Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-12 / 35. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 12. Gazdaság és fogyasztók A vállalkozások jogi környezete még mindig dzsungelnek számít, pedig sok minden egyszerűsíthető lenne Munka helyett hosszú tortúra Ha a külföldi cégek bejegyzése továbbra is olyan körülményes lesz Szlovákiában, mint eddig, akkor ne várjuk, hogy a német Volkswagen mellett további autógyárak telepednek meg nálunk. (Archív felvétel) Pozsony. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel - a felmérések szerint így foglalható össze a hazánkban megtelepedni szándékozó külföldi vállalkozók véleménye. Természetesen az általuk tapasztalt akadályok hazai kollégáikra is érvényesek, ezért a gazdasági tárca elemzésben próbált javaslatot tenni a vállalkozások jogi feltételeinek javítására. TUBA LAJOS Az első és egyik legkeményebb próbatételt a vállalat alapítása jelenti. Ezt mindenki kivétel nélkül még a környező országokkal összehasonlítva is nehézkesnek és bürokratikusnak ítélte, megfejelve egy ellentmondásos jogrendszerrel. Ez oda vezet, hogy a vállalatalapításhoz szükséges 2-6 hónapos időszakkal a visegrádi országok között is az utolsó helyen kullogunk. A cégbejegyzést végző nyolc kereskedelmi bíróság nem rendelkezik központi adatbázissal, ügyintézése pedig rendkívül lassú. Szinte minden megkérdezett külföldi vállalkozó azt válaszolta, hogy mivel üzleti szempontból nem engedhette meg magának a többhónapos várakozást a bejegyzésre, megfelelő „motivációval” ezt két-három hétre csökkentette. Egy másik jelenség az alvó társaságok, főleg kft.-k beregisztráltatása, ameAz egyik legkeményebb próbatátelt a vállalat alapítása jelenti. lyek nem végeznek semmiféle tevékenységet, de szükség esetén eladhatók az érdeklődőknek. A gazdasági minisztérium a vállalkozói biztonság növelésére a cégbíróságok nyilvántartásának közzétételét javasolja - ez a január elsejétől bevezetett internetes hozzáférésnek köszönhetően lényegében megvalósult. Arra is szükség lenne azonban, hogy a társaságok által kötelezően közzétett adatok körét az Európai Unióban használatos szintre bővítsék. Sokat segítene, ha a cég megalapítása és bejegyzése közötti időszakban bővítenék az irányító testületek által végezhető tevékenységi köröket (jelenleg csak a bejegyzéssel kapcsolatos munkát végezhetik). Emellett természetesen a bejegyzési eljárást még sok tekintetben tökéletesíteni kell, úgy, hogy az a vitás esetekben is megfelelő garanciákat nyújtson. A nálunk vállalkozni szándékozó külföldiek előtt tornyosuló következő akadály a tartós letelepedési engedély megszerzése - erre már akkor is szükségük van, ha valamilyen társaság irányító testületének statutáris tagjává szeretnének válni. Sokan ezt úgy oldják meg, hogy hivatalosan a jogászukat vagy a könyvelőjüket jelölik erre a posztra, ellenkező esetben ugyanis többhónapos ügyintézésre kényszerülnek. A munkavállalási engedélyhez az érintett több igazolást csak Szlovákiában szerezhet be, a kérvényét viszont a saját országában működő szlovák konzulátuson adhatja be. Rendszeresen megtörténik, hogy egy év is eltelik, amíg mindezen sikerül keresztülvergődnie, ha például egy igazgatóról van szó, addig nem léphet fel a cége nevében. A munkavállalási engedély csak egy évre szól, meghosszabbítását minden évben kérvényezni kell. A gazdasági minisztérium szerint harminc napra kellene rövidíteni a feddhetetlen előéletű külföldiek tartózkodási engedélyének intézését, sőt, az OECD országokból származók számára még ennél is naprakészebb eljárást vezethetnének be. A hazai jogi személyek statutáris képviselőinek pedig automatikusan járhatna az itteni tartózkodási engedély. A következő, fontos változásokra szoruló terület a kereskedelmi jog. A becslések szerint legalább két-há- rom év, amíg az igazságügyi minisztérium előterjeszti a Polgári Törvénykönyv régen várt módosítását, amely várhatóan tartalmazza majd a Kereskedelmi Törvénykönyvet is. Addig viszont legalább a kereskedelmi társaságok jogi szabályozását kellene módosítani az OECD alapelvei alapján. Ismert az is, hogy sok külföldi vállalkozót a kisrészvényesek védelmének hiánya riaszt el. A Kereskedelmi Törvénykönyv jelenlegi formájában a vállalatok alapszabályaira bízza az ilyen kérdések rendezését, a tapasztalatok szerint azonban ezt a törvényben kellene biztosítani Az ilyen kérdések tisztázása az uECD- alapelvek egyik legfontosabb területe és fő célja a kisrészvényesek oldaláról megnyüvánuló ellenőrzés biztosítása. Ebből a szempontból egyébként az uniós jogrendszer átvétele is egy sor feladatot ad a hazai törvényalkotóknak. Ilyenek például az ún. publikációs, a tőke-, a fúziós, a szervezeti egységekről szóló és az egyszemélyes társaságokra vonatkozó irányelvek átvétele a hazai jogrendszerbe. Ez mind szükséges ahhoz, hogy a tőkéjüket egy-egy társaságba befektetők biztosak lehessenek a zökkenőmentes működésben és az irányításban résztvevők megfelelő ellenőrzésében. Ez egészen odáig is elmehet, hogy a kisebbségi részvényes jogot kap a cégből való küépésre, ha úgy érzi, hogy pénzét nem a megegyezett módon hasznosítják. A Microsoft Slovakia ugrásszerűen növelte forgalmát Startra kész a SAPARD előcsatlakozási program Kevesebb a kalózszoftver A várakozás izgalma ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tavaly majdnem 50%-kal nőtt a Microsoft Slovakia forgalma - közölte a számítástechnikai világcég cseh és szlovákiai leányvállalatának vezérigazgatója. Jifí Dostál hangsúlyozta: a piacon elfoglalt helyük stabil, a 2000-ben eladott csaknem 200 ezer licenció - jogtiszta szoftverről szóló tanúsítvány - is ezt igazolja. Kevesen tudják, hogy a Microsoft a Windows operációs rendszereken kívül nagy figyelmet szentel a hálózati alkalmazásokra - a vásárlók érdeklődéssel fogadták a Microsoft Exchange, a Microsoft SQL vagy a Windows 2000 szervereket. „Egyre inkább áttérünk az otthoni alkalmazásokról az üzleti felhasználói platformokra” - jelentette az igazgató. Kiemelte: üzleti partnereikkel kiépített kapcsolataiknak köszönhetően egyre inkább tudatosodik a vásárlókban a jogtiszta szoftverek alkalmazásának előnye. „Az illegális szoftverek használóinak köre némileg szűkült” - jelentette ki Jifí Dévát, ám bevallotta: hiteles adatokat csak az új számítógépek monitorozásának eredményeire hivatkozva közölhet. A Csehországban és Szlovákiában elért forgalom aránya 1:6, ezzel kapcsolatban viszont optimistán nyilatkozott: „2002 végére a cég szlovákiai forgalmát szeretnénk megkétszerezni.” (szge) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Az Európai Unió SAPARD mezőgazdasági és vidékfejlesztési előcsatlakozási programja indítás előtt áll, de mivel a pontos időpontot egyelőre senki sem tudja megmondani, ez nyugtalanságot vált ki az érintettek között. A program akkor indulhat el, ha a kormány aláírja a 2006-ig szóló erre vonatkozó pénzügyi szerződést az Európai Bizottsággal. Ennek egyik feltétele, a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv brüsz- szeli jóváhagyására tavaly ősszel megtörtént. A másik feltétel a programot bonyolító SAPARD Ügynökség brüsszeli akkreditálása, a földművelésügyi minisztérium illetékesei ezt február végére várják. Ilyen esetben április-májusra várható a program megnyitása. Az, hogy mi mindenre is kérhető majd támogatás a SAPARD-ból, már most is kiolvasható a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervből. A projektumokat a SAPARD- ügynökség kerületi kirendeltségein lehet majd beadni - ezeket várhatóan a földművelésügyi minisztériumnak a kerületi székhelyeken működő regionális kirendeltségei mellett hozzák létre. Az is nyilvánvaló, hogy a projektumok elkészítése igényes feladat lesz. Ezt egy kézikönyv is segíti majd. A kézikönyv a hírek szerint már kész, de csak a SAPARD- ügynökség akkreditációja után hozzák nyilvánosságra, (ti) Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kgr liter, darab) e hét Kerület Marhahátszín Sertéscomb (csont nélkül) Sertésoldalas Fagyasztott csirke aprólékkal Friss tojás Zacskós félzsíros tej Vaj (250 g) Köménymagos kenyér (1 kg-ig) Péksütemény (70 g-ig) Kristálycukor Pozsony 149,50 169,00 102,00 78,75 3,90 16,50 29,60 20,00 1,33 27,00 Nagyszombat 180,44 170,94 92,21 73,59 3,79 14,86 31,50 19,39 1,50 24,60 Trencsén 175,22 167,78 95,36 79,62 3,85 14,56 30,82 17,61 1,40 25,59 Nyitra 190,96 182,62 93,69 75,14 3,88 15,88 32,18 21,98 1,51 24,96 Besztercebánya 184,67 187,52 97,57 72,31 3,26 16,08 30,72 19,69 1,24 25,13 Zsolna 181,20 175,20 90,96 78,50 4,12 16,78 30,14 17,30 1,44 26,62 Kassa 201,32 193,96 99,01 77,72 3,58 15,63 31,13 19,49 1,26 25,51 Eperjes 182,03 178,31 92,86 75,79 3,63 15,40 29,30 19,59 1,56 25,30 Szlovákia 180,67 178,17 95,46 76,43 3,75 15,71 30,67 19,38 1,41 25,59 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Duslo Sal'a tavalyi nyeresége Pozsony. A vágsellyei Duslo vegyiüzem 2000-ben 8,2 milliárd korona forgalom mellett 800 millió korona nyereséget könyvelt el - közölte Jozef Kollár, a cég vezérigazgatója. Ami a gazdasági mutatókat illeti, a tavalyi év volt a legjobb a Duslo egész eddigi történetében. Összehasonlításul: 1999-ben a vállalat forgalma 5,84 milliárd koronára rúgott, nyeresége pedig 98,4 millió koronát tett ki. (SITA) Az EIB hitelei térségünknek Brüsszel. Az Európai Beruházási Bank (EIB) tavaly elsősorban a közlekedési infrastruktúra korszerűsítését, a magánvállalatok támogatását, valamint környezetvédelmi célokat szolgáló beruházásokat finanszírozott az EU-tagjelölt országokban - közölte Philippe Maystadt, az EIB elnöke. A pénzintézet által folyósított hitelek összege 13%-kal nőtt az előző évihez képest, és elérte a 36 müliárd eurót. Ebből 31 müliárd jutott EU-tagországok- ban megvalósított beruházások finanszírozására, a tagjelölteknek pedig összesen csaknem 3 milliárd euró összegű hitelt folyósítottak, 24%-al többet, mint a megelőző évben. (MTI) Kevesebb pénz a hirdetésekre Páj-izs. Az Egyesült Államokban idén lényegesen kisebb mértékben nőnek majd a hirdetési kiadások tavalyhoz képest. Idén a növekedés várhatóan 3,8% lesz a tavalyi 14,5 százalékos bővülés után. 2000-ben erre a célra 102,7 milliárd dollárt költöttek- derül ki a hirdetési piacra szakosodott Taylor Nelson Sofies (TNS) tanulmányából. Az előrejelzést tartalmazó anyag jóval borúlátóbb, mint az ágazatot ismerő többi cég becslése. így például a Zenith Media 6%-os, a McCann Ericsson 5,8%-os hirdetéskiadási növekedéssel számol az amerikai piacon. (MTI) Az Aeroflot felezte a nyereségét Moszkva. Nem 30 millió dollár lesz az Aeroflot orosz állami légitársaság 2000. évi nettó nyeresége, hanem csak 15 millió - közölte a társaság vezérigazgatója és vártnál drágább üzemanyagra hivatkozva. Elemzők azonban még a 15 millió dollárt is megkérdőjelezik, tekintettel arra, hogy a társaság gépei sok üzemanyagot fogyasztó orosz gyártmányok. (MTI) A Dell négyezer állást szüntet meg? London. A Dell Computers, az egyik legnagyobb amerikai számítógépgyártó cég szóvivője egyszerű kitalációnak nevezte azokat a lapértesüléseket, melyek szerint kiadásainak csökkentése okán mintegy 4 ezer emberének munkahelyét szünteti meg, azaz az alkalmazotti létszám 11%-át építi le. A leépítés tervét a Wall Street Journal című mértékadó pénzügyi lap szellőztette meg. Értesülései szerint már gyakorlatilag befagyasztotta a munkásfelvételt. (MTI) A Lukoil idei ukrán beruházásai Kijev. Az orosz Lukoil kőolajipari vállalat mintegy 300 millió dollárt kíván befektetni Ukrajnában az üzemanyagok és a kenőanyagok kiskereskedelmébe közölte Ralif Szafin, a cég első alelnöke. A Lukoil 2001-ben és a következő két év alatt 150 benzinkutat akar építeni Ukrajnában, egyenként 350-400 ezer dollárért. A cég tervei szerint a töltőállomások egy része franchise-rendszerben működne. A Lukoil ukrajnai leány- vállalatának 44 saját, illetve bérelt benzinkútja van Odessza, Zsi- tomir, Kijev, Vinnicja, Ivano-Fran- kivszk és Herszon megyében, valamint Zaporizzsjában. A Lukoil rendelkezik továbbá az odesszai kőolaj-feldolgozóval és az Oriana vegyipari konszernnel. (MTI) Belgrád orosz földgázt kap Moszkva. Oroszország idén másfél milliárd köbméter földgázt szállít Jugoszláviának, amely az energiaszámla harmadát fizeti csak készpénzzel, kétharmadát áruszállításokkal ellentételezi. Erről állapodott meg moszkvai tárgyalásain Mi- roljub Labus jugoszláv miniszterelnök-helyettes, a külgazdasági kapcsolatokért felelős szövetségi miniszter. (MTI) UMTS-pályázat volt Belgiumban Brüsszel. A legfejlettebb mobü- telefonálási rendszerre, az UMTS-re kiírt belgiumi tender nem hozta meg a kormány által várt sikert: a kitűzött határidőig a négy felkínált koncesszióra csak három pályázó jelentkezett. Ennek megfelelően az árverés elmarad, a pályázók a meghirdetett alapáron, egyenként 6 milliárd frankért (38 müliárd forint) szerezhetik meg a koncessziókat, a költségvetés pedig a remélt 40- 60 milliárd frank bevétel helyett kénytelen lesz beérni 18 milli- árddal. A belga kormány az UMTS koncessziókért Angliában és Németországban vívott csatán és az elért hatalmas bevételen felbuzdulva választotta ugyanezt az aukciós formát a koncessziók értékesítésére. (MII) A brit kormány tájékoztat a BSE-ről London. A brit kormány ígéretet tett arra, hogy a jövőben nagyobb nyitottsággal és őszintén kezeli a marhaállományt sújtó szivacsos agyvelősorvadással (BSE) kapcsolatos egészségi kockázatokat. A szivacsos agyvelő- sorvadás miatt több mint 180 ezer beteg állatot ítéltek kényszervágásra Nagy-Britanniában, és a járvány tetőfokán, a 90-es évek közepén a szivacsos agy- velő-károsodás, a Creutzfeldt-Ja- kob betegség egy új változatát mutatták ki az embernél. Azóta Nagy-Britanniában 85-en haltak meg e betegségben. A brit parlament alsóháza e héten kezdi meg a vitát a Phüips-bizottság jelentéséről, a kormány ehhez mellékelte első válaszát a BSE-vizsgálat megállapításaira. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. február 12-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,630 Magyar forint (100) 16,439 Angol font 68,362 Német márka 22,308 Cseh korona 1,261 Olasz líra (1000) 22,533 Francia frank 6,651 Osztrák schilling 3,171 Japán ien (100) 40,338 Spanyol peseta (100) 26,222 Kanadai dollár 31,344 Svájci frank 28,429 Lengyel zloty 11,520 USA-dollár 47,326