Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-10 / 34. szám, szombat
Cl Politika ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 10. A szerződés aláírása (TA SR-felvétel) Tegnaptól magánkézben az Általános Hitelbank részvénycsomagjának 25 százaléka Csukák a pontyok közt Hol legyen Nógrád-Gömör államigazgatási központja? Rimaszombat - Losonc Néhány száz liter és milliók Pozsony. Milliókba kerül a Kis-Dunába került olajszeny- nyeződés eltávolítása - közölte a Slovnaft szóvivője. Ismeretes, hogy egy, az olajvállalat közelében levő konyhakert tulajdonosa megpróbálta „megcsapolni” az egyik vezetéket, ám tömítési hiba miatt gázolaj szivárgott a cső védelmére szolgáló betonvályúba, onnan pedig a Kis-Dunába. „Azonnal észleltük a szivárgást, így gyakorlatilag rögtön a próbálkozása után közbeléptünk” - jelentette ki a szóvivő, s hangsúlyozta, mindössze néhány száz liter dízelolaj került a folyóba, nem pedig 11 tonna, mint az a korábbi jelentésekben szerepelt. „Ennyi valóban a szabadba jutott, ám még idejében sikerült az említett betonvályúból kiszivattyúzni” - tette hozzá. (SITA) Játékmacska az államfőnek Pozsony. Fából készült játékmacskát kapott az államfő a Szabadságot az Állatoknak nevű szervezettől. A Rudolf Schusternél járt két aktivista bevallotta, szándékosan nem hoztak élő macskát az általuk üzemeltetett állatmenhelyről, az ugyanis nehezen barátkozna meg az elnök Olaf nevű kutyájával. A köztársasági elnök egyébként támogatásáról biztosította az állatvédő szervezetet, s hangsúlyozta, nagyon szereti az állatokat. (SITA) Rudolf Schuster köztársasági elnök átveszi a fából készült játékmacskát (TA SR-fotó) Malíková keresi orosz barátját Pozsony. Anna Malíková Moszkvában keresi barátját. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke tegnap azért utazott el az orosz fővárosba, mert a gazdasági bűncselekményekkel gyanúsított Alekszandr Belouszov nem válaszol telefonüzeneteire. A legfrissebb hírek szerint a szerelmi ügy mögött a nemzeti párt néhány képviselője áll; ők ismertették össze Malíkovát Belouszowal, mégpedig azzal a céllal, hogy diszkreditálják elnöküket, ugyanis tudtak az orosz férfi viselt dolgairól. Egy nemzeti képviselő tegnap azt nyilatkozta, a párt következő frakcióülésén javasolja Malíková menesztését, (ú) Rendőrtiszt az alvilágban Pozsony. Vizsgálat folyik a szervezett bűnözés visszaszorításával foglalkozó hivatal volt vezetője ellen. Tibor T. a legtájékozottabb emberek közé tartozik az országban, s a hatóságok szerint az ő segítségével tűnhetett el a Cernák- ügy első védett tanúja, Karol Szatmáry. Hangfelvételek tanúsítják, hogy az egykori, magas beosztású rendőrtiszt egy magyarországi férfivel egyezkedett Szatmáry elengedéséről. Mint ismeretes, Szatmáry az állította, hogy Cérnák kilencszer gyilkolt, és ezt bizonyítani is tudja. Később azonban visszatáncolt, (ú) Pozsony. A londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a Világbank csoportjába tartozó International Finance Corporation (IFC) tegnap aláírta az Általános Hitelbank 25 százalékos részvénycsomagjának megvételéről szóló szerződést. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter örömmel nyugtázta az Általános Hitelbank részleges privatizációjának sikeres lebonyolítását. A pénzintézet 25 százalékos részvénycsomagjából az EBRD és az IFC fele-fel arányban részesedik. A 25 százaléknak megfelelő 3,244 millió részvényért előleg gyanánt 2,04 milliárd koronát fizet a két nemzetközi bank (1 részvény 629 korona), a vételár tényleges összegét csak azután állapítják meg, amikor már elkelt az Általános Hitelbank többségi részesedése is. A kormány előzetes ütemterve szerint erre 2001. június végéig sor keKomárom. Kedden a komáromi hajógyárból négy autóbusszal mintegy százhatvan alkalmazott utazott Pozsonyba, hogy részt vegyenek a vasasszakszervezet által szervezett utcai tüntetésen, amellyel a kormány figyelmét kívánták felhívni áldatlan helyzetükre. A nagyvállalat alkalmazottainak türelmét alaposan próbára tette a csaknem két éve tartó huzavona. Fizetésüket részletekben kapják, a cég mind a mai napig adós az augusztusi munkabér 85 és a novemberi fizetés 50 százalékával, valamint az egész decemberi bérrel. Amint azt Jávorka Tamás, a hajógyárban működő szakszervezet elnöke elmondta, eddig 668 alkalmazott kapott felmondást, 409-en egyelőre még alkalmazásban vannak a régi vállalatnál, de előreláthatólag ők is felmondást kapnak. A gyár területén jelenleg hat hajón dolgoznak: a Schelde 22 és a Baltik 2 szerelése közvetlenül a befejezés előtt áll, a Ryn 48, a Baltik 3 és a Baltik 4 esetében már elkészültek a munkák 50 százalékával, a Kamar úszóművet pedig javítják az alkalmazottak. A hajókon dolgozó munkásoknak a megrendelő - az építést finanszírozó bankokon keresztül - hetenrülhet. Az ügylet pikantériája, hogy az EBRD és az IFC az előleget is csak utólag, vagyis a bank teljes magánosítása után fizeti ki. Schmögnerová a szerződés aláírását követően közölte, a kormány tudatosan döntött az ország második legnagyobb pénzintézetének két lépcsőben történő magánosítása mellett. Szerinte csak fokozatosan lehet privatizálni a hazai bankokat, mivel ha egyszerre kínálnák fel eladásra, akkor a túlkínálat következtében csökkenhetne A vásárló EBRD és az IFC az előleget is csak utólag fizeti ki. a vételár. Az Általános Hitelbank többségi részesedése szintén értékesítésre vár: a Dzurinda-kabinet a hét elején a The Financial Times és a The Wall Street Journal pénzügyi lapban hirdette meg a hitelbank többségi részvénycsomagja eladásának szándékát. Az érdeklődőknek március 19-éig kell jelezniük vételi szándékukat. Kurt Geiger, az te készpénzben fizet, átlagosan 60 koronát egy órára. A vállalat többi alkalmazottja, az adminisztrátorok, műszaki dolgozók és a segédmunkások fizetésüket részletekben, 1000-1200 koronaként kapják. „Megalakult egy pozsonyi székhelyű cég, amelynek komáromi üzemeként folytatnánk a hajógyártást. Az igazgató- tanácsba Jozef Zucha, Jaroslav Papp és Milan Kopcok ügyvezető igazgató került be, azt viszont hiányoljuk, hogy az új cégnek még nincs valódi vezetősége, és hiányzik az a koncepció, melynek alapján a hajógyártást folytatnák” - húzza alá Kálazi János, a szak- szervezet korábbi elnöke, aki évekig hajótervezéssel foglalkozott. Elmondása szerint a járásban egyMínusz 3711 alkalmazott Komárom. A hajógyár 1985- ben 4788 embernek adott munkát. Ez a szám aztán fokozatosan csökkent. Tíz évvel később, 1995-ben az alkalmazottak száma 2950 volt, tavaly 1437, 2001. február 7-én pedig már csak 1077 munkavállalót tartott nyilván a személyzeti osztály, (km) EBRD képviselője szerint a részleges privatizálásnak köszönhetően megnő a bank értéke, hitele. A későbbiek során a leendő stratégiai befektető szándékától függ, hogy az EBRD megőrzi-e vagy sem a hitelbankban szerzett részesedését. Ladislav Vaskovic, a pénzintézet elnöke hozzátette: „Az IFC és az EBRD képviselőinek jelenléte a hitelbank igazgatótanácsában remélhetőleg olyan hatást gyakorol majd, mintha csukákat engednének a pontyok közé, vagyis kevésbé képletesen, a változás mindenképpen vitalizáló hatású lesz.” Ä 65 milliárd korona ráfordítással konszolidált Általános Hitelbank 2000 első 9 hónapjában 318,951 millió korona bruttó nyereséget könyvelt el. Érdeklődésünkre Norbert Lazar szóvivő közölte, az előzetes adatok szerint a pénzintézet 2000-es bruttó nyeresége elérheti az 1 milliárd koronát. A hitelbank mérlegfőösszege 2000. szeptember végén elérte a 175,199 milliárd koronát, betétállománya 139 milliárd korona, hitelállománya 98,324 milliárd korona volt, s ügyfeleinek száma mintegy 1,2 millió. kor „minden a hajógyár körül forgott”; az üzletekben a legtöbbett a hajógyári alkalmazottak és családtagjaik költöttek. A gyárban 2000-ben rosszabb körülmények között dolgoztak az alkalmazottak, mint az ország többi ipari létesítményében. A vállalatnál az átlagkereset novemberben 8618 korona volt, azaz háromezer koronával kevesebb, mint az iparban dolgozóké; az akkor 11 620 koronát tett ki. „A munkáltató huzamosabb ideje nem teljesíti azokat a kötelezettségeit, melyek a kollektív szerződésből rá hárulnak. Például nem biztosítja a munkavállalók étkeztetését, a nyugdíjba vonuló személyeknek nem fizeti ki az ún. hűségpénzt. Az alkalmazottaktól levonja a kiegészítő nyugdíjbiztosítási díjat, ám azt nem utalja át. A munkaadó a szakszervezetnek is körülbelül egymillió koronával tartozik, holott a dolgozók fizetéséből a szakszervezeti tagsági járulék összegét levonja” - fűzi hozzá Jávorka Tamás. A hajógyári alkalmazottak egyre inkább kilátástalannak érzik helyzetüket, az új cégben sem igazán hisznek, a szakszervezeti vezetők azonban még derűlátók. Szerintük talán van esély arra, hogy a Duna-parti városban a hajógyártás ismét meginduljon, munkát biztosítva ezzel az embereknek. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja nem ért egyet Viktor Niznansky- nak, a kormány közigazgatási reformért felelős megbízottjának javaslatával, mely szerint a leendő Nógrád-Gömör megye államigazgatási központja Rimaszombat legyen. Kvarda József, az MKP szakértője elmondta, ez a javaslat ellentétes a párt elképzelésével, hogy Rimaszombat a megyeközpont, Losonc pedig az államigazgatási központ legyen. Niznansky javaslatának oka a következő: a kormány által jóváhagyott nyelvi charta kimondja, hogy a leendő kerületi hivatalban a kisebbségi nyelveket, tehát a magyart sem lehet majd használni, míg a megye- központban ez lehetséges lesz, de csak akkor, ha a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Az MKP tehát Bővülhet az ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. A közeljövőben újabb települések csatlakozhatnak a január végén létrejött Hármas Duna-vidék Eurorégióhoz. Ennek lehetőségéről döntött tegnapi du- naszerdahelyi ülésén az eurorégió egyik alapítója, a Csallóköz-Má- tyusföldi Regionális Társulás. Pázmány Péter elnök tájékoztatott arról, hogy körlevelet intéznek a Dunaszerdahelyi, a Galántai és a Vágsellyei járás önkormányzataihoz, s felkérik őket, hogy csatlakozzanak a társuláshoz, így belépnek a Győr-Moson-Sopron megyével két hete alapított eurorégióba is. A tanácskozáson hat szakbizottság létrehozását javasolták; a testületek koncepciók és projektumok kidolgozásával és megvalósításéEgyüttérzés, PÉTERFI SZONYA Pozsony. Tegnap este olyan emberek gyülekeztek az S stúdió színháztermében, akik saját életük kockáztatásával mentettek meg másokat. „Negyedik alkalommal hirdetjük ki az Év humanitárius cselekedete című akció győzteseit. A véradók kategóriájában 258 nevezést fogadtunk el, s kár tagadni, a zsűri legszívesebben mindenkit díjazott volna. Nehéz volt a döntéshozatal”- mondta Mária Szomolányi, a biztosító igazgatóhelyettese. Á választás végül Miroslav Guricára (tavaly 338-szor adott vért) és Zuzana azért támogatja, hogy a megye- székhely Rimaszombatba kerüljön, mert ott a charta szerint is és a város lakosságának nemzetiségi összetétele alapján is használható a magyar nyelv. „Azért akarjuk, hogy Losonc legyen az államigazgatási központ, mert ott sem a charta, sem az etnikai összetétel alapján nem lehet használni a magyar nyelvet" - magyarázta Kvarda. Ez az oka annak, hogy a párt nem támogatja a kormánybiztosjavaslatát. Niznansky felesleges cirkusznak tartja az MKP ellenkezését, hiszen a kormány még semmiről sem döntött. A kormánybiztos szerint a jövőbeni magasabb szintű területi egységek esetében a székhelyek kijelölésének kritériuma nem lehet a kisebbségek nyelvhasználatának lehetősége az államigazgatásban vagy az önkormányzatban, (szm) eurorégió val segítenék az eurorégió munkáját. Az indítvány értelmében a bizottságok gazdasági és foglalkoztatási, oktatási, ifjúsági, szociális és egészségügyi kérdésekkel, kulturális és idegenforgalmi együttműködéssel, továbbá területfejlesztéssel és közlekedési problémákkal, valamint környezet- és természetvédelmi kérdésekkel foglalkoznának. A testületek megalakítására vonatkozó javaslatot a Hármas Duna-vidék Eurorégió március második felében Galántán esedékes tanácsülésén hagyják jóvá. Ezen az összejövetelen sor kerül az eurorégió alapszabályának módosítására, s ha ez megtörténik, nem lesz akadálya annak, hogy a Vágysellyei járás önkormányzatai is csatlakozzanak a határon átnyúló regionális együttműködéshez, (iker) emberség Staskovára (300-szor) esett. A cselekedet kategóriájába 61 nevezés érkezett, a legmagasabb elismerést egy kétesztendős fuldokló kislány és egy autóbaleset áldozatainak megmentéséért Milan Hucko, valamint a Down-kórban szenvedő gyermekek gyógyításában, a szülők támogatásában többletet nyújtó Mária Sustrová orvosnő vehette át. Az újságírók különdíját a korponai Búzák házaspár vette át, mert halálos balesetet szenvedő fiuk szívét felajánlották egy transzplantációra váró kislánynak. A szervátültetés sikerült, Natália mellkasában Dániel szíve dobog. Ittas állapotban okozott balesetek 2847 2708 | járművezetők □ gyalogosok 2811 2751 2504 [ 1 L J L J C 1995 1996 1997 1998 1999 Forrás: Szlovák Statisztikai Hivatal Grafikon: TA SR Hajógyár - az alkalmazottak türelmét próbára tette a két esztendeje tartó huzavona Talán még van esély a talpra állásra KAMONCZA MÁRTA Márciustól hat bizottság segíti a tervek kidolgozását Közvélemény-kutatásunk eredménye Ezen a héten arra kerestük a választ, vajon a Magyar Koalíció Pártja képviselőinek meg kell-e szavazniuk az alkotmány módosítását, ha az jelentősen nem változik meg az előterjesztett javaslathoz képest. A mellékelt grafikon szemlélteti olvasóink véleményét. A Dővera díjazta a múlt év humanitárius cselekedeteit