Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-27 / 97. szám, péntek

n POIITIKA ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 27. Danihel korrupcióval, pénzügyi visszaélésekkel és diszkriminációval vádolja Csákyt Támad a kormánybiztos Figeľ: világos csatlakozási terv szerint haladunk Négy fejezetet zárunk ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Belgium nem fog tétovázni Brüsszel. Ha nem csökken a szlovákiai menekültáradat, nem fogunk tétovázni, és is­mét bevezetjük a vízumkény­szert Szlovákiával szemben - jelentette ki a belga belügymi­niszter. Antoine Duquesne hozzátette, nem fognak hóna­pokig várni, sőt már konzultál­nak az Európai Bizottsággal. A vízum bevezetését azonban még az Európa Tanácsnak is jóvá kellene hagynia. (SITA) Döntő lesz a következő időszak Pozsony. Szlovákia felké­szültsége az Európai Unióhoz való csatlakozásra, valamint a Szlovákia és Németország kö­zötti együttműködés volt a té­mája Mikuláš Dzurinda és a Konrad Adenauer Alapítvány főtitkára tegnapi megbeszélé­sének. A kormányfő köszöne­tét mondott Wühelm Staudachernek és az alapít­ványnak azért, hogy tevé­kenységével hozzájárult a de­mokrácia és a polgári társada­lom fejlődéséhez Szlovákiá­ban. Staudacher hangsúlyoz­ta, a jelenlegi szlovák kabinet elnyerte az EU kormányainak bizalmát, és az integráció szempontjából a következő választási időszak stratégiai fontosságú lesz. (TASR) Eva Černá hamarosan még egyszer kimondja a boldogító igent. Belépett Pavol Rusko pártjába, az ANO-ba, május­ban pedig férjhez megy, és persze egyelőre tovább vezeti népszerű műsorát a Markíza televízióban. (TASR-felvétel) Ján Cuper a státustörvényről Pozsony. A HZDS jogi szakér­tője, Ján Cuper úgy véli, ma­gyar státustörvény nyílt be­avatkozást jelent Szlovákia jogrendjébe, sérti a nemzet­közijogot és az etnikai kor­rupció melegágya lesz. Cuper itt elsősorban arra gondolt, hogy a gyermekét magyar is­kolába járató határon túli ma­gyar anyagi támogatást kap a magyar államtól. (TASR) Oleg T. elhagyta az országot Pozsony. A Ján Ducky meggyükolásával gyanúsí­tott, majd felmentett Oleg Thoryk tegnap már el is hagyta Szlovákiát. Az ukrán állampolgárságú férfi Tiszacsernyőnél hagyta el az országot egy nemzetközi gyorsvonaton. (TASR) Másodszorra sikerült Štefanov. Erősen ittas álla­potban kísérelt meg öngyil­kosságot a Szenici járásban található községben Jozef K., aki felmászott háza tete­jére, majd levetette magát. Az esést szinte egy karcolás nélkül megúszta, ezért le­vette a kút fedelét és fejjel a mélybe vetette magát. Élettelen testét a tűzoltók húzták ki. (TASR) Pozsony. Vincent Danihel roma ügyekért felelős kor­mánymegbízott hivatala el­leni támadásnak minősítette a Csáky Pál által kezdemé­nyezett könyvvizsgálatot, és a kisebbségi miniszterelnök­helyettes feljelentését fon­tolgatja. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Az ellenőrzés során, melyet függet­len nemzetközi szakemberek vé­geztek, kiderült: Danihel hivatala jelentős tartalékokkal rendelkezik, a hatékonyság érdekében működé­si és személyi változtatások szüksé­gesek. Az új kormánymegbízottat és a hivatal munkatársait verseny- pályázat útján választanák ki, a pá­lyázatokat nemzetközi szakértő- csoport véleményezné. „Engem a kormány nevezett ki, a kormány hívhat vissza” - hívta fel a figyelmet Danihel, bár elismerte, Csákynak jogában áll javaslatot tenni leváltá­sára. Danihel azonban kijelentette, nem adja könnyen a bőrét. Tör­vényellenesnek tartja Csáky eljárá­sát, és korrupcióval, a Világbanktól kapott pénzekkel való visszaéléssel vádolja. Szerinte Csáky ahelyett, hogy a romaprobléma megoldását ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Vincent Danihel nemcsak Csáky Pállal foglalkozott tegnapi sajtóértekezletén, hanem felszólí­totta a távozni készülő szlovákiai ro­mákat, hogy maradjanak itthon. A roma kormánymegbízott megálla­pította, az újabb kivándorlási hul­lám nem tesz jót sem Szlovákiának, sem az EU-nak, mert feszültséget, faji gyűlölködést eredményez. Ugyanakkor szerinte pozitív oldala is van a dolognak, mivel „a kormány és a társadalom intenzívebben kezd el foglalkozni a romaprobléma or­voslásával”. „Korábban a migráció szervezett akció volt, most azonban már maguktól utaznak ki a romák” - mondta. Danihel a legfőbb okot a rossz szociális helyzetben, a diszkri­minációban, a rasszizmusban és a munkanélküliségben látja, bár nem zárta ki, néhányan pénzszerzés cél­jával távoznak. Úgy véli, ha a ro­máknak munkahelyet teremtene az ország, ha esélyt kapnának az érvé­nyesülésre, nem mennének el. „Nem mindenki munkakerülő, a be­csületeseket ne büntessük a szélhá­mosok és léhűtők miatt!” - hangsú­lyozta a kormánymegbízott, majd felhívta a figyelmet Ján Slota kije­lentéseire, melyekkel szinte útmu­tatót adott a romáknak, hogy Belgi­umba menjenek. „Nem megoldás külföldre utazni, gazdaságilag sem Csölösztő/Rimaszombat. Szlová­kiában a demokratikusnak mon­dott Dzurinda-kormányzat alatt is büntetlenül lehet nemzeteket, nemzetiségeket gyalázni falakon, röplapokon, sőt hivatalos jegyző­könyvben. Magukat hasznos embe­reknek tartó állami hivatalnokok, minisztériumi dolgozók manapság merész képzelgéseikről hivatalos jegyzőkönyvekbe provokatív olda­lakat körmölgetnek. „Mert milyen nemzet az, amely, mikor az érdekek felülkerekednek ajellem fölött, nem cselekszik: áll a Duna partján és nyugodtan figyeli, hogyan játszadoznak vele? Milyen az a nemzeti öntudat, amely az el­ső déli szél fuvallatára meglágyul? Ne engedjétek, hogy a nemzeti ön­tudat értéke Esterházy János, a magyar irredentizmus képviselőjé­célzó kormánystratégia megvalósí­tására törekedne, Jana Kviečinská- val, a kormány emberjogi és kisebb­ségi főosztályvezetőjével együtt az eddiginél még nagyobb káoszt okozva olyan virtuális, nem létező roma pártokkal tárgyal, mint a tövényellenesen létrejött Roma Par­lament. „Érdekes, hogy ezek a roma pártok korábban Csáky meneszté­sét követelték, most pedig engem akarnak eltávolítani. Hogyan for­dulhat elő, hogy amikor Verheugen úr itt járt, Csákyval és Kviečinskával tárgyalt, velem pedig nem? A könyvvizsgálatról készült jelentés­nek miért van nyüvános és nem nyilvános része? És erről miért tájé­koztatta Csáky a sajtót éppen ak­kor, amikor külföldön voltam? Én miért nem engedhetem meg ma­Ha leváltják, ő is megy Brüsszelbe? előnyös. Felszólítom az ország ösz- szes romáját, maradjok itthon!” - üzente Danihel. A kormányt pedig arra kéri, ne csak rendkívüli ülése­ken foglalkozzék a romakérdéssel - melyre egyébként őt nem hívták meg -, hanem fogjon hozzá a prob­léma szisztematikus rendezéséhez. A szlovák és a belga külügy értesü­lései szerint a vízumkényszer eltör­lése óta 136 szlovákiai roma kért politikai menedékjogot Belgium­iján. Annemie Neyts államtitkár sze­nek emlékérme értékére degradá­lódjon” - ezekkel a gondolatokkal fejeződik be a kerületi földhivatl- lok vezetőinek csölösztői Kormo­rán Szállóban tartott tanácskozá­sáról készült jegyzőkönyv. Az isme­retlen szerző a jegyzőkönyvben a résztvevők felsorolása és a prog­ram ismertetése után merészen té­mát vált, és történelmi rögeszmék­ből felépített, gyűlölettel átszőt be­jegyzéseket vet papírra arról, „mi­lyen szorosan kötődik a táj sorsa a magyarokhoz”. Szélsőséges példá­kat ragad ki a magyar-szlovák együttélés ezeregynéhány eszten­dejéből, az elmagyarosítás kapcsán „brutális, véres eseményeket” emel ki, a Matica slovenská betiltását, a szlovák iskolák bezárását stb. Nem szükséges jogi végzettség annak megítéléséhez, hogy a 72 oldalas jegyzőkönyvben a dőlt betűkkel szedett sorok kimerítik a nemzet­gamnak azt a luxust, hogy angol nyelvet tanuljak? Az én hivatalom miért nem a kormány épületében kapott helyet?” - sorolta kérdéseit Danihel. A kormánybiztos saját be­vallása szerint tisztában van hiva­tala hiányosságaival, de meg van kötve a keze, hiszen „nem rendel­kezik szinte semmilyen hatáskör­rel, sem anyagi forrással.” A Világ­bank 278 300 amerikai dollár tá­mogatást hagyott jóvá a kor­mánymegbízotti hivatal hatéko­nyabbá tételére. Ebből 204 300 dollárt szakmai tanácsadásra, 18 ezret műszaki berendezésekre, 56 ezret pedig iskolázásokra, tanul- mányutakra fordítanak. Körülbelül másfél millió koronának megfelelő összegből az említett könyvvizsgá­latot finanszírozták. rint a most kiutazó csoportok való­színűleg tesztelik a lehetőségeket. Ezért egyelőre nem várható a vízum- kényszer ismételt bevezetése Szlová­kiával szemben, Neyts úgy véli: ez nem volna megfelelő válaszlépés Belgium részéről. Ján Figeľ külügyi államtitkár szerint a legtöbb mene­kült Oroszorszából érkezik Belgi­umba, Szlovákia a második, a követ­kező néhány hétben biztosan nem vezetik be velünk szemben a vízum­kötelességet. (sza, ngr) gyalázás és a nemzetiségek elleni uszítás fogalmát. A dokumentum több példányban készült, nem titkos, valamennyi já­rási, kerületi hivatal megkapta. Szomorú, hogy a mezőgazdasági minisztérium égisze alatt működő szekció manapság hivatalos jegy­zőkönyvben nyíltan szidhat ben­nünket, magyarokat. A dokumen­tum másolatát Boros Zoltán, a Ri­maszombati Járási Hivatal elöljá­rója juttatta el szerkesztőségünk­höz. Csak sejtések vannak, ki „szer­kesztette” a csölösztői értekezletről szóló jegyzőkönyvet, a tanácskozá­son állítólag nemzetiségi kérdések­ről nem esett szó. Mégis akadnak, akik igyekeznek védeni a szerzőt. Kreativitását emelik ki, mondván, a korábbi jegyzőkönyvekben is vol­tak dőlt betűs bejegyzések, ezek­ben a felszolgáló pincérnők hosszú lábát és mellét ecsetelte. Pozsony. Májusban és júniusban további négy csadakozási fejezetet szeretne ideiglenesen lezárni Szlo­vákia, és megnyitni a maradék, utolsó hatot - jelentette ki Ján Figeľ külügyi államtitkár háromnapos brüsszeli útjáról hazatérve. A lezá­rásra váró négy csadakozási fejezet a foglalkoztatás- és szociálpolitika, a távközlés, a vámunió és a kereske­delmi társaságok jogairól szóló EU- norma. Figeľ leszögezte, vüágos csatlakozási terv szerint haladunk, nincsenek problémák az egyes feje­zetek tárgyalásakor az ország és az Pozsony. A Demokrata Párt (DS) a kutyatartásról szóló törvény szigo­rítását kezdeményezi. A vérebeket, harci kutyákat tartó gazdáknak ha­sonlóan szigorú alkalmassági felté­teleket kellene teljesíteniük, mint a fegyvertartási engedéllyel rendel­kezőknek. A demokraták ezzel az indítványukkal reagálnak az utób­bi időben egyre gyakoribbá váló, tragikus véget érő kutyatámadá­soknak. A legutóbbi áldozat egy 9 SITA-HÍR Pozsony. A lakosság 83%-a határo­zottan ellenzi, 5%-uk inkább eluta­sítja az ember klónozását, és mind­össze 6% támogatja, illetve 2% in­kább egyetért vele. A kérdésben a lakosság 4%-a nem tud állást foglal­ni, 13,3%-ának pedig fogalma sincs arról, mi a klónozás. Az emberi ÖSSZEFOGLALÓ Tel-Aviv. Az izraeli hatóságok 18 szlovákiai illegális munkavállalót vettek őrizetbe a napokban, s egy­előre csak négyüket engedték sza­badon, illetve toloncolták vissza tegnap Szlovákiába. A többieket to­vábbra is Tel-Aviv elővárosában, Randában tartják fogva. A szaba­don bocsátásukról folytatott tárgya­lásokat hátráltatta, hogy Izraelben szerdán és csütörtökön államünnep volt. így az Eüatban illegális munkát végzők és a hatóságok kezére kerülő szlovákok leghamarabb hétfőn tér­hetnek haza. A feketemunka Izrael­ben komoly problémát jelent. A rendőrség rendszeresen razziákat tart, hogy felkutassa a külföldi munkásokat, s akit rajtakapnak, azonnal letartóztatják és kiutasít­ják. Minden Izraelbe utazó szlovák Pozsony. A tavalyi sikert 42,2%-kal túlszárnyaltuk, április 23-áig a la­kosság 9 525 383 koronával támo­gatta a nárciszos akciót. Ám ez még nem a végeredmény, néhány válla­lat a napokban dönt hozzájárulása nagyságáról - számolt be Éva Si- racká, a Rákellenes Liga elnöke. A Pólus City Centert 43 487-en keres­ték fel, adományuk 184 526 korona volt, az áruház vezetése 50 ezret utalt a liga számlájára. A pozsonyli- getfalui Carrefourban 88 635, az ot­tani Tescóban 54 476 korona gyűlt össze, a belvárosiban pedig 84 378 korona. A Vöröskereszt 300 ezer ko­ronát gyűjtött a fővárosban, a Globtel telefonvonalát 15 600 lakos hívta, ezzel adományuk 782 300 Európai Unió között, és Brüsszel is ezen a véleményen van. Viszont to­vább már nem fokozható a jelenlegi tárgyalási tempó, mert az a minő­ség rovására menne. Hozzátete, az Európai Parlament is pozitívan ér­tékeli Szlovákia eddigi munkáját. Ján Figeľ tájékoztatott a belga kül­ügyminisztérium képviselőivel tar­tott kétoldalú tárgyalások eredmé­nyeiről. Annemarie Neyts államtit­kárral a belga uniós elnökség alatti feladatokról, valamint a visegrádi négyek és a Benelux államok közöt­ti együttműködésről cseréltek véle­ményt. Ennek konkrétumai a közeli hetekben várhatók, (ngr) éves kisfiú, akit két juhászkutya mart halálra vasárnap. A DS javaslatának lényege: támo­gatni a felelősségteljes kutyatartó­kat és büntetni a felelőtleneket, il­letve pontosítani és szigorítani a kutyatartás feltételeit. A jogszabály a veszélyes kutyák tenyésztését, és közterületen való sétáltatását is szabályozni fogja. Az elszabadult, fegyelmezhetetlen kutyákat a tulaj­donos költségén likvidálják, a ku­tyaviadalok megrendezése pedig bűncselekménynek minősül majd. embrió orvosi célokból történő kló­nozását már elfogadhatónak tart­ják; közel 14% egyértelműen, 19% inkább támogatja. A lakosság 57%- a viszont az embrió klónozásával sem ért egyet, 10%-a pedig nem mondott véleményt. A nézetek kö­zötti eltérések az egyes korcsopor­tok, a különböző végzettséggel ren­delkezők között nem jelentősek. Őrizetben 14 szlovák illegális munkavállaló Feketemunka Izraelben A képviselőktől 7500 koronát sikerült gyűjteni Nárcisz-napi mérleg PÉTERFI SZONYA polgárt, akivel kapcsolatban bármi­lyen gyanú felmerül, szigorított el­lenőrzésnek vernek alá. Az izraeli bevándorlási hivatal annak is utána­jár, hogy az utazó turistaként érke­zett-e az országba, vagy esedeg üle- gális munkát akar keresni. Szlovákiában egy izraeli cég besz­tercebányai fiókja közvetít hivatalo­san munkát a zsidó államba. Akik e cég által találtak munkát, még nem volt problémájuk. A kirendeltség munkatársai óva intenek az olyan közvetítőktől, akik horribüis kere­settel kecsegtetnek, és a munkavál­lalási engedély azonnali elintézését ígérik. A cég tapasztalatai szerint a közel-keleti országba utazó szlová­kok többségét már a határról vagy a repülőtérről hazaküldik. Aki Izrael területére akar lépni, napi 67 dollárt és a szállásfoglalásról szóló igazo­lást kell felmutatnia. korona. A parlamentben a képvise­lők csupán 7510 korona 60 fillérrel támogatták a humanitárius kezde­ményezést. A gyűjtésből 2,29 millió korona a li­ga helyi szervezeteiben, ületve ön­segélyező klubokban marad, több mint 5,7 mülió korona a daganatos betegek gyógyítását segíti. A Nem­zeti Onkológiai Intézet és a Szent Erzsébet-kórház már megkapta az 500-500 ezer koronát. Az adomány­ból részesül a kassai Onkológiai Kli­nika, a besztercábányai kórház gyermekonkológiai osztálya, és szá­mos más, kisebb intézet is. A liga célkitűzése, hogy a vastagbélrák megelőzését a kormány is támogas­sa, mert a kidolgozás alatt álló prog­ram kb. 50 mülió koronát igényel, a liga 2 mülióval támogatja. Danihel kijelentései Csákyról ♦ Csáky vérig sértette az összes romát azzal, hogy a versenypályá­zaton valamiféle nemzetközi szakértőgárda fog dönteni. Lesznek ott az EBESZ-ből, meg Budapestről is. Miért nem egyenesen Afri­kából hívnak szakértőket? ♦ Esetleg akkor veszek részt a pályázaton, ha maga Csáky is meg­pályázza a roma kormánymegbízotti posztot ♦ Hiba, hogy magyar a kormány kisebbségi ügyekért felelős alel- nöke. Van elég nemzetiség Szlovákiában, biztosan találnánk meg­felelő személyt, (sza) A roma ügyekért felelős kormánybiztos szerint pozitívuma is van a kivándorlásnak „Romák, maradjatok itthon!” (TASR-felvétel) Hivatalos jegyzőkönyvben gyalázkodnak a magukat hasznosnak tartó állami hivatalnokok A pincérnő lábától az irredentizmusig FARKAS OTTÓ A demokraták szigorítanák a kutyatartás szabályait Rövidebb pórázon TASR-HÍR A lakosság 90 százaléka elutasítja az embermásolást Ellenezzük a klónozást

Next

/
Thumbnails
Contents