Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-26 / 96. szám, csütörtök
2001. április 26., csütörtök 4. évfolyam, 17. szám Kassa második legrégebbi műemlék épülete, a Szent Erzsébet-dóm legutóbbi komplex felújítása 1978-ban kezdődött - nemrég ismét belefogtak a rekonstruálásba A Villard szegény, mint a templom egere JUHÁSZ KATALIN A Szent Erzsébet-dóm Kassa második legrégebbi műemlék épüle- ' te. Az egykori leégett 4aMÍNa templom helyén ma álló öthajós, gótikus műremek építése 1378-ban kezdődött, több szakaszban folyt, ezalatt a város többször kényszerült a természeti erők és az emberi kéz által véghezvitt pusztítás helyrehozatalára. 1906 óta a dóm kriptája II. Rákóczi Ferenc nyughelyéül szolgál, akinek utolsó kívánsága az volt, hogy földi maradványai magyar földben nyuhassanak. A jövőbe a fejedelem sem láthatott, azt sem sejthette, hogy egyszer még Františekként fogják őt emlegetni a košicei polgárok. A dóm legutóbbi komplex felújítása 1978-ban kezdődött, ám szakértők szerint nem terjedt ki valamennyi veszélyben lévő felületre. A rendszerváltás után kilenc évvel ismét belefogtak az akkorra már műemlékként kezelt, és igencsak siralmas állapotban lévő dóm felújításába, melynek kivitelésére versenypályázatot írt ki a város vezetése. A pályázat nyertese a neves restaurátorok és szobrászművészek összefogásából született, több éven át példás munkát végző pozsonyi Villard cég lett, melynek tulajdonosai akkoriban joggal hihették, hogy e lukrativ megrendeléssel megfogták az isten lábát. Ma már tudjuk, hogy korai volt az öröm, ez a győzelem kis híján tönkretette a céget. A Villard 1999-ben egyetlen fillért sem kapott a várostól, amely akkortájt döbbent rá adósságainak lassú, de biztos felhalmozódására, és legfontosabb dolguk a rövid távú bankhitelek átütemezése, a lyukak gyors betömködése volt, azaz a műemlék- védelemre nem jutott a kasszából. A baj csak az volt, hogy a városi költségvetésben, valamint a szerződésben is 25 mülió korona szerepelt e célra, az összegre a restaurátorok feltétlenül számítottak, mivel a dómmal egyidőben a Szent Mihály kápolna felújítását is megkezdték. Nem maradt más hátra, mint támogatók hajkurászása, ám a hazai vállalkozók helyett az első jelentős ösz- szeget, 750 000 koronát egy holland cégtől kapta a város. Az Amszterdam közelében székelő, acélgyári nagyolvasztókra szakosodott óriásvállalat akkoriban a Kelet-szlovákiai Vasművel volt üzleti kapcsolatban, és bár nem szokásuk a műemlékek felújításának támogatása, ez egyszer kivételt tettek. Ennek ellenére 1999 októberében a Villard kénytelen volt leállítani a munkálatokat, mivel a legnomádabb munkakörülmények megteremtésére, a legsilányabb alapanyagokra és a legalacsonyabb fizetésekre sem maradt pénzük. Csupán a téli temperálás, azaz a jelképes fűtés havi 20 ezer koronába került volna, ezért az addig még el nem bocsátott munkások összepakolták szerszámaikat és hazamentek. 2000-re a város, illetve a munkálatokat hivatalosan megrendelő lelkészi hivatal már húszmillióval tartozott a Villardnak, a főpolgármester azonban még mindig türelemre intette az érdekelteket, akik jobb híján ingóságaikat, ki- sebb-nagyobb munkagépeiket csapták zaciba. A restaurálást valószínűleg nem is folytathatták volna a VSŽ részvénytársaság anyagi támogatása nélkül. Az amerikai többségi tulajdonú US Steel berkein kívül működő részvénytársaság nemrég szponzorálási taktikát változtatott, a sport helyett a kultúra és a műemlék-védelem területén kíván hasznos lenni, és hárommillió koronát utalt át a kápolna rendbehozatalára. Az összeg természetesen csak töredéke a szükséges anyagiaknak, eredetileg ugyanis a város 200 millió koronát ígért. Egy ideje a sajtó is kritikus hangon tárgyalja a vezetés hozzáállását, akik az országos felháborodás ellenére rendre kitérő válaszokat adnak a konkrét kérdésekre. Mivel a két műemlék épület szakszerű konzerválása nem lett volna olcsóbb, mint a munka folytatása, a lelkészi hivatal időről-időre ösz- szekapart egy jelképes összeget a leghalaszthatatlanabb, legszükségesebb munkálatok elvégzésére. A beázó tetőszerkezet rendszeres foltozgatásán kívül azonban nem sok érdemleges történt, egészen ez év márciusáig, amikoris a VSŽ- nek köszönhetően a munkások újult erővel pakoltak szét a kápolna környékén. Tibor Machata, a Villard egyik tulajdonosa szerint a cég csak a szerencsének köszönhetően élte túl az elmúlt néhány évet, gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeniük. A kápolna külső falainak teljes restaurálása becslések szerint további 7,5 mülióba kerülne, a rendbehozatal három év alatt befejeződhetne, ha évente ötmillió jutna e célra. Ennyi pénzt azonban jelenleg sajnos senki sem tud garantálni. 1906 óta a dóm kriptája II. Rákóczi Ferenc nyughelyéül szolgál (TASR-felvételek) Apponyi Geraldine jelenleg száműzetésben él fiával és menyével Dél-Afrikában, de hazalátogatna Eljön az albán királyné Apponyba? MIKULÁŠ MAŤAŠEJE nosai átköltöztek egy kényelmesebb reneszánsz kastélyba. A 18. század elején, a Rákóczi-szabadságharc idején a kastély a kurucok búvóhelyeként szolgált és a császári seregek elfoglalása után lerombolták. Azóta romokban van. Peter Králik könyvében egy érdekes fejezetben foglalkozik az Apponyiak gazdag könyvtárával. A könyvtár Bécsben keletkezett, később Pozsonyba költöztették, majd Apponyba, de már kevesebb könyvvel. Egy királyi szerelem A könyvben található fényképeken felkelti az érdeklődésünket gróf Apponyi Geraldine arca, aki kéAz apponyi kastély felújítását - mely előreláthatóan 350-400 millió koronába kerül - az Apponyiana Társulás és a Szlovákiaia Arisztokraták Szövetsége kezdeményezte (TASR-felvételek) sőbb Albánia királynéja volt. 1915 augusztus 6-án Pesten született. Apja Apponyi gróf volt, anyja pedig az amerikai származású Gladys Stewart. Geraldine gyermek- és fiatalkorát a családi székhelyen töltötte - az apponyi reneszánsz kastélyban. Sorsa hirtelen változott meg 1938-ban. Az akkor negyvenéves I. Ahmed Zogu, albán király a Színházi Életben egy kosztümös szépséget, Mimit látta meg a Bohéméletről készült felvételen. Amikor megtudta, hogy a szép színésznő nemesi származású meghívta a szilveszteri mulatságára. Háromezer nemes jelenlétében kezdődött a szerelem.. A király megkérte Geraldine kezét. Az áprilisi lakodalmat koronázás követte, melyről a világsajtó is beszámolt. Főleg az olasz fasiszta hadsereg albániai inváziója, de egyéb események is közrejátszottak abban, hogy Geraldine csupán 345 napig lehetett királyné. A királyságra 137 katonai hajó, 600 repülőgép és Mussolini 50 ezer katonája támadott. A királyi család nagy erőfeszítésekkel teli menekülése a hegyi utakon történt. Görögországot, Romániát, később Svédországot és Norvégiát érintve jutottak el Angliába. Közben világra jött Leka nevű kisfiúk is. A család sikeres meneküléséhez nagyban hozzájárult az az autó, amit Hitlertől kaptak nászajándékba. A királyi család végülis a háború alatt egy negyvenszobás angliai kastélyban „húzódott meg”, ugyanis sikerült az országból kijuttatni 10 láda - államvagyont képező - aranyat is. A háború végeztével Spanyolországba, majd onnan Franciapországba költöztek. 1961 áprilisában Zogut a gallok földjén érte utol a halál. Még ugyanbban az évben a párizsi Bristol szállóban ünnepélyes keretek között albán királlyá koronázták száműzetésben lévő Lekát pony községnek érdekes a története, melyet könyv alakban az ottani múzeum vezetője és a könyvtár igazgatója, Peter Králik, a nem messzi Kovarice szülötte örökített meg. A községről az első írásos emlék 1244-ből származik- Apponytól négy küométerre található a vár, melyet először 1300-ban említenek a dokumentumok, amikor a Csáky családé volt. Péter és Pál halála után szobáik lakaüanok maradtak. 1645- ben egy villámcsapás következtébne tűzvész pusztította várban, ahol akkor már senki sem lakott.. TülajdoGeraldine régen és ma (teljes nevén Leka Anwar Zogu Reza Baudouin Misiswe). Geraldine és fia a mai napig száműzetésben élnek - a Dél-Afrikai Köztársaságban. Leka ott feleségül vett egy ausztrál lányt. Susanne Culle Vardo egy gyermekkel ajándékozta meg férjét. A hatvanéves Leka hivatalosan is elismert királyként szívesen visszatérne hazájába. Geraldine Apponyt nem felejtette el Bár a volt albán királynő, Geraldine, már hosszú évek óta fiával és menyével száműzetésben él, Szlovákiára és Apponyra gyakran visz- szagondol. Az apponyi múzeumba küldött levelében így ír: „Megtisztelve érzem magam, hogy az apponyi vagyon a berendezett múzeumban továbbél. Elveszítettem a kapcsolatot a régi hazámmal. Emlékszem a falura és nagyon sok szép kép él bennem a csodálatos könyvtárról. Imádom az önök országát és annak csodálatos tájait: a nyugodt hegyeket, a folyókat és tavakat. Az egyetlen olyan helyként maradt meg bennem Szlovákia, amelyet szerettem...” Geraldine királyné levelét megtalálhatjuk Peter Králik Appony története (História Oponíc) című könyvében is. De nem csak ezt az egy levelet írta szülőfalujára emlékezve, a többiben írásban Geraldine egy múltképpel emlékezik vissza a falura, és valószínűleg nehezen tudja elképzelni, mennyit változott távollétében. „Mi mindent megadnék azért, ha Szlovákiát és Apponyt méglátogatná Geraldine, hiszen esküvője óta nem tette tiszteletét nálunk” - írja Peter Králik. Majd hozzáteszi: „Meghívásunkat sajnos rendszeresen visz- szautasítja, hiszen szervezete már valószínűleg nem bírná a hosszú utazást.” Pedig biztosan nagy szenzáció lenne, ha mégis ellátogatna Szlovákiába. Appony legidősebb lakói is emlékeznek Gereladine-ra. Elmondásaik szerint szokatlan nő volt. Leggyakrabban az a kép jelenik meg előttük, amikor teniszezett a parkban és fürdött a vár szökőkútjában.
