Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-09 / 33. szám, péntek
ff Politika ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 9. Ján Budaj, a figyelmetlen Pozsony. Kisebb közúti baleset résztvevőjévé vált tegnap reggel a Liberális Demokrata Unió elnöke. „Semmi bajom nem történt. Az efféle koccanások mindennaposak a pozsonyi csúcsforgalomban. Az előttem haladó autó hirtelen lefékezett, én meg nekiütköztem” - mondta az eset után Ján Budaj. Szemtanúk szerint egyébként a képviselő diplomatikusan, öt perc alatt megoldotta a helyzetet: a helyszínre érkező rendőrök jelenlétében átadta névjegykártyáját a balesetben vétlen vezetőnek, és folytatta útját. (SITA) Elmarad a sztrájk Pozsonyban Pozsony. Elmarad a pozsonyi közlekedési vállalat alkalmazottainak jövő hétre tervezett munkabeszüntetése, a sztrájk- bizottság ugyanis megegyezett a vállalat vezetőségével a négyszázalékos bérfejlesztésről. A szerdán aláírt új kollektív szerződés értelmében ádag 550 koronával emelkedik a dolgozók fizetése. Ezt egyébként a fővárostól kapott 627 millió koronás támogatás teszi lehetővé. (SITA) 88 kg heroin a határon Brünn. 88 kilogramm heroint foglaltak le tegnap a cseh- zlovák határon. A cseh határőrizeti szervek szóvivője elmondta: a szállítmány Romániából, a „balkáni úton” érkezett, s valószínűleg nyugati piacra szánták. Múlt szombattól egyébként a cseh- szlovák határátkelőhelyeken megszigorították az ellenőrzést, az akció célja elsősorban az illegálisan szállított alkohol, drogok és cigaretta kiszűrése. (CTK) Rudolf Schuster államfő tegnap megbeszélést folytatott a munkáltatók szövetségének vezetőivel (TA SR-fotó) Ne játsszunk a fegyverrel! Pozsony. Két lövés dördült el tegnap hajnalban Nagyszombat egyik éjszakai szórakozóhelyén. A személyzet elmondása szerint a két későbbi áldozat teljesen normálisan viselkedett. Feltételezhető, hogy tragikus baleset történt. Az egyik vendég, egy rendőr szolgálati fegyvere elsült, halálosan megsebesítve a másikat. Erre a fiatal rendőrtiszt ott a helyszínen öngyilkosságot követett el. (TA SR) Mégis kiengedik Alexander Rezest Pozsony. Romlott Alexander Rezes egészségi állapota, a nyomozóhatóság ezért kérte a bíróságtól, hogy a kassai vasmű volt tulajdonosa kapja vissza útlevelét, melyet egy ellene indított műemlékrongálási per miatt vettek el tőle. Rezes gyógyíthatatlan betegségben szenved, s megfelelő ellátásban csak külföldön részesülhet. (TA SR) Creutzf e I dt-J akob-kó r Újabb beteg Szlovákiában Besztercebánya. Creutzfeldt-Ja- kob-kórral kezelnek egy nőt a Roosevelt Kórházban. Mária Avdicová, az Állami Egészségügyi Intézet ottanijárványügyi osztályának vezetője közölte: a kiváltó ok nem kergemarhakórral fertőzött állat húsából készült étel fogyasztása, hanem génhiba. Szlovákia egyedi országnak számít ilyen tekintetben, a betegségre való öröklött hajlam ugyanis a Creutzfeldt- Jakob-kórral kezeltek hatvan százalékánál fordult elő, viszont a világ többi részén ez az arány a tíz százalékot sem éri el. Különösen sok megbetegedést regisztráltak a Besztercebányai kerület déli részén, valamint Árva és Liptó térségében. 1975 óta egyébként 71 személyt fertőzött meg a kór Szlovákiában. Az első beteg Rimaszombatból származott. (TA SR) Erősödő EU-viszony Összefogva könnyebb Pozsony. A EU tagállamai és a csatlakozni kívánó országok közötti politikai párbeszéd megerősítése volt a célja annak a tegnapi, Pozsonyban megtartott találkozónak, amelyen az EU Politikai Bizottságának tagjai találkoztak a 13 tagjelölt, köztük Törökország képviselőivel. A konferenciát megnyitó Eduard Kukán külügyminiszter, az ENSZ-főtitkár balkáni ügyekért felelős megbízottja felszólalásában hangsúlyozta annak szükségességét, hogy együtt, összefogva igyekezzünk minél előbbre jutni az EU-ba vezető úton. Kukán megemlítte a NATO-val való együttműködés fontosságát is, és példaként hozta fel a koszovói multietnikai társadalom kiépítését. Az EU-bizottság első ízben tárgyalt EU-n kívüli országban, (gl) Partnerek a tárgyalóasztalnál. Első alkalommal tanácskoztak a politikai bizottság tagjai olyan országban, amely még nem tagja az Európai Uniónak. (TA SR-felvétel) Három demokrata kiegészítő javaslat az alkotmányhoz Szűkíteni és rövidíteni Az új oktatási törvény a tervek szerint novemberben kerül a parlament elé Minden megváltozik Pozsony. „Gyakorlatilag mindent meg kell változtatni” - jelentette ki az oktatási miniszter a tervezett oktatási reform részleteit ismertető tegnapi sajtótájékoztatóján. VOJTEK KATALIN A reform fő célja a lexikális tudásra, memorizálásra építő oktatást olyan, humán értékrenden alapuló, korszerű oktatással helyettesítem, amely valóban hasznosítható ismeretanyagot nyújt, és a gyakorlati életben nélkülözhetetlen kreatív készségeket fejleszt. A reform fő célkitűzéseit a Millennium nevű oktatási program tartalmazza, amelyet MTI-JELENTÉS Budapest. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnap bejelentette lemondását Orbán Viktor miniszter- elnöknek, amit a kormányfő elfogadott. A kormányfő esti sajtótájékoztatóján közölte: február 15-i hatállyal elfogadja Torgyán József lemondását, amelyet kívánatos döntésnek tart, s amely megelőzte, hogy „végső következtetésre jusson”. Döntését azzal indokolta, hogy a kisgazdapárt belső problémái és a miniszter családját ért támadások mellett Torgyán József nem tudna teljes erővel az agrártárca előtt álló nagy feladatokra koncentrálni. Torgyán bejelentette, hogy pártja Gyimóthy Gézát, az Országgyűlés kisgazda alelnök- ét javasolja miniszternek, a szintén távozó Szabadi Béla politikai államtitkár lehetséges utódja pedig Kovács Zoltán, a tárca helyettes államtitkára. A miniszterelnök lehetséges megoldásnak nevezte azt a személyi javaslatot, amelyet ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. A U. S. Steel acélipari konszern „reklámozza” az Egyesült Államokban Szlovákiát és a szlovák kultúrát. New Yorkban, a Szlovák Kultúra Hónapjának programjaira Manhattan-szerte óriásplakátok csalogatják a helyieket. A „Celebrate Slovakia” (Ünnepeljük Szlovákiát) felirat alatt a U. S. Steel konszern neve olvasható, amely tavaly óta a kassai vasmű tulajdonosa. Az amerikaiak számára jól ismert név remek reklám lehet a szlovák kultúrának, legalábbis John H. Goodish, a kassai leányváltavaly bocsátott a tárca nyüvános vitára, s amelyre hétszázan reagáltak ötletekkel, javaslatokkal. A reform gyakorlati megvalósításának részletezését a nevelési és oktatási nemzeti program tartalmazza. Ez tegnap jelent meg az Ucitelské noviny című lapban, és március végéig szintén nyilvános vita tárgyát képezi. A reform megvalósításában kulcsszerepe lesz a pedagógusoknak, hangsúlyozta Müan Ftácnik, miközben rámutatott: tanítóinknak az EU- tagállamokbeli kollégáikhoz viszonyítva 60 százalékkal alacsonyabb a keresetük. A tárca bérük fokozatos emelését kívánja elérni, valamint azt, hogy a mostani 3,7 százalékkal szemben 2006-ig 5 százalékra növeTorgyán terjesztett elő a tárcavezetői poszt betöltésére. Közlése szerint néhány részletkérdés viszont még tisztázásra vár. Orbán Viktor leszögezte: a távozó miniszter a továbbiakban is támogatásáról biztosította a kormány- programot. Torgyán József lemondását az ellene zajló folyamatos támadásokkal indokolta, és kijelentette: pártelnökként folytatja munkáját, továbbá szeretné ha megválasztanák frakcióvezető-helyettesnek, hogy a parlamentben megfelelő felszólalási lehetősége legyen. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint nehéz döntés lehetett, de jól döntött Torgyán József. Áz MSZP elnöke, Kovács László elmondta: elégedetten fogadta a hírt Torgyán József távozásáról, amit a szocialisták már régóta sürgettek. Megjegyezte ugyanakkor: a mező- gazdaság válságának enyhítéséhez nem elég Torgyán távozása. Demszky Gábor elnök szerint az SZDSZ nagy megkönnyebbüléssel fogadta a hírt. lalat elnöke szerint mindkét fél jól járhat ezzel a megállapodással, ezért betársultak a rendezvény szervezésébe, s anyagi támogatást is nyújtottak. A pontos összeg nem ismert, a vállalat szóvivője szerint a jövőben sem hozzák nyilvánosságra, ám Jozef Marko annyit azért elárult, hogy hazai viszonylatban jelentős összegről van szó. Goodish optimista, szerinte Szlovákia akár új befektetőket is találhat „gazdag és izgalmas kultúrájának köszönhetően”. Erre remek alkalom kínálkozik február 26-án a World Trade Centerben megvalósuló befektetési fórumon, (juk) kedjen a nemzeti össztermék oktatásra fordított része (ez ma kb. 45 milliárd koronának felel meg). A tervek között szerepel az óvodalátogatás kötelezővé tétele az ötéves gyermekek számára, hogy elsajátíthassák az iskolában szükséges készségeket. Míg ma a népesség azonos évben született tagjainak 18 százaléka jelentkezik gimnáziumba, a Millennium program ezt az arányt 25-30 százalékosra kívánja emelni, a szakoktatásban részesülők arányát 70-75, a felsőfokú végzettségűekét pedig 35 százalékosra. Az új oktatási törvény, amely már a Mü- lennium programot is figyelembe veszi, a tervek szerint novemberben kerül a parlament elé. Demokrata erkölcsök Jogszabály a lobbizásról Pozsony. Demokrata párti képviselők csoportja a parlament elé terjesztette a szociális biztosításról szóló, az utóbbi napokban rengeteg problémát okozó törvény módosító javaslatát. Peter Tatár elmondta: a 100 ezer koronás jövedelmet el nem érő vállalkozók önkéntes alapon továbbra is fizethetnék a betegbiztosítási díjat. Peter Zajac alelnök a párt erkölcsi kódexéről tájékoztatott, melyet a korrupció elleni harc fontos eszközének minősített. „Ez a kódex a hatályos összeférhetetlenségi törvényt is túlszárnyalja. Kötelezi a demokrata tisztségviselőket adó- és vagyonbevallásuk közzétételére, és pontosan meghatározza, mely tevékenységeket nem szabad végeznie közéleti személyiségnek” - ismertette az alelnök, majd hozzátette, hamarosan kidolgozzák a korrupció elleni harc újabb „fegyverét”, az ún. lobbitörvényt. „A lobbizás legitim eljárás. A jogszabállyal azt szeretnénk elérni, hogy ne torkollhasson korrupcióba” - mondta Zajac. (sza) Michal Barila határozata Meciar ismét megmenekült Pozsony. Michal Barila beszüntette az eljárást Vladimír Meciar ellen a törvényellenesen kifizetett pénzjutalmak ügyében. Az esettel foglalkozó ügyész tegnap azzal magyarázta a lépést, hogy a volt miniszterelnök nem egyedül döntött, hanem az akkori kabinet mint kollektív testület. Ebben az esetben viszont a felelős- ségrevonás nem jöhet szóba. Mint ismeretes, e miatt az ügy miatt robbantották be annak idején a Meciar-panzió ajtaját Tren- csénteplicben. (TA SR) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. .Javasolni kívánjuk a parlamenti képviselők mentelmi jogának a szűkítését oly módon, hogy a honatyák csak politikai tevékenység kifejtésekor élvezzenek immunitást. Amikor viszont nem politikával foglalkoznak, ugyanolyanjogaik legyenek, mint a többi állampolgárnak” - ismertette Peter Tatár demokrata képviselő pártja alkotmánymódosítással kapcsolatos első kiegészítő javaslatát. A Demokrata Párt a népszavazással kapcsolatban három kisebb módosítást javasol. Az első: az alaptörvényben egyértelműen fogalmazódjon meg, a megbízatási időszak hosszát nem lehet referendummal megváltoztatni. A második: ha ösz- szegyűlik a népszavazás kiírásához ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Csáky Pál miniszterelnökhelyettes fogadta Müan Jasenove- cet, a Szlovák Köztársaság Vámigazgatóságának vezetőjét. A találkozó témája új határátkelőhelyek megnyitása lehetőségeinek áttekintése, valamint a szlovák-magyar kisha- tárforgalmi egyezmény előkészítése szükséges 350 ezer aláírás, a petí- ciós íveket legkésőbb hat hónapon belül adják át a köztársasági elnöknek, hogy a fölösleges időhúzással se lehessen visszaélni ezzel az intézménnyel. Végül a demokraták azt szeretnék, hogy alkotmánytörvénnyel ne, hanem kizárólag újabb népszavazással lehessen a referendum eredményét megváltoztatni. A párt harmadik kiegészítő javaslata az emberi jogi biztos intézményére vonatkozik. „Abban a részben, mely szerint az ombudsman jelentős mértékben kiveszi a részét a polgárok jogvédelméből, ilyen változtatást javasolunk: az ombudsman a polgárok emberi jogait védi. Ez a megfogalmazás alkotmányos hatalmat, nagyobb hatáskört biztosítana a nép ügyvédjének” - részletezte Tatár, (sza) volt. Müan Jasenovec információi szerint reális esély van arra, hogy a két ország miniszterelnöke március végéig megnyissa az új határátkelő- helyet Oroszvár és Rajka között. A Kolozsnéma és Gönyű, Perbenyik és Lácacséke, Bódvavendégi és Tornanádaska, valamint Tajti és Cered közötti határátkelőkről további elemző tárgyalások folynak. MEGKÉRDEZTÜK Szigeti László oktatási államtitkárt Mit eredményez a közigazgatási reform az oktatásban? Megváltozik az irányítás. Meg kell valósítani a szektorális reformot, tehát decentralizálni kell az iskolák irányítását a szubszidiaritás és a participálás elve alapján, azaz a helyben keletkező problémákat helyben orvosolják, és az állam az ön- kormányzatokat, a társadalmi és polgári kezdeményezéseket partnerként fogja kezelni, ők is beleszólási joggal bírnak majd. A minisztérium jogkörei tehát szűkülnek, a régiók, az önkormányzatok, az iskolatanácsok hatásköre pedig bővül. A reform második része az ún. pénzügyi decentralizálás, amikor megváltoznak a finanszírozási csatornák. A régió kapja meg az állami támogatást, és a pénzt is a régió osztja el az egyes iskolák között. A minisztériumnak csak koordináló, módszertani, törvényalkotó szerep jut, valamint az állami tanfelügyelői rendszer keretében végez ellenőrzést. Már folyik az iskolahálózat racionalizálása: iskolákat, osztályokat vonnak össze vagy számolnak fel. Nemcsak kisiskolákat, hanem középiskolákat is érint a folyamat. Nem mentek a reform elébe? Nem kellett volna megvárni a decentralizációt, hogy a régió döntse el, szüksége van-e az adott intézményre? Ez nem a tárca javaslata volt. A kormány 1999 augusztusában hozott határozatának értelmében az oktatási minisztériumnak keresnie kell a belső tartalékokat, és az ilyen tartalékokhoz vezető egyik út a racionalizálás. Mindig hangsúlyoztam, ne akarjuk a majdani iskolafenntartókat lehetetlen helyzetbe hozni, ne akarjuk központilag eldönteni, hogy az adott településen működjön-e iskola, vagy sem, amikor úgy tűnik, a jogkörök átruházódnak. Remélem, ez megvalósul, és akkor a község dönti el, fontosnak tartja-e az iskolát. Ha igen, akkor saját forrásból is támogatja az intézményt. Az állam megteremti az ún. minimális működéshez szükséges keretet, ám ebből az iskola csak „vegetál”, és a község biztosítaná az iskola fejlődéséhez, előrelépéséhez szükséges összeget. Ez a többforrásos finanszírozás. (sza) Lemondott Torgyán József - vélemények a lépésről Kívánatos döntés volt New Yorkban egy hónapon át ünnepük majd Szlovákiát Kultúrára a U. S. Steel tői Csáky és Jasenovec az Oroszvár-Rajka határátkelőről is Márciusban megnyílik?