Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-07 / 82. szám, szombat

FI Politika ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 7. Eltüntették a sértő feliratot Szene. Egyhangúlag elítélték a szenei önkormányzat tagjai, hogy magyarokat sértő felira­tot mázoltak az MKP helyi iro­dájának falára. Állasfoglalá­sukban leszögezik, hogy a te­lepülés magyar és szlovák nemzetiségű lakosai mindig nagyon jó viszonyban éltek, ezért az ismereden elkövető tette valamennyi lakost sérti. Ladislav Nádaský polgármes­ter szerint most először történt üyen eset a városban, s min­dent megtesznek azért, hogy többé ez ne fordulhasson elő. A március 26-án megjelent fel­iratot már eltüntették. (TASR) Adják vissza a telkeket Pozsony. A Kereszténydemok­rata Mozgalom a balázsvágási (Javorina) katonai kiképző- központban található telkeket vissza kell adni eredeti tulaj­donosuknak. Ezért a párt kép­viselőijövő héten a parlament elé terjesztik a föld és egyéb mezőgazdasági vagyon tulaj­donjogát rendező jogszabály módosító tervezetét. A tör­vénynek ugyanakkor kötelez­nie kellene a tulajdonosokat, hogy a területen tegyék lehe­tővé a hadsereg tevékenységé­nek folytatását. (SITA) Újabb bírálat a Pokémon miatt Pozsony. A Szlovákiai Animá- ciósfilm-készítők Szövetsége megdöbbenéssel fogadta a Szlovák Televíziónak a Poké­mon című rajzfilmsorozat su­gárzását engedélyező dönté­sét, miközben „közismert a sorozat gyermekekre gyako­rolt negatív hatása”. A szövet­ség szerint felháborító, hogy a közszolgálati televízió, mely­nek törvény adta kötelessége a tehetséges hazai rajzfilmké­szítők támogatása, a nézett­ség emelésére hivatkozva kül­földi óriásvállalatok termékeit népszerűsíti. (TASR) A szülők átkozzák, a gyerekek nézik Ausztrál vendég Szlovákiában Pozsony. Ma Szlovákiába ér­kezik Neü Andrew, az ausztrál parlament elnöke. Háromna­pos munkalátogatása során ta­lálkozik az ország vezetőivel, és megbeszéléseket folytat az egyes parlamenti frakciók tag­jaival is. Az ausztrál házelnök nemcsak tárgyalni kíván Szlo­vákiában, hanem műemléke­ket is szeretne megtekinteni. Hétfőn Rudolf Schuster állam­fővel is találkozik. (TASR) Támogatnák a módosítást Pozsony. A Liberális Demok­ratikus Unió hajlandó támo­gatni a választási törvény mó­dosítását, ha ezáltal nő az úgy­nevezett karikázás jelentősé­ge, valamint az egyes polgári voksok ereje. Nem támogalják a módosítást, ha a lépés veszé­lyezteti bármelyik pártot. A szavazókörzetek számával kapcsolatban a 3+1-es mo­dellt helyeslik. (TASR) Egészségügy - folyamatosan törlesztik az adósságokat Korlátozott lehetőségek A nárcisz napján több száz önkéntes gyűjtött a Rákellenes Liga javára. Pozsony központjában Roman Kováč egészségügyi miniszter is megjelent virággal a kezében. Mellette Mikuláš Dzurinda felesége, Éva asz- szony látható. (Somogyi Tibor felvétele) Lassan apadó munkanélküliség - 12 ezerrel kevesebb állástalan, mint februárban Félmillió fölött maradt Pozsony. A munkanélküliek száma március végére 546 ezerre csökkent, azaz 11,7 ezerrel volt kevesebb állásta­lan, mint az előző hónapban. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A Nemzeti Munkaügyi Hivatal előzetes adatai szerint március­ban 22 ezer új munkanélküli je­lentkezett, csaknem 4 ezerrel ke­vesebb* mint februárban. A szlo­vákiai munkanélküliség - több mint 560 ezer állástalannal - ja­nuár végén, február elején tető­zött, azóta lassan csökken az ál­lástalanok száma. Az elkövetkező MTI-TUDÓSÍTÁS Bécs. Az Európai Unió bővítése már elkerülhetetlen, nincs vissza­út, és Brüsszelben adottnak tekin­tik, hogy az első csatlakozások időpontja 2004 lesz - írta a Der Standard című bécsi lap az EU bi­zottságának magas rangú képvi­selőjére hivatkozva. Az illető sze­rint nem lenne benne semmi kü­MTI-INFORMÁCIÓ Budapest. Bartus Gábor, a buda­pesti kormány főtanácsadója, a dunai kormánybiztosi titkárság helyettes vezetője a héten Szlová­kiának megküldött javaslat kap­csán közölte, a magyar vélemény szerint részletes elemzésre van szükség, s az igazolja majd a Há­gai Nemzetközi Bíróság nullszal­dós elszámolásra vonatkozó ja­vaslatának megalapozottságát. Sőt bizonyítja a magyar ökológiai kárigények jogosságát is. Az újabb tárgyalási javaslatban Ma­gyarország figyelembe vette azt is, hogy Szlovákia nem kívánja a korábbi államközi szerződést fel­váltó újabb megállapodás kidol­gozásakor a rendezés jogelveinek esetében - egyebek között - az Európai Unió joganyagát is elfo­gadni. Ezért éz a magyar elvárás egy kevésbé hangsúlyos helyen kerül megemlítésre. A legutóbbi szlovák válaszdoku­mentumból kitűnt, hogy Pozsony hónapokban a munkanélküliség további csökkenésére számítha­tunk, május végére, június elejére az állástalanok száma így 500 ezer alá süllyedhet. Újabb emelke­désre júniustól lehet számítani, amikor a végzősök közül mintegy 25 ezren válnak majd munkanél­külivé. A borúlátóbb előrejelzések szerint 520-530 ezer körük mozog majd az állástalanok száma, a de­rűlátóbbak szerint azonban akár 500 ezer alá is csökkenhet. Közhasznú munkára tavaly több mint 65 ezer személyt alkalmaz­tak, de idén csak 10 ezer folytat­hatta. Ebben az évben azonban to­vábbi 4,5 ezer munkahelyet sike­lönös, ha egyszerre az országok nagyobb csoportját vennék fel. Ezt azzal indokolta, hogy Csehor­szág, Lengyelország és Magyaror­szág alkotja a bővítés „magját”, s ezt a lengyel mezőgazdasággal még fennálló nagy gondok ellené­re sem kérdőjelezi már meg senki. A három ország viszont 60 millió lakosával „kritikus tömeget” al­kot, a többi hét esélyes jelölt vi­nem lelkesedik a tulajdoni hányad elosztására tett magyar javasla­tért. Ez arra vonatkozott, hogy szűnjön meg az egyes létesítmé­nyekben levő 50-50 százalékos tu­lajdoni hányad, s mindkét ország csak a saját területén levő javak fe­lett rendelkezzen. Azaz Szlovákia a bősi és a dunacsúni, Magyaror­szág a dunakiliti létesítmény teljes tulajdonát szerezze meg. Ez a ko­rábbi indítvány már kimaradt a hé­ten Szlovákiának elküldött tárgya­lásijavaslatból. rült teremteni. A programot a több mint egy „ éve állástalanoknak szánták, elsősorban azzal a céllal, hogy ne essenek ki a gyakorlatból és könnyebben találhassanak ma­guknak állást. Tavaly a közhasznú munkások 80 százalékát községek alkalmazták, 6-6 százalékot pedig költségvetési és civü szervezetek. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal to­vábbra is müliókat költ aktív fog­lalkoztatáspolitikára, de nagy ösz- szeget tesznek ki követelései is, amelyek, elsősorban az állami in­tézményekkel szemben, elérik a 11,7 milliárd koronát. A vasút 750, az egészségügy 723 millió koroná­val tartozik a hivatalnak, (mi) szonylag jóval kisebb gondot okoz. Szlovénia, Málta és Ciprus ma is „EU-érett”, Szlovákia és a három balti köztársaság lakossá­gának száma 13 millió, s felvétel­ük politikai és stratégiai jelentő­ségéhez képest a problémák vi­szonylagosak, mondta a nyilatko­zó. Áz illető azonban elképzelhe­tőnek mondta, hogy 2004-ig még 2-3 ország „kiesik”. Bartus Gábor elmondta, továbbra sem tartják megfelelő kalkuláció­nak, hogy Magyarország bősi energiarészesedése megegyezik a beruházási hányaddal, amelyet 14 százalékban jelölt meg Szlová­kia. Ugyanakkor értékelve, hogy Szlovákia nem zárkózott el eleve Magyarország bősi energiarésze­sedésének megfelelő többletvíz átadásától, ideiglenesen elfogad­nák az említett 14 százaléknak megfelelő többletvizet. Ennek át­adását mielőbb kéri a magyar PÉTERFI SZONYA Pozsony. Noha az egészségügy adósságainak rendezése nem zök­kenőmentes, a minisztérium a kor­mányhatározatokat teljesítve folya­matosan téríti tartozásait. Tavaly a privatizációból származó 3,54 milli­árd koronával csökkentette a kórhá­zak ún. régi adósságait, és rendezte tartozásainak egy részét a gyógy­szerészek és gyógyszerforgalmazók felé, majd tavaly októberben 1,5 milliárd koronát utalt át a Szociális Biztosítónak. „Kormányhatározat szól arról, hogy 2001-ben megfizet­jük a maradék 1,5 milliárd koronás tartozásunkat a biztosítónak, s erre sor is kerül. De mert az eltelt idő­szakban 400 mülióval nőtt a tarto­zás, ennek rendezésében kell meg­egyeznünk. Szó sincs tehát arról, Nagy-Britannia kivétel Vízum nélkül utazhatunk Pozsony. Jövő keddtől a schengeni egyezményhez csatlakozott tizenöt EU-tagállamba vízum nélkül utaz­hatnak a szlovák állampolgárok, te­hát egyebek között Franciaország­ba, Görögországba, Hollandiába, Izlandra, Luxemburgba, Németor­szágba, Norvégiába, Portugáliába, Belgiumba és Dániába. A vízum- kényszert Írország és Nagy-Britan- nia továbbra sem oldotta fel. A Seychelle-szigetek is azok közé az államok közé került, amelyekben harminc napig beutazási engedély nélkül tartózkodhatunk, (s; t) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Mivel a parlament teg­nap többszöri próbálkozásra sem volt határozatképes, František Mikloško azt javasolta, hogy a fennmaradó négy napirendi pon­tot a következő ülésen vitassák meg, azaz vessenek véget a 46. ülésnek. A felvetést a képviselők megsza­vazták, így a Gustáv Krajči mentel­mi jogának megvonására tett ja­vaslatról is a májusban kezdődő ülésen tárgyalnak. Ekkor választ­ják meg a titkosszolgálatot, illetve a katonai hírszerzést felügyelő kü­lönbizottság új tagjait is. Jozef Migaš házelnök hiába figyelmezte­tett arra, hogy amíg a titkosszolgá­latot ellenőrző bizottság nem hatá­rozatképes, nem vitathatja meg a szolgálat tavalyi tevékenységéről készült jelentést, a képviselők in­kább Mikloško javaslatát támogat­partner. Ez annyit jelentene, hogy éves átlagban a Duna vízhozamá­ból az Öreg-Dunába átadott 17-18 százalékos vízmennyiséget 29-30 százalékra lehetne emelni. Viszo­nyításként megemlíthető, hogy a középvízhozam 2200 köbméter másodpercenként. Ez a többlet­vízmennyiség nem elhanyagolha­tó az ökológiai viszonyok javítása során. A végleges többletvíz­mennyiségről a Hágai Nemzetkö­zi Bíróság ajánlásának megfelelő­en, az ökológiai igények részletes értékelését követően az energia­részesedés pontosabb meghatáro­zásával állapodhatnának meg. Alapvető kérdésekben természete­sen a magyar tárgyaló fél fenntart­ja korábbi álláspontját. Ezek közé tartozik, hogy nem épül meg a nagymarosi erőmű, a hajózási fel­tételeket a Szap alatti szakaszon hagyományos folyószabályozással javítanák, ugyanakkor Magyaror­szág egy újabb megállapodás ré­szeként elismerné a dunacsúni lé­tesítményt. hogy nem akaijuk rendezni adóssá­gainkat, csupán a büntetőkamatok eltörlését követeljük” - nyilatkozat tegnapi rendkívüli sajtótájékoztató­ján Roman Kováč egészségügyi mi­niszter, s egyben elutasította azokat a híreszteléseket, hogy a tárca 1,5 milliárd koronát „sinkófált el”. A mi­niszter bejelentette, 2002 végéig rendezni szeremé az ágazat minden adósságát, amely szerinte nem 16, hanem „csupán” 10-12 milliárd ko­rona. Idén a tárca újabb 3,8 milliárd koronás, költségvetésen kívüli bevé­tellel számol, amelyből 2 milliárdot a gyógyszerészeknek juttat. Ezzel elérhető a számlakiegyenlítés négy hónapról két hónapra való rövidülé­se. A minisztérium számol a gázmű­vek privatizálásának elhúzódásá­val, ezért a kormány hitel felvételét helyezte kilátásba. Állami Lakásfejlesztési Alap Folyamatos az ügyintézés Pozsony. Az Állami Lakásfejlesz­tési Alap 2001 első negyedévében 929 igénylőnek folyósított lakás- építési támogatást. Az alap e célra 302,1 mülió koronát különített el, ez 187 millióval kevesebb, mint amennyit igényeltek, közölte. Kása Zoltán, az alap vezetője közölte: a legnagyobb érdeklődés (806 kér­vény) természetesen a házzal, la­kással még nem rendelkező fiata­lok résiéről nyilvánult meg, akik az első negyedévben 275 millió korona kedvezményes támogatás­hoz jutottak. (TASR) ták, így Migaš kénytelen volt bere­keszteni az ülést. Ezt megelőzően viszont a honatyák több jogsza­bályt fogadtak el. A Szlovák Nem­zeti Bankról és a többi pénzinté­zetről szóló törvény módosítása nyomán bővül a jegybank hatáskö­re a bankfelügyelet terén, hozzájá­rul a pénzszektor stabilizálásának megőrzéséhez, és szavatolja a tar­tós fejlődést. A törvényhozás tíz nappal a hatálybalépés után mó­dosította a bírósági illetékekről és az erkölcsi bizonyítvány kiállításá­ért fizetendő illetékről szóló tör­vényt. Az illetékek összegének mó­dosítása évente mintegy 600 mil­lió koronás bevételkiesést jelent a költségvetésben. A képviselők ál­dásukat adták a politikai pártokról szóló jogszabály és a könyvvizsgá­lókról szóló törvény módosítására. Ennek értelmében 2002-től könyv- vizsgálók ellenőrzik majd a pártok gazdálkodását, (szm) Tisztelt Olvasó! Ezen a héten telefonos köz­vélemény-kutatásunkkal ar­ra kerestük a választ, hogy a közigazgatási reform kap­csán a Magyar Kolíció Pártjá­nak képviselői támogassák-e a kompromisszumos, 12 me­gyésjavaslatot. Olvasóink véleményét az alábbi grafikon tükrözi. GRAFIKON: ÚJ SZÓ Készítsenek listát a vitatott kérdésekről Budapest. A magyar tárgyaló partner nem zárkózik el attól a szlo­vák igénytől sem, hogy az egyes szakmai kérdéseket előzetesen, szakbizottságokban vitassák meg. Ugyanakkor kifejezte igényét, hogy azokban az elvi kérdésekben, amelyekben a múlt év végi szlo­vák válasz alapján közeli a két ország álláspontja, már most jussa­nak egyezségre, s ennek eredményét foglalják jegyzőkönyvbe. Ugyanígy készítsenek listát azokról az elvi kérdésekről, amelyek­ben még nincs egyetértés, valamint határozzák meg, milyen mó­don juthatnak megegyezésre e területeken is. (MTI) A brüsszeli bizottság képviselője a bővítésről és a visegrádi négyek jelentőségéről „Kritikus tömeg” 60 millió lakossal Bartus Gábor a Bős-vitáról: alapvető kérdésekben természetesen a magyar fél fenntartja korábbi álláspontját Részletes elemzést a nullszaldós elszámolásról Legközelebb májusban ülnek össze ismét a képviselők Ellenőrzik a pártkasszát

Next

/
Thumbnails
Contents