Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-03 / 78. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 3. Április 6-án diáktalálkozó Budapesten Budapest. A Magyar Nyelvi Intézet hatodik alkalommal rendez talál­kozót volt diákjai számára, amelyre egykori felvidéki diákjait is váija. A rendezvény április 6-án lesz az intézet Budaörsi úti épületében. Dél­után focitoma lesz, este a Wataridori Színkör bemutatja Mrožek A próféták című darabját. Utána reggebg tartó diszkó kezdődik, (jdj) Bemutató: Háromgarasos opera Pozsony. Premierre készül az Aréna Színház. Április ötödikén Ber­told Brecht Háromgarasos operájának bábváltozatát mutatják be a társulat vezetőjének, Milan Sládek pantomimművésznek a rende­zésében. A gengszterkomédiában „fellépő” tizenegy bábot - vala­mennyit három-három bábszínész irányítja - Milan Sládek tervei alapján Ursula Beate Linke námet képzőművész készítette, a kosz­tümök Ján Kocman munkái. A báboknak szlovák színészek köl­csönzik a hangjukat. A dalszövegeket Ľubomír Feldek írta. Milan Sládek először huszonöt évvel ezelőtt, Kölnben állította színpadra Brecht darabját. (SITA) Akvarellek és olajfestmények Párkány. A pozsonyi Lengyel Intézet és a Párkányi Városi Művelő­dési Központ kiállítást szervez Henryk Waniek akvarelljeiből és olajfestményeiből. A megnyitó április 5-én lesz a Párkányi Városi Galériában, (cza) Két könyv a nyelvhasználatról Nyitra. Két könyv is megjelent a közelmúltban a szlovákiai magyar nyelvhasználatról. Ezekkel a kötetekkel ismerkedhet meg a ma, 18.30-kor kezdődő nyitrai magyar akadémiai est közönsége. Lans- tyák István A magyar nyelv Szlovákiában című munkáját Kontra Miklós nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa mutatja be, Sándor Anna Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban című könyvét pedig Vörös Ottó nyelvész, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanár­képző Főiskola oktatója méltatja. A könyvbemutató színhelye a Konstantin Egyetem P-2-es előadóterme, (me) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Az eladott menyasszony 19 KIS SZÍNPAD: Kés a tyúkban 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Én és a kisöcsém (vendégjáték Léván) 19 ÁLLA­MI SZÍNHÁZ: A vég 19 KOMÁROM t JÓKAI SZÍNHÁZ: Amadeus 11.30 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: A karmeliták párbeszéde 19 Esküvő 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Eszeveszett birodalom (amerikai) 15, 16.30 Gladiátor (amerikai) 18 Túszharc (amerikai) 20.30 OBZOR: Segíts, én segí­tek (cseh) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Magányosok (cseh) 15.15, 20 Aranypolgár (amerikai) 18 CHARLIE CENTRUM: Szerelem a szerelem? (svéd) 20.30 Magányosok (cseh) 18.45, 20.30 Eszeve­szett birodalom (amerikai) 16, 17 Süberschmidt úr bőröndjei (belga-német-holland) 17 Kék bársony (amerikai) 18 A városból ki­vezető út (cseh) 17,18.30 2001: A Space Travesty (amerikai) 21 KASSA CAPITOL: Túszharc (amerikai) 15.30, 18, 20.15 ÚSMEV: Bedazz­led (amerikai) 16,18, 20 IMPULZ: Kilenc és 1/2 hét II (amerikai) 16.15, 19.15 DRUŽBÁ: Segíts, én segítek (cseh) 15.30, 17.45, 20 TATRÁ: A városból kivezető út (cseh) 15.30, 17.45 Rocky Horror Picture Show (angol) 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Mi kell a nőnek? (amerikai) 17, 19.15 LÉVA - JUNIOR: A harc mestere (amerikai) 16.30, 19 NAGYKA- POS - ZEMPLÉN: Shaft (amerikai) 19 A transKUNSTHALLE 2001 kiállítássorozat részeként tegnap délután nyi­tották meg a Nyitrai Galériában az Expresszív irányzatok a XX. század második felének szlovák képzőművészetében című kiállítást, amelynek kurátorai Anton Čierny és Richard Gregor. (TASR-felvétel) A hetvenöt éves Nagy József grafikusművész még mindig friss erővel alkot, könyvet ír, illusztrál, gobelint sző A szülőföld érintésének ereje Soha nem érezte, ma sem érzi magát magányosnak. Műterme mindenki előtt nyitva áll. (Somogyi Tibor felvétele) Nagy Józsefet évtizedek óta ismerem. Gyakran megfor­dultam meghitt műtermé­ben. A soha nem lankadó hi­tét csodáltam, az erős, min­dent leküzdő akaratát. Soha nem unatkoztam, nem tud­tam unatkozni társaságá­ban, mindig tudott valami újat mutatni alkotásaiból, mindig új tervekkel, vázla­tokkal, szellemes gondola­tokkal lepett meg. OZSVALD ÁRPÁD Ha fiatalabb korunkban a Duna- parti ártéri erdőket jártuk, gyak­ran felhívta a figyelmemet egy kü­lönös fára, a göbbedt fűzre, a fű­ben megbúvó gombákra, a tavaszi virágok élénk színeire. A színek­ről, a színek varázsáról nagyon szeretett beszélni, és olyan élveze­tesen, hogy soha nem lehetett megunni. De nem csak a színekről beszélt, a magyarság történetéről, a csallóközi legendákról, míto­szokról, a régi népszokásokról és babonákról is sok újat tudott mon­dani. A magyarság tragikus sorsát mindig szívén viselte. A balladai tömörséget, amely ott van a képe­in, a szigorú fegyelmet, a szerény­séget őseitől örökölte. Ritka dolog, hogy egy hivatásos művész a szülőfalujában (Po- zsonypüspökin) éli le egész életét, s még ritkább, hogy szoros kapcso­latot tart annak közösségével. Nagy József több mint négy évtize­de alkot illusztrátorként, grafikus­ként. Sok műve a környék templo­maiban, tankönyvekben és a ma­gángyűjtők otthonában él tovább. Nagy József tudatában van annak, hogy amit a legszélesebb közönség számára nyújt, annak olyan for­mát kell adnia, amilyet a közönség megért és befogad. Néha kevere­dik a realizmus az elvonttal - vallja műveiről. Szabad grafikai alkotá­sain nagyon sokat kísérletezett, és több formanyelvet kipróbált. Nagy József a Pozsonyi Képzőmű­vészeti Főiskolán az ötvenes évek­ben a kitűnő és jó nevű Vincent Hložník és Orest Dubay tanítványa volt. Náluk szerezte meg alapos mesterségbeli rajztudását. Hložník diákjai megtanulták, hogy a hagyo­mányos grafika egyik alapvető tu­lajdonsága a sokszorosítás, tehát az eredeti mű közönség felé fordu­lása, a kifejezés fontossága, a hír- nöki küldetés. Nagy József a művé­szetet mind a mai napig szolgálat­ként fogja fel - nem a mindennapi kiszolgálást, hanem egyes gondo­latilag és kulturálisan összetartozó közösségek szolgálatát. Egyszóval az itteni magyar kisebbség szószó­Nagy József a művésze­tet mind a mai napig szolgálatként fogja fel. lója. Ott szabadult fel, ahol a leg­belsőbb érzésből, a saját élményei­ből táplálkozott, mint a csallóközi főnixmadár, amely nem magas kő­sziklára építi fészkét, hanem a csal­lóközi göbbedt fűzfákra. Rendkí­vülien érzékeli, mi maradt a hagyo­mányos Csallóközből. Megpróbálja átmenteni az archaikus időket, amikor szent volt a kenyér, egyez­ség létezett a halászó, vadászó em­ber és a természet között. Nagy József művészete, bármely kifejezési formát használja, csupa dinamizmus - ceruzarajzai szinte örvénylenek és ezernyi színárnya­latban tűnnek elénk. Érzelmi fűtöttségből fakad ez, amit a téma vált ki benne. Például, ha a Petőfi él című tollrajzát néz­zük, eszünkbe jut, hogy Petőfi Sándor népünk tudatában akkor is élni fog, ha szobrát barbár kezek teljesen tönkre is teszik. Ha pedig a Mária mindenkié című tollrajzát szemléljük, amelyen több nyelven van feltüntetve a Máriát dicsőítő ének, az jut eszünkbe, hogy Mária nemcsak egy nép kisajátított szentje. Az életmű még nem befejezett, hi­szen Nagy József még most, het­venöt évesen is dolgozik, töpreng, könyveket ír, illusztrál, verseket ol­vas, minden lényegesebb szellemi történés és történelmi átalakulás érdekli. Nem említettem még gobelinter­veit. Ott függ műtermének falán a megszőtt Toldi-sorozat egy darab­ja, amelyen a fekete bika legyőzi ugyan Toldit, de az eszmét nem tudja sárba tiporni. Nem vagyok művészettörténész, csak befogadó, a régi barát szemé­vel nézem az alkotásokat, melyek­ben ott érzem az örökké vívódó, tépelődő embert, aki mindig meg­újul, ha szülőföldjéről merít, akár a mondabeli mítoszok hőse, a gö­rög Anteusz, aki úgy nyeri vissza erejét, hogy lábával mindig meg­érinti a földet, az örökké változó, élő anyagot. Nagy József kiskertjében április közepén, május elején mindig dú­san virít a körtefa, és a virágok szirmait hópehelyként sodorja a szél. A művész a természet meg­újulása idején született (1926. áp­rilis 2-án), és soha nem érezte, nem érzi magát magányosnak. Aj­taja, műterme mindenki előtt nyit­va áll, s ma is sokan felkeresik, mindenkinek szívesen tálja fel művészetének titkait. Szerény és céltudatos. Tudja, mit akar: meg­őrizni népünk értékeit, vállalni múltunkat és jelet hagyni a jövő­nek, a fiatal nemzedéknek. Újságcikk alapján született a Túszharc című amerikai film, amelyet Taylor Hackford rendezett Érdekes téma, kihasználatlan lehetőségek A két főszereplő: Meg Ryan és a friss Oscar-díjas Russell Crowe (Fotó: Continental Film) ERDÉLYI EDIT Thomas Hargrove könyvén kívül egy újságcikk szolgált alapul a Túszharc című amerikai film for­gatókönyvéhez. William Prochnau újságíró a Vanity Fair ben az em­berrablók és a túszok kiszabadí­tására kiképzett különleges oszta­gok ismeretlen világáról írt egy fö­löttébb érdekes riportot. Az írás Taylor Hackford rendező (Az ör­dög maga című munkáját néhány éve vetítették a mozik) érdeklődé­sét is felkeltette, és nemsokára megszületett a Túszharc című al­kotás. Terry Thorne (Russell Crowe) spe­ciális kiképzésben részesült az ausztrál és a brit hadseregben. Az a feladata, hogy tárgyaljon az em­berrablókkal, és a lehető legala­csonyabbra szorítsa a követelt vált­ságdíjat. Utána kezdődhet az igazi akció: társaival együtt bevetésre készen áll, hogy a megfelelő pilla­natban kiszabadítsák az „emberü­ket”. Ebben az esetben Peter Browman (David Morse) mérnö­köt, aki a feleségével, Alice-szel (Meg Ryan) a dél-amerikai Tecalá- ban él, és akit túszul ejt egy profik­ból álló banda. Mivel elrablói úgy gondolják, hogy az egyik neves kő­olajtársaságnak dolgozik, három­millió dollárt követelnek érte. S bár Peter és Alice házassága az em­berrablást megelőző hetekben nem a legharmonikusabb, termé­szetesen a feleség mindent elkö­vet, hogy kiszabadítsa férjét. Akci­óba lép hát Terry Thorne, és meg­kezdődik a túszharc... Kétségtelen, hogy az emberrablás, a túszok kínzása, a szökési kísérle­teik, a váltságdíjról való egyezke­dés és maga a Itiszabadítási akció hálás téma a rendező számára, mert a mozinézők többségét lekö­tik az effajta történetek. Ám Hack- ford sajnos nem tudott élni a kínál­kozó lehetőségekkel, és a filmje csupán átlagosra sikeredett. Igaz, az ő thrilleije nem hatalmas rob­banásokkal, lövöldözésekkel és ke­mény, véres akciójelenetekkel akarja megragadni a nézőt, hanem inkább a feszültségkeltésre és a történet „emberi arcára” összpon­tosít. A szándék, az elképzelés jó, csak éppen a megvalósítás sántít... A történetben ugyanis éppen az ér­zelmi fonal a leggyengébb. Nagy kár, hogy a rendező nem tudott többet kihozni a tehetséges és köz­kedvelt Crowe-Ryan színészpáros­ból. Pontosabban fogalmazva: nem érezni igazán a bizsergést, a kölcsönös vonzódást, a hirtelen fellángolást közöttük. Érthetetlen, miért fogták vissza ennyire magu­kat, hiszen a bulvárlapok szerint Meg és Russell éppen a Túszharc forgatásán szeretett egymásba... Az igazság kedvéért persze hozzá kell tenni, hogy bár Crowe érzelmi vonalon vajmi keveset is mutat, a kemény profit valóban nagyszerű­en formálja meg. Sokkal érdekesebb volt viszont számomra a mellékszereplő Peter Browmant alakító David Morse já­téka. Le a kalappal, mennyi érzel­met képes kifejezni egy-egy arc­rezdüléssel vagy mozdulattal. Szólni kell még a kitűnő operatőri munkáról, amely nagyban hozzá­járult ahhoz, hogy Hackford filmje végül nézhetővé vált. A lenyűgöző képeket Slawomir láziaknak (töb­bek között Krzystof Kieslowski „házi operatőre”) köszönhetjük, ő állt a kamera mögött. A Túszharc című filmet elsősorban azoknak ajánlom, akik egy átlagosra sikere­dett thrillertől sem riadnak vissza.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents