Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-26 / 96. szám, csütörtök
10 ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 26. RÉGIÓINK Borbély Péter naszvadi plébános: „Amikor felülök a biciklire és kimegyek a faluba, akkor tudom meg a legtöbbet - ellenem is, mellettem is" Az imádságnak hatalmas az ereje KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA iért választotta a papi hivatást? Ezt talán az úrtól kellene megkérdezni... Minden fiatal keres valamit. Engem kiskoromtól vonzott a papi hivatás szépsége, aztán jöttek azok az évek, amikor az iskolában mindent ellene halllottunk: a hit, a papok, az egyáz ellen. Az emberben akkor valami megfordult, talán éppen azért, mert tiltották. Mikor döntött végleg? Egy mulatságon. Tardoskedden, a szülőfalumban, Szent Istvánkor van a búcsú. Táncoltunk, és éjfél után belém villant: ez nem nekem való. A társaság, az osztálytársaim észrevették... Mi van veled? - kérdezték. Nem tudom, feleltem, megyek haza. Ez egy évvel érettségi előtt történt. Amikor érettségizett, 1956-ban, nem volt egyeszerű bejutni a teológiára. Még nem töltöttem be a tizenhetet, amikor leérettségiztem. Nem adtam be azonnal a felvételi kérelmet, mert huszonkét és fél évesen, csak pápai engedéllyel szentelhettek volna fel. Legújabban huszonöt év a korhatár. Érettségi előtt elsőként pedagógiára jelentkeztem, és másodiknak írtam be a teológiát. Az Úr akarta, hogy ne pedagógus legyek, mert egy napon hívtak mindkét helyre felvételire. Választani kellett. A szemináriumba mentem, de mivel határidő után jelentkeztem, azt mondták, egy évet kell várnom, így egy évig dolgoztam. A szülei hogyan fogadták az elhatározását? Az édesanyám a lelke mélyén talán örült, de nem mutatta, az édesapám csak annyit mondott: ide figyelj, soha nem szóltam bele, hogyan intézitek a sorsotok - mi négyen voltunk testvérek de ha egyszer elmész, rám szégyent ne hozz! Elgondolkoztam rajta, hogy tiltani nem tiltják, de valamit kérnek tőlem. Az egy év elteltével minden gond nélkül felvették? Nehéz volt bejutni, és ha nincs egy segítő atya, nem is sikerül. 173-an jelentkeztünk és 24-et vettek fel, köztük két magyart. Az öt év alatt a szemináriumban soha nem támadtak kételyei, hogy mégse önnek való a papi hivatás? Az elhivatottságom mindig megvolt, de jöttek a külső nehézségek. A kilencvenhét kispapból csak öten voltunk magyarok, minden évfolyamban egy. Magyar érettségije van. Voltak nyelvi problémái? Az első szemeszter nehéz volt, mert tulajdonképpen két idegen nyelvet kellett tanulni, a szlovákot és a latint. Latint nem tanultunk a gimnáziumban, a szemináriumban pedig több tantárgyat latinul adtak elő. Az is nagy segítséget jelentett, hogy az egyik szlovák évfolyamtársam magyarul akart tanulni, s ha sétára mentünk, leírtunk tizenöt szót, ő nekem szlovákul, én neki magyarul, s amikor mentünk vissza a szemináriumba, kikérdeztük egymást. Akkoriban úgy volt, hogy ha valaki önként távozott, meg voltunk mentve, akkor abban az évben nem volt kidobás, de ha senki nem lépett, számíthattunk rá, hogy egyet vagy kettőt kidobnak. Függetlenül attól, hogy leteszik a vizsgáikat? Függedenül attól. Csak egy példát említek: valaki kapott öt darab Bibliát Magyarországról és azt szétosztotta öt magyar kispapnak. Valaki besúgta, felvitte a minisztériumba a Bibliát - szerdán, és szombaton az illetőt kidobták. Ilyesmi megtörtént? Megtörtént. Méghozzá hirtelen dobták ki őket. Szombaton tizenegykor befejeződtek az előadások, azonnal ebédelni mentünk, fél egykor mindenkinek el kellett hagynia a szemináriumot. Mire visszajöttünk a kimenőről, egyik társunkat már nem találtuk ott, csak egy levelet hagyott a fiókomban, hogy Péter, csomagoljatok mindent össze és küldjétek utánam. A legjobb barátom volt. Hogyan alakult a sorsa? A Dubček-éra alatt került vissza a szemináriumba. Kilenc évvel később szentelték pappá. A besúgó kilétére fény derült? Igen. Őt is kidobták. A tanárok szó nélkül tűrték az önkényeskedést? Nem próbálták megmenteni a barátját? Nem tudjuk. Akkor még egy társunkat kidobták, mert nem tudott aludni éjjel, és lement a kápolnába imádkozni. A világi titkár pedig - aki bent lakott a szemináriumban, meglátta. Akkor nagyon elkeseredtünk, már-már elhatároztuk, hogy otthagyjuk az egészet. A dékán vigasztalt, hogy gyerekek, ne csináljatok ilyesmit, mert akkor igazán nem tudjuk, mi lesz a szemináriummal. Ha valamit mondani akartok, ne mondjátok ki hangosan, s ha hangosan akarjátok kimondani, menjetek a kápolnába és mondjátok ki az Úr előtt. Ő nem fog beárulni. Ilyen időket éltünk. Az ember megedződött. Uram, hívtál, akkor valami terved van velem. Talán ez is hozzájárult, hogy az ember még jobban vigyázott, még többet imádkozott, mert az imádságnak hatalmas az ereje. Azt, amit az emberek vigasztalásaképpen elmondanak, attól egy darabig megy, de elfelejti az ember, de amit imádságban kér az úrtól, az marad. Minden fájdalom, megpróbáltatás elviselésére vigaszt talált? Igen. Pedig halálosan beteg is voltam. Hallottam, amikor az orvos kint azt mondta a szüleimnek: legyenek elkészülve a legrosszabbra. Akkor is az ima segített. Árpádházi Szent Margithoz imádkoztam. Olvastam az életrajzát, hogy mennyit segített, mondom, akkor kipróbállak! Kilencedet tartottam hozzá, a kilenced utolsó napján nagyon rosszul lettem, kivert a veríték. De ő megmentett. Január tizennyolcadikán van az ünnepe, olyankor azóta is fohászkodom hozzá, mondom, hogy Margit, ugye megbocsátasz, amiért ilyen pimaszul kértelek... Tíz éve szolgál Naszvadon. Szeretik a faluban - és nem csak a katolikusok közt népszerű. Ön azt vallja, a híveknek meg kell adni a lehetőséget, hogy kifejthessék a véleményüket. Élnek a lehetőséggel? Az emberek őszinték. Ha valami nem tetszik nekik, azt megmondják. A közveüen kapcsolat nagyon fontos. Amikor felülök a biciklire és kimegyek a faluba, akkor tudom meg a legtöbbet - ellenem is, mellettem is. Habár ellenem nemigen... mondom is nekik, hogy ne dicsérjetek, mert az ember ellustul és a pokolba jut. Ezt személyes sikernek könyveli el? Inkább az Úrtól kapott kegyelem sikerének. Gyakran jár haza Tardoskeddre? Minden héten egyszer-kétszer, vagy a nővéremék jönnek. Olyankor megfőznek, kitakarítanak. Ha újra kezdhetné az életét... ... újból így kezdeném. Ezt az egyet nem bántam meg. Mi az, amit kihagyna? Nem tudom, mit hagynék ki, de valamit biztosan kihagynék. Több mindent biztosan másképp csinálnék. Egyrészt talán az ember nem lenne olyan vakon engedelmes - a feljebbvalóimra gondolok. Pedig hát szerettek. A híveimmel is sokkal többet lennék. De hogy az ember erre rájöjjön, ahhoz néhány évtized kellett. A Komáromi járásban én vagyok a legidősebb - a hatvankét évemmel. Kevesen vagyunk. A plébániák üresen állnak. Nincs érdeklődés a papi pálya iránt? Érdeklődés lenne, de a szemináriumban nagyon megszűrik a gyerekeket, félnek, inkább Magyarországra mennek tanulni, és kevesen jönnek vissza. A fiatalok sok mindent másképp látnak. Van, amit jól csinálnak, van, amit nem. A fizetéssel például soha nem elégedettek. Húsz évi szolgálattal a fizetésem nem érte el az ezer koronát. Más világ volt, de élni akkor is kellett. Soha eszembe nem jutott lázadozni, mert ilyen keveset kapok. Harmincöt évig tanítottam hittant. Talán a jó Isten akarta, hogy addig, amíg nem fizették. Hálával gondolok vissza. Ezt szeretetből végeztem, mert szerettem a gyerekeket és ők is engem. Mindig mondogatom a fiataloknak, hogy a hittantanítás hozzátartozik a hivatásunkhoz. Én 595 koronával kezdtem, ebből 400-at kifizettem kosztra, maradt 195 koronám. Reggelente öt meg hét kilométert bicikliztem, hogy misézzek. Eszembe nem jutott, hogy ezt 595 koronáért teszem. Olyan jó volt? Néha megálltam az útmenti keresztnél, hogy Uram, te hogyan csinálnád? Említette, hogy a nővérei néha eljönnek és megfőznek, de ez nem rendszeres. Amíg édesanyám élt, ő főzött. Most, ha valamire gusztusom támad, elkészítem. Például a paradicsomos káposztát. Édesanyám olyan jól csinálta a rántott sajtot! Nekem nem sikerült, nem tapadt rá a prézli. Ez még Ipolyságon volt. Megkérdeztem a szomszédban Marika nénit, hogy csináltam rosszul. Hát kimaradt a liszt. Másodszorra már sikerült. A múltkor kocsonyát főztem magamnak. Megfőztük volna otthon, mondta a nővérem. De ezt én főztem! Mindent meg lehet tanulni. Egy kicsit .csodabogarak vagyunk, mert egyedül élünk... Oktatáson a fiatalok néha megkérdezik, hogy plébános úr, mi a véleménye a papi nőtlenségről? Azt szoktam mondani: ha én lennék a pápa, úgy lenne, mint a görög katolikusoknál. Aki akar, nősüljön meg. Mert azért nem olyan köny- nyű... De hát a házasság se köny- nyű! Ezt akkor látjuk, amikor házaspárok fordulnak hozzánk a problémáikkal. Volt rá példa, hogy valaki azt mondta nekem: térden állva adjak hálát az Istennek, hogy nincs feleségem. „Egy kicsit csodabogarak vagyunk...” (A szerző felvétele) Vasárnap a magyar oktatás újraindítsását ünnepelték A Malmos Néptáncegyüttes fennállásának 5., az együttes koreográfusa működésének 40. évfordulóját ünnepelte Battyáni emlékezés KATÓCS GYULA Ünnepelt a jókai néptáckedvelő közönség SZABÓ MÓNIKA magyar nyelvű oktatás újraindításának 50. évfordulójára emlékeztek vasárnap Bodrogköz legnagyobb alsó tagozatos iskolájának pedagógusai és növendékei. A helyi művelődési házban tartott emlékünnepségre összegyűlt résztvevőket Látrán Bertalan iskolaigazgató üdvözölte, köztük a volt diákokat és pedagógusokat, valamint a többi meghívott vendégeket. Megnyitó beszédében szólt a magyar nyelvű oktatás, illetve az iskola múltjáról, az elmúlt évtizedek alatt elért eredményekről. A jövőbeni célkitűzésekről egyebek mellett hangsúlyozta: „Megmaradásunk záloga továbbra is a magyar nyelvű oktatás megtartása, fejlesztése. Ennek jegyében tesz- szük a dolgunkat arra törekedve, hogy évtizedek múlva is büszkén elmondhassuk majd: az anyanyelvi oktatásnak köszönhetően kis faluközösségünk az elődök nyomdokait követve tovább él nyelvében, hagyományaiban és kultúrájában egyaránt.” Köszönetét mondott a volt pedagógusoknak, akik nem éppen a legkedvezőbb feltételek mellett felkészültségükkel, szakmai tudásukkal és hivatásszerete- tükkel arra törekedtek, hogy az anyanyelv szeretete mellett a lehető legtöbbet nyújtsanak a rájuk bízott gyermekeknek. Az ötven esztendővel ezelőtt 134 tanulóval indult magyar iskola történetét Kosztyu Bertalan elevenítette fel, aki az ötvenes évek elején hat tanéven keresztül állt igazgatóként az iskola élén. Az indulásról és az anyanyelvi oktatás fontosságáról szólva megjegyezte: „Ma már egyre gyakrabban felvetődik a kérdés, vajon mi volt az az erő, amely a sok-sok megpróbáltatások után és a semmiből indulva magyar nyelvű iskolát teremtett. A lelkesedés, a küldetés és a hit. Ezt a hitet kell megőriznünk és ápolnunk. A legAz emlékünnepséget az iskola növendékeinek műsora zárta. fontosabb, hogy maradjunk továbbra is hűségesek a küldetéshez, népünkhöz, a szülőföldünkhöz és anyanyelvűnkhöz. Úgy érzem, az iskola jelenlegi és majdani pedagógusai és a szülők mindezek jegyében továbbra is hű követői, illetve támogatói maradnak a fél évszázaddal ezelőtt újra gyökerezett anyanyelvi alma maternak” - mondta az egykori igazgató. A kedves kis emlékünnepséget az iskola növendékeinek, pedagógusainak és a tiszacsernői Emannuel egyházi éneklőcsoport tagjaink színes műsora tette még emlékezetesebbé. elmúlt hétvégén ünnepelt Jóka község. Jó oka volt rá, mivel a falu büszkesége, a Malmos Néptáncegyüttes fennállásának 5. évfordulóját ünnepelte. Feltétlenül ünneplésre méltó, hogy öt évvel ezelőtt egy maroknyi, a néptáncot és a hagyományápolást szívügyének tartó fiatalnak és idősebbnek volt mersze létrehozni az együttest. Abban az időben történt ez, amikor a szlovákiai magyar közösségben inkább a meglévő csoportok, együttesek széthullása volt jellemző. Öt éve még nem lehetett tudni mivé növi ki magát a kezdeményezés, de akik felkarolták az ötletet tudatosították, hogy a hagyományokat nemcsak megörökölni kell, de megőrizni, továbbnemesíteni és továbbadni is. Mivel a jókaiak kezdeti bátorságához elszántság, szorgalom és kitartás is társult, az eredmények sem maradtak el. A csoport először természetesen a község táncait sajátította el: a Ber- tóké- és Barátoké verbunkot, a dudatáncot, a lakodalmakon táncolt játékos seprűtáncot és csóktáncot. Ám ennyivel nem elégdtek meg, így az együttes repertoárja fokozatosan bővült Mátyusföld és Csallóköz táncaival. Ma pedig már elmondhatják, hogy hét, vagy még annál is több tájegység táncait sikerült magukévá tenniük. A Malmos Néptáncegyüttes révén szülőföldünk táncait megismerték Ausztriában és Magyaroszágon éppúgy, mint Erdélyben, Németországban és Franciaországban. Röpke öt év alatt a jókai Malmosnak sikerült elérnie, hogy Szlovákiában a legjobb néptáncegyüttesek között tartják számon. Szombat este, Hétszínű vadrózsa című műsorukban tanúi lehettünk annak, miként sáfárkodnak az ősök örökségével. Hét tájegység - Mátyusföld, Csallóköz, Zoborvidék, Gömör, Szatmár, Zemplén és Mi- ava - táncaiból adtak ízelítőt. És hogy nem akármilyet, azt a közönség arcáról sugárzó elégedettség és büszkeség is tükrözte. A büszkeség annál is nagyobb volt, hogy a „nagyok” utánpótlása, a A Kis-Malmos gyermekegyüttes ugyancsak ötéves volt. A kicsik Nagy Melinda vezetésével indultak a nagyok nyomdokaiba és hogy valóban komolyan gondolják, arról szombaton is tanúbizonyságot tettek. Gömöri táncokat és játékokat illetve Sárközi és Mezóföldi táncokat mutattak be. A talpalávalót a somorjai Csalló zenekar szolgáltatta. A Malmos Néptáncegyüttesről szólva nem lehet kihagyni azokat sem, akik nélkül a csoport ma nem tartana ott, ahol tarta. Az együttes vezetője, Szabóné Sloboda Marianna mellett ez a koreográfus, Czingel László, aki immár 40 esztendeje alkotja koreográfiáit és tanítja táncolni a fiatalokat. „Magát a népművészet és a hagyományok „újrafelhasználói” közés sorolja, akik azt vallják: a néphagyomány olyan érték, amely a mai életet is megtermékenyítheti. De ez csak úgy érhető el, ha értékeit szabadon használjuk, és ma is megtaláljuik újraéledésének lehetőségeit. Czingel László képes erre, ugyanakkor a hagyomány tisztaságának megőrzésére törekszik. Az elmúlt 40 év alatt a tánc iránti hűsége elmélyült, koreográfiái letisztultak és jelentős helyet kaptak a szlovákiai magyar néptáncmozgalomban” - jellemezte Czingel munkásságát pályatársa, Takács András, a Folklórszövetség elnöke. Hogy a 40 évnyi munka valóban példaértékű és elismerésre méltó, azt az is bizonyítja, hogy a rendezvény fölött Csáky Pál vállalt védnökséget. Czingel László Miklósi Pétertől, a miniszterelnök-helyettes szóvivőjétől és személyes tanácsadójától átvehette a Szlovák Köztársaság ezüstplakettjét. Kvarda József, a Csema- dok elnöke pedig levélben mondott köszönetét az ünnepeknek a szlovákiai magyar néptánchagyományok őrzése terén végzett, gyakran lemondásokkal járó munkájáért. A köszönőlevelet Görföl Jenő, a Cse- madok főtitkára tolmácsolta. A folklóresten fellépett a Csalló Népművészeti Együttes és az egykori tagok által létrehozott Csalló- sok Néptáncegyüttes. Beléjük ugyanis szintén Czingel László oltotta a néptánc- és zene szeretetét. A szombat este tehát a közös múlt, a közös emlékek és a megújulások ünnepe is volt.
