Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-10 / 84. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 10. KOMMENTÁR Jó ötlet - rosszkor PÁKOZDI GERTRÚD Különleges eseménynek volt színhelye a múlt héten a parlament, mikor az örökösödési adó eltörléséről szóló, a Demokrata Párt által beterjesztett törvényt az ellenzék támogatásával fogadta el. A tét, pontosabban a szóban forgó adónem pénzben kifejezett értéke nem nagy, a belőle származó évenkénti költségvetési bevétel mindössze 50-80 millió koronát tesz ki. Ennél lényegesen nagyobb összegeket költenek a minisztériumok, sok esetben bizonyíthatóan fölöslegesen. Vitathatatlan, hogy a polgári társadalom kialakulása szempontjából rendkívül fontos tőkefelhalmozás kezdeti szakaszában - amely napjaink Szlovákiájára is jellemző - nagy szerepe van az egyén gyarapodásának. Hiszen ahol gazdagok az emberek, ott a társadalom is gazdagabb. Az is az örökösödési adó eltörlése mellett szól, hogy a családi házat, egyéb ingatlant és nagyobb értékű egyéb ingóságot öröklők jó része a mind nehezebb körülmények között élő „nagy átlag” sorából kerül ki, így sok esetben nincs miből megfizetnie az e jogcímen kivetett adót. Az előzményeket ismerve azonban fel kell tenni a kérdést: a politikai szempontokon, a zavarkeltésen kívül miért volt érdekelt a HZDS és az SNS a törvényjavaslat támogatásában? Van itt egy réteg, amely többszöri kedvezménnyel jutott hatalmas vagyonhoz. A Langoš-féle törvény ezt a réteget sokak szerint újabb kedvezményben részesíti. Jóllehet ebben az érvelésben is van némi igazság, nem feledkezhetünk meg róla, hogy éppen a gyanús körülmények között nagy vagyonhoz jutottak képesek arra, hogy a lehető legravaszabb módon bármikor megrövidítsék az államot. Szlovákia zavaros gazdasági viszonyai között tehát jócskán sántít az az indoklás is, mely szerint az örökösödési adóval olyan vagyont sújtanak, amelyet egyszer már megadóztatott forrásokból teremtettek, hiszen a bizonyíthatóan jelen levő szürke- és fekete- gazdaság csatornáin az örökösödési adóból származó költségvetési bevételeknek a többszöröse vész el örökre a költségvetés számára. Úgy általánosságban, „bejáratott demokráciában” az örökösödési adó eltörlése a szerves fejlődést szolgálja. Szlovákia azonban távolról sem szervesen fejlődött társadalom. Bűnben fogant a nemzeti tőkeképző réteg. Langoš rosszkor terjesztett elő egy jó gondolatot, és Mečiarék kaptak az alkalmon. Az államfő vajon aláírja a törvényt? A pénzügyminiszternek igaza van, más módja is van a kisörökösök támogatásának. Kérdés persze, hogy ezek után létrejön-e még a kormánykoalícióban olyan kompromisszum, amelynek köszönhetően a jó adócsökkentési elképzelések támogatása nem az ellenzéken múlik. JEGYZET Elment az ezermester JUHÁSZ LÁSZLÓ Elfogult vagyok, ezt előrebocsátom. Azért érintett meg az eset, mert kedves alsó szomszédaimmal, Bónáékkal történt. Bóna úr, az ezermester hetvenen túl is megőrizte élet- és munkakedvét, nemcsak a lakásukban tett-vett szorgalmasan, hanem bizalmasan ismerte az egész lépcsőház minden kivénhedt konyhaszekrényét, csöpögő csapját, megvetemedett muskátlisládáját. Nekem például legutóbb a felfeszített levelesládámat változtatta bombabiztos páncélszekrénnyé. Bóna úr orvost soha nem látott, acélkék szeme éles volt, mint a sasé, nyugdíjas létére három ember helyett dolgozott. 53 éve voltak együtt jóban, rosszban feleségével. Egyik nap aztán Ilonka néni kihívta hozzá a mentőt, mert a gyomrára panaszkodott. Másfél órával később meg is jött a doktor, azt mondta, öregség ellen nincs orvosság, Ilonka néni szerint a sofőrrel adatott egy injekciót a betegnek, felírt egy tablettát hasmenés ellen, aztán fogta a táskáját és továbbállt. Arra sem méltatta az öreget, hogy tüzetesebben megvizsgálja, vagy akár a vérnyomását megmérje. Bóna úr két órával később halott volt. Ilonka néniben a gyásznál is erősebb volt a düh, elhatározta, nem hagyja annyiban a dolgot. Megtudta, ki volt a mentőorvos, milyen gyógyszert írt fel az urának, felboncoltatta a holttestet. Nekem könnyek közt mesélte: tudja, hogy férjét már semmi sem támaszthatja föl, de legalább azt meg akarja akadályozni, hogy mással is „így végezzen egy vén, szenüis orvos”. A vasárnapi tévéhíradóban az ügyben megszólalt a mentősök főnöke is, széttárta a kezét, sajnálkozott egyet, de megígérte, hogy elbúcsúznak a vétkes orvostói. Tanulság? Azt ki-ki vonja le saját maga. Én csak egy történetet akartam elmesélni. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fait: 59233338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit-értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax* 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 095/6709548, 6002210, fax: 095/6002229. Nyomja a GRAND PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jov fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. JĽL A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, e^enőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található, of Circulations E-mail: redakcia@ujszo.com- Nem értem, mi bajuk van a munkanélkülieknek... (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Húszmilliárd forintot költ Magyarország a schengeni határvédelem kiépítésére. A migrációs sžempontból legveszélyesebb román határt máris hőkamerák őrzik. Kérdés azonban, mi legyen a szlovák és a szlovén határral: most az EU-tól várnak választ arra, hogy csak Magyarország után csatlakozik-e ez a két ország. Mivel az EU-belépéssel együtt a schengeni térséghez is csatlakozni szeretne, a határőrizetet már most erősíteni kell. EU-tagként ugyanis a magyar határon átjutva bárki szabadon közlekedhet Nyugat-Eu- rópában. A szigorú védelmet jelenleg építi ki Magyarország a horvát-szerb-román-ukrán határszakaszon. Nem véletlen, hogy a fejlesztés Románia határán kezdődött meg: az illegális bevándorlás szempontjából a szomszédos országok közül ezt tartják a legveszélyesebbnek a szakértők. Míg az államközi bizalom kezd kialakulni, az utóbbiból van hiány hazánk és az anyaországi hivatalok illetékesei részéről Határozatlanság a határon Szlovákia és Magyarország lassan melegedő és meglehetősen törékeny jószomszédi viszonyának igencsak használna a kishatárforga- lom zavartalanabbá tétele. Nem elég, hogy a határ két oldalán fekvő települések csak ritkán tudnak profitálni a szomszédos ország közelségéből, ám az ott lakók mozgástere sok esetben épp emiatt szűkül, ha úgy tetszik, a határhoz vannak szorítva. JUHÁSZ KATALIN I A második világháború után megszüntetett átkelőhelyek miatt akadnak községek, melyeknek lakói hatszáz méter helyett hetven kilométert kénytelenek utazni, ha a „szomszéd” faluba vágynak. Másutt településszövetségek harcolnak egy határátkelő nemzetközivé tételéért, amely voltaképp egyszerű tárcaközi megegyezést igénylő adminisztratív lépés. A huszonegyedik század elején, az Európai Unióba igyekezvén megtörténhet, hogy egy uniós tagállam polgára több tucat kilométert autózik, amíg talál egy nemzetközi határátkelőhelyet Magyarország és Szlovákia között. Az átkelés minőségén, tempóján és körülményein is lenne mit javítani, ez közvetetten az idegenforgalom élénkülését is jelenthetné, hiszen a határ túloldalán található, akár gyalogszerrel is megközelíthető turisztikai látványosságok hozzáférhetősége mindkét ország idegenforgalmi statisztikáját javítaná, az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból élők elleshetnék egymástól a kunsztokat, a színmagyar nemzetiségű szlovákiai településeken lakók lelki gyarapodásáról és a gyakorta hangoztatott regionalizmus kibontakozásáról nem is beszélve. Pozitív példáért menjünk a szomszédba. A közhiedelemben élő meglehetősen fagyos cseh-német viszonyra cáfolnak rá azok az adatok, amelyek szerint a két ország 810 kilométeres határszakaszán 43 „rendes” átkelőhelyen, tehát 18 kilométerenként lehet ádépni a szomszédos országba. További 52 helyen, azaz 15 küométerenként nyílik átkelési lehetőség az érvényes úti okmányokkal rendelkező turisták számára az úgynevezett turistaösvényeken. Ezeken a „természetestermészeti átkelőkön” szúrópróbaszerű az ellenőrzés, azaz nem ütközik állandó jelleggel határőrökbe és fináncokba a természetjáró. Ez a privilégium nem csupán a cseheket és a németeket illeti meg, egy államközi szerződés szerint szabadon, mintegy a határokra fittyet hányva túrázhatnak az EU-tagáUamok, valamint mindazon országok polgárai, akiktől egyik szerződő fél sem követel vízumot. Összefoglalva a lényeget: a cseh-német határt gyakorlatilag 8,5 kilométerenként lehet átlépni. Hasonlóan kedvező a helyzet Csehország és Lengyelország között, ahol mindent egybevetve 91 helyen, azaz ádagosan 8,4 kilométerenként léphető át a határ. Emellett a két ország között, a szlovák-magyar határszakasszal ellentétben, nincsenek úgynevezett „ideiglenes”, alkalmi átkelőhelyek, melyek évente csupán néhány kivételes alkalommal nyílnak meg a környék lakossága számára. Az érintett magyarországi községek önkormányzatainak nincs pénzük ezen átkelők folyamatos üzemeltetésére, így azok értelemszerűen alacsony éves forgalmat tudnak felmutatani, ami kitűnő érvként szolgálhat a rendszeres forgalom előtt való megnyitásuk ellen. A szlovák belügyminisztérium információkban eléggé szegényes internetes honlapján nem szerepel az egyes határátkelők éves forgalma, annyit tudtunk csak meg, hogy a szlovák-magyar határszakasz legfrekventáltabb átkelője a Komárom-Komárom-i, melyet a Medve-Vámosszabadi közti átkelő követ. Az éves ki-be áramló forgalom 100 millió fő körül mozog, a gazdasági minisztérium adatai alapján azonban csökkenő tendencia észlelhető e téren, idén januárban 16 százalékkal kevesebben érkeztek Magyarország felől, mint az előző év megegyező időszakában, hazánk állampolgárai közül pedig az előző évinél jóval kevesebben jártak déli szomszédainknál. Nézzük, hány helyen és milyen körülmények közt léphető át a szlovák-magyar határ. A hazai belügyminisztérium szűkszavúsága miatt a magyar belügyi honlapon barangoltunk e célból, ahol nagy meglepetésünkre a huszonnyolc közúti, vasúti, illetve vízi átkelőhely között két olyat is találtunk, melyek évtizedek óta nem működnek rendszeresen, mégis működőkként vannak feltüntetve. Az ideiglenes átkelőket nem jelölik csillaggal, erre a tényre csupán az alacsony éves forgalom alapján lehet következtetni. Turistaösvények egyáltalán nem vezetnek a határon A szlovák-magyar határ- szakasz legfrekventáltabb átkelője a komáromi. át (kivétel lesz az egy szem, elárvult, Somoskői várhoz vezető sétaút) annak ellenére, hogy a határmenti, valaha egységes régiók mindkét oldalon bővelkednek idegenforgalmi látványosságokban. Az UNESCO világörökségi listájára egyszerre felkerült és ott összefüggő régióként szereplő Gömör-Tornai karszt, illetve magyar oldalon az Aggteleki karszt turistaforgalma csak szomszédainknál nevezhető élénknek, a „határtalan” barlangturizmus nyújtotta lehetőségek szintén máig kiaknázadanok. Ebben az esetben a szlovák fél mutat nagyobb hajlandóságot a helyzeten való pozitív változtatásra. Az Orbán-kor- mány kétéves határfejlesztési tervében egy fillér sem szerepel a magyar-szlovák határszakasz átkelőhelyeinek korszerűsítésére, sem újabbak megnyitására. A hivatalos magyar álláspontról Varga Györgyöt, Magyarország kassai főkonzulját kérdeztük, aki szerint Budapest jelenleg az összes határfejlesztésre szánt pénzt a jugoszláv, a román, illetve az ukrán határra csoportosítja. Ezeket a határokat a schengeni egyezmény betartásának érdekében kell megerősíteni, „euro- konformizálni”. Ám nem szabadna figyelmen kívül hagyni azt, hogy mind Magyarországnak, mind Szlovákiának ez a leghosszabb határszakasza, s emiatt schengeni egyezmény ide vagy oda, semmiképp sem hanyagolható el. A két ország rövid időn belül biztosan nem kerül a schengeni határon belülre, márpedig egy év is hosszú idő egy ember életében, aki adott esetben hatszáz méter helyett hetven kilométert kényszerül utazni a szomszéd faluba. Másfelől az utóbbi időszakban indokoladanul nagy beruházásra is akadt példa. A monumentális rajkai átkelőhely megléte (két schengeni határon belülre vágyó ország között!) teljesen felesleges, költségeiből valószínűleg három-négy kisebb átkelőt is nyithattak volna. A helyzet főleg Kelet-Szlovákiában siralmas, Nagykövesd és Pácin között például csak a polgármesterek „saj- tófelrázó” éhségsztrájkját követően indulhatott el ismét a kishatárforga- lom, az említett és a Bódvavendé- gi-Torna nádaska határátkelőhely nemzetközivé tétele érthetetíen okokból máig húzódik, pedig - mint már említettem - jogi szempontból csupán tárcaközi megállapodás szükségeltethetne hozzá. A mindkét részről nagy előszeretettel emlegetett, EU-szempontból prioritásként kezelendő határon átnyúló együttműködés megkönnyítése sokszor egyszerű adminisztratív kérdés, amely kölcsönös bizalmon és jóindulaton alapul. Úgy tűnik, miközben az államközi bizalom lassan kezd kialakulni, pont az utóbbiból van hiány hazánk és az anyaországi hivatalok illetékesei részéről. Két-három éven belül létrejöhet a világ egyik legnagyobb tudósítói hálózatával rendelkező hírügynöksége Kárpát-medencei Regionális Hírszolgálat MTI-HATTER A magyarországi közszolgálati televízió és a rádió alulmaradt a kereskedelmi csatornák megjelenésével kezdődött „ördögi versenyben”, de egy rendkívül nagyszabású hír- szolgálat beindításával véget ér a védekező magatartás - vélik a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió vezető munkatársai a két éve tervezett Kárpátmedencei Regionális Hírszolgálattal (KHR) kapcsolatban. 2-3 éven belül létrehozzák a világ egyik legnagyobb tudósítói hálózatával rendelkező hírügynökségét. A magyarság életével kapcsolatos írott, a hangos és a mozgóképes információkat begyűjtő és továbbító KHR tevékenységének súlypontja a Kárpát-medencében lesz, de jelen kíván lenni a „nyugati régióban” is. A kezdeményezők szerint hét tudósítói központot hoznak létre Magyarországon, hetet Romániában, két-két központot Szlovákiában és Jugoszláviában, egyet-egyet Ukrajnában, Szlovéniában és Horvátországban. Tudósítót terveznek alkalmazni emellett Bécsben, Prágában, Varsóban és Moszkvában, valamint Berlinben, Londonban, Rómában, Párizsban, Brüsszelben, Washingtonban és Sidney-ben. A 32 tudósítói poszt mellett - mint Bodzsoni István, a KHR ügyvezetője hangsúlyozta - a végső cél, hogy „minden magyarlakta településen legyen legalább egy tudósító, aki naprakészen és folyamatosan küldené az információkat az ottani történésekről”. Ez a terv grandiózus hálózat kialakítását sejteti, hiszen csak Romániában több mint 1100 olyan település van, ahol a magyar nemzetiségű lakosság aránya eléri a 20 százalékot. A kezdeményezők klasszikus hír- ügynökség megteremtését tervezik, a KRH az írott információk gyűjtésével kezdené tevékenységét. Hangos és képes tudósításokat az igényeknek megfelelően készítenének. A technológiai rendszer kiépítését az elkövetkező 2-3 évben tervezik. A KHR eredeti gondolata 1999 második felében vetődött fel, 2000. februárjában a Duna TV és a Magyar Rádió akkori elnöke írta alá az alapító szerződést a közhasznú társaság formájában működő hírszolgálatról. Az azóta eltelt idő a tervezéssel telt el. A KHR jelentős magyar kormány- támogatásra számít. Elképzeléseik szerint az egész rendszerhez 1,51,7 milliárd forintra, az induláshoz 420 millió forintra lenne szükség. Egyelőre a KHR a Duna Televízió épületében kapott helyett, költségeit az alapítók fedezik.
