzin 12 600 Sk/10001 ♦ kerozin 7300 Sk/10001 ♦ fűtőolajak 300 Sk/1000 kg ♦ cseppfolyós gázok - üzemanyagként 2370 Sk/1000 kg ♦ gázolaj (motorgázolaj) 11 200 Sk/10001 Tegnap több fontos jogszabály megvitatását elnapolta a kormány Jobban ellenőrzött őrzőszolgálatok ÚJ SZÓ-TUDÓSfTÁS Szlovákia a negyedik jelölt a termelékenység tekintetében az EU-átlag 53 százalékával Az uniós átlagbérek 42%-át keressük TASR- ÉS MTI-HÍR Két műszakban dolgoznak a hajógyárban Megrendelőket keresnek ÚJ SZÓ-HÍR Már kérték a belügyminisztériumi rendelet módosítását Ügyfélfogadás naponta ÚJ SZÓHÍR Rudolf Schuster köztársasági elnök Szlovéniában Kéz a kézben az Unióba