Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-29 / 74. szám, csütörtök
RÉGIÓINK ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 29. A Csemadok magyarbődi alapszervezetének életéből II. János Pál pápa magyar nyelven köszöntötte a Hídverő Társulásba tömörült községek polgármestereit Együtt énekben és tettben PAZDERÁK BERTALAN j évet, évszázadot, évezredet kezdtünk. Itt az ideje, hogy leltárt készítsünk, s úgy induljunk neki a jövőnek. Meg kell állnunk egy pillanatra, mert ez az év számunkra nagyon jelentős, hisz eredményekben nagyon gazdag elmúlt tíz esztendőt mondhatunk magunkénak. Községünkben is, mint szerte az országban ötven évvel ezelőtt alakult meg a Csemadok. Kezdetben nagyon sikeresen működött, híres tánccsoportja, zenekara volt, több mint harmincán táncoltak, ott voltak mindig Gombaszögön, Zselízen, itthon is és a járásban is rendszeresen felléptek. A színjátszócsoport is áldásos munkát végzett, több helyen szerepeltek, itthon nagyon gyakran. De jött egy szerencsétlen, számunkra gyászos év 1965, amikor megszüntették erőszakkal, fondorlattal, gonosz módon a magyar tannyelvű alapiskolát. Községünk magyar szellemi vezető nélkül maradt. A lelkész sem segített, jobban érezte magát Kassán. Megkezdődött a romlás, hanyatlás időszaka. De a nyolcvanas években újra hallatta hangját Magyarbőd. Büszkén állapíthatjuk meg, hogy március tizenötödikét bár szerényen, már a nyolcvanas években megünnepeltük. Abban az időben még Magyarországon sem vették jó néven az ünneplést. Nagy segítségünkre volt ebben a Pribék házaspár Kassáról, Pribék Gábor, Pribékné Pazderák Emőke. Az ő segítségükkel már a bársonyos forradalom előtt olyan műsoros eseteket rendeztünk, hogy megtelt a művelődési ház nagyterme. Nagy volt a siker, nagy volt a lelkesedés. Szabadon cselekedtünk, szabadon beszéltünk. Neves tánccsoportok, különösen a kassai Új Nemzedék gyakori vendégünk volt. 1991-ben, tíz évvel ezelőtt, újjászerveztük a Csemadok helyi csoportját. Első maradandó tettünk 1991- ben az volt, hogy kopjafát állítottunk a magyarbődi református temetőben eltemetett 1848-as honvédek emlékére. Nagy adósságot törlesztettünk, több mint száz évig jeltelen sírban nyugodtak. Nekünk adatott meg, hogy ezt elvégezzük, sokáig ezt nem lehetett megtenni. Kezdetben Pribék Gáborral azt terveztük, hogy az Ósva-völgyi szórványmagyarok március 15. ünnepségét szerveztük meg. Évekkel később mindig bővült a kör, ma már Kassáról, Bodrogközből, az Ung-vidékről, Szepsi és Kassa környékéről, Rozsnyó mellől, sőt már Magyarországról is, Miskolcról, Budapestről, Debrecenből jönnek. A Kárpát-medence híres magyar református püspökei mind itt voltak vagy készülnek a magyarbődi március 15-i ünnepségre. Jelenlétével megtisztelt bennünket dr. Mikó Jenő, dr. Erdélyi Géza, dr. Mészáros István, dr. Hegedűs Lóránt, dr. Tőkés László, Dr. Csiha Kálmán főtiszteletű püspök De nem csak egyházi emberek látogatnak meg minket, világiak is ellátogatnak hozzánk. A Magyar Köztársaság nagykövete szintén állandó vendégünk, itt járt köztünk dr. A. Nagy László a Magyar Koalíció Pártja alelnöke, Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja országos elnöke, a Szlovák Köztársaság parlamentjének az alelnöke, dr. Czine Mihály egyetemi tanár Budapestről és még sok jelentős vendég. Neves énekkarok Kassáról, Debrecenből, Sárospatakról, Szikszóról. Miért jönnek az emberek olyan nagy számban Magyarbődbe? Jelentős történelmi örökséget kaptunk. Őseink 1848-as honvédeket ápoltak, a halottakat tisztességgel eltemették bátor papjuk néhai Bállá József nagytiszteletű úr vezetésével, abban az időben, amikor az osztrákok győztek az első kassai csatában, ne engedték, hogy a budaméri harcmezőről a halottakat Kassán temessék el. Másik nagy örökségünk, ez a vidék adta a magyarságnak gróf Dessewffy Arisztidet, a hős 1848- as huszártábornokot, a későbbi aradi vértanút. Magyarbőd mellett, Ósvacsákányban született szlovák faluban. Mi ápoljuk az emlékét. Kossuth Lajosnak, Magyarország nagy fiának, kormányzónak is volt köze e vidékhez. Magyarbőd mellett, Felsőkemencén lakott hat hétig, és ott konfirmált az evangélikus templomban. 1904- ben gyönyörű márvány emléktáblát helyeztek el a templom falára. 1919-ben eltávolították. Tíz évig küzdöttünk, hogy helyezzék vissza az emléktáblát, örömmel közöljük, érdemes harcolni, küzdeni, van eredmény, a táblát visz- szahelyezhetjük. A szlovák nemzetiségű gyülekezet tagjai egyházközségi közgyűlésen hetvennyolcból hetvenötén arra szavaztak, hogy vissza kell helyezni az emléktáblát. Nem vagyunk sokan a Csemadok helyi alapszervezetében, másokkal összehasonlítva nem végeztünk sok munkát, de amit végeztünk azt magas színvonalon, egyetemi szinten végeztük, akár a magyar vonatkozású történelmi és kulturális emlékek ápolását, akár a népi kultúra, a szülőföld hagyományainak népszerűsítését. Van Hagyományőrző Csoportunk húsz taggal. Megalakulása nehéz és fájdalmas szülés volt, de aztán a csecsemő gyorsan fejlődött, ma pedig büszkén tekinthetünk fel rá, daliás ifjúvá vált. Bár csak tíz éve szerveztük újjá a hagyományőrző csoportot, csoportunk 50 éves múltra tekint vissza. Nagyon sokan a kezdők közül már a temetőben porladnak, de hangjukat őrzi a hangszalag és táncukat a filmkockák. Áhítattal és tisztelettel hallgatjuk és nézzük, példaképeink a lelkesedésben és a dal szeretetében. Csoportunkról Pribék Gábor a kassai Magyar Közösségi Ház igazgatója, aki elismert szakértője a táncnak és a dalnak, így ír: „A Felvidék egyik legszínvonalasabb csoportjaként tartja számon a szakma. Táncainkban megőrizték a régi stílusú páros tánc motívumait is, melyet a legszebben általuk dibegősnek nevezett lépés bizonyít. Karikázójuk a néptánctanfolyamok tananyagában is szerepel, melyben több szólamú- an énekelnek”. Kis közösséggé váltunk: „Együtt táncolni, énekelni, újraalkotni és ily módon tartani egymásban a lelket!” Ez az óhajunk, és csak ennyit szeretnénk. Helyreigazítás Mellékletünk múlt heti számában A műtől az előadóval a hallgatóig című írásban a nyomda ördöge közbeszólt. A szövegben valamilyen módon két különálló gondolat összekeveredett, melyet most közlünk. „Amikor a magyar irodalomról vagy történelmünkről beszélt, lehetetlen volt másra gondolni. S ha váratlanul kérdést tett fel, már az első hetekben többnyire Grendel Lajos és Bába Iván bizonyította: több van a tarsolyukban, mint a sokévi átlag. Mistrík professzor is kitűnt tudásával, toleranciájával. A keleti végekről Pozsonyba került elsőéves egyetemistának a Duna-parton rajzolta le egy füzetlapra, hogyan juthat el belvárosi lakásáig, ha - mondjuk szombaton este - éppen a retorika vagy a szlovák stilisztika rejtelmeire kíváncsi.” Olvasóink elnézését kérjük. A szekesztő Egy életre szóló élmény KAMONCZA MÁRTA dano bíborossal együtt jelent meg. „Amikor a pápa kíséretével együtt belépett a terembe, kispapok köszöntötték különböző nyelven a résztvevőket. Valamennyiünk számára megható, ugyanakkor felemelő érzés volt, hogy a pápa magyar nyelven köszöntött bennünket, mint mondta: ‘a Vág-DuII. János Pál pápa magyarul szólt a felvidékiek képviselőihez (A Fotográfia Felici felvételei) na-Ipoly Eurorégió képviselőit’. A köszöntések után lengyel nyelven példabeszédet mondott a saját szavaival, majd külön fogadta a résztvevőket, köztük bennünket is. Tudtuk, hogy amikor felmegyünk a pápához, pár szóval áldást kérhetünk tőle, viszont ő ezekre akkor ott nem válaszol. Én mindannyiunk nevében azt mondtam neki: ‘Kérem a szentatya áldását nemzetünkre, falunkra és családunkra’. Egyébként mint utóbb hallottuk, a pápának általában nem szokása, hogy az előre bejelentett küldöttségek mellett több személynek is megengedje, hogy az audiencia után eléje járuljon. Nekünk szerencsénk volt, mert a szentatya aznap kimondottan jól érezte magát, remek volt a közérzete. Ajándékot is adtunk a pápának: azt a nyilatkozatot, melyet látogatásunkat megelőzően a Tatabányán tartott egyházpolitikai konferencián fogadtak el a résztvevők. Egy izsai kézimunkát is átnyújtottunk Őszentségének. Kocsis Ernő két egyházi témájú miniatűrjét pedig Magyarország vatikáni nagykövetségének ajándékoztuk. A pápai látogatás végén kimondottan fesztiválhangulat uralkodott a teremben. A csoportok hangosan énekeltek, integettek a távozó szentatyának. A pápai látogatáson velünk volt Török Tamás, Magyarország vatikáni nagykövetségének kozulja is. Apápai audiencia után ellátogattunk Szlovákia vatikáni nagykövetségére is, ahol ugyancsak kellemes hangulatban elbeszélgettünk a követség konzuljával” - eleveníti fel az eseményeket a Hídverő Társulás ügyvivője. Másnap, március 15-én a hat polgármester megkoszorúzta Türr István altábornagy, Garibaldi hadsegédének mellszobrát. A koszorúzáson ünnepi beszédet Martonyi János magyar külügyminiszter mondott, akit március 15-ei emlékünnepség után magánmeghallgatáson fogadott II. János Pál pápa. A külügyminiszter szólt a szentatyának a szlovákiai magyar püspök kinevezéséről. Egyébként mi is erre a célra, illetve a zsitvato- roki béke felállítandó emlékművére kérjük Őszentsége áldását” - fejezte be a római út felidézését Tóth Kurucz Mária. Balról Tóth Kurucz Mária izsai polgármester, a Hídverő Társulás ügyvivője M árcius közepén a Hídverő Társulásba tömörült hat __________I község: Izsa, Dunamo cs, Karva, Bá- torkeszi, Búcs és Csallóközaranyos polgármesterei Rómában jártak. A községek első embereivel együtt utazott Lázár Mózes, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke és Benkő Ferenc, a Duna- Vág-Ipoly Eurorégió ügyvezetője. „Csoportunk a zarándokok elszállásolására szolgáló Szent István rendházban kapott helyett. Március 14-én reggel indultunk a Vatikánba, ahol a VI. Pálról nevezett óriási teremben több ezer, a világ szinte minden tájáról érkező hívővel együtt vártunk II. János Pál pápára. Már a szentatya megérkezése előtt kitűnő hangulat uralkodott a teremben. Felemelő volt maga a várakozás is, a zenekar csodálatos egyházi énekeket játszott. Délelőtt tizenegy órakor került sor a pápával való személyes találkozásra, amely mindannyiunk számára egy életre szóló élményt jelent” - állítja Tóth Kurucz Mária izsai polgármester, a Hídverő Társulás ügyvivője. Elmondása szerint a pápa a találkozáson püspökök, kanonok társaságában és az ugyancsak lengyel származású személyi titkárával, valamint SolA falucska lakóit kitelepítették, de a templom megmaradt, és áll a mohi atomerőmű hűtőtornyainak árnyékában Felújítják Isten házát MOTESIKY ÁRPÁD Lévai járásban található Mohi (Mochov- ce) község a nyolcvanas évek legelején került az érdeklődés középpontjába. Akkor kezdődtek ugyanis meg az atomerőmű építésének munkálatai. A történelmi Bars megyei község lakóit kezdték kitelepíteni, kiköltöztetni otthonaikból. Talán még annyit kell elmondanunk a már nem létező falucskáról, hogy nagyon sokan keverik a Muhi-, Sajó menti-csata színhelyével, amely sajnos „gyásznapként” került be a történelmünkbe. A tatárok, Batu kán seregei nagy csapást mértek ránk (1421. április 11.), IV. Béla királyunknak menekülnie kellett. Esetünkben csupán névazonosságról van szó, mivel „Muhy”, azaz Mohi községet először 1295- ben említik az okiratok, míg a csatára pontosan ötvennégy esztendővel előbb került sor. A garamvölgyi falucska bizonyos ideig Csák Máté birtoka volt, de 1388-tól már a lévai várhoz tartozott. Református templomát 1787-ben építették, de felújítására, tornyának megépítésére csak később került sor, 1821-ben végzett a falu lakossága szorgos munkát. Az 1873-ban kiadott helységnévtár szerint Mohi község 113 házból állott és hétszáznegyvenkét lakosa volt, a község határa 2989 kataszteri hold, gazdagon termő vidék. A községet zömében reformátusok lakták, majd 1938-ban Magyarországhoz csatolták. Ám a háború után a magyar ajkú község életét, egységét - a lakosság- csere ürügyén a deportálások sem maradtak el -, alaposan megbolygatták. De a legnagyobb csapást a huszadik század utolsó fertálya mérte a falucskára, vagyis az atomerőmű építésének beindítása. A falut hivatalosan megszüntették, lakói a környékbeli falvakban, a fiatalok Léván és Vere- bélyen telepedtek le, találtak új otthont. Nehéz lenne feldolgozni a sok-sok tragédiát, vagy esetleg sikert, vagyis hogy mi volt a rossz és a jó a kiköltözés nyomán? Talán már sosem tudjuk meg, mert az idős emberek kihaltak, miközben felnőtt egy új generáció. Ők már másként tekintenek a múltra. Mondom, a falucska lakóit kiköltöztették, de a templom megmaradt és áll az atomerőmű hűtőtornyainak árnyékában. Ajtaját már nagyon régen nem nyitja meg senki, falait koptatja az idő vasfoga. Pedig a falak között egykoron magyar zsolozsmákat énekeltek. Gyakran felhangzott: „Tebenned bíztunk eleitől fogva!” A régi ősök hitében való bizalom nem veszett kárba. Örömmel olvastam a hírt, hogy az utódok A mohi templom (Archív felvétel) templomukat felújítják, sót már össze is gyűlt az alaptőke, szép összeg (közel kétszáznegyvenezer korona, de az adakozás még tart) a templom felújítására. Magánvállalkozók, pozsonyi, nagyszombati cégek, egyházközösségek áldásos adakozásából gyűlt össze a pénz. Remélhetőleg a felújított templomban hamarosan felcsendül majd: Tebenned bíztunk eleitől fogva!
