Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-10 / 84. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 10. 3 Régió VÁGSELLYE Horogra akadt a csaló kisasszony A lakótelepen is fizethenek a parkolásért (TASR-felvétel) Nem támogatják a parkolási díjakból befolyt összegből a városi közlekedési vállalatot A közlekedő tömegért Lopáson és rabláson kapták a vág- sellyei bűnügyi rendőrök a losonci Z. S. kisasszonyt, és az ügyet a na­pokban adták át a vizsgálóhivatal­nak. Peter Dragún, a járási rendőr- kapitányság bűnügyi osztályának igazgatója szerint alapos a gyanú, hogy a 22 éves Z. Š. azonos azzal a magát Bánóvá mérnöknőnek kiadó hölggyel, aki már hosszabb ideje or­szágszerte követte el csalásait. Vág- sellyén az egyik családi házba csön­getett be eddig ismereüen tettestár­sával, és a Szociális Biztosító mun­katársának kiadva magát, a 74 éves tulajdonossal elhitette, hogy 120 000 koronát nyert a biztosító sorso­lásán, de a nyeremény átvételéhez előre 5000 koronát kell befizetnie. A nő ki is fizette a kért összeget, de közben a látogatók megfigyelték hol tartja a pénzét és az összes 17 300 koronáját ellopták. Ugyanez a tettes még tavaly decemberben ugyancsak Vágsellyén felkereste a 86 éves A. H.-t, és azzal a mesével, hogy 110 ezer koronát nyert, az idős nőtől adóként 20 000 koronát kért, amit ő ki is fizetett. A losonci kisasz- szony ellen csalás és lopás miatt in­dítanak bűnvádi eljárást. (gaál) CSALLÓKÖZKÜRT Járási verseny Ma tartják Csallóközkürtön a gyer­mek-néptánccsoportok és a felnőtt szólisták járási versenyét. A verseny délelőtt 10 órakor kezdődik a Dunaszerdahelyi járás kilenc gyer- mek-tánccsoportjának fellépésével. Őket délután egy órakor a hat fel­nőtt szólista köven a csallóközkürti kultúrház színpadán. Az eredmény- hirdetésre körülbelül délután öt órakor kerül sor. (e) A városi tanács elvetette a kassai környezetvédők és a helyi kerékpárosok szövetsé­gének ötletét, melyet az el­lenzéki KDH is támogat. KASSA A javaslat szerint a város a parkolási díjakból befolyó éves összeg 30%- ával támogathatná a nehéz helyzet­ben lévő közlekedési vállalatot, öt százalékot pedig új kerékpárutak építésére fordíthatna. A közlekedési vállalat a tavalyi évet 50 milliós veszteséggel zárta, a város 40 milli­óval tartozik nekik, és nem tudni, mikor rendezi tartozását, mivel je­lenleg kétmilliárdos adóssághegyet görget maga előtt. Ezért is érthetet­len, miért nem aratott tetszést az öt­let. A Föld Barátai szervezet vezető­je szerint számos külföldi példa bi­zonyítja e megoldás hatékonyságát, sok nyugat-európai városban éli re­neszánszát a villamos és a troli, ez­által csökken a gépkocsiforgalom, kevesebb a közlekedési dugó az uta­kon, és a levegőszennyezés is ala­csonyabb mértékű. Kassán az el­múlt időszakban jelentősen nőtt a személygépkocsik száma, a parko­lás egyre több bosszúsággal jár, ezért a javaslat új parkolók építését is tartalmazta, melyek több bevételt jelentenének a városnak. Boris Farkašovský főpolgármester-helyet­tes azzal indokolta az elutasítást, hogy a javaslat kidolgozói nem tá­masztották alá számadatokkal a je­lenlegi helyzetet és a várható ered­ményt. Az ödet szerinte jó, és egy kis átdolgozás után júniusban újra a ta­nács elé kerülhet, annál is inkább, mivel a közlekedési vállalat igazga­tója is örömmel fogadta. Addig azonban jóvá kell hagyni a parkolási díjak módosításáról szóló városi rendeletet. Ez természetesen ár­emelést jelent, szó van arról is, hogy a gépkocsi-tulajdonosok a lakótele­peken, illetve a külvárosokban is kö­telesek lesznek parkolási díjat fizet­ni. A garázzsal nem rendelkezőknek tehát lélekben fel kell készülniük ar­ra, hogy hamarosan a saját lakó­blokkjuk, illetve házuk előtt is fizet­ni kényszerülnek majd a parkolá­sért. Pontos összegek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, (juk) Összesen tizenhétmillió korona kellene az Andrássyak tőketerebesi hagyatékának felújítására Eddig kétmillió az Andrássy-mauzóleumra TŐKETEREBES A műemlékvédelmi hivatal restau­rátorai tavaly májusban láttak hoz­zá az Andrássy-család tőketerebesi sírboltjának felújításához. Az egy­kori grófi kastélyhoz (ma Honisme­retei Múzeum) tartozó közel hu­szonhat hektáros parkerdőben ta­lálható halastó partján épült mau­zóleum állapota ugyanis az utóbbi évtizedekben eléggé megromlott. Az idő vasfogán kívül ehhez jelentős mértékben hozzájárultak a környé­ket nem kímélő vandálok is. A gazdag díszítésű, gótikus stílus­ban kivitelezett mauzóleumot, ame­lyet 1893-ban Andrássy Katinka (Károlyi Mihályné) apja, Andrássy Gyula építtetett, a múzeum szűkös anyagi helyzete miatt időközben a parkkal együtt a város vette gondo­zásba. A tavaly megkezdett helyre- állítási munkálatokhoz a szlovák kormány 1,1 millió koronával, a magyar kormány pedig egymillió forinttal járult hozzá, de ez az ösz- szeg csak a tervdokumentációra, a tetőszerkezet rendbetételére és a sírboltban található három már­vány szarkofág kisebb restaurálásá­ra futotta. „A legnagyobb munkát és a legtöbb pénzt a rézből, illetve ónból készült díszítőelemek helyreállítása, esede- ges pódása igényli. A ‘színesfém­gyűjtők’ ugyanis ezt a kegyhelyet sem kímélték, jelentős károkat okoztak nemcsak a sírbolton belül, de az épületben is. Az eddigi helyre- állítás, amelyhez a város is hozzájá­rult, csaknem 2 millió koronába ke­rült, ami a teljes felújításhoz szüksé­ges 17 millió koronának csupán a töredéke. Szeretnénk mielőbb befe­jezni a megkezdett munkát, de a megígért támogatás mindeddig el­maradt, mindössze a városi kasszá­ból erre a célre elkülönített 650 ezer koronával rendelkezünk, ami csu­pán a létesítmény körüli csatorna- hálózat megépítésére lesz elegen­dő. Benyújtottuk igényünket a Pro Slovakiahoz, nemrég pedig szemé­lyesen tárgyaltam a kulturális mi­nisztérium illetékeseivel támogatás ügyében. Az ott kapott tájékoztatás szerint a szlovák kormány idén 1,4 millió koronával, a magyar fél pedig 2 millió forinttal jelezte hozzájáru­lását a mauzóleum rekonstrukciós munkálataihoz. Ha az ígért össze­geket megkapnánk, bár ennek ed­dig semmijeiét nem tapasztaljuk, a mauzóleum helyreállításával már az idén elkészülhetnénk. Megjegy­zem, ez nemcsak a város, de mind­két nemzet közös érdeke, hogy az Andrássyak hagyatéka méltó meg­becsülésben részesüljön” - mondta Juraj Madoš, a Tőketerebesi Járási Hivatal osztályvezetője, (kát) ROZSNYÓ Megünneplik a költészet napját Zenés irodalmi estet szervez holnap, a költészet napja alkalmá­ból a Gömöri Ifjúsági Társaság. A fiatalok a rozsnyói Csemadok- székházban lévő Krajcár klubban emlékeznek 17.30-tól József Attila születésnapjára, (kápé) NAGYKÜRTÖS Hatástalanították a lőszereket Az Atlas Kft. dolgozói földmunkálatok során két darab 12,7 mm átmérőjű töltényt és egy tankelhárító gránátra bukkantak. A lele­tekről a cég alkalmazottja értesítette a rendőröket, akik a tűzsze­rész megérkezéséig lezárták a területet. A második világháború­ból származó lőszereket a szakember hatástalanította, (bgy) PRÍ BEL/N AGYKÜRTÖS Két nap alatt két öngyilkosság Két nap leforgása alatt előbb Príbelen családi házuk szobájában véget vetett életének egy 65 éves férfi, míg Nagykürtösön az egyik lakóház alagsorában lett öngyilkos egy 61 éves férfi. Az orvos egyik esetben sem talált külsérelmi nyomokat az elhunytak testén, akik szárítóköte­let használtak végzetes tettük elkövetéséhez. (B. Gy.) IPOLYKESZI Népviseletben vitték a kiszét A kiszehajtást, ezt a virágvasárnapi szokást elevenítették fel az elmúlt hét vasárnapján a Csemadok helyi alapszervezete folklórcsoportjának tagjai. A népszokásokat jól ismerő idősebb asszonyok segítségével állt össze a kiszejárás „forgatókönyve”, és a népviseletbe öltözött lányok nagy sikerrel mutatták be a téltemetés e sajátos formáját, (br) VÁGTORNÓC Sportszerűtlen látogatás a Sportban A menekülés szokatlan módját választotta egy betörő. F. L., miután az ablakot betörve kirabolta a vágtomód Sport kávéházat, cigarettát édességet és a biliárdasztal pénzgyűjtő számológépét magával víve vonatra szállt és hazautazott. A rendőrség megtalálta a tettest, (gl) DUNASZERDAHELY A legjobb mozi lehet Több mint két hete nem vetítenek a dunaszerdahelyi moziban. A szünet oka a hang- és filmvetítő­berendezések felújítása, illetve cseréje, amelyre csaknem 25 év után került sor. „A vetítéshez szükséges engedély egyik feltéte­le a gépek műszaki vizsgája - mondja Pápay Attila, a mozi ve­zetője. - A régi gépekhez pedig már nem kaptunk volna alkat­részt, így azok nem mentek volna át a vizsgán. Ez a mozi végét je­lentette volna.” Több hónapos előkészületek után végül külön­böző alapítványoktól megszerez­ték a pénzt, a több százezer koro­na értékű audio- és videofelsze- reléshez. „Április 20-án vetítünk először az új technikával. Akkor már többformátumú filmet - be­leértve a panoramatikust is, ame­lyet meghajlított vászonra vetíte­nek - Dolby Surround-Prologic hanghatásokkal adhatunk le.” A dunaszerdahelyi mozi egy a járás legjobban felszerelt mozijává vá­lik. (hely) A HAJKEZELÉS SEGÍT Hallottunk a KVATROFIN Kft. cég­ről, állítólag az egyetlen cég ha­zánkban, amely azokat a készít­ményeket árusítja, melyek való­ban orvosolják a hajhullás problé­máját és újra növeszteni kezdik. Mennyibe kerül és holtalálható a cég? Laci és Jana Pozsonyból Igazuk van, a KVATROFIN céget az utóbbi időben valóban sokat emle­getik a hajhullással kapcsolatban, mégpedig pozitív értelemben. Egy SALON TEXTURES készítmény 690 koronába kerül. A visszajelzések szerint nagyon hatásos és kipró­bált terméket megvehetik vagy utánvéttel megrendelhetik a pon­tos használati utasítással együtt. Erőteljesebb hajhullás esetén ta­nácsos egymás után két adag ké­szítményt használni. Cím: KVATROFIN s. r. o., Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Meder, Tel.: 0709/555 2095 VK-141/6 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, 6 - 10 FOK A Nap kel 06.14-kor - nyugszik 19.33-kor. A Hold kel 22.28-kor - nyugszik 07.41-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 440, árad; Medve: 320, árad; Komárom: 370, árad; Párkány: 270, árad. ELŐREJELZÉS Az egész ország felett borult lesz az égbolt, de ko­molyabb esőzésre csak keleten kell számítanunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között várható, de északon legfeljebb 2 fokra számítsunk. Gyenge, változó irányú szél. Éjszaka a levegő hőmérsékelte 5 és 1 fok kö­zé csökken. Holnap magas nyomású levegő érkezik nyugat felől az or­szág fölé. Ebből kifolyólag továbbra is marad a felhős égbolt, esőkre bár­hol számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok kö­zött várható, keleten és északon leg­feljebb 5 fokra számítsunk. ORVOSMETEOROLÓGIA A mai nap folya­mán a negatív ha­tások lesznek túl­súlyban. Komoly problémák jelent­kezhetnek a moz­gásszervi bántalmakkal küzdőknél, náluk fejfájás és gerincfájdalom is várható. A szív- és érrendszeri bán- talmakban szenvedők és az ala­csony vérnyomásúak ezzel szemben ma kimondottan kellemesen érzik majd magukat. A pszichikaüag labi- lisabbak búskomorságba eshetnek, idegesség, hányinger jelentkezhet náluk. Az ország nyugati területén a délelőtti órákban némüeg gyengéb­bek lesznek a biometeorológiai ha­tások. Holnap különösebb változás­ra ne számítsunk. Szerdán LdGTTÁIfA ♦ Digitális mazochizmus ♦A CeBit 2001 újdonságai ♦ Star Wars játékteszt AZ UJ SZÓ MEUfXUETE

Next

/
Thumbnails
Contents