Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-14 / 61. szám, szerda
6 Politika ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 14. Tovább vizsgálják az Ibrahim-ügyet Budapest. A magyar Legfőbb Ügyészség a Kaya Ibrahim- ügyben további három hónapra meghosszabbította a nyomozást. A Legfőbb Ügyészség legutóbb december közepén hosszabbította meg három hónappal azt az ismeretlen tettes ellen, cégvásárlások kapcsán, közokirathamisítás bűntettének alapos gyanújával folyó büntetőeljárást, amely Kaya Ibrahim-ügy néven vált ismertté. (MTI) Harminc lázadót ölt meg a sereg Bogotá. Harminc baloldali lázadóval végzett az utóbbi napok harcaiban Kolumbia délnyugati részén a katonaság. A Bogotától mintegy 310 kilométerre délnyugatra fekvő Dagua körzetében levő hegyes vidéken az elkövetkező napokban folytatódik a katonaság tisztogató akciója. Kolumbia legerősebb gerillamozgalma négy évtizede küzd a kormány ellen. (MTI) Nem tárgyal a két Korea Szöul. Észak-Korea nem sokkal kezdetük előtt lemondta az erre a hétre tervezett magas szintű koreaközi tárgyalásokat. Az eredeti elképzelések szerint az észak-koreai küldöttségnek tegnap kellett volna Szöulba érkeznie, hogy miniszteri szintű tárgyalásokat folytassanak a két állam közötti viszony j avításának lehetőségeiről. Észak-Korea arról tájékoztatta Dél-Koreát, hogy a találkozót különféle megfontolások miatt el akarja halasztani. (MTI) Kadhafi fellélegezhet Párizs. A francia legfelsőbb bíróság tegnap úgy döntött, hogy Jean-Louis Bruguiere vizsgálóbíró nem indíthat vizsgálatot Moamer el-Kadha- fi líbiai vezető ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy felelős az 1989-ben egy francia DC-10 személyzállító repülőgép ellen Nigerben elkövetett merényletért. A törvényszék azzal indokolta döntését, hogy a „nemzetközi szokásjog” általában ellenzi egy külföldi ország államfőjének perbe fogását, és hozzátette: a dossziét hamarosan végleg lezárják. (MTI) Moamer el-Kadhafi (Archív) Ezer ember halt éhen Kabul. Az afganisztáni ellenzék tegnap bejelentette, hogy több mint 1000 ember halt éhen az utóbbi három hónap alatt az ellenőrzése alatt álló Badahsán tartományban, az ország északkeleti részén. Mohamed Szuhail Aszem, a fegyveres ellenzéket vezető Ahmed Sah Maszud parancsnok szóvivője szerint az ellenzék fellegvárának számító tartomány különböző körzeteiben mintegy 800 ezer ember éhezik, köztük hozzávetőlegesen 400 ezret fenyeget az éhhalál. (MTI) Nincs gáz, és tűz sem fenyeget. A magyarországi Gulácsot klórral fertőtlenítették a tűzoltók (TASR/AP-felvétel) Szlovákiából az Eperjesi és a kassai járásokból ígértek segítséget a kárpátaljaiaknak Már van áram és gáz Nyíregyháza/Szolnok/Ung- vár. Folyamatos a lassú apadás a Tiszán és mellékfolyóin annak ellenére, hogy a folyó felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában kis mennyiségű csapadék hullott. MTI-HÍREK Szabolcs-Szatmár-Bereg megye árvizes területeinek valamennyi településén van áramszolgáltatás - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyreállítási és újjáépítési bizottság vezetője, Helmeczy László. A rendkívüli árvízvédelmi készültség még érvényben van a Tiszán a Záhony fölötti, valamint a Szamos és a Kraszna torkolati szakaszán. Helmeczy tájékoztatott arról, hogy tegnap több mint 50 településnek 56 millió forintot utalt ki védekezési előlegként. Rémhírnek nevezte azokat a térségben keringő információkat, miszerint „az ukránok ránk nyitották a vizet” Lónya térségében. Hangsúlyozta: a szabályozott vízelvezetés a magyar-ukrán vízügyi szervek megállapodásán alapul. Helyreállították a gázszolgáltatást kedden a kora délutáni órákra Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 14 településén, amelyeken korábban az árvíz miatt kapcsolták ki a gázt. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter Budapesten tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján közölte: a tárca az első tiszai árvízi hírek után 17 települési önkormányzat számára összesen 10 millió forintot adott gyorssegélyként. A Tisza középső szakaszán tovább folytatódik a lassú áradás - tájékoztatott tegnap a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság központi ügyelete. Egyre érkezik a segítség a külföldi országokból és a nemzetközi szervezetektől az árvíz sújtotta kárpátaljai járásokba. Hétfői adatok szerint 109 tonna, mintegy 22 ezer dollár értékű humanitárius segély- szállítmány érkezett Ausztriából, Olaszországból, Hollandiából, Belgiumból, Németországból, Norvégiából, Magyarországról és Svájcból. A Vöröskereszt és Vörös Félhold Nemzetközi Bizottsága összesen 1,2 millió svájci frank értékben küld humanitárius segélyszállítmányt az árvíz sújtotta Ükrajná- nak, Magyarországnak és Romániának. Szlovákiából az Eperjesi és a kassai járásokból ígértek segítséget a kárpátaljaiaknak. A közeljövőben szlovák szakértők egy csoportja érkezik a térségbe a károk felmérésére és szükségletek pontosítására a Szlovákia által nyújtandó segítséghez. Már úton van az orosz teherautókonvoj, amely 150 tonna élelmiszert, takarókat és műszaki berendezéseket szállít a katasztrófa sújtotta térségbe. Szakács Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja az ungvári televízió és rádió tegnap elhangzott adásában aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egyes felelős helyi vezetők a Beregszászi járás árvízkárosultjai körében rémhírek terjesztésével keltenek Magyarország-ellenes hangulatot a 41-es főútnak a tarpai tiszai gátszakadás után történt átvágása kapcsán. A Beregszászi járásban terjesztett olyan rémhírek, hogy Tarpáról jelenleg is folyamatosan szivattyúzzák ukrán területre a vizet, alááshatják a kárpátaljai magyarság egy részének az anyaországba vetett bizalmát, és magyar- ellenes hangulatot keltenek a kárpátaljai ukránság körében. A rémhírek ellen a helyi magyar szervezetek is felvették a küzdelmet. A beregszászi járás több települését eléggé váratlanul érte a tarpai tiszai gátszakadás felől érkező víz annak ellenére, hogy azonnal tudható volt, az ár Kárpátalja felé halad. Az út tervezett átvágásáról két üzenetben is értesítette az illetékes kárpátaljai ukrán hatóságot a Fel- ső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az érintett térség lakossága ennek ellenére arra számított, hogy a tarpai víz az ungvári járási Szalókánál éri el Kárpátalja területét, és csak egy-két községet fog érinteni a beregszászi járásban. Járványmegelőző munkálatok Ungvár. Kárpátalján a közegészségügyi hatóság minden erőfeszítését a járványveszély elhárítására összpontosítja, orvosai és az egészségügyi kisegítő személyzet az árvíz sújtotta térségben házról házra járva végzik a járványmegelőző munkát. Azokon a településeken, ahonnan már levonult az ár, a kutak, árkok több mint 80 százalékát már fertőtlenítették. A kárpátaljai közegészségügyi hatóság ellenőrzésével folyik az elhullott állatok tetemeinek elásása. A megyei közegészségügyi hatóság védőoltással látja el az árvíz sújtotta területek lakosságát. (MTI) Brüsszelben kétnapos konferencián indítják útjára az 1,2 millió eurós PHARE-programot Európai igazságügyi együttműködés MTI-ELŐZETES Brüsszel. Az Európai Bizottság új, 1,2 millió euró költségvetésű PHARE-programot indít a közép-európai tagjelölt országokkal a bűnügyi igazságszolgáltatás területén folyó együttműködés továbbfejlesztésére -jelentették be tegnap Brüsszelben. A programot azon a ma megnyíló kétnapos brüsszeli konferencián fogják útnak indítani, amelyet a bizottság szervez a kedvezményezett országok és a hozzájáruló EÜ-tag- államok szakértőinek részvételével. A konferencia zárásával egyidejűleg kerül sor az uniós bel- és igazságügyi miniszterek tanácsának kibővített ülésére, amelyre ugyancsak meghívták a tagjelöltek képviselőit. Az új PHARE-program keretében a bűnügyekkel kapcsolatos igazságügyi együttműködésre vonatkozó uniós joganyag átvételéhez és végrehajtásához kapnak uniós támogatást a kedvezményezett országok. E terület az unió úgynevezett harmadik pilléréhez, vagyis a bélés igazságügyi együttműködéshez tartozik, amelynek más elemeit (köztük a vízumpolitikát, a bevándorlási és menekültügyeket, valamint a polgári jogi együttműködést) az amszterdami szerződés értelmében fokozatosan átemelik az első pillérbe, a tulajdonképpeni közösségi politikák közé. A bűnügyekkel kapcsolatos igazságügyi együttműködés célja a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, a nemzetközi pénzügyi visszaélések és pénzmosás elleni közös fellépés, illetve ezek megelőzése. A szervezett bűnözés elleni igazságügyi együttműködés az unióban a demokrácia, a jogállamiság és a bíróságok függetlenségének elvem alapul, és nagymértékben támaszkodik arra is, hogy a tagországokban az idők folyamán kialakult az egymás büntetőjogi rendszerei iránti kölcsönös bizalom. A mostam PHARE-program egyebek között arra szolgál, hogy a tagjelöltek létrehozzák a nemzetközi együttműködésért felelős központi szerveket, és felkészítsék helyi hatóságaik illetékeseit a partnerországoktól érkező megkeresések kezelésére. Romániában elfogadták a kisebbségi nyelvtörvényt Beszélhetnek magyarul mti-hír Bukarest. A román szenátus után tegnap a román képviselőház is elfogadta az új közigazgatási törvényt, amely meghatározott feltételek mellett előírja a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát a helyi közéletben. A képviselőház a múlt héten szakaszonként már elfogadta a két ház közötti szövegegyeztetésről szóló jelentést, de a képviselők gyér jelenléte matt a végszavazás erre a hétre maradt. A tegnapi végszavazáson a képviselőház is módosítás nélkül - 224 „igen” szavazattal, 61 „nem” ellenében és 3 tartózkodás mellett - elfogadta az egyeztetési jelentést. A szavazáson részt vett a miniszterelnök és a miniszteri posztokra került képviselők többsége is. A törvény most már aláírásra és kihirdetésre Ion Iliescu államfő elé kerül. A parlamenti pártok közül a képviselőházban is csak a Nagy- Románia Párt (PRM) képviselői ellenezték a közigazgatási törvény nemzeti kisebbségi vonatkozásait. A PRM szerint a törvény második hivatalos nyelvként ismeri el Romániában a magyar nyelvet, ami „sérti a román nemzet érdekeit és veszélyezteti a román nyelvet”. Guy Verhofstadt belga kormányfő Budapesten tárgyalt Vitázzanak a tagjelöltek MTI-HÍR Budapest. A tervek szerint még 2001 első felében találkozót tartanak a Benelux államok és a Visegrádi csoporthoz tartozó országok miniszterelnökei egy új együttműködési forma kialakítása jegyében - derült ki Orbán Viktor magyar és Guy Verhofstadt belga kormányfő tegnapi budapesti megbeszélése után. Az Európai Unió soros elnökségét a második fél évben betöltő Belgium miniszterelnöke kétnapos munkalátogatáson tartózkodik a magyar fővárosban. - A soros belga EU-elnökség a bővítés ügye mellett arra helyezi majd a hangsúlyt, hogy az Európa jövőjéről szóló vitába a tagjelöltek is bekapcsolódhassanak - közölte a megbeszélést követő sajtótájékoztatón Guy Verhofstadt. Orbán Viktor kiemelte: Magyarország a bővítési folyamat Nizza után tapasztalható lendületének fenntartását várja a belga uniós elnökségtől. - Magyar- ország kész és képes arra, hogy a bel- és igazságügyi együttműködéssel összefüggő közösségi vívmányokat átmeneti könnyítések nélkül átvegye a csadakozása pillanatában - mondta a magyar miniszterelnök. Csökkenhetnek a Koszovóban élők aggodalmai Nem ártalmas az urán MTI-JELENTÉS Genf. A szegényített uránium radioaktív sugárzásának nincsenek kimutatható hatásai az emberi egészségre - olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) tegnap Genfben nyilvánosságra hozott tanulmányában. A dokumentum szerint a NATO által Koszovóban használt szegényí- tetturán-tartalmú lövedékek becsapódása nyomán a talaj csak kis mértékben szennyeződött, és nem áll fenn jelentős veszély arra nézve, hogy a szennyeződés átterjed a levegőre és a területen élő növényekre. „Ezek a tudományos eredmények csökkenthetik a Koszovóban élő és dolgozó emberek aggodalmait” - jelentette ki Klaus Töpfer, az UNEP német vezetője, hozzátéve: további óvintézkedések megtételét javasolta, mert arról nem áll rendelkezésre elég tudományos adat, hogy a környezetre hosszú távon milyen hatással van a szegényített uránium. Veszélyesen terjednek a drogok Csehországban Növekvő kábulatveszély MTI-HÍR Prága. Veszélyesen terjed a kábítószer és az alkohol fogyasztása, valamint a dohányzás a cseh fiatalok körében. Az európai országok 16 éves lakossága körében végzett felmérés szerint a cseh fiatalok 94 százaléka fogyaszt több-kevesebb rendszerességgel alkoholt, 79 százalékuk dohányzik, míg 35 százalékuk kábítószerezik. Az európai ádag ezeken a területeken 83, 69 és 16 százalék. Csehország az ösz- szehasonlító felmérésben Nagy- Britannia után a második legrosz- szabb adatokat mutatja. A cseh tizenévesek többsége elsősorban heroint, marihuánát, hasist és hazai gyártmányú pervitint fogyaszt. A statisztikai hivatal kimutatása szerint Csehországban 2000 év végén 5400 olyan személy volt, aki rendszeresen fogyasztott heroint, míg 12000 személy rendszeres pervitin fogyasztó volt. Áttörés várható a kényszermunkások kártalanításában Ma megegyezhetnek MTI-HÍR Berlin. A német kancellár tegnap reményét fejezte ki, hogy akár már ma áttörés következhet be a náci korszak egykori kényszer- munkásainak tavaly óta húzódó kártalanításában. Gerhard Schröder Münchenben úgy vélekedett: a kártérítési alapítványt létrehozó nagy konszernek és bankok képviselőivel tervezett mai találkozója „valószínűleg már megoldást hozhat” a kényes kérdésben. Ehhez nem szükséges a kancellár „hatalmi szava” tette hozzá, bízva abban, hogy a német gazdaság saját erőből és erkölcsi felelősségéből kiindulva képes lesz kiutat találni a zsákutcából. A kártalanításra 10 milliárd márkát irányoz elő az 1999 decemberében aláírt nemzetközi megállapodás. Az összeg felét a német kormány már átutalta az e célra létrehozott alapítványnak, ám a gazdaságra jutó ötmilliárd márkából eddig csupán 3,6 milliárd gyűlt össze. A vonakodó cégek a jog- biztonság hiányára hivatkozva nem hajlandók hozzájárulni a pénzalaphoz. Maga Schröder is ellenezte a kifizetések megkezdését mindaddig, amíg az össze folyamatban lévő per elutasításával nem jön létre kellő jogbiztonság a német gazdaság számára. A Nemzetközi Vöröskereszt szóvivőjének tegnap Berlinben elhangzott bejelentése szerint Ukrajnából legalább félmillió, Lengyelországból 400 ezer igénylés várható. A zsidó kárpótlási alaphoz eddig 200 ezer írásos igénylés futott be, míg a nemzetközi migrációs szervezet genfi irodája 150 ezer kérvényt vett át.