Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-05 / 4. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 5. Politika 5 m I* Bauer Győző akadémikus szerint a társadalom egy lépéssel állandóan lemarad a tudomány mögött Szellemi előrelépés szükséges Szerdán Rudolf Schuster ál­lamfő az önálló Szlovák Köz­társaság megalakulásának 8. évfordulója alkalmából 14 közismert személyiségnek adott állami kitüntetést. A dí­jazottak között volt Bauer Győző akadémikus, vegyész professzor, a Csemadok ala­pítója is, aki a Pribina kereszt második fokozatát kapta. SZENTGÁLI ANIKÓ Számított a kitüntetésre? Milyen érzéssel tölti el ez a megtisztelte­tés? Nem vártam. Ha az ember végig­gondolja azt a folyamatot, ami az elmúlt tíz évben Szlovákiában tör­tént, ahogy három évvel ezelőtt ott kellett hagyni a nemzetiségi taná­csot, mert valahol minket próbál­tak meg felhasználni érvként, hogy bizonyos folyamatokat elvileg a ki­sebbségekkel is alátámasszanak, nem volt esély arra, hogy kitünte­tést kapjak. Ez fényes bizonyítéka annak, hogy Szlovákiában - annak ellenére, hogy gyakran hajlamosak vagyunk azt állítani: nem változott semmi - jelentős változások tör­téntek. Önt két dologért, tudományos munkájárt és a magyar kultúrá­ért kifejtett tevékenységéért tün­tették ki. Tudományos munkámért egyszer már kaptam állami kitüntetést. A szakmai társadalom elismerte a munkámat, és még a legsötétebb időkben is egyenrangú partnerként fogadtak el. Úgy érzem, elérkezett a pillanat, amikor az értelmiség igyekezik tudatosítani, hogy mi egy közös társadalmat építünk, és nem külön magyart és szlovákot. Ha azt akarjuk, hogy ez az ország Európához közelítsen, akkor nem egymással szemben, hanem egy­más mellett kell előre lépnünk. Úgy vélem, ez a kitüntetés is ezt bi­zonyítja. Visszatekintve eddigi munkájára, melyik a legfontosabb és legin­kább meghatározó pont az életé­ben? Három üyen pont van a szakmai életemben. Az első, hogy kitartot­tam amellett, hogy orvos akarok lenni annak ellenére, hogy vasesz­tergályosként kezdtem, ugyanis nem engedtek egyetemre. A másik, Mi egy közös társa- dálmát építünk, nem külön ma- . . gyárt és szlovákot. \\ hogy kirtartottam amellett is, hogy tudós szeretnék lenni. Úgy éreztem, többet szeretnék tenni, mint azt, amit tehet az ember, ha nem foglal­kozik a tudománnyal. A harmadik, hogy annak idején sikerült felfedez­nem az autonóm idegrendszernek addig ismeretlen és elképzelhetet­len részét. Sikerült lassan bebizo­nyítani, mélyek azok az anyagok, melyek az ingerületet átviszik ezen a területen. Számos kollégával szer­Bauer Győző: Az elmúlt évszázadban rengeteg új ismeretre tettünk szert (Somogyi Tibor felvétele) te a világon sikerült elfogadtatni az orvosi társadalommal, hogy ideg- rendszerünknek vannak olyan ré­szei, melyekről 20-30 évvel ezelőtt nem is álmodtunk. Ezenkívül fon­tosnak tartom, hogy az az intézet, melynek jelenleg az igazgatóhelyet­tese vagyok, tíz éve a vezetésem alatt nagy fába vágta a fejszéjét. Megpróbáltuk megkeresni azokat az anyagokat, melyek felelősek le­hetnének a szervezetben bekövetke­zett olyan változásokért, melyek az oxigénhiány után újbóli oxigén­adással következnek be. Sikerült számos olyan anyagot is alőállítani, melyek a vüágon addig nem létez­tek, és ma elismerik, hogy tőlünk származnak. Ezen az úton szeret­nék tovább menni. És a társadalmi életben? Szerintem minden tudósnak alap­vető feladata, hogy annak a közös­ségnek, amelyikből elindult, vala­mit visszaadjon. A szüleim egy olyan úton indítottak el, melynek lé­nyege, hogy igenis tenni kell vala­mit, tehát nem lehet 8-12 órai mun­kaidő után szakbarbárként megma­radni. Nyolc évig álltam a Csema­dok élén. Nem is ezt tartom a legje­lentősebbnek, hanem inkább azt, amit a hatvanas évek közepétől a klubmozgalom keretében csinál­tam. Végigjártam Kelet-Szlovákiától Pozsonyig az egész országot. A klu­bokban megpróbáltuk az emberek­kel elhitetni, hogy igenis szüksé­günk van szellemi előrelépésre, a többségi nemzettel egyenrangú ér­telmiségre. Azt hiszem, ennek a ki- csúcsosodása a Sellye János Kollégi­um, ahol sikerült megtalálni azokat a fiatalokat, aki kialakíthatják a szlovákiai magyarság elitjét. Új évezredbe léptünk, ilyenkor az ember értékel. Tüdősként Ön ho­gyan értékeli az elmúlt évezre­det, évszázadot? Mit hozott a XX. század? A XX. században az ismereteink mennyisége félelmetes mértékben növekedett. 5-6 évvel ezelőtt még azt mondták, hogy 7-8 év szüksé­geltetik az ismeretek megduplázá­sához, ma már csak három évről be­szélünk. Ha elképzeljük mindazt, amit eddig az emberiség felfedezett, a XX. század sok pozitívumot és ne­gatívumot hozott. A legnagyobb po­zitívumok közé tartozik, hogy a tu­dósok legtöbbször nem hagyták ma­gukat befolyásolni a politika által, és nem állították le a tények meg­magyarázására tett kísérleteiket, ami sok új felfedezéshez vezetett. Ugyanakkor a társadalom nem volt Számomra elkép- * zelhetetlen a jövő század és évezred a génmanipulációk . . nélkül. \\- sőt most sincs - felkészülve az új ismeretek megfelelő felhasználásá­ra. Úgy vélem, a társadalom egy-két lépéssel állandóan elmarad a tudo­mány mögött. Tüdna konkrét példát is monda­ni? A génmanipuláció ennek fényes pél­dája. Számomra elképzelheteden a jövő század és évezred a génmani­pulációk nélkül, viszont azt sem tu­dom elképzelni, hogy a társadalom ne szabja meg a génmanipulációk felhasználásának korlátáit. Az el­múlt évszázadban rengeteg új isme­retre tettünk szert, színvonalas mű­szaki hátteret tudunk biztosítani, ugyanakkor az internetre sem ké­szültünk fel igazán, miközben ma­napság a világháló nélkül nem tud­juk elképzelni életünket. A század- fordulón két fontos dolgot kellene végiggondolni. Az egyik, hogy a tu­dományt nem lehet irányítani, az embert nem lehet meggátolni ab­ban, hogy valami újat fedezzen fel. Másrészt viszont a társadalomnak fel kell építeni egy olyan hátteret, mely egyértelműen meggátolja az új ismeretek emeberiség ellen való fordítását. Az, hogy vadászfegyve­rek vannak, önmagában nem jelent veszélyt. De ha lehetőséget adunk valakinek, hogy emberekre lövöl­dözzön, akkor a fegyverek veszé­lyessé válnak. Hogyan látja a tudományos élet jövőjét? Mire számíthatunk a har­madik évezredben? Három területen számíthatunk je­lentős változásokra. Az első az ener­getika. Egy túlfogyasztó társada­lomban élünk, és nem tudatosítjuk, hogy a Föld nagyon sok kincsét fö­löslegesen herdáljuk el. Létrejön egy rendszer, mely megpróbálja majd értelmesen hosszú távon meg­határozni az energiaforrások fel- használásának módját. Esetíeg megpróbálnak bizonyos természeti kincseket felújítani. Egy elképzelés szerint például szén-dioxidból és vízből fogunk szénhidrogéneket gyártani. A másik alapvető dolog, hogy az emberiség egyre közelebb jut önmaga fizikai és szellemi felis­meréséhez. Ennek a gyógyászatban lesz óriási jelentősége. Azáltal, hogy ismerni fogunk egy sor tényezőt, megróbáljuk majd megelőzni bajt. Amikor 150 évvel ezelőtt szóba ke­rültek a vakcinák, az emberek zöme csacsiságnak tartottta. Amikor Koch felfedezte a tüdőbaj és a kolera bak­tériumát, az egyik francia profesz- szor megitatta azt az asszisztensé­vel, bizonyítandó, hogy ez nem okozhat betegséget. Rájöttünk a megelőzés fontosságára. Viszont is­mernünk kell a károsodáshoz veze­tő mechanizmusokat. Meggyőződé­sem szerint 50-100 éven belül az emberiség elsősorban megelőzni fog, nem utólag kezelni a bajt. A harmadik dolog, amivel az emberi­ségnek előbb-utóbb meg kell birkóz­nia, az az élelmezés. Az emberek csak tele gyomorral elégedettek. Je­lenleg nagyon sokan éheznek. A vi­lág fejlettebb és gazdagabbb részé­nek el kell jutnia ahhoz a felismerés­hez, hogy neki is érdeke akár saját kárán felemelni az éhezőket. Csodá­latos példa számomra, amit Japán­ban tapasztaltam. Ott a bankban van köszönőember, liftesember, se­gítőember, stb. Tehát rengeteg a fö­löslegesnek tűnő személyzet. Egy japán kollégám erre azt mondta: a japán társadalom már rájött arra, hogy sokkal olcsóbb, ha valakinek bért adnak, mintha munkanélküli­segélyen élne. Az az ember pedig, aki bért kap, tudja, hogy megdolgo­zott érte. Hasonló felismeréshez kell eljutnia az egész vüágnak, és szerintem el is fog. Az államfő 14 személyt részesített kitüntetésben. Mi a véleménye a többi kitüntetettről? Nem az én feladatom vélekedni a többiekről. Ha valaki végighallgatta a díjátadás előtt felolvasott indoklá­sokat, akkor tudja, hogy az indoklá­sokban ellentmondások is elhang­zottak. Az egyik oldalon valaki azért kapta, mert ezt és ezt tette, a másik oldalon valaki azért kapta, mert az előző következményeit próbálja megszüntetni. Volt egy ilyen furcsa mellékíze a szerdai eseménynek, de a 14 személy között sokan valóban megérdemelték ezt a megtisztelte­tést. A szlovák társadalom érték­rendje különbözik az enyémtől, és feltehetően sokan felteszik azt a kérdést is, vajon én mit keresek a ki­tüntetettek listáján. ■■■■I RÖVIDEN Meghatározó lesz az idei év Pozsony. Szlovákia azt szeretné, hogy a 2001-es év kulcsfontossá­gúvá váljon az EU-csatlakozás szempontjából - jelentette ki Ján Figef. Az EU-integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.szerint idén kellene utolérni a visegrádi csoport többi országát. A minimá­lis cél, hogy a svéd elnökség alatt legalább 6 témában sikerüljön le­zárni a csatlakozási tárgyalásokat. Figel reméli, 2002-re sikerül le­zárni az összes hátralevő témát. (TA SR) Újra a belga bíróságon van az ügy Brüsszel. A belga bíróságok újra előveszik annak a 74 szlovákai ro­mának az ügyét, akiknek a bőrét tavalyelőtt tollal jelölték meg a belga hivatalnokok. Az ügyben egy belgiumi zsidó szervezet (UPJB) tett feljelentést, de visszautasították, ezért fellebeztek. A szervezet azt szeretné megtudni, ki nyilatkozott a romák nevében a bíróságon, hogy felvehessék az illetővel a kapcsolatot. (CTK) Árat emel a kábeltelevíziós társaság Pozsony. Óriási felháborodást váltott ki a lakosság részéről, hogy az UPC Slovensko kábeltelevíziós társaság mintegy negyven száza­lékkal emeli előfizetési díjait. Ez évről-évre megismétlődik, holott az emelés mértékének csak az éves inflációt szabadna követnie. Rengeteg előfizető azt fontolgatja, inkább visszatér a szatelites adásvételhez, s felmondja az előfizetést, (ú) Külügyminisztériumi fogadás a diplomatáknak Kukán a külpolitikai sikereket összegezte ÚJ SZÓ-TU DÓSÍTÁS Pozsony. Az óév szlovákiai külpo­litikai sikereit és az ország kilátá­sait összegezte Eduard Kukán, a pozsonyi székhelyű nagykövetsé­gek vezetőit üdvözlő pohárkö­szöntőjében. A külügyminisztériumi fogadáson elmondott beszédében a tárca ve­zetője kiemelte az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felgyorsulását és az OECD-be való felvételét. A külügyminiszter sze­rint mindez hozzájárul a külföldi beruházások mértékének növeke­déséhez. Kukán külön szólt a ha­zai kormányon kívüli szervezetek jugoszláviai „rendszerváltásban” játszott szerepéről. A külügyi tárca vezetője leszögezte, az ez­redforduló nem tekinthető mér­földkőnek, s nem vethető össze a hidegháború befejezésének, illet­ve a kommunista rendszer buká­sának jelentőségével. Az elmúlt évet sikeresnek minősítve a szlo­vák külügyminiszter kifejezte re­ményét, hogy az egységes demok­ratikus Európa megteremtésének Szlovákia nem csupán szemtanú­ja, hanem részese lesz. (sárp) Németország továbbra is várja a külföldi programozókat Nincs elég érdeklődő Ctk-hír Berlin. Egyelőre nem túl komoly a szlovák és cseh programozók ér­deklődése a Németország által meghirdetett munkalehetőségek iránt. Az ottani hivatalok adatai szerint a kampány kezdete óta 4341-en kaptak munkavállalási en­gedélyt, közülük 289 érkezett Csehországból, illetve Szlovákiá­ból. A legtöbb programozó (844) Indiából érkezett, ezután következ­nek a szovjet utódállamok (655), majd a románok (400). Magyaror­szágról 160 személy kapta meg az engedélyt. Németország tavaly hir­dette meg a programot, melynek segítségével az akut programozó­hiányt külföldiekkel szeretné meg­szüntetni. Ahhoz, hogy valaki meg­kapja az 5 évre szóló munkavállalá­si engedélyt, felsőfokú szakirányú végzettségre, és a fogadó vállalat minium évi 100 ezer márkás fizeté­si ígéretére van szükség. Szlovákiai középiskolások és egyetemisták figyelmébe Amerikai diákösztöndíj TA SR-HÍR Pozsony. Amerikai ösztöndíjat kí­nál a 2001-2002-es tanévre a szlo­vákiai középiskolásoknak és egye­temistáknak az ICES kulturális alapítvány. Azok a diákok, akik megkapják az ösztöndíjat egy évet ingyen tölthetnek egy amerikai kö­zépiskolában, illetve egyetemen. Szállásukat és étkeztetésüket csa­ládoknál oldják meg. A szervezet vállalja a vízum, a biztosítás és az év eleji háromnapos atlantai nya­ralás költségeit is. A jelentkezők­nél a jó tanulmányi eredményeket, a megfelelő angolnyelv-tudást és az alkalmazkodókészséget vizsgál­ják. Jelentkezni a 07/ 64365034- es pozsonyi telefonszámon, vagy a www.iceslovakia.sk internetes cí­men lehet. Kórházban Jirí Hodac, az új vezérigazgató, Pavel Dostál kultuszminiszter vádat emel ellene - a csehországi kommunisták előrehozott választásokat emlegetnek Törvényhozási szükségállapot a cseh televíziós botrány miatt HÍRÖSSZEFOGLALÓ Prága. Jirí Hodacot, a cseh köz- szolgálati televízió új vezérigazga­tóját tegnap délelőtt súlyos állapot­ban kórházba szállították, s jelen­leg a prágai Motol kórház intenzív osztályán kezelik - jelentette be Jana Bobosíková, a televízió hír­szerkesztőségének új igazgatója. Az orvosok egyelőre nem kaptak felhatalmazást részletesebb tájé­koztatás közlésére Hodac állapotá­ról. Nem hivatalos orvosi források szerint Hodac napok óta nem aludt rendesen, rendkívül fáradt, kime­rült, s ezért kezelésre szorul. A prá­gai kereskedelmi rádiók kimerült­ségről, idegösszeroppanásról, vagy infarktusról közöltek találgatáso­kat. Bobosíková is csak annyit árult el, hogy az 53 éves Hodac tegnap délelőtt prágai lakásán lett rosszul, mert az utóbbi napok történései na­gyon megviselték. Jirí Hodacra na­pok óta hatalmas nyomás neheze­dik, mert kinevezését a televízió al­kalmazottai nem hajlandóak elis­merni, s már lassan két hete tiltako­zó akciókat szerveznek ellene. Szerdán este a prágai Vencel téren több mint százezer ember követelte Hodac és az őt kinevező televíziós tanács azonnali távozását. Hodacot délelőtt a parlamentbe várták, ahol a kulturális és a média-bizottság tart közös tanácskozást, de az igaz­gató rosszullétére hivatkozva még reggel ldmentette magát. Pavel Dostál kultuszminiszter be­jelentette, hogy vádat emel Hodac ellen, mert az szerdán este akkor szakíttatta meg a közszolgálati te­levízió adását, amikor a miniszter éppen a televízióról és rádióról szóló törvény módosításának a kormány által elfogadott javasla­tát ismertette a fellázadt szerkesz­tők egyik hírműsorában. Dostál szerint Hodac törvényt sértett, mert megakadályozta őt abban, hogy a lakosságot tájékoztassa egy fontos kormánydöntésről. Václav Klaus képviselőházi elnök a kormány kérésére január 12-ig „törvényhozási szükségállapotot” hirdetett, amely lehetővé teszi, hogy a parlament gyorsított eljá­rásban elfogadja a televíziós és rá­diós törvény módosítását. Csehországban a jelenlegi súlyos belpolitikai válságból csak egyet­len igazi kiút van: az előrehozott parlamenti választások - jelentette ki Vlastimil Bálin, az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunis­ta Pártjának elnök-helyettese. Teg­napi prágai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, minden más megol­dás csak „kozmetikai műtét” lenne. Az ország harmadik legerősebb parlamenti pártja szerint a köz- szolgálati televízió alkalmazottai­nak lázadása az újonnan kineve­zett vezérigazgató és a cseh televí­zió tanácsa ellen, egy „előre előké­szített forgatókönyv szerint zajlik”. A kommunisták úgy látják, hogy a tévés háború egyik frontján a Václav Klaus vezette Polgári De­mokratikus Párt áll, míg a másik oldalon a „négyes koalíció” pártjai, illetve Václav Havel államfő van­nak. Az Európa Tanács Csehországért felelős főtárgyalója tegnap kijelen­tette, a televíziós botrány miatt egyelőre nem esett csorba a Cseh Köztársaság nemzetközi hírnevén. Rutger Wissels szerint az Európai Unió vezetése folyamatosn figyeli a cseh televízióban kialakult hely­zetet, és annak megoldása vélhető­en nagyban befolyásolja majd az ősszel esedékes következő uniós országjelentés tartalmát, (m, c)

Next

/
Thumbnails
Contents