Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-01 / 26. szám, csütörtök
6 Politika ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 1. Petr Pithart Pilipéknél Havanna. A Havannában tartózkodó Petr Pithart, a cseh szenátus elnöke lehetőséget kapott arra, hogy felkeresse a börtönben a Kubában felforgatás vádjával letartóztatott két cseh politikust, Ivan Pilipet és Jan Bubeníkot. Pithart hétfőn érkezett a szigetországba Fidel Castro kubai vezető meghívására, aki azt ígérte, „személyesen fogja megvilágítani a két cseh állampolgár letartóztatásának körülményeit”. (MTI) Kaszáék tiltakoznak Belgrád. A Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség határozottan tiltakozott amiatt, hogy a szerb alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek találta, hogy három vajdasági önkormányzat a hagyománnyal összhangban határozta meg a települések magyar neveit. A testület a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvényre hivatkozva úgy vélte, magyar fonetikai átírással kell alkalmazni a települések szerb nevét,Szabadka Szubo- tyica, Zenta Szenta, Óbecse pedig Becsej lenne. (MTI) Botrányba fulladt egy tárgyalás Ankara. Botrányba fulladt a német parlament alsóházi küldöttségének látogatása Ankarában: a vendéglátó török fél megszakította a tárgyalást, mert Angelika Beer (zöldek) német képviselőnő nem volt hajlandó kivenni hajából a szalagját, amely a Törökországban betiltott Kurd Munkapárt (PKK) hagyományos piros-zöld-sárga színeiben pompázott. (MTI) NPD-szimpatizáns. A német kormány az alkotmánybírósághoz fordult, hogy tiltsa be a nácinak vélt Német Nemzeti Demokrta Pártot. (CTK/AP-archív) Összecsapások Mitrovicában Belgrád. Súlyos összecsapásokba torkolltak az etnikailag megosztott Koszovszka Mitrovicában az elmúlt napokban megszaporodott erőszakos cselekmények: a keddi összetűzésekben öt nemzetközi békefenntartó és tíz albán tüntető megsebesült. Az összecsapásokat az váltotta ki, hogy az előző napokban a város szerb felének azon a részén, ahol néhány albán család lakik, életét vesztette egy albán. (MTI) Dezertált egy orosz diplomata Washington. Az Egyesült Államokban keresett menedéket családjával egy orosz diplomata. Szergej Tretyakov Oroszország ENSZ-képvisele- tén dolgozott New Yorkban első titkárként tavaly októberig. Washington arról tájékoztatta Moszkvát, hogy a diplomata az USA-ban kíván maradni, és a hatóságok nem kényszerítik visszatérésre. (MTI) Szívrohamot kapott az egyik török ellenzéki képviselő a kedd esti törvényhozási verekedés után Ankarában Bíróság előtt a csalók Ökölcsata a parlamentben Ankara. Verekedés tört ki kedden este a török parlamentben, s ennek nyomán szívrohamban meghalt egy ellenzéki képviselő. Mint Nur- han Tekinel, az Igaz Út Pártjának (DYP) képviselője elmondta, az 56 éves Fezi Sihanhoglu, a frakció tagja rosszul lett a parlamenti összecsapás során, és egy órával később a kórházban meghalt. Szemtanúk szerint a verekedés a kormánypárti és az ellenzéki honatyák között a törvényhozási eljárási vita során tört ki. Bülent Ecevit kabinetje az eddigi eljárások gyorsítását akarja elérni, beleértve az olyan kulcsfontosságú törvényeket is, amelyek elősegítenék a Nemzetközi Valutaalap által támogatott törökországi reformokat. A heves vitában az Igaz Út Pártjának képviselői azzal érveltek, hogy az ilyen törvények gyakorlatilag lehetetlenné tennék az ellenzéket a parlamenti vitákban. A nézet- eltérések odáig fajultak, hogy a képviselők egy idő után érvek helyett ököllel próbálták meggyőzni a másik felet. (MTI) Agresszív török képviselők a parlamenti „vitában" (CTK/AP) Bulatovics lemondott Belgrád. Lemondott pártelnöki tisztségéről Momir Bulatovics volt jugoszláv kormányfő, Szlobodan Milosevics egykori államfő hűséges szövetségese. A Szocialista Néppárt (SNP) vezetése a napokban lényegében már megvonta tőle bizalmát. Az SNP részt vesz az új jugoszláv kormányban is, amelyet a párt egyik alelnöke, Zoran Zsi- zics vezet. Bulatovics lemondása az SNP ama törekvését tükrözi, hogy megszabaduljon a milose- vicsi érából örökölt „tehertől”. Belgrádban megkezdődött a tavaly szeptemberi jugoszláv választásokat szervező központi választási bizottság tagjainak bírósági felelősségre vonása a választási eredményekkel történt visz- szaélések miatt. A bizottság elnökét, négy tagját és egy dél-szerbiai választási bizottság elnökét vonják felelősségre szolgálati beosztással való visszaélés és a választási adatok megváltoztatása miatt: a voksolást követő napokban ugyanis különböző adatokat közöltek. (MTI) Csak az egyik líbiai vádlottat találta bűnösnek a bíróság, a másik szabadon távozhatott Ma Orbán Viktor országértékelő beszéde a Vigadóban ítélet Lockerbie-ügyben Számadás harmadszor Hága/Tripoli. A Lockerbie-per egyik vádlottját, Abdel Baszet Ali al-Megrahit bűnösnek mondta ki, a másikat, Al Amin Kalifa Fhimát felmentette tegnap az ügyben eljáró skót bíróság. MTI-HÍREK A három bíró egyhangúlag hozta meg mindkét ítéletet, amelyek kimondásával véget ért a hollandiai Camp Zeistben tavaly május óta folyó tárgyalás. Döntésük ellen két héten belül fellebbezést lehet benyújtani, de csak az elmarasztaló ítélet esetében; a felmentés végleges. Mindkét líbiai állampolgárt azzal vádolták, hogy ők készítették elő a PanAm légitársaság 1988 decemberében a skóciai Lockerbie felett felrobbant utasszállító gépe elleni merényletet, amely 270 halálos áldozatot követelt. A vád képviselői azt kérték a bíróságtól, hogy mindkettőjüket nyilvánítsák bűnösnek, a védelem felmentésükért folyamodott. A skót törvények alapján eljáró bíró„Vádkazetta MTI-HÍREK Budapest. Torgyán József kisgazda pártelnök összeollózott, süány munkának nevezte azt a hangszalagot, amely alapján a Népszava kenőpénz átvételével hozta összefüggésbe fiát, Torgyán Attilát. Erről a miniszter beszélt az Aktuális című műsorban. Leszögezte: a kazettán elhangzottakból semmi nem igaz. A Népszava két részben, kedden és tegnap ismertette a birtokába került kazetta tartalmát. „Tegnap reggel föl lettél rendelve és megkérdezte tőlem az Attila, hogy gondolom én, hogy egy üyen bizalmi ügyben egyszerűen idegenek jönnek” - ezekkel a szavakkal igyekszik a kedélyeket csitítani a Torgyán-család bizalmasának nevezett személy, aki a hang- felvétel szerint hárommillió forint kenőpénzt juttatott el Torgyán Attilának, az agrárminiszter fiának. A lap megszólaltatja a felvételt készítő koronatanút is, aki vallomását bíróság előtt is hajlandó megerősíteni. Állítja: a költségvetési forrásból származó kenőpénzt átvette ifjabb Torgyán. Az ügyészségtől vár tisztázást Benczéné Tóth Judit, az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának FKGP-s tagja, a Torgyán család bizalmasa, aki a „postás” szerepét játszotta. „A fiúk kiálltak a hátam mögül, ezt már hetvenhetedszer tapasztalom” - így ság elvileg háromféle ítéletet hozhatott volna: „bűnös”, „nem bűnös”, illetve „bűnössége nem bizonyított”. Az utóbbi változat gyakorlatilag a feltétel nélküli felmentéssel egyenértékű, de a vádlott ártatlanságának kimondása nélkül. Lord Ranald Sutherland, a bíróság elnöke az ítéletet kihirdetve közölte Fhimával, hogy szabadon távozhat, s a felmentett líbiai azonnal el is hagyta a tárgyalótermet. A bűnösnek nyilvánított Al-Megrahi ügyvédje bejelentette, védence változatlanul ártatlannak tekinti magát. A két vádlott közül kezdettől fogva a 48 éves Megpanaszkodik Benczéné a hangfelvételen. Az ügyészség még vizsgálja a lap által a Legfőbb Ügyészség rendelkezésére bocsátott felvételt, amely szerint vállalkozók azt beszélik meg, hogy a hárommillió forint kenőpénzt közvetítő által juttatják el Torgyán Attilához, a földművelés- ügyi miniszter fiához. A megbeszélés egyre több szereplője válik ismertté. Dokumentumok bizonyítják, hogy kapcsolat köti őket Ben- czénéhez, valamint azt, hogy a kenőpénz költségvetési forrásból származik. A Népszava szó szerint, az élőbeszéd fordulatait is megőrizve közli a hangfelvételt, amely a lap szerint bűncselekmény alapos gyanújára utal. A felvétel tavaly tavasz- szal, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdonában álló Agrárinnovációs Kht. budapesti irodahelyiségében készült. „Rákosi időszakát megszégyenítő koncepciós-prekoncepciós hamis vádakkal teli a cikk, amely szégyene és lejáratása a magyar újságírásnak” - fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: a szalag zagyva hamisítvány, amelyről egyszeri meghallgatás után is egyértelmű, hogy összeollózták. Szerinte azért sem lehet szó vesztegetésről vagy befolyással való üzérkedésről a fia esetében, mert egy korábbi szóbeszéd tisztázása miatt - Orbán Viktor miniszterelrahi bűnössége mellett szóltak a súlyosabb érvek, bár a per során feltárt bizonyítékok kivétel nélkül - így az ő esetében is - közvetettek voltak. Az ügyészek szerint Megrahi, aki a líbiai légitársaság máltai kirendeltségén dolgozott a merénylet előtt, a líbiai titkosszolgálat tisztje volt; ő maga mindvégig tagadta ezt. Líbia elfogadja a skót bíróság ítéletét a Lockerbie-ügyben - közölte a líbiai külügyminisztérium szóvivője. Az állami televízió ugyanakkor bejelentette: a védők 14 napon belül fellebbeznek az életfogytiglani börtönre ítélt Megrahi ügyében. nőkkel konzultálva - titkosszolgálati vizsgálatot kért, amelyről családja is tudott. „írásban kértem a titkos- szolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert, hogy derítse fel a valós helyzetet, ettől kezdve engem feltehetően titkosszolgálati eszközökkel megfigyeltek a hozzátartozóimmal együtt” - hangoztatta. „Sem a felmentésemről, sem a távozásomról nem volt szó az Orbán Viktor miniszterelnök és köztem lezajlott megbeszélésen” - jelentette ki Torgyán József tegnap, miután kijött a kormányfő dolgozószobájából. Hangsúlyozta: „ha én minden sajtóban megjelent rágalomra lemondtam volna, akkor körülbelül ezerszer tehettem volna ezt meg az elmúlt időszakban”. A kisgazda pártelnök úgy fogalmazott, nem elkendőzni, hanem teljes egészében feltárni szeremé a Népszavában megjelent ügyet. Az FKGP vezetője bölcsnek nevezte Orbán Viktor azon döntését, hogy felkérte Szájer Józsefet, a Fidesz frakcióvezetőjét, vegye fel a kapcsolatot a kisgazdapártból kizárt, vagy onnan távozott országgyűlési képviselőkkel és kössön velük írásos megállapodást a kormányprogram további támogatásáról. Lányi Zsolt független képviselő is örül a kezdeményezésnek. Az FKGP volt alelnöke elmondta: várják Szájer József jelentkezését. MTI-HÍR Budapest. Harmadik alkalommal értékeli Orbán Viktor az ország helyzetét ma este a Pesti Vigadóban. A magyar miniszterelnök az első üyen rendezvényen azt mondta: a magyar polgárok régi vágya, hogy első kézből értesüljenek arról, hogy a mindenkori kormányok mit tettek és mit terveznek. A miniszterelnök tavalyi a többi között a gazdasági növekedést és a családok támogatását biztosító gazdaságpoJeruzsálem. Izraeli lapértesülések szerint az izraeli és a palesztin félnek sikerült áthidalnia a nézeteltéréseket több fontos kérdésben is az egyiptomi Tábában tartott tárgyalásokon, jóllehet az egyeztetések megállapodás nélkül értek véget szombaton. Jeruzsálem esetében olyan megoldás körvonalazódott, hogy az 1967 után felépített kelet- jeruzsálemi zsidó telepek izraeli fennhatóság alá, míg a város arabok lakta negyedei palesztin ellenőrzés alá kerülnek. A legkényesebb problémát - az óvárost és a szent helyeket - illetően úgy döntöttek, hogy a végső megállapodást csak öt év múlva kötik meg, addig pedig a jeMTI-HÍR Moszkva. Vlagyimir Putyin elnökké választásának első évfordulóját - március 26. - jelentős személycserékkel fogja „ünnepelni”, s várhatóan befejezi saját „csapatának” kialakítását - írta a Nyezaviszimaja Ga- zeta. Az orosz napilap - amely az önkéntes száműzetést választó Borisz Berezovszkij orosz-izraeli sajtómágnás szócsöve - úgy vélekedett, hogy az elnöki hivatalból és a kormányból is kikerülnek Borisz Jelcin előző orosz elnök közeli hívei, s várhatóan „tábornokok” erősítik a kormányzatot, legfeljebb a kormány élére kerülhet „liberális közgazdász”. A lap jóslatai szerint e „káderforradalom” keretében távozni kényszerül Mihail Kaszjanov miniszterelnök (valószínűleg a jegybank élére kerül), Vlagyimir Ru- szajlo belügyminiszter, igor. Szerlitika folytatását emelte ki tervei közül. A miniszterelnök úgy fogalmazott: mindenkinek lehessen három gyermeke, három szobája és négy kereke. Az idei országértékelés előtt két ellenzéki párt, az MSZP és az SZDSZ vezetője is nyilvánosságra hozta azokat a kérdéseit, amelyekre választ vár a miniszterelnöktől. Demszky Gábor SZDSZ-elnök két nappal az esemény előtt saját helyzetértékelő beszédet is tartott, amelyben egyaránt bírálta a Fideszt és az MSZP-t. lenlegi állapotokat fenntartva közös ellenőrzés alatt maradnak ezek a helyek. Eközben Dennis Ross volt amerikai közel-keleti megbízott Jasszer Arafat palesztin vezetőt hibáztatta a béketárgyalások kudarcáért, szemére vetve Arafatnak, hogy elutasította Bili Clinton volt amerikai elnök javaslatait. A legfrissebb közvélemény-kutatások eredményei továbbra is arról tanúskodnak, hogy a radikális Ariel Sáron jelentős előnnyel bír munkapárti riválisával, Ehud Barak leköszönő miniszterelnökkel szemben. A Jediót Ahronót című napüap szerint Sáron támogatottsága 16, míg a Jerusalem Post által közzétett felmérés szerint 22 százalékponttal magasabb Barakénál. gejev védelmi miniszter és Nyikolaj Akszonyenko vasútügyi miniszter, továbbá Viktor Gerascsenko, a központi bank elnöke, Vlagyimir Usz- tyinov főügyész, és az orosz energiaszolgáltató monopólium éléről is menesztik Anatolij Csubajszot. A Ipa szerint többen esélyesek a kormányfői posztra, köztük Szergej Ivanov, a nemzetbiztonsági tanács titkára, German Gref gazdasági miniszter és Szergej Kirijenko volt miniszterelnök, aki jelenleg az egyik szövetségi körzetben elnöki megbízott. Az elnöki megbízottak közül kerülhet ki az elnöki adminisztráció új vezetője is, Alekszandr Volosint feltehetőleg Georgij Poltavcsenko vagy Viktor Cserkeszov váltja fel (mindketten tábornokok), de jó esélye van Nyikolaj Patrusevnek, az orosz belbiztonsági szolgálat (FSZB) jelenlegi vezetőjének is erre a pozícióra. A Boeing lezuhanásának háttere Az Egyesült Államok és Líbia hagyományosan hűvös viszonyát teljesen elmérgesítő ügy 1988. december 22-én kezdődött, amikor a Pan Am amerikai légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing-747-es óriásgépe a skóciai Lockerbie városára zuhant. A repülőgép 259 utasa életét vesztette, további 11 személyt a földre hulló roncsok zúztak halálra. Az áldozatok között négy magyar is volt. A rendkívül kiterjedt nemzetközi vizsgálatok kétséget kizáróan bizonyították, hogy a merényletet a líbiai titkosszolgálat ter- velte ki és hajtotta végre. (MTI) Népszava: már nemcsak a magyar agrárminiszter, hanem a családja is gyanús ” Torgyán József fia ellen Állítólag közeledtek az izraeli-palesztin álláspontok Előrelépések Tábában MTI-HÍR Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag átrendezi csapatát Távozni kénytelen Kaszjanov kormányfő?