Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-28 / 49. szám, szerda
Cl Politika ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 28. „Csak ne lássam, hogy imádkozik." Eduard Kukán külügyminiszter, Lubomír Fogas miniszterelnök-helyettes, Mikulás Dzurinda kormányfő és Jozef Migas házelnök a tanácskozáson. (ÓTK-felvételek) Jozef Migas, Mikulás Dzurinda, Csáky Pál és Eduard Kukán is felszólalt a szlovák külpolitikáról tartott konferencián Felelősen itthon, sikeresen a határokon túl Bugár Béla ajándékozott Pozsony. Bugár Béla tegnapelőtt kilencedszer nyerte meg a Markíza televízó Rosta vitaműsorának telefonos közvélemény-kutatását. Az MKP elnöke a győzelmet jelképező díjat Turócszent- márton színházának ajánlotta fel, miután egy ottani hölgy hangosan kritizálta a tényt, hogy „újra magyar nyert”. Bugár gyors pénzgyűjtést is rendezett a színházjavára, s 2600 korona gyűlt össze. (TASR) Támogatja a kart a diáktanács Pozsony. Az egyetemi diáktanács egyöntetűen támogatja a nyitrai magyar kar létrehozását. A tanács tagjai jelezték, egyetértenek azzal a koncepcióval, hogy az állam támogassa a kisebbségek saját nyelvükön történő oktatását, de a kormányajánlás formáját nem tartják helyesnek. Szerintük egy új fakultás létrehozásáról a rektor javaslatára az egyetemi tanácsnak kellene döntenie. (SITA) Elnöki látogatás Csehországban Pozsony. Rudolf Schuster feleségével holnap hivatalos látogatásra Csehországba utazik. A szlovák elnököt fogadja cseh kollégája, Václav Havel, továbbá Milos Zeman miniszterelnök, Václav Klaus, a parlament és Petr Pithart, a szenátus elnöke. Másnap Schuster ellátogat Ceské Budéjovicébe, Cesky Krumlovba és Brünnbe is, ahol találkozik az alkotmánybíróság vezetőivel. A brünni Masaryk Egyetemen az elnök átveszi az oktatási intézmény aranyplakettjét, majd este még tárgyal Pavel Rychetsky miniszterelnökhelyettessel. (TASR) Rudolf Schuster (CTK-fotó) Demokrata párti bírálat Pozsony. A Demokrata Párt képviselői szerint az önkormányzati reformról folytatott tárgyalásoknak nincs értelmük, mivel a felek még nem egyeztek meg arról, milyen formában jutnak anyagi forrásokhoz a helyi ön- kormányzatok. A párt úgy véli, a jelenlegi találkozókkal a kormánykoalíció csak tetteti, hogy valóban foglalkozik a reformmal. (TASR) Megtámadták a líbiai attasé fiát Pozsony. A rendőrség még keresi azokat a személyeket, akik tegnapelőtt este Pozsonyban, a Posta utcai parkban megtámadták a líbiai katonai attasé 15 éves fiát. Többször megütötték, majd a földre döntötték, s a kabátjánál fogva ráncigálni kezdték. A fiú egy faággal védekezett, így a támadók egy idő után feladták, s elfutottak. (SITA) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szlovák külpoltika 2000-ben címmel szervezett tegnap konferenciát a Nemzetközi Tanulmányok Inézete. Jozef Migas házelnök beszédében hangsúlyozta, az alkotmánymódosítás pénteki elfogadása megteremtette a keretet a szlovák jogrend EU-kompa- tibilissá tételéhez. A parlament elPozsony. Három szakaszban valósul meg a szlovákiai adórendszer reformja. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Brigita Schmögnerová pénzügy- miniszter közlése szerint az elsőként - 2002. január 1-jén - módosul a személyi jövedelemadó, valamint az örökösödési és ajándékozási adó mértéke. A pénzügyminiszter által felvázoltak szerint a legkisebb, éves szinten 90 ezer koronás jövedelemmel rendelkező személyek éves adóterhét 2002-től a jelenlegi 12 százaPozsony. A Nemzetbiztonsági Hivatal és vezetője a kormánynak, nem pedig a miniszterelnöknek tartozik majd felelősséggel, derül ki a titok- védelmi törvény legújabb belügyminisztériumi javaslatából. A változtatást Eubomír Fogas miniszterelnökhelyettes javasolta, aki szerint az MTI- ÉS ÚJ SZÓ-JELENTÉS Prága, Pozsony. A cseh kormány jelezte, vizsgálja annak lehetőségét, hogy kárpótlást ad azoknak a zsidóknak, akik a II. világháborús náci megszállás idején bujkálva kerülték el a haláltáborokba hur- colást. A kormány hajlandóságáról Pavel Rychetsky miniszterelnök-helyettes számolt be sajtóértekezletén. Szavai szerint a védelmi miniszter június 30-áig számol be a Zeman- kormánynak arról, hogy szükség van-e törvénymódosításra a kártalanítandó személyek körének bővítéséhez. Az ilyen jellegű kártalanítás kérdése ugyanis az ó hatáskörébe tartozik. „Mindannyian ismeijük Anna Frank naplóját; Uyen esetekről van szó” - mondta Rychetsky. A személyek számát előzetesen néhány tucatra, legfeljebb néhány százra becsülik. nöke elmondta, az Európai Unióval kapcsolatos törvények gyorsabb elfogadásának érdekében hajlandók megváltoztatni a házszabályt. Felszólalásában Mikulás Dzurinda kormányfő kiemelte: Szlovákiának történelmi esélye van arra, hogy NATO-taggá válhasson. Erre a miniszterelnök szerint okot ad az is, hogy az ország viszonya a szomszélékról 10 százalékra mérsékelnék, miközben minden adózó számára valorizálnák az adóalapból automatikusan levonható összeget, amely jelenleg 38 600 korona. Tervek szerint módosul, pontosabban emelkedik a gyermekek után az adóalapból leírható tétel is. A jogi személyek adóalapja 2002-ben nem változik, viszont a pénzügyi tárca a gyorsabb leírások bevezetését tervezi, ez pedig azoknak a vállalkozóknak kedvez majd, akik nyereségüket befektetik. Schmögnerová és az általa vezetett tárca elveti az örökösödési adó módosítására tett képviselői javasilyen formájú személyes ellenőrzés nem megszokott a nyugati országokban, s nálunk is inkább az előző kormányra volt jellemző. A jogszabály NATO-kompatibilissá szeremé tenni a titokkezelést. A törvényjavaslatot a parlament már a mostani ülésén kezdte volna tárgyalni, ám a kormány a koalíciós tanács döntése nyomán elrendelte átdolgozását. Azt a javaslatot, hogy a kárpótoltak körét teijesszék ki a bujkáló zsidókra és néhány olyan személyre is, akik a háborút különleges katonai munkatáborokban töltötték Szlovákiában vagy Magyarországon, az emberi jogok kormánybizottsága terjesztette a kabinet elé. A nemzetközi migrációs szervezet pozsonyi vagy kassai irodájában augusztus 11-éig jelentkezhetnek kárpótlási igénnyel azok a szemédaival sohasem volt olyan jó, mint jelenleg. Úgy véli, Szlovákia azért sikeres a külpolitikában, mert felelősségteljes belpolitikát folytat. Eduard Kukán, a külügyi tárca vezetője úgy látja, a szlovák külpolitika valóban önálló arccal rendelkezik, s ez nagy segítséget jelent a startégiai célok, tehát az EU- és NATO-csatlakozás elérésében. Csáky Pál kisebbségi minisztereilatot. Azonban a pénzügyi tárca törvénymódosítási tervezete - ez úgyszintén január 1-jétől lépne hatályba - a legalacsonyabb jövedelmű családok számára fizetési mentességet vezetne be. Az ingatlanátruházási adó esetében a jelenlegi progresszív adó helyett lineáris adó bevezetését tervezi a tárca. A szlovákiai adórendszer további módosítására csak később, az EU- csatlakozás kapcsán kerülhet sor. A fogyasztói és a hozzáadottérték- adó módosítására Brigita Schmögnerová meglátása szerint csak a belépés után kerülhet sor. (gyor) Ladislav Pittner belügyminiszter szerint elképzelhető, hogy lesznek még változások a tervezetben, de szerinte nem érintik az átvilágítandó személyek körét. Ezt a részt egyébként komoly kritika alá vetette Ladislav Húsár adatvédelmi biztos, valamint A. Nagy László, a parlament emberjogi és nemzetiségi bizottságának elnöke. is adhatnak lyek, akiket 1937-től kényszer- munkára vittek a náci Németországba. A berlini kormány 10 milliárd márkát hagyott jóvá, amelyre többek között azok jogosultak, akik különféle német vállalatoknál és hivatalokban, továbbá koncentrációs táborokban és gettókban dolgoztak, vagy akiket orvosi kísérleteknek vetették alá. A kárpótlásra jogosultak 2000-15 000 márkát kaphatnak. nök-helyettes elmondta, ha sikeresek szeretnénk lenni az integrációs folyamatban, akkor mielőbb át kell vennünk az EU-jogrendet. Ezt a folyamatot szerinte az ellenzék az ország kiárusításaként interpretálja. A kisebbségi és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes szerint ennek ékes példája volt az ellenzéki pártok viselkedése az alkotmánymódosítási vita alatt, (s; ú) Pozsony. Holnaptól vízum nélkül utazhatnak Írországba a diplomata és szolgálati útlevelek tulajdonosai, tájékoztatott tegnap Eduard Kukán külügyminiszter. Hozzátette, holnaptól Ukrajnával szemben is liberalizálják a vízumhoz jutás feltételeit. Díjmentesen kaphatnak beutazási engedélyt többek között a vasúti dolgozók, a határzónában lakók rokonai és a diplomaták családtagjai. „Folytatjuk a tárgyalást a szlovák-jugoszláv vízummentes- ségról, hétfőn Vojiszlav Kostunica államfővel erről is beszéltünk” - mondta a külügyminiszter, majd visszatért az Európai Bizottság Pozsony. A kormány mai ülésén megvitatják az ipari parkok kialakításához szükséges állami támogatások mértékéről szóló tervezetet, közölte tegnap Peter Brno, a gazdasági minisztérium államtitkára azon, az ipari parkok kérdésköréről szóló rendezvényen, amelyet a Francia- Szlovák Kereskedelmi Kamara rendezett. A szaktárca azt javasolja, hogy az önkormányzatok által kialakítandó ipari parkok létesítési költségeinek mintegy 70 százalékát vállalja magára az állam. Az egyes Pozsony. A törvényalkotás, a jogszabályok minősége több tényező függvénye, ám a polgárok befolyásolhatják legkevésbé ezt. A jogi normák a minisztériumokban és a törvény-előkészítő tanácsban zárt ajtók mögött készülnek, majd a kormány továbbítja őket a parlamentnek. „Kívánatos volna, ha ebbe a folyamatba a polgárok is aktívan bekapcsolódhatnának. Ha egy törvényalkotó zárt ajtók mögött dolgozik, nem lehet tisztában a társadalmi igényekkel. Például ha a szociális biztosításról szóló törvény esetében kikérték volna a polgárok véleményét, talán nem merültek Hanzel Schusternél Nyomozati hírzárlat Pozsony. A legfőbb ügyész azonnali hatállyal hírzárlatot rendelt el Me- ciar- jutalmak és Rudolf Ziak ügyével kapcsolatban. Milan Hanzel szerint a sajtóban féligazságok jelentek meg, ezért utasította az ügyészeket, ne tájékoztassák a közvéleményt a vizsgálatról. Hanzel tegnap Rudolf Schuster államfővel tárgyalt, aki szerint ezeket az ügyeket nem szabad túlpolitizálni. A köztársasági elnök bírálta a nyomozók és az ügyészség kapcsolatát is. „A vizsgálati szerveknek megfelelően előkészített nyomozati anyagokat kell átadniuk az ügyésznek, hogy ne a bíróságról kerüljön vissza az akta” - mondta Schuster. Az elnököt arról is tájékoztatta a legfőbb ügyész, hogy az ifj. Michal Kovác elrablásának ügyében a nyomozás a végső fázisához érkezett. „Sokan csodálkoznak, hogy Nyugat-Európában milyen gyorsan vádat emelnek a bűnözők ellen, a tárgyalást is szinte azonnal megtartják, és már az ítélet is megszületik. Azt nem tudják, hogy akár két-három évig is dolgoznak az ügyeken, bizonyítékokat gyűjtenek, csak aztán hozzák nyilvánosságra a bűnügyeket” - emelte ki Hanzel. Szerinte Szlovákiában fordított a helyzet, előbb értesül a nyilvánosság a vádemelésről, mint hogy elegendő bizonyíték állna a nyomozók rendelkezésére, (jéel) (EB) uniós bővítési biztosának múlt heti látogatására. „Günter Verheugen elmondta, ha Szlovákia így fejlődik tovább, reális, hogy utoléljük a csatlakozni kívánó országok első csoportját” - tájékoztatott a külügyminiszter, hozzátéve, hogy az EB figyelemmel követi és reálisan látja a romakérdés problematikáját is. A kormány által elfogadott kisebbségi nyelvi charta miatt Szlovákia a csatlakozási tárgyalásokon jó pontokat kap az Európa Tanácstól, mutatott rá Kukán, és közölte, Kofi Annan ENSZ-fótitkár további négy hónapra, június közepéig meghosszabbította balkáni megbízatását, (jl) városok vezetői a felszólalásokban azonban nehezményezték a tervezett hozzájárulás alacsony arányát és a bürokratikus eljárásokat. Jozef Uhrík, a Volkswagen Slovakia vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy az ipari parkok létesítése a korszerű know-how becsalogatása és a munkanélküliek számának csökkentése érdekében valóban fontos, azonban szerepét csak akkor töltheti be, ha nem tekintjük általános gyógyírnak, ha a park kellően előkészített, s ha a megvalósításával párhuzamosan az önkormányzatok tőkeerős befektetőket találnak, (shz) volna fel nehézségek. Máshol a jogszabályok a nyilvánosság bevonásával készülnek” - hívta fel a figyelmet Peter Tatár demokrata párti képviselő. A harmadik oldal és a Parlamenti Intézet március 6-án A legiszlatív folyamat átláthatósága címmel találkozót szervez az államigazgatási alkalmazottak, törvényalkotók, kormányon kívüli szervezetek és a sajtó képviselői számára. A rendezvény célja megfogalmazni a törvény-előkészítés nyitottságának és átláthatóságának legfőbb akadályait, valamint felvázolni a jövőbeni feladatokat. Tatár megerősítette, már készül a lobbizás szabályait összegző törvény. (sza) Március 28-án kezdődik a tárgyalás Pozsony, Berlin. Egy hónap múlva kezdődik az a per, amelyet a szlovákiai zsidó közösség indított a német szövetségi kormány ellen, mivel az nem volt hajlandó tárgyalni a kárpótlásról az úgynevezett de- portálási illeték ügyében. Mint ismeretes, a Jozef Tiso vezette Szlovák Állam 500 birodalmi márkát fizetett minden kitelepített személyért. Az illetéket valójában a deportált, majd lemészárolt zsidóktól elkobzott vagyonból fedezték. A szlovákiai zsidó közösség vezetői ma a német fővárosban tájékoztatják a sajtót a feljelentés okairól. (TASR) Brigita Schmögnerová az adórendszer fokozatos változtatását szorgalmazza Háromlépcsős reform Nem a mindenkori miniszterelnöknek, henem a kormánynak tartozik felelősséggel Változás a titoktörvényjavaslatában SITA-JELENTÉS Csehország és Szlovákia - kárpótolják a zsidókat és a kényszermunkára hurcoltakat Akár tizenötezer márkát Kofi Annan meghosszabbította Kukán megbízatását Jó irányban haladunk ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szlovákiában is szükség van ipari parkok létesítésére Nem általános gyógyír ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Be kell vonni a polgárokat a törvények előkészítésébe Nyitott, átlátható lesz? ÚJ SZÓ-TUDÓS'ITÁS