Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

2001-03-19 / 65. szám, hétfő

8 Oktatás - kultúra ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 19. SZÍNHÁZ ____________________POZSONY____________________ SZ LOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Traviata 19 A.HA SZÍNHÁZ: Igazi vadnyugat 19 KASSA STÚDIÓ: Őrült nap 10 TATABÁNYA JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ: Óz, a nagy varázsló 9, 10 József és a szí­nes, szélesvásznú álomkabát 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Női vágyak (amerikai) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Family Man (amerikai) 15.45, 18, 20.30 MLADOST: Szerelem a szerelem? (svéd) 15.15, 20 Kék bársony (amerikai) 18 CHARLIE CENTRUM: Segíts, majd segítek (cseh) 17 102 kiskutya (ameri­kai) 17 Magányosok (cseh) 18.45, 20.30 Sikoly 3 (amerikai) 18 Az utolsó tangó Párizsban (olasz-francia) 18 Minden, amit tudni akarsz a szexről... (amerikai) 20.30 Végzetes találkozás (ame­rikai) 20.15 Harc az életért (cseh) 20.30 Karácsony Alzbetával (cseh) 19 KASSA ÚSMEV: Női vágyak (amerikai) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Sze­relem a szerelem? (svéd) 16.15,19.15 CAPITOL: Az uralkodó új ar­ca (amerikai) 15, 16.30 2001: A Space Travesty (amerikai) 18.15, 20.15 DRUZBA: Az uralkodó új arca (amerikai) 15.30, 17 Family Man (amerikai) 18.30, 20.30 TATRA: Horrorra akadva, avagy tu­dom, kit ettél tavaly nyáron (amerikai) 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: 102 kiskutya (amerikai) 17,19 Szerdától egy hétig francia nyelvű filmek fesztiválja Hosszú éj a moziban ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nem akadt senki, aki összehasonlította volna a hagyományos és a nyolc évfolyamos gimnáziumok hatékonyságát Divat vagy pedagógiai műhely? Mi lesz a többi gyalogmagyarral, aki nem születik sem tehetségesnek, sem elitnek, de szorgalommal le tud érettségizni? (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) Pozsony. Először ’98-ban, majd ezt követően 2000 márciusában ren­dezték meg Pozsonyban a francia nyelvű filmek szemléjét - első alka­lommal a Tatra, tavaly a Hviezda mozi adott otthont a fesztiválnak. Idén március 21-től 28-ig a károlyfalui Istota moziban tartják meg a szemlét, amelyen harminc nagyjáték- és dokumentumfilmet, valamint tizenkét kisfilmet mutat­nak be. A francia nyelvű filmek fesztiváljának rendezői az előző évekhez hasonlóan ezúttal sem csak Franciaország, Kanada, Belgi­um és Svájc filmújdonságaiból vá­logatnak, hanem egy-egy mozgó­képpel elhoznak olyan egzotikus helyeket is, mint Haiti, Burkina Fa­so, Elefáncsontpart. Ezenkívül az idei szemlén is kapunk ízelítőt a marokkói, a tunéziai és az egyipto­mi filmművészetből. És nemcsak a vászonról ismerkedhetünk a frankofón világgal, annak problé­máival, hanem a fesztivál vendé­geinek elbeszéléséből is. Több mint tíz alkotó, rendező, színész ígérte meg, hogy ellátogat az Istota moziba. A mozi igazi megszállottjainak s azoknak, akik bírják a gyűrődést, ezúttal is vetítenek „éjszakai mű­szakban”. Aki március 23-án (pén­tek) az éjszakai mozizásra jegyet vált, az este nyolctól hajnalig öt különböző zsánerű filmet nézhet meg. (tb) Azt gondolom, öröm, hogy közoktatásunk legalább né­hány pontban támogatja a pluralitás gondolatát, jelesül a szabad iskolaválasztásban és a nevelő-oktató intézmé­nyek létrehozásában és fenn­tartásában. Magyarán arról van szó, hogy minden szülő olyan iskolába viszi gyerme­két, amelyikről hiszi és meg­tapasztalta, hogy az megfelel a család értékrendjének, ne­velési elképzeléseinek. ÁDÁM ZITA Mindenki lehet iskolaalapító, ha rendelkezik megfelelő infrastruktú­rával (legfontosabb az épület). Más nem nagyon kell. Mert hogy mit ta­nítson az iskola, arról nem az isko­laalapító dönt. Elképzelhető, hogy egy új utakra szegődött, fejlesztő és újító hittel, elszántsággal rendelke­ző csapat megtervezi, felépíti az is­kola szellemét, aurát teremt az in­tézmény köré. De fejlesztő elképze­lésüket titokban kell tartsák, mert ezek megvalósításához a magassá- gos minisztérium sok-sok körpe­cséttel ellátott engedélye, ahhoz pedig a tartalmi modernizációs tö­rekvéseket kerékbetörő apparatcsi- kok véleménye szükségeltetik. Meg lehet kérdezni, miről is szól a szabad iskolaválasztás, ha a tarta­lomban úgysincs mi újat választa­ni? A gyermeke jövőjéért felelőssé­get viselő szülő tanító egyéniséget választott mindig is. Az egyéniség meg nem terem sem körpecséttel, sem a katedra magasában. Azt ke­mény munkával mindenkinek ma­gának kell kialakítania. Kifutott a nyolc évfolyamos gimná­ziumok első garnitúrája, és csak azt tudjuk mondani erről az iskolatí­pusról és az ott folyó nevelő-oktató munka eredményéről, hogy azért kell, mert elfér a közoktatás palet­táján. Meg divatba jött. Vannak is­kolaigazgatók, akik nagy hangon bizonygatják, hogy a nyolc évfolya­mos gimnáziumokat egyenesen a tehetségek számára teremtették. Ez nem indok, főleg nem szakmai ér­vekkel alátámasztott indok. Az meg egyenesen sértő a szülőkre nézve, hogy csak az „öntudatos és gyerme­ke jövőjét tudatosan tervező szülő” választja ezt az iskolatípust. Tenné más szülő is, ha éppen a gyermek lelki fejlődése szempontjából nem a lehető legtragikusabb periódusban történne a megalázó kiválogatás. Az ilyen válogatott osztályban azu­tán csak ki kell adni a feladatokat (amelyeken az egész család dolgo­zik, kölcsönösen korrepetálják egy­mást; a gyermeket külön nyelvta­nárhoz küldik), ha a tanár a kalap­ját dobja be az osztályba, a második iskola és a szülők anyagi áldozata által akkor is teljesítenek a tanulók. A magát tehetséggondozónak kiki­áltó iskola meg elhiszi, hogy való­ban tehetséget gondoz. Kifutott tehát az első fészekalja, és nincs senki széles e hazában, aki összehasonlította volna a hagyo­mányos és a nyolc évfolyamos gimnáziumok hatékonyságát. De nem is lenne tisztességes az össze­hasonlítás, még ha számokkal ki­fejezhető is és lehet vele hencegni, hogy a nyolc évfolyamos gimnázi­umban érettségizettek hány szá­zaléka jutott be egyetemre. Mert ki más jutna be a felsőoktatásba, ha nem a kiválogatott, a második és ki tudja hány iskolába járatott diákok?! Azt ki méri, ki kíséri fi­gyelemmel, hogy a gyermek szoci­ális kompetenciája és személyes kompetenciája mennyit fejlődött? Hogy önépítővé vagy önromboló­vá vált-e a gyermek, hogy tud-e kapcsolatot alakítani vagy csak kapcsolatot rombolni, hogy tud-e együttműködőén viselkedni, vagy kiválasztottsága magasában ma­gányos farkasként dolgozik? Ezek a kérdések, főleg most, amikor a világban, ebben a globális faluban mindenkire szükség van, amikor mindenkinek mindenkivel koope­rálnia, kommunikálnia kell. Szá­momra az is izgalmas kérdés, hogy ki és mi a tehetség, s mi alap­ján dönti el az iskola, hogy kit tart tehetségesnek, mit ért elit alatt. Mert mi van azzal a világhírű te­norral, aki matematikából megbu­kott az érettségin vagy a világhírű festővel, akinek érettségije sincs? Akkor ki a tehetséges, mi a tehet­ség kritériuma? És mi végre van az iskola? Hogy szelektáljon? Vagy maximálisan differenciáljon, be­fogadjon, segítsen minden gyer­meket a szellemi növekedésben? Ha pedig azért kellenek a kisgim- náziumok, hogy kirekesztődjenek azok a gyermekek, akik csak érett­ségizni akarnak, ki kell mondani elitképző céljaikat, de akkor elég ebből az iskolatípusból a szlováki­ai magyarnak egy vagy kettő. De ki lehet-e ilyet mondani, amikor a vi­lág boldogabb nyugati részén már a felsőoktatás expanziója tetőzik lassan? És mi lesz a többi gyalog­magyarral, aki nem születik sem tehetségesnek, sem elitnek, de szorgalommal le tud érettségizni? Vagy olyan sokan vagyunk, hogy ezt a csiki-csuki luxust megenged­hetjük magunknak? Winkler Márta, a reformpedagógus is válogat. Tudatosan teszi, meg­fontoltan. Csak másféle szempon­tok szerint, mint mi. Az ő osztályá­ban együtt van az autista és a 85IQ- s gyerek a kiemelkedővel! Hogy megtanuljanak egymásra figyelni és egymással élni, hogy megtanul­ják, hogy az osztályközösség a tár­sadalom leképezése, ahol a tehet­ségek és tehetségtelenek két pólusa között számtalan a variáns, és ilyen heterogén a világ is. Jómagam is megálmodtam és kon- cipiáltam egy nyolc évfolyamost. Ám ez az iskola egy nagy múltú ha­gyományt akart feléleszteni, egy nagy régiónak akart magyar gim­náziumot építeni és szellemiséget teremtem. 1990 tavaszától évekig hordtuk magunkban az iskola mi­lyenségének álmát, a neveltség és a kognitív tudományok közvetítése hogyanjának tudományát, a mit és milyen tankönyvből gondos kivá­lasztásának felelősségét, a nevelő- testület folyamatos szellemi fejlesz­téséről és karbantartásáról szőtt el­képzeléseket, de mindenekelőtt a növendékek lelki élete és jövője iránti közös elkötelezettség volt a vezérfonal, mely mentén építkezett a tervezet. Nagyon elevenen él az emlékezetemben az a gondolat, hogy a kisgimnázium a többi ma­gyar alapiskolára vigyázva jöjjön létre. Igény és szakmai tervezés hozta létre az iskolát. Ez volt a ter­vezés fázisa, másról nincs jogom beszélni. De erről nagyon is van, mert a tervezés szakmai kihívás volt a javából és lelkesítő felelősség. A követendő példa a nagy szellemi előd, a Rimaszombati Egyesült Pro­testáns Gimnázium volt, majd a bu­dapesti Németh László Gimnázium és az Alternatív Közgazdasági Gim­názium létrehozásának gondolatai, tervei, előkészületei, működtetése - az a szakmai intellektus vezérelte gondos és tudatos tervezés, amely tájainkon valahogy nem tud és nem akar meggyökeresedni. Melyik az a szlovákiai magyar kis­gimnázium, amelyiket szakmai ki­hívás, megkérdezett és megfogal­mazott helyi társadalmi igény hívott életre? A mi „más” iskoláink a ha­rag, a sértődöttség vagy a dölyf és a gőg, a sznobság termékei. A játsz­mába belevisszük a szülőket, olyat ígérve, amit nem gondoltunk végig, aminek szakmai építkezéséhez hoz­zá sem kezdtünk, mert az időt pénz­ben mértük, nem szellemi végter­Az egyéniség nem terem sem körpecséttel, sem a katedra magasában. mékben. Hol varrnak azok az isko­lák, amelyek önálló pedagógiai programmal, saját maguk fejlesztet­te tankönyvekkel, fejlesztő, dúsító és felzárkóztató programokkal, stú­dium generale kínálatával néznek a szakmai kihívások elébe? Azért ígérhetünk a szülőnek „jobb” isko­lát, mert ő nem tudja, hogy megkés­ve, de Szlovákiában is megszületett a nyolcéves gimnáziumok tanterve, követelményrendszere, de tanköny­vek nem készültek hozzá. Ergo: ez az iskola is azt tanítja, amit az alap­iskola, de olyan környezetben, ahol a kis prímós leikéhez nem szokott tanár gyakran földbe döngöli őt kö­vetelményeivel, meg sietős, lélek- öló, elbátortalanító hozzáállásával. Mert itt arra nem érnek rá, hogy mindenkit megvárjanak. Nem mint­ha az alapiskola a kivárások és meg- várások ideális helye lenne. Az alap­iskola is lihegve akarja teljesíteni a lehetetlen és gyermekellenes tan­tervet. De a gyerek nem azért fontos az alapiskolának, amiért a kisgim- náziumnak. A gyerek az alapiskolá­ban még kötelezően gyerek. Amott meg kiválasztott, akinek a lelke megyen rá a válogatásra, mert nincs megállás, teljesíteni kell. Az alapis­kolában a rohanást lassítják a nehe­zebben teljesítők, ami időben kész nyereség a mélyszántásé megértés­sel rendelkező gyerek .számára, mert megizmosodhat tudásában, az aktuális, pillanatnyi megértés az időráfordítással arányban a hosszú távú memóriában raktározódhat el. Az alapiskola nem teheti, ne is te­gye, hogy művi környezetben ne­veljen, mint a kisgimnázium. A tár­sadalmi együttélés szempontjából - neves kutatók vizsgálatai bizonyít­ják - a kapcsolatépítés, az együtt­működés, a hatékony kommuniká­ció elsajátítására a mesterséges te­rep a legalkalmatlanabb. Aki ezekre a gondolatokra azt mondja, hogy másod- vagy harmad- lagos szempontok és érvek a nyolc évfolyamos gimnáziumok ellen, na­gyon téved. Az érvek elsősorban nem a kisgimnáziumok ellen szól­nak, hanem a gyermekek mellett. Mi az iskolában a gyors előrejutás kedvéért a lélekről, az életről, a mindennapokban egymással eltöl­tött időről, az értékekről feledke­zünk meg a lélek taposása árán is. Nem hiszek azoknak a számokkal dobálózó elitiskoláknak, amelyek­ben nem a szívvel és ésszel való gyermekszeretet, a megértés, a se­gítés, az ebből a hozzáállásból ere­dő, ajándékba kapott felszabadító öröm vonzza a pályára a gyakorló pedagógust. Azok a számok nem az ember kerek világáról beszélnek, csak a maguknak való tudásgöm­bökről, a világról való ismeretek szűk szegmenséről, amely az egész­nek csak része. Nem hiszek a sta­tisztikának sem, mert csak azt lát­tatja, amit egyesek jól felfogott ér­dekből - akár szakmai érdekből - láttatni akarnak. Nincs bajom a kisgimnáziumokkal, ha az alapiskolákra vigyázva, egy­más épülése érdekében jönnek lét­re. Csodálatos dolog nyolc évig együtt élni, a közösen át- és, megélt élmények által értékrendet terem­teni, erősíteni az egyéniséget, a po­zitívumokat, nyesegetni a vadhajtá­sokat. De ehhez elkötelezett testü­let szükségeltetik, amely tagjainak első gondja saját emberi és szakmai felkészültségük építése, hogy pél­dák és minták lehessenek növen­déknek, szülőnek, hogy megterem­tődjön annak az iskolatípusnak a szelleme, amely tájainkon a XXI. század beköszöntével is várat ma­gára. Meggyőződésem, ez nem pénz kérdése. Mindenekelőtt meg­szállottságé, hivatástudaté, ember­ségé, a szakma tudatos és elhivatott művelésének akarásáé - elkötele­zettségé. Én már csak ebben hiszek, nem a divatban: az elkötelezett, tu­datos építkezésben. A gyereknek hiszek, aki örömmel megyen akár a kisgimnáziumba, akár az alapisko­lába. Örömmel, mert ott jól érzi magát. De őt ki kérdezi meg erről? Iskola, nem a gyerekre kellene mégis figyelned, hogy te is jól érezd magad? A szerző a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének az elnöke A Szlovák Rádió pozsonyi székházának termeiben holnap délután 14 órakor nyílik Kopócs Tibor és Mikulás Lovacky Email - Tűzzománc című kiállítása. Felvételünkön Kopócs Tibor egyik a kiállításon is megtekinthe­tő alkotása. (Reprofotó) ■■I FELHÍVÁS SHHHI A szerkesztőség Ádám Zita írását vitaindítónak szánja. Mindazok, akik szeremének hozzászólni a témához - iskolaigazgatók, peda­gógusok, szülők, diákok -, megtehetik lapunk hasábjain.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents