Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-24 / 70. szám, szombat
6 Politika ŰJSZÓ 2001. MÁRCIUS 24. EU-csúcs: Vlagyimir Putyin orosz és Borisz Trajkovszki macedón elnök is megjelent Gazdaság és politika Német áldás a finneknek? A felvételen Schröder német kancellár, Tanja Halonen finn elnök asszony és Paavo Lipponen kormányfő. (TASR/EPA) Hazamentek a bolgárok Moszkva. Az Oroszországból kiutasított három bolgár diplomata elhagyta az országot - közölte tegnap Bulgária moszkvai nagykövetsége. Ez a hétfői kiutasítás volt Moszkva válasza a bolgár állam korábbi lépésére, három orosz diplomata kiutasítására. (MTI) Dayton megsértése New York. Az ENSZ BT elítélte a boszniai horvátok azon kísérleteit, amelyek egy bosznia-hercegovinai horvát miniállam megteremtésére irányulnak. „A boszniai horvát nacionalisták törekvése a horvát autonómia megteremtésére ellentétes az 1995-ös daytoni békeszerződéssel, amely véget vetett a három és fél éves boszniai háborúnak” - szól a BT nyilatkozata. (MTI) Súlyos orosz veszteségek Moszkva. Groznijban tegnap hat orosz katona életét vesztette, négyen pedig súlyosan megsebesültek egy aknarobbanás következtében. A szövetségi erők hosszú hetek óta nem ismertek el ilyen súlyos, egy nap alatt történt veszteségeket. (MTI) Wynton Marsalis békenagykövet New York. Az ENSZ békenagykövetének nevezte ki csütörtökön Wynton Marsalist, a világhírű amerikai dzsessz- trombitást és zeneszerzőt Kofi Annan, a világszervezet főtitkára. Eddig olyan hírességek kapták meg a békenagyköveti címet, mint Muhammad Ali bokszoló, Michael Douglas színész, Earvin „Magic” Johnson kosárlabdázó és Luciano Pavarotti. Marsalis a bátyjával, Bran- forddal együtt a 70-es években tűnt fel. (TASR/AP) Letartóztatták a gyanúsítottat Peking. Kína déli részén letartóztatták annak a robbantássorozatnak a gyanúsítottját, amely a múlt hét végén 110 ember életét követelte az ország északi részén. A 40 éves Csín Zsu-csao kézrekerítő- jének a hatóságok százezer dollárnak megfelelő összegű jutalmat ajánlottak fel. (MTI) Választás interneten Genf. A genfi államtanács úgy döntött, hogy elindítja azt a programot, amely az interneten keresztül lebonyolított szavazást teszteli a hagyományos voksolási módokkal szemben. A kísérletet a kanton-, illetve helyi szintű választásokon hajtják majd végre. Tanulmányt készítenek arról is, változik-e a szavazók hozzáállása, ha voksukat számítógépen adják le. (MTI) Stockholm. Az EU állam- és kormányfőinek tegnap megnyílt kétnapos csúcsértekezletén az eredeti tervek szerint a gazdasági kérdéseknek kellett szentelni a legnagyobb figyelmet, de megfigyelők jelezték, hogy a nemzetközi helyzetre való tekintettel fontos külpolitikai témák is terítékre kerülnek. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Ezt igazolja az is, hogy saját kérésére meghívták Borisz Trajkovszki macedón államfőt, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A Putyinnal folytatott megbeszéléseken szó volt az orosz gazdaság liberalizálásáról, valamint az újabb hitelekről, ezeket Moszkva az Európai Fejlesztési Banktól szeremé felvenni. Az orosz elnök különtalálkozót tartott Jacques Chirac francia elnökkel és Tony Blair brit kormányfővel is. Ami a macedóniai válságot illeti, Gerhard Schröder német kancellár kijelentette: az EU támogatja a szkpojei kormányt, ugyanakkor fel is szólítja őt arra, hogy „ésszerűbben” viszonyuljon az albán kisebbséghez. A házigazda Göran Persson svéd kormányfő a találkozó célját abban jelölte meg, hogy növekedjék a tagországok között az összhang az európai társadalom- és gazdaságfejlesztési modell további korszerűsítésében. A tizenötök az egy éve tartott lisszaboni csúcson fogadták el a korszerűsítés átfogó programját, amely szerint az évtized végéig az EU-nak a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságát kell megteremtenie. Az EU-tagországok Stockholmban jelen lévő pénzügyminisztereinek mára csúcs előestéjén sikerült megállapodniuk az uniós tőkepiaci szabályozás új rendszeréről, s az állam- és kormányfők elé terjesztették erről szóló határozattervezetüket. A miniszterek egyhangúlag fogadták el az úgynevezett Lamfalussy- jelentésen alapuló döntést, amely szerint a pénzügyi szolgáltatások uniós piacának szabályozásában újHÍRÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. Moszkva tegnap kiutasított négy amerikai diplomatát, válaszul Washington csütörtöki, ugyancsak négy diplomatát érintő lépésére, s figyelmeztetett arra, hogy az orosz hatóságok más módon is gátat fognak vetni a hivatalos amerikai képviselők jogellenes tevékenységének. Bekérették tegnap az orosz külügyminisztériumba John Ord- wayt, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, s határozott tiltakozást jelentettek be a négy - név szerint nem említett - amerikainak a diplomáciai státusszal össze nem egyeztethető tevékenysége miatt. Az amerikaiaknak a köMTI-HÍR Havanna. Fidel Castro is megjelent a Disznó-öbölnél 1961-ben lezajlott amerikai-kubai konfliktusról szóló havannai tanácskozáson. A kubai államfő tehát egy asztalhoz ült a negyven évvel ezelőtti invázió-kísérlet amerikai veteránjaival, köztük egykori CIA-ügynö- kökkel. A CIA annak idején 1500 kubai emigránst képzett ki, hogy aztán 1961. április 17-én a Disznóöbölnél (Playa Girón) partra szállva kísérletet tegyen a fiatal Castro- rendszer megbuktatására. A 2506- os dandár azonban három nap leszerű - és a későbbiekben esedeg más területeken is alkalmazható - döntéshozatali mechanizmust vezetnek be. Az Alexandre Lamfalussy - a valutauniós jegybank elődintézmények volt vezetője - vezette bölA lisszaboni csúcson fogadták el a korszerűsítés átfogó programját. esek bizottságának jelentéséről az utolsó pillanatokig élénk viták folytak az érintett uniós intézmények, az Európai Bizottság, a Miniszterek Tanácsa és az Európai Parlament között. A Lamfalussyék által javasolt új szabályozási folyamat keretét egy négyszintű döntéshozatali mechanizmus adja. Az első, legmagasabb szinten az új jogszabályok politikai zeli napokban kell elhagyniuk Oroszországot. Az amerikai ügyvivővel közölték, hogy más lépéseket is tesznek az Oroszországban dolgozó hivatalos amerikai képvi-. selők jogellenes tevékenységének beszüntetése érdekében. James Collins amerikai nagykövetet egyébként nem rendelték visz- sza Moszkvába, jelenleg Irkutszk- ban van, ahol részt vesz az amerikai tájékoztatási központ ünnepi megnyitóján. A nagykövetet még csütörtökön bekérette az orosz külügyminisztériumba Georgij Mamedov külügyminiszter-helyettes, és jelezte neki, hogy Moszkva nem hagyja megválaszolatlanul a barátságtalan washingtoni lépést. Az orosz külügy tegnap nem volt forgása alatt megsemmisítő vereséget szenvedett a kubai vezető fegyveres erőitől. Castro személyesen üdvözölte a prominens amerikai vendégeket, köztük Arthur Schlesinger történészt, Robert Reynoldsot, a CIA akkori Miami-beli irodaigazgatóját és Richard Goodwint, Kennedy elnök egykori tanácsadóját. Fidel nem titkolt megelégedéssel olvasott fel részleteket az 1959-es amerikai látogatásáról készült akkori - és eddig titkos - CIA-dokumen- tumokból. „Nagy hiba lenne lebecsülni ennek az embernek a képességeit. ...Félszeg magatartása elleelveiről döntenének, alapvetően a most is érvényben lévő eljárási szabályok szerint. Vagyis az Európai Bizottság kezdeményezése alapján a tanács és az Európai Parlament határozza meg az elveket, valamint azt is, hogy ezek megvalósítása érdekében müyen jogosítványokat delegáljanak a gyakorlati végrehajtásért felelős többi szintre. Az alsóbb szinteken két, újonnan létrehozandó testület, az európai értékpapírpiaci bizottság és az európai értékpapírpiaci szabályozó bizottság hatáskörébe tartozna a politikai döntések gyakorlati végrehajtását szolgáló intézkedések meghozatala. Az előbbi szabályozó, az utóbbi tanácsadói hatáskörökkel rendelkezne. Mindkét testületet legkésőbb ez év végéig fel kell állítani, majd a jövő év elején az egész új rendszernek működésbe kell lépnie. (MTI, TASR) Négy amerikai diplomatának kell távoznia Moszkvából - másokra is sor kerül Oroszország válaszlépései Fidel Castro is megjelent - talpig olajzöldben - a Disznó-öböl-tanácskozáson Titkos CIA-dokumentumok hajlandó közölni a kiutasított amerikai diplomaták nevét. Ugyanakkor kiszivárgott, hogy az érintettek bizonyítottan kémtevékenységgel foglalkoztak, s nem csak a CLA- nak, hanem más „cégeknek” is dolgoztak. Az egyelőre nem ismert, hogy miként válaszol Moszkva Washingtonnak arra a döntésére, hogy július elsejéig további 46 orosz diplomatának kell elhagynia az Egyesült Államokat. Nagy a valószínűsége annak, hogy „tükörintézkedésre” kerül sor, vagyis 46 amerikai diplomatát ebru- dalnak ki a nyárig, habár - mint egyes források jelezték - Moszkva más módon is tud komoly kellemetlenségeket okozni az Oroszországban élő amerikaiaknak. nére született vezető, személyes bátorsággal és meggyőződéssel. ...Sem bátyja, Raúl, sem bajtársa, Che Guevara nincs olyan elemi erejű hatással a tömegekre, mint ő..- hangzottak a szövegek Castro interpretálásában. Az előkerült titkos iratok között van egy 1959- ben született jelentés, amely a John F. Kennedy elnök elleni első merényletkíséretről szól, valamint Nyikita Hruscsov szovjet vezető 1961-ből származó levele, amelyben felszólítja Kennedyt: állíttassa le disznó-öbölbeli inváziót, különben szovjet beavatkozással kell számolnia. Tűzpárbaj a kormányerők és szakadárok között Sok civil sebesült MTI-JELENTÉS Tetovo. A macedón biztonsági erők éjszakai támadásaiban, amelyeket az albán lázadók kezén lévő Tetovo környéki falvak ellen indítottak, 150-200 polgári személy sebesült meg - közölte tegnap egy KFOR-szóvivő. Hans Günter Bender százados, a tetovói KFOR-tá- maszpont előtt rögtönzött sajtóértekezletén elmondta, a sebesült civilek tegnap délelőtt Koszovóba mentek az ostromlott falvakból, és orvosi segítséget kértek. A macedón kormányerők géppuskákkal, aknavetőkkel és 105-120 milliméteres lövedékekkel lőtték a felkelők ellenőrzése alá került falvakat. A szakadárok könnyűfegyverekkel viszonozták a tüzet. A macedóniai albánok Nemzeti Felszabadítási Hadseregének (UCK) több települést sikerült bevennie március közepe óta a zömében albánok lakta Tetovo, a második legnagyobb macedón város környékén. A francia hírügynökség más forrásokkal szemben arról számolt be, hogy a macedón fegyveres erők tegnapra virradóra rendszeresen lőtték a gerillák Tetovo körüli dombokon kiépített állásait. USA/Közel-Kelet Amerikai felderítés Háttérbe Ragadozók vonul a CIA a Balkánra Washington. George Bush amerikai elnök utasítására a CIA beszünteti az izraeli-palesztin biztonsági együttműködés előmozdításában korábban vállalt szerepét. Ezt a fehér házi nemzetbiztonsági tanács szóvivője közölte. A CIA közvetítő szerepe 1998 őszén, a Wye Plan- tation-i izraeli-palesztin egyezkedés során alakult ki. Clinton elnök kérte meg George Tenetet, a CIA igazgatóját, hogy személyesen is kapcsolódjon be a békéltető megbeszélésekbe, és segítsen abban, hogy az egymás iránt mélységes bizaí- madanságot tápláló Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat között létrejöjjön a bizalom minimuma. (MTI) Washington. Az amerikai haderő 2-3 darab, Predator (Ragadozó) típusú, pilóta nélküli felderítő repülőgépet küld a Balkán térségébe, hogy pontosabb értesüléseket tudjon szerezni a Koszovóban, illetve a macedóniai határtérségben tevékenykedő albán szeparatista fegyveresek mozgásáró. Craig Quigley, a Pentagon szóvivője szerint a kémrepülőgépeket akár Macedóniában, Koszovóban, Boszniában vagy éppen Magyarországon is ál- lomásoztathatják. A Jugoszlávia elleni 1999-es légi offenzíva idején a Predatorok kulcsfontosságú szerepet töltöttek be, jelenleg azonban egyeüen ilyen gép sincs a Balkán térségében. (MTI) Tegnap ismét lelőttek egy palesztin rendőrt Újabb építkezések MTI-HÍR Gáza/Jeruzsálem. A Gázai-öve- zet déli részén izraeli katonák tegnap reggel lelőttek egy palesztin rendőrt. Az izraeli építésügyi minisztérium új, 6000 lakásos zsidó település megépítését tervezi Ciszjordániában, Jeruzsálemtől délre. A tárca szóvivője elmondta, a minisztérium a ciszjordániai izraeli katonai hatóságoktól engedélyt kapott arra, hogy létrehozzon egy új települést, amelynek Givaot lesz a neve. A tervet már a korábbi Barak-kabinet is tanulmányozta. Ariel Sáron kormányának eredeti programja ugyan kizárja új kolóniák létrehozását, ugyanakkor a meglévők bővítését előirányozza, hogy azok megfeleljenek a „természetes növekedésnek”. Palesztin források tegnap azt hangsúlyozták, hogy az új építkezések csak tovább fokozzák a feszültséget. Amerikai feltételek Tetőzés Szlonoknál Djindjics Elmarad időt kért a tavalyitól Washington. Az amerikai kormány - március végi határidővel - feltételekhez kötötte a Jugoszláviának nyújtandó gazdasági segélyeket. A feltételek között szerepel többek között Belgrád együttműködése a hágai törvényszékkel, beleértve Milosevics kiadatását is. Zoran Djindjics szerb kormányfő Washingtonban Colin Powell külügyminisztertől több időt kért. Djindjics szerint Belgrád az utóbbi néhány hónapban többet tett, mint más kormányok hosszú évek alatt. (MTI) Szolnok. A Tisza Szolnoknál tegnap 828 centiméteres vízállással kezdett el tetőzni, a térségben napokon keresztül alig változó vízmagasságra kell számítani. A mostani tetőzés több mint két méterrel marad el a tavaly mért, minden eddigi rekordot megdöntő 1041 centimétertől. A közép-ti- szai 410 km hosszú árvízi fővédvonalakon Tiszafüredtől Csongrá- dig harmad-, a Hármas-Körös visszaduzzasztással érintett alsó szakaszán másodfokú készültség van érvényben. (MTI) Nyílt levél a francia menekültügyi hivatalhoz Gyanús döntés volt MTI-HÍR Párizs/Strasbourg. A strasbourgi Francia-Magyar Társaság (AFH) elnöknője, Fabienne Wassmer nyűt levélben kért magyarázatot a francia menekültügyi hivataltól (OFPRA) a zámolyi roma családok némelyikének megadott politikai- menekült-státus indokairól, az elbírálás körülményeiről és a döntés időzítésének szempontjairól, amelyek mögött politikai megfontolásokat vél felfedezni. A levél az iránt érdeklődik, folytatott-e az OFPFLA bármilyen vizsgálatot Magyarországon a döntéshozatal előtt. Szeretne megbizonyosodni a hivatal függetlenségének természetéről is, utalása szerint ugyanis a francia helyhatósági választások előtt és két fordulója között nyilvánosságra került határozatok azt kívánták volna biztosítani, hogy a szélsőbaloldal a szocialista jelöltekre szavazzon. Fabienne Wassmer levele rágalmak terjesztésével vádolja Krasz- nai Józsefet, a Strasbourgban lévő zámolyi romák szószólóját, s azt a kérdést teszi fel, milyen alapon tartózkodik a városban, ha egyszer nem kért menedéket Franciaországban.