Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-03 / 78. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 3. TÉMA: MILOSEVICS Az egyedüli kivétel, az egyetlen bizalmasa, a felesége, Mirjana Markovics, akit még a középiskolában ismert meg Kis Leninből nacionalista diktátor Keresztneve, Szlobodan, azt jelenti: szabadság. De háborús bűnös, sokan Hitlerhez vagy Sztálinhoz hasonlítják. Nyolc év alatt négy háborút robbantott ki a Balkánon. FELDOLGOZÁS Milosevics 1941. augusztus 20-án született Pozarevac városában. Zavaros ifjúsága volt. Apja, egy pravoszláv teológiatanár, elhagyta őket, s később főbe lőtte magát. Egyik kedvenc nagybátyja, aki katonatiszt volt, ugyancsak önkezével vetett véget életének. És a családi tragédiák sorában nem ez az utolsó: Milosevics anyja, aki tanárnő volt és kemény kommunista, 1974-ben felakasztotta magát. Sokan ezért vélték rajta is felfedezni a terheltség jeleit. Egyik életrajzírója szerint gyerekkorában sem érdeklődött a sport iránt, nem vett részt a kirándulásokon, a magányos fiú az iskolába mindig szigorú eleganciával érkezett: fehér ingben, nyakkendővel. Mindenki arra számított, hogy tisztviselő lesz. Felnőttkorában sem voltak barátai, senki előtt sem tárulkozott ki. Az egyedüli kivétel az egyetlen bizalmasa, a felesége, Mirjana, akit még a középiskolában ismert meg. Politikai karrierje azzal kezdődött, hogy a jogi egyetemen összebarátkozott Ivan Sztamboliccsal, aki akkor kezdett felemelkedni a kommunista párthierarchiában. A továbbiakban mindig a Sztambolics által megüresedett posztokra lépett: egy állami vállalatban, egy lista Pártját, amelynek 1992-ben elnökévé választották. 1989-től Szerbia, 1997 júliusától pedig - tavalyi bukásáig - Jugoszlávia elnöke volt. A kommunista pártvezér már 1989-bén a szerb ortodox egyházzal fogott össze, hallgatólagosan bátorította a szerb szélsőségeseket, akik úgy érezték, hogy a korábbi tartományok önállósulása megfosztja őket területeiktől. És éppen Koszovó volt ebben is a fordulópont: 1989-ben, a rigómezei csata 600. évfordulóján, az ott rendezett nagygyűlésen jelentette ki először Milosevics, hogy Jugoszláviát etnikai törésvonalak fenyegetik. 1989-ben felfüggesztette Koszovó és a Vajdaság autonómiáját, majd támogatta a különböző gyilkos szerb milíciákat a horvátországi és a boszniai polgárháborúban. O lett Nagy-Szerbia eszméjének motorja, minden szerbet egy államban akart egyesíteni. A szerb sikerek ára nem érdekelte, még akkor sem, ha ezek tízezrek életébe kerültek. Fellépése a horvátországi és a boszniai szerbek oldalán 1992-ben kiváltotta a Belgrád elleni első nemzetközi gazdasági szankciókat, amelyeket 1995-ben, a boszniai háborúnak véget vető daytoni megállapodások nyomán időlegesen enyhítettek. Ekkoriban Milosevics a Nyugat egyedüli szerb partnereként szerepelt. Jugoszlávia azonban ismét elszigetelődött a koszovói konfliktus miatt, amelyért a Nyugat őt tette felelőssé. bankban, majd magában a pártban. Bankárkodása idején, három éven át gyakran járt New Yorkban, kitünően megtanult angolul. (Talán ez is megtévesztette a nyugati tárgyalópartnereket, akik úgy vélhették, hogy az amerikai gondolkodás is hatott rá). A pártban keményvonalasnak számított, és szigorúan tiszteletben tartotta a hierarchiát. Amikor Sztambolics lett a rotációs rendszerben Jugoszlávia elnöke, keményen harcolt, hogy 1986- ban a JKSZ KB elnökévé válaszszák pártfogoltját, Milosevicset, akiről azt tartották, hogy valóságos „kis Lenin”. Amikor a Szovjetunió bomlásnak indult, Milosevics átalakult. Valóságos legendává vált 1987-es színeváltozása, első rögtönzött koszovói beszéde. Ami ezután következett, már nagyjából ismert. A nacionalista felbuzdulást megnyergelve tisztogatást hajtott végre a pártban, saját embereit ültette a kulcspozíciókba, saját képeit rakatta ki mindenütt az országban, elzavarta Sztambolicsot, aki azóta titokzatos körülmények között „eltűnt”. A JKSZ felbomlásával létrehozta a maga Szerbiai SzociaLetűnőben (ČTK/AP) Milosevicsről mondták: ♦ Gerhard Schröder német kancellár: időt kell adni a jugoszláv kormánynak, hogy tegye azt, amit helyesnek lát, de középtávon végre kell hajtani Milosevics kiadatását. ♦ Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze: Milosevics tisztában van azzal, hogy valaki várja őt Hágában. ♦ Stipe Mesic horvát elnök: a volt jugoszláv elnököt ugyan taktikai okokból, választási csalások és visszaélések miatt veszik őrizetbe, de így vagy úgy, mindenképpen vége van. ♦ Müan Panics volt jugoszláv kormányfő: Milosevics gyáva, de ha akarja, akkor csak kövessen el öngyilkosságot, ahogy az elfogását célzó rendőri akció elején fenyegetőzött. Korábban azt gondoltam, nagyobb formátumú ember, o- lyan, aki sosem adja meg magát. Mostantól tudjuk, nemcsak rossz politikus, hanem gyáva is. Milosevics mondta: .Ártatlan vagyok” - jelentette ki a volt jugoszláv elnök, amikor vasárnap kihallgatták a hatalmi visszaélés és bűnszövetség vádjával kapcsolatban. Egyetlen vádpontban sem ismerte el bűnösségét. Válaszolt műiden kérdésre, amelyet feltettek neki, s úgy döntött, hogy védeni fogja magát, és „kimondja az igazságot”. Épp oly kíméletlen, mint a férje, egyesek szerint neki is a hágai bíróság előtt lenne a helye Mirjana Markovics, a Fekete Özvegy ÖSSZEÁLLÍTÁS Őt tartották a milosevicsi Belgrád rossz szellemének, mások találóan Fekete Özvegynek nevezték el. Pedig feleség ő, pontosabban: tűzzel- vassal feleség. Jugoszláv lapvélemények szerint nem is a férje, Szlobodan, hanem ó adott utasítást az utóbbi évek nagy port kavart politikai gyilkosságainak végrehajtására. Mirjana Markovics igyekezett mindenkit eltétemi láb alól, akiről úgy vélte, hogy bármi módon veszélyeztetheti Szlobodan Milosevics érdekeit. Mirjana civil foglalkozására nézve egyetemi tanár - természetesen marxizmust tanított -, politikai szerepét tekintve pedig talán az a legfontosabb, hogy mindvégig ő volt a jugoszláv exelnök első számú tanácsadója. „Mirának nemcsak hatalmas befolyása van a férjére, sokkal erősebb is nála. Ő alapozta meg férje politikai hatalmát, ő dönt előléptetésekről és tisztogatásokról” - nyilatkozta két évvel ezelőtt a La Repubblica olasz lapnak egy bennfentes belgrádi, aki akkor még biztonsági okokból nem merte felfedni a kilétét. Mira Markovics egész életpályáját meghatározta, hogy az anyját Tito partizánjai lőtték agyon, mert árulás gyanújába keveredett. Mira, hogy örökre lemosson magáról és a családjáról minden gyanút, a hagyományőrző kommunizmus zászlóvivőjévé szegődött. A kilencvenes évek legelején azt vallotta, Tito művét kívánja folytatni, elutasította, hogy a jugoszláv rendszert megnyissák a nyugati modellek előtt, inkább Oroszország és Kína felé orientálódott. 1994-ben megalapította saját, a férjéénél is konzervatívabb pártját, a Jugoszláv Baloldali Pártot, amely mindenféle sötét erők és üzleti érdekek gyűjtőhelyévé vált. „Műiden államnak megvan a maga maffiája, de itt a maffiának van meg a maga állama. A karrierhez vezető minden út Markovics pártján keresztül vezet” - írta akkoriban a La Repubblica. A kommunizmus titói változatának összeomlása után Mira és Szlobo együtt hozta létre azt a rendszert, amely Jugoszlávia felbomlásához és négy háborúhoz vezetett, a rendszert, amely a népirtás szinonimájává vált. Belgrádi villájukban, amelyről kiderült, hogy kész erődítmény, ők ketten hozták a legfontosabb politikai döntéseket. A belgrádiak ezért is nevezték el a Szlobo- Mira kettős által irányított rezsimet „egyhálószöbás” rendszernek. Az elmúlt években óriási hatalom összpontosult a kezében, az állami tévén és a Politika, illetve a Politika Express lapok ellenőrzése révén gyakorlatilag ő volt a háború pro- pagandaminisztere. Mira cikkei, állásfoglalásai gyakran jelezték előre a leszámolást valamely kényelmetlen ellenféllel, vagy egy-egy újabb kegyenc felkarolását. Sokan emlékeznek arra, hogy Szlavko Csuruvi- ja ellenzéki lapkiadó rejtélyes meggyilkolása előtt néhány nappal Mirjana Markovics éles kirohanást intézett az „árulás netovábbja” ellen, ami abban nyüvánult meg, hogy „egy szerkesztő Belgrád jó megleckéztetésének nevezte a bombázásokat”. Mira Markovics aránylag sokat publikált, cikkeiből kihámozhatok, hogy miféle mozgatórugók vezették, amikor férjével együtt újabb és újabb háborúba sodorták népüket. A kilencvenes évek elején még az etnikumok békés egymás mellett élését hirdette, de ezt csak az egykori, egységes Jugoszláviában tudta elképzelni, képtelen volt felfogni, hogy más délszláv népek éppen a szerb dominancia miatt nem kívánnak a szerbekkel egy államban élni. Későbbi írásaiban már megjelent a pesszimizmus, a háborús fatalizmus. „Az igazságos béke a mi körülményeink között háborút jelent. Az igazságosságról vallott kétféle felfogás miatt nem lesz béke mindaddig, amíg fel nem akasztják az utolsó megmaradt szerb gyermeket is, amíg meg nem ölik az utolsó megmaradt horvát katonát is.” Szerinte a szerb nemzet mártímemzet. „Eljött az ideje, hogy Európa megtudja: a történelem folyamán balkáni mellkasokba lőtték ki a legtöbb puskagolyót. A szerb nép történelme folyamán annyit harcolt és annyi embert áldozott a háborúkban, amennyi elegendő a jövendő nemzedékek számára is. Elszámolt az egész történelemmel, az összes ideológiával.” A fennkölt szavak azonban nem másítják meg a tényt: Mirjana Markovics épp olyan kíméletlen zsarnok, mint a férje, politikai gyilkosságokkal is gyanúsítható, s bár a nemzetközi jog nem teszi lehetővé, de a józan paraszti ész szerint neki is a hágai bíróság előtt lenne a helye. Az elnök parancsára Eltüntetett ellenfelek Az El Mundo című spanyol és The Guardian című brit lap közös cikket jelentetett meg arról, hogy Szlobodan Milosevics hogyan tartóztatta le, fenyegette meg és tüntette el ellenfeleit. Az első eset: Másfél évvel ezelőtt Vük Draskovics szerb ellenzéki vezetőt „célozta meg”. Draskovics feleségével, kislányával, sógorával és öt barátjával együtt gépkocsin hagyta el Belgrádot. Egy óra elteltével egy Mercedes kamion áttért az ő sávjukba, és lefékezett előttük. Draskovics Audi márkájú gépkocsija lesodródott az útról és többszörös fordulat után, teljesen összetörve állt meg, miközben a kamion elhajtott a helyszínről. Draskovics az eset után így nyilatkozott: „A helyzet pokoli volt. A barátaim meghaltak, én megsebesültem. Hirtelen megértettem a valóságot: egy gyilkos államban élek és a hazámat szörnyetegek vezetik”. Fennáll a gyanú, hogy nem balesetről, hanem gyilkossági kísérletről volt szó, amelyet Rade Markovics egykori állambiztonsági főnök rendelt meg Milosevics utasítására. A második eset: Szlavo Csu- ruvija ellenzéki kiadót 1999 áprilisában belgrádi lakásán lelőtték. Felesége, Branka Prpa, így nyilatkozott az ügyről: „Politikai gyilkosságról volt szó. Abban a rendszerben Markovics nem hozhatott ilyen döntést egyedül. Milosevics a felelős, hiszen ő foglalt helyet a piramis csúcsán”. További esetek: Vizsgálat kezdődött Ivan Stambolics és Zseljko Raznjatovics, alias Árkán ügyében is. „Stambolics úgy tűnt el, hogy az államapparátusból senki ne tudjon erről” - vélekedett az ügyben Goran Vesics belügyminisztériumi tisztviselő. Arkant egy éve gyilkolták meg egy belgrádi szállodában, állítólag azért, mert túl sokat tudott a horvátországi, boszniai és koszovói háború részleteiről. A kivizsgálás szintén arra mutat, hogy a kormány parancsára tették el láb alól. (MTI) Ők ketten hozták a legfontosabb politikai döntéseket (ČTK/AP) VISSZHANG Le Monde Szlobodan Milosevicset nyomasztó felelősség terheli azért a négy háborúért, amely 1990 óta vérrel borította be a Balkánt, s ez az, amiért a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze 1999. május 27-én háborús és emberiségellenes bűnök miatt vád alá helyezte őt. Az európai földrész a második világháború óta nem tapasztalt olyan kegyetlenséget, mint ami e négy, kétszázezer áldozatot követelő, etnikai tisztogatásokkal, kivégzőosztagokkal, erőszakkal, bűncselekményekkel lesért háborúban megnyilvánult. Milosevics esetében első ízben kerülhet sor arra, hogy egy volt államfőt idéznek a nemzetközi törvényszék elé. Nyilvánvaló, hogy a belgrádi hatóságoknak a következő napokban nem jogi, hanem politikai természetű döntést kell hozniuk. Newsweek A bukott diktátor őrizetbe vételére tett első próbálkozás súlyos válságot robbantott ki a jugoszláv vezetésben. Vojiszlav Kostunica elnök az utolsó pillanatig ellenezte a lépést, s emiatt szembekerült Zoran Djindjics miniszterelnökkel. A szerb végrehajtó hatalom vezetőjeként Djindjics a belgrádi rendőrséget, Kostunica viszont a hadsereget ellenőrzi, s kettejük ellentéte nyilvánvalóvá vált, amikor a Milosevics villájának védelmére kirendelt katonai alakulat először megakadályozta a rendőröket a volt elnök letartóztatásában. Djindjics és munkatársai háromórás, feszült légkörű tanácskozáson győzték meg Kos- tunicát és a hadsereg vezetőit arról, hogy egyetlen ember miatt nem érdemes újabb politikai válságot kockáztatni. Milosevics ezt követően kapott néhány órát arra, hogy megadja magát, noha korábban azzal fenyegetőzött, hogy élve nem viszik börtönbe. Szevodnya Moszkvában - ahol még nem is oly régen nagyon is népszerű volt a szláv testvériség és a Belgráddal való különleges kapcsolatok hagyományos mítosza - teljes a kiábrándulás, hiszen az orosz nagyhatalom egy újabb befolyási övezetét vesztette el. Alig két éve a Milosevics vezette Jugoszlávia még csatlakozni akart az orosz-fehérorosz unióhoz, s az orosz társadalom militarista hangulatban üdvözölte volna ezt a lépést. Moszkva egyébként éppen ezt a kedvező hangulatot használta ki a csecsen- földi katonai támadás megindításához. Az orosz elnök egyelőre hallgat Milosevics letartóztatása ügyében, de a moszkvai politikusok elvetik a volt államfő elleni vádakat, s azt javasolják, hogy a Jugoszlávia elleni bombázásokra parancsokat adókat kellene inkább bíróság elé állítani. Corriere della Sera Szlobodan Milosevics perbe fogása és kiadatása nem pusztán erkölcsi kérdés, hanem az ország politikai talpra állásának alapvető feltétele is. Amikor Milosevics tavaly októberben kénytelen-kelletlen beismerte választási vereségét, mindenki tudta, hogy a nagy bábjátékos még mindig túlságosan sok szálon képes irányítani az eseményeket. Azóta bonyolult hatalmi játék zajlik, amelyben két törekvés ütközött egymással. Az egyik oldalon Zoran Djindjics miniszterelnök állt, aki egyértelműen meg akart szabadulni a volt diktátortól és klientúrájától, és át akarja adni Milosevicset a nemzetközi törvényszéknek. A másik oldalon Vojiszlav Kostunica áll, aki mindvégig megpróbálta elkerülni az ütközést, újabb polgárháború kitörésétől tartva. Az oldalt összeállította Malinák István és Urban Gabriella
