Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-09 / 33. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 9. Politika 5 Beszélgetés Németh Margit pszichológussal, a Katedra Alapítvány újonnan megválasztott elnökével Új feladatok, új energiák Néhány napja Öllős László helyett, aki munkahelyi és egyéb tudományos elfog­laltságai miatt mondott le erről a tisztségéről, Németh Margit pszichológust vá­lasztották meg a dunaszerdahelyi székhelyű Katedra Alapítvány elnöké­vé. Vele beszélgetünk. SZILVÁSSY JÓZSEF Ön a dunaszerdahelyi járási hi­vatal szociális osztályának ve­zetője, s szabad idejében rend­szeresen pszichológiai trénin­geket is vezet. Nem mellékesen feleség és anya. Marad még energiája dolgozni az alapít­ványban? Teljes egy évig meditáltam ezen, mielőtt igent mondtam a felkérés­re. Valóban sok az elfoglaltsá­gom, de a gyermekeim megnőt­tek, önállósodnak, jóval több hát a szabad időm is. S engem az pj feladatok mindig feltöltenek, többletenergiákat szabadítanak fel bennem. Eddig is dolgoztam a Katedra Alapítványban, mostan­tól csak a felelősségem nagyobb. A régi tagnak és új elnöknek melyek a legújabb céljai? Azt kell folytatnunk, amit eddig végeztünk, helyi és országos szin­ten egyaránt. De nagyobb hírve­réssel. Több iskolában eredmé­nyesen működnek a Katedra Klu­A pedagógusok ' a szó nemes és lehangoló értelmében is a nemzet napszá­mosai. « bök, amelyek a pedagógusok to­vábbképzésének és kötetlen szak­mai eszmecseréjének szabad fó­rumai. Megszerveztük az oktatási fórumot, amely viszont a szlová­kiai magyar szakemberek együtt­gondolkodásának szeretne teret nyújtani. Azt szeretném, ha mind­erről jóval többet tudna a szakma és a közvélemény. Mondok egy példát. Legutóbb a Katedra Társa­Németh Margit: eddig is dolgoztam a Katedra Alapítványban, mostantól csak a felelősségem nagyobb. (Archívum) ságban fölöttébb időszerű témát vitattunk meg Környezeti oktatás: tantárgy vagy alapelv? címmel. Miklós László európai látókörű vi­taindítót tartott, izgalmas és ta­nulságos volt a szakmai vita is. Mindennek a híre még a legtöbb pedagógushoz sem jutott el. A szülőkről, a közvéleményről nem is beszélve. Magunkat károsítjuk, ha ezek az értékes gondolatok és felvetések továbbra is majdnem pusztába kiáltott szavak marad­nak. Manapság néhány kivételtől el­tekintve egyfajta fásultság ta­pasztalható elég sok iskolában és tantestületben. Vajon lesz­nek érdeklődők az új gondola­tok és módszerek iránt? A pedagógusok a szó nemes és le­hangoló értelmében is mindig a nemzet napszámosai voltak. Ma sincs másképp. Aki tehát meg akar gazdagodni, az más pályát választ, vagy már otthagyta a ka­tedrát. Maradtak a hivatásukat szerető, lelkiekben gazdag fanati­kusok, közülük nagyon sokan a magyar iskolákban. Rájuk bízvást lehet építeni, mert számukra az ifjú nemzedék nevelése szent ügy, a lehető legjobb oktatási módsze­rek megvitatása és alkalmazása pedig erkölcsi kötelesség is. Az oktatási fórum kapcsán együttgondolkodásról beszélt. Egyáltalán lehetséges ez, ami­kor mindkét rendezvényről hiá­nyoztak a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség és a Látha­tatlan Kollégium képviselői? Bízom abban, hogy a két intéz­mény vezetői mindkét alkalom­mal valóban más, nagyon fontos elfoglaltság miatt nem vettek részt a fórumon. Ám jómagam is érzek egyfajta feszültséget a ha­zai magyar pedagógusszövetség néhány vezetője és a Katedra Ala­pítvány között, amit fölösleges­nek, sőt károsnak tartok. Mi nem rivalizálunk egymással, hanem a szó nemes értelmében legfeljebb versengünk, ami a szlovákiai ma­gyar oktatásügy szakmai színvo­nalának töretlen fejlődése érde­kében kimondottan kívánatos. Ugyanakkor más intézményekkel és kollégákkal együtt mindannyi­an partnerek vagyunk, akik egy közös cél érdekében, az oktatás­ügy jórészt más-más területein munkálkodunk. Valamennyiünk érdeke, hogy végre összefogjuk szellemi erőforrásainkat és az ér­telmes párbeszédre hajlandó va- lamefmyi szakemberünk tisztele­tet parancsoló szellemi kapacitá­sát. Ezért szeretnénk intézménye­síteni az oktatási fórumot, hogy kellő szakmai háttérmunkával fontos európai és hazai tendenci­ákat mutassunk fel, mielőbbi va­lóra váltásuk érdekében pedig al­ternatívákat dolgozzunk ki a dön­téshozók számára. Legutóbb a nyitrai egyetem magyar karának megalapítása kapcsán azt mértük fel, hogy itt és most mi a politiku­sok dolga, és mi a szakembereké. És milyen végkövetkeztetésekre jutottak? Konkrétumokról az ügy érdeké­ben hadd ne beszéljek. Annyit vi­szont elmondhatok, hogy óvakod­ni kell a szereptévesztéstől, a kap­kodástól, a kellően nem egyezte­tett és nem megfontolt lépésektől. Azt kell folytat- ' nunk, amit eddig végeztünk, de na- gyobb hírveréssel. \V A jelenlévő szakemberek az ered­ményes munka további alapvető feltételének tartották a naprakész és pontos információáramiást. Beszélgetésünk során szinte sistereg a derűlátástól és a ten­ni akarástól. Meddig tart ez a buzgalom? Ez nem buzgalom, ez életszemlé­let, s ne vegye szerénytelenség­nek, ha hozzáteszem, életfilozó­fia. Aki az oktatásügyben dolgo­zik, az tudvalévőén a jövőt, a mi esetünkben a hazai magyarság boldogulását formálja. Munkahe­lyemen, a szociális osztályon na­ponta tapasztalom, hogy mekko­ra, olykor szinte behozhatatlan hátrányba kerülhet az ember kel­lő anyanyelvi műveltség, iskolai végzettség és szakképzettség nél­kül. Számomra, sokunk számára nincs szebb és biztatóbb feladat mint azon munkálkodni, hogy gyermekeink közül minél többen kerüljék el ezeket a buktatókat. Könözsi László, a földművelési minisztérium államtitkára cáfolja, hogy a déli területek hígítása lenne a cél Csakis a szakmai elvekből indultak ki GAÁL LÁSZLÓ Pozsony. Helytelen az áz állítás, hogy nem szakmai elvekre épül a Víz- és Csatornaművek transzfor­mációjának kormány által jóváha­gyott koncepciója, mely szerint 14 vízügyi részvénytársaság alakul­na. Ez kimondottan szakmai el­vekre épül, mert a meglevő tech­nológiai egységeket vette figye­lembe - állítja Könözsi László föld- művelési államtitkár a lapunkban tegnap megjelent írásra reagálva. A Délen vészesen ketyeg a vízóra című írásunkban egy független vízügyi szakértői csoport vélemé­nye alapján azt írtuk, hogy a tárca által tavaly decemberben készített beosztás (1. ábra) azt sugallja, a déli területeket magukba foglaló vízügyi részvénytársaságokat azért tervezték olyan nagyra, hogy csökkentsék a magyar többségű te­lepülések szavazatarányát. Kö­nözsi rámutatott, ezek a területek azért olyan nagyok, mert a jelenle­gi vízforrások és az ehhez kapcso­lódó technológiai berendezések ekkora egységes területeket látnak el (2. ábra). A szakértői csoport ál­tal kidolgozott, tíz társaságot ma­gába foglaló beosztás az államtit­kár szerint nem reális, nincs esély arra, hogy azt a kormány elfogad­ja. Az a javaslat sem reális, mely szerint a Bazini és a Szenei járás al­kotta terület a Duna menti régió­hoz tartozna, hiszen ezek nincse­nek is csővezetékkel összekötve. Itt a megoldás az lenne, ha az em­lített kis társulást a nagyszombati­hoz csatolnák, és így az ötkoronás és az ötvenkoronás vízár reális ár­rá egyenlítődne ki. Az államtitkár ugyanakkor hiányolja, hogy a szakértői csoport tervezete a Duna menti régiótól különválasztaná a vezeték aranyosmaróti ágát. Emi­att az egész tervezetet elutasíthat­ja a kormány azzal, hogy nem tesz eleget a koncepciónak, amelyben az áll, minden társaságnak tech­nológiailag életképesnek kell len­nie. A vízforrás nélkül maradó aranyosmaróti ág pedig életképte­len lenne. A tegnapi cikkben Könözsi szerint az is pontatlanul jelent meg, hogy a régiók hoznák létre a vízügyi részvénytársaságo­kat. Ezeket az állam hozná létre, legfeljebb 14-et, amelyekben a községek a lakosság száma szerint kapnak részvényt és nem a község területén levő vízművek értéke alapján. Ez csak a Komáromi járás esetében lenne érvényes, amely, hasonlóan Trencsénhez, már ko­rábban, a Meciar-kormány idején megkapta a vízügyi vagyont. A szakértői csoport áítal túlságosan nagynak tartott kelet-szlovákiai társaság területe az államtitkár szerint elvileg Eperjes alatt oszt­ható lenne úgy, hogy a szétválasz­tott területek külön-külön is élet­képesek lennének. Könözsi László arra a felvetésre, hogy miért költ­ségesebb a csallóközi víz, mint az észak- és nyugat-szlovákiai, azt mondta: „mert a csallóközi víznek nagy az energiaköltsége, mivel ezt pumpálni kell a magasabban fek­vő területekre, míg az északi víz gravitációs úton mozog lefelé.” Szerinte a tegnapi cikknek az az érvelése sem helytálló, hogy azért lenne szükség a Duna menti víz­ügyi társulásra, mert így tehet­nénk eleget annak az európai uni­ós követelménynek, mely szerint a csallóközi vízforrásokat stratégiai nyersanyagként kell védeni. Ezt a feladatot a Felső-Csallóközben működő vízvédelmi rendszer ma is ellátja. RÖVIDEN A javaslat hibás, a kultúra nem Pozsony. Nem javasolja elfogadásra a parlament kulturális bizott­sága által készített, a tömegtájékoztatásról szóló törvényjavaslatot a kormány törvény-előkészítő tanácsa. Hasonlóan negatív a kulturális minisztérium álláspontja. „A javaslat jogilag elégtelen, nem tudtuk cikkelyenként megtárgyalni” - közölte a testület alelnöke. (TA SR) Az SNS csak az MKP nélkül Pozsony. Az alkotmánytervezet hetedik cikkelyét bírálta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Elfogadásával ugyanis a nemzetközi szerződések előnyöket kapnának a szlovák jogrendszerben, jelentet­te ki Anna Malíková a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kép­viselőivel tartott tegnapi tanácskozáson. Az utóbbi egyébként felszó­lította az SNS képviselőit, támogassák az alkotmánytervezetet, Ma­líková szerint azonban erre csak akkor kerülhet sor, ha abban a Ma­gyar Koalíció Pártja (MKP) követeléseit nem foglalják bele. (TA SR) Szlovákia új pápai nunciusa Pozsony. Josef Nowackit nevezte ki II. János Pál pápa Szlovákia új apostoli nunciusává. Nowacki 1946-ban született a németországi Gunzenhausenben, 1970-ben szentelték pappá. Doktorátust szer­zett egyházjogból, majd a Szentszék szolgálatába lépett. Anyanyel­vén, a lengyelen kívül öt nyelven beszél. (SITA) Majdnem kétmilliárd Branyiszkóra Eperjes. 2002 őszén haladhat át az első jármű a branyiszkói alag- úton - közölte a szlovák kormányfő. Mikulás Dzurinda tegnap a helyszínen járt, s tájékoztatott, hogy idén 1,8 milliárd koronát for­dítanak az építkezésre, tehát 600 millióval többet, mint tavaly. Be­vallotta viszont, eredetileg 1,2 milliárd koronát fordítottak volna az alagút megépítésére. A hiányzó részt valószínűleg kölcsönből fe­dezik majd. (SITA) Ján Cuper, a provokátor Pozsony. Ján Cuper minden ok nélkül rátámadt egyik fotóriport­erünkre - állítja a Národná Obroda főszerkesztője. A HZDS ,jogi szakértője” ugyanis közéleti személyiség elleni támadás címén fel­jelentést tett. Ä főszerkesztő szerint azonban a lap munkatársának joga, sőt kötelessége védeni magát, illetve a szerkesztőség tulajdo­nában álló felszerelést. „Megtartotta Cuper utasítását, nem csinált róla felvételeket, csupán a fényképezőgép lencséjén keresztül fi­gyelte a képviselőt. Erről a negatív is tanúskodik” - szögezte le a főszerkesztő. (TA SR) Egyenjogúsítani akarják a nyugdíjasokat és a diákokat Mindent a diákokért ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) által javasolt, egészségügyi biztosításról szóló tör­vénymódosítás célja egyenjogúsíta­ni a főiskolai hallgatókat és a nyug­díjasokat - jelentette ki tegnap Dá­niel Lipsic, a párt alelnöke. Míg a munkaviszonyról vagy elvégzett munkáról szóló szerződés alapján dolgozó főiskolás, akinek keresete meghaladja a 3000 koronát, köteles betegbiztosítást fizetni, addig a munkavállaló nyugdíjasnak az ál­lam állja biztosítását. „Úgy gondo­lom, tartozunk a nappali tagozatos, munkavégzésről szóló egyezség alapján dolgozó diákjainknak any- nyival, hogy az állam fizesse beteg- biztosításukat” - mondta az alel- nök. Ha a hallgató teljes munkavi­szonyban áll, biztosítását természe­tesen munkáltatója fizeti. A KDH a pénzügyminisztérium elé terjeszti javaslatát, ahol meghatározzák a törvény megvalósításához szüksé­ges állami költségvetési tételeket. Még nem tárgyaltak ez ügyben a ko­alíciós partnerekkel, de Lipsic nem látja akadályát annak, hogy javasla­tukat a többi párt is támogassa, (les) Majdnem húszezer koronás fizetés a rendőrnek Reszkess, alvilág! TA SR-HÍR Pozsony. Idén megkülönböztetett figyelmet szentelünk a pozsonyi al- vüágnak - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány. Ján Pipta megje­gyezte, a fővárosi szervezett bűnö­zésnek vannak különlegességei, ám hivatala már kidolgozott „bizonyos” tervet, részleteket azonban nem kö­zölt. Megnyugtatónak nevezte a Mi­kulás Cernák-ügy megoldását: „A helyzet viszonylag nyugodt, folya­matosan ellenőrzés alatt tartjuk” - nyilatkozta. A belügyminisztérium hivatalának vezetője elmondta, idén áüag 19 260 koronás (bruttó) fizetést kapnak a rendőrök, folyta­tódik a járműpark, az egyenruhák és írógépek lecserélése. A szlovák­ukrán határ védelmére 77 mülió ko­ronát különítettek el. Új rendőrségi központokat építenek ki a belváros­ban, illetve Pozsonyligetfalun is. Ugyanakkor megszigorították a szolgálati telefonok számláinak el­lenőrzését; a belügyminiszter kije­lentette, ha valaki túllépi a megha­tározott összeget, a különbséget ki kell fizetnie. Ugyanez vonatkozik a sajtóosztályra, havonta legfeljebb 2500 koronát telefonálhatnak el. Ugyanez rám is érvényes, én sem léphetem át ezentúl a négyezer ko­ronás határt, jelentette ki Ladislav Pittner. PARLAMENTI ADOK-KAPOK Augustin Marián Húska (HZDS): nem tudjuk elkerülni, hogy az alkotmányba modern elemek is bekerüljenek. Az al­kotmány nem csak 10 évre szól, hanem legalább 2 generációt kell kiszolgálnia. Nem lehet vál­togatni, mint a divatos ruhákat. Ivan Hudec (HZDS): sajnos olyan kormányunk van, amilyet mi hiszékenyek megválasztot­tunk. Nem kérdeztük egyik párttól sem, amikor koalícióra léptek, hogy alárendelik-e ma­gukat bizonyos pártok irreden­tizmusának. Polgárok! Kérdez­zétek majd meg a kampányo- lókat, hogy nem hátrálnak-e meg többé a kegyetlen nyomás elől! Dusán Slobodník (HZDS): az MKP hétfejű sárkány, amely nem engedi normálisan élni a szlovák nemzetet, (szm)

Next

/
Thumbnails
Contents