Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-05 / 4. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 5. [1 Politika Semmi sem maradt abból az utcai gyorsbüféből, amelyet ismeretlen tettes repített a levegőbe tegnapra virradóra Zólyomban. A bódé tulajdonosa 300 ezer koronára becsüli a kárt, a rendőrség szerint nem védelmipénz- szedők követték el a robbantást. (TA SR-felvétel) Az információkhoz való hozzáférés lehetősége a posztkommunizmustól való búcsút jelenti Országformáló törvény A költségvetés bevételi oldala legyen a kiindulási alap Jelentős adócsökkentést szorgalmaz a DS ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szigorúan titkos lábadozás Pozsony. Továbbra is ismeretlen helyen ápolják Ján Camo- gursky igazságügyi minisztert azután, hogy súlyos közúti balesetét követően elengedték a besztercebányai kórházból. A tárca nem hozza nyilvánosságra, hol folyik a rehabilitáció, csupán annyit tett közzé, hogy a miniszter állapota lassan, de napról-napra javul. A titkolózást továbbra is az indokolja, hogy állítólag a vizsgálati fogságban levő Mikulás Cérnák maffiafőnök emberei Camogursky elrablását tervezték. (TA SR) Pavol Kanis másik utóda Pozsony. Hétfőn dönt arról az SDL, hogy Pavol Kanis után ki lesz a párt miniszteri klubjának elnöke, egyelőre formálisan Lubomír Fogas kormány- alelnök tölti be a posztot. A hat baloldali miniszter és az államtitkárok titkos szavazással döntik el, hogy melyikük lesz az utód. (TA SR) Rudolf Schuster 67 éves Pozsony. Több mint szimbolikus, hogy az új év, az új évszázad és évezred kezdetén gratulálhatok Önnek - írta üdvözlő táviratában Jozef Migas házelnök a 67 éves Rudolf Schuster államfőnek. Tegnap rengeteg intézmény, szervezet, illetve politikusok, barátok kívántak erőt, egészséget az elnöknek. (TA SR) Egészségére, elnök úr! (TA SR-felvétel) Visszaküldte a törvényt az elnök Pozsony. Rudolf Schuster nem írta alá a foglalkoztatásról szóló törvényt, s újratárgyalásra visszaküldte a parlamentbe. Egyebek mellett azt kifogásolta az államfő, hogy a jogszabály nem határozza meg, mely intézmények veszik át az április elsejével megszűnő kerületi munkaügyi hivatalok feladatait. (TA SR) Újabb hamis százdolláros Tőketerebes. Ismét hamis bankót foglaltak le Kelet-Szlo- vákiában, a százdollárost egy 31 éves ukrán férfi próbálta beváltani a VÚB tőketerebesi fiókjában. Állítása szerint a hamis pénzt tavaly vette Ukrajnában, szériaszáma AB31726255F. (TA SR) Három évet vártak Breznóbánya. Ajárási nyomozóhivatal 40 ellopott katonai távcső után nyomoz. Az ügy pikantériája, hogy a távcsövek a hadsereg szigorúan őrzött objektumából tűntek el valamikor 1997 februárja és 2000 decembere közt. Ä nyomozó szerint a lopásra azért nem derült eddig fény, mert az elmúlt 3 évben csak formális leltározás folyt. (TA SR) Pozsony. Az információkhoz való szabad hozzáéférésről szóló törvény életbe léptetése képezi a Demokrata Párt legfontosabb politikai kötelezettségvállalását - nyilatkozta tegnap a párt elnöke. SIDÓ ÁRPÁD Ján Langos szerint az általuk kidolgozott, és január 1-től hatályos jogszabály demokratikusra formálhatja a posztkommunista ország jellegét. Ä DS vezetője elmondta, az első tapasztalatok azt mutatják, hogy az állami hivatalok, illetve az önkormányzatok nem készültek fel megfelelően a törvény végrehajtására. Rámutatott, a törvény értelmében ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Bár még nem készült el a magyar Duna-tervre adott szlovák válasz fordítása, annyi már megállapítható: Pozsony nem utasította el kategorikusan - igaz, nem is fogadta el - Magyar- ország igényét egy új dunai vízmegosztás kidolgozására. Ez azt jelenti, hogy komoly tétje lehet a várhatóan legkésőbb tavasszal újrakezdődő magyar-szlovák tárgyalásoknak. Székely László kormánybiztos és munkatársai a szlovák tervjavaslatról egyelőre nem kívántak nyilatkozni. Nem cáfolták viszont a Magyar Hírlap szlovák forrásokból származó értesüléseit, hogy HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Budapest. Újabb meglepő találgatások láttak napvilágot Zámbó Jimmy halála kapcsán. Egyes sajtó- értesülések szerint nem zárható ki, hogy a magyar könnyűzene koronázatlan Királya gyilkosság áldozata lett. A magyar lapok az egyik szomszéd véleményére hivatkoznak, amely szerint nem valószínű, hogy a végzetes éjszakán egy kakas lett volna a sztár célpontja. A neve elhallgatását kérő idős néni elmondta, a közeli baromfiudvar pont a Zámbó-ház ellentétes oldalán áll, és abból a szobából, ahonnan a lövések eldördültek, nem is lámi a tyúkokat. mindenkinek joga van információt kérni a hivataloktól, s az intézmény írásban vagy szóban köteles térítés- mentesen válaszolni legkésőbb tíz napon belül. Csupán a külön törvénnyel szabályozott adatok titkosak, mint például az állambiztonsági kérdések vagy a magánszemélyekkel kapcsolatos információk. Langos a törvényt méltatva beszáPozsony nem adott kategorikus elutasító választ a legfontosabb magyar igényre, a dunai vízmegosztás Szigetközre nézve igen káros rendszerének átalakítására. Budapest kizárja az alsó vízlépcső megépítését, ám a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének megfelelően tényként kezeli a bősi erőmű létét. A magyar terv egyik alapeleme, hogy Magyarország hajlandó lemondani az itt termelt energia Magyarországot illető részéről, ha Szlovákia - csökkentve ezzel Bős kapacitását - több vizet juttat a Duna eredeti medrébe, biztosítva ezzel a folyó elterelése óta haldokló szigetközi élővilág újjáéledését. Ha az új tárgyalások nem vezetnek eredményre, a két A népszerű énekes halálának körülményeit az V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya (RHO) vizsgálja. Ennek hatáskörébe olyan halálesetek tartoznak, amelyeknél „a természetes úton való bekövetkezést a körülmények kétségessé teszik”. Az RHO fegyverszakértőt, igazságügyi orvosszakértőt, vegyészt és toxikológust von be a vizsgálatba. Nyomozás csak akkor indul az ügyben, ha bebizonyosodik a gyilkosság gyanúja. A Magyar Hírlap úgy tudja, Jimmy boncolására már tegnap sor került. A hatóságok ennek alapján kaphatnak választ arra, milyen sérüléseket okozott a zenész koponyájában a közvetlen közelről leadott lövés, ümolt arról, hogy a hasonló jogszabályt kidolgozó cseh és ír törvényhozók elismeréssel szóltak a szlovák információs törvényről. Hozzátette, a párt szorgalmazni fogja az olyan hatályos jogszabályok módosítását, melyek bizonyos rendelkezései ellentétben állnak az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvénnyel. ország várhatóan ismét a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul, az ítélet kiegészítését kérve.- Egy új dunai vízmegosztási megállapodás mielőbbi megkötését várjuk a kormánytól - mondta a Magyar Hírlapnak Hajóssy Adrienne a Duna-charta képviseletében. Szlovákia jelenleg még az 1995-ben megkötött vízpótlási egyezményt sem tartja be. Az ebben előírt 20 százalék helyett csak a vízhozam 16-18 százalékát engedi az eredeti mederbe. A magyar Duna-tervre a múlt év végén válaszként érkezett több száz oldalas, mellékleteket is tartalmazó szlovák nyelvű anyag lefordítása és értékelése még hetekig eltarthat. letve, milyen mértékben állt alkohol hatása alatt a tragédia pillanatában. Katona István, a Honvéd Kórház idegsebész főorvosa, aki sikertelenül próbálta megmenteni a popsztár életét, korábban nem volt hajlandó nyilatkozni arról, pontosan hol sérült meg az elhunyt.- Jimmy élt, él és élni fog - mondta Szőgyéni József, az áldozat ügyvédje, aki több híres közéleti személyt védett már, köztük Tocsik Mártát, de ő képviseli annak a fiúnak a családját is, aki Nógrádi László közlekedési miniszterrel karambolozott és belehalt sérüléseibe. Az ügyvéd tájékoztatása szerint Zámbó Jimmy nem végrendelkezett hagyatékáról. A következő naPozsony. Az adók és különböző járulékok mértékének csökkentését, valamint a költségvetési és állam- igazgatási kiadások visszafogását javasolja a Demokrata Párt (DS). A kezdeményezés lényege, hogy a polgárok rendelkezésére több pénz álljon, s maguk döntsék el, milyen szolgáltatásra kívánják fordítani azt - véli a párt parlamenti képviselője. Peter Tatár úgy véli, érdePozsony. Megtiszteltetés, hogy elsőként a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának küldöttségét (ZMOS) fogadta az idén hivatalosan az államfő - mondta tegnap Michal Sykora az elnöki palotában, ahol Rudolf Schuster meghívására a ZMOS 121 tagú országos tanácsa tagjainak társaságában tett látogatást. A ZMOS elnöke az önkormányzatok munkája elismeréseként értékelte azt a magas állami kitüntetést is, amit egy nappal korábban vehetett át az államfőtől. Sykora az új évtől azt várja, hogy a köz- igazgatási reform terén alapvető Nagyszombat. A Jaslovské Bohu- nice-i atomerőmű közelében fekvő falvak polgármesterei leszerelték a vészjelző-berendezéseket, mivel az atomenergetikai alapból nem kapták meg a beígért támogatásokat. így több falu egy esetleges vészhelyzet esetén nem kapja meg a vészjelzést, s ezzel a polgármesterek komoly veszélynek tehetik ki a lakosságot. Az egyik polgármester elmondta, ő le is Pozsony. Szlovákia az elmúlt 10 évben 600 római, illetve görög katolikus templommal, valamint kápolnával gyarapodott. Évente a hívők több mint 50 új épületet húznak fel, melyek száma összesen most már meghaladja a 3200- at. Az evangélikusoknak 575 különféle egyházi épülete van, 1989 óta a felekezet 40 új templomot épített. Szlovákia lakosságának több mint 70%-a vallásosnak vallja magát. A templomépítések valójában II. lápokban Szőgyéni áttekinti ügyfele szerződéseit, majd közjegyző előtt rendelkezik azokról a jogdíjakról, amelyek most már a Király gyermekeit illetik. A keddi tragédia hírét megrendültén fogadták a popénekes hívei. - Túl fáj ez nekem - idézi az Index internetes honlap Kocsisné Kis Ibolyát, a miskolctapolcai Hotel Zámbó Jimmy vezetőjét, aki nemcsak rajongója, hanem barátja is volt az elhunytnak. - Jimmy a mi Dianánk - elemezte a helyzetet Réz András. A neves esztéta úgy véli, a producereknek a halott sztár értékesebb, mint az élő, mert annyi bőrt húzhatnak le róla, amennyi jólesik. - Itt már elsősorban üzleti mes lenne eltörölni azokat az állami kiadásokat, melyek nem szolgálják a polgárok, a nyugdíjasok és a fiatal családok érdekeit. Szerinte az állami költségvetés tervezésekor a bevételi oldalból kell kiindulni, ám az eddigi szlovák kormányok mindig fordítva álltak a feladathoz. „A kabinet magas adókat hajt be, amit az államigazgatási szolgáltatással, az egészségügyi ellátással és a nyugdíjak mértékével nem ellentételez” - tette hozzá Tatár, (sárp) változásokat sikerül elérni, és nemcsak a létező hivatalok átcsoportosításáról és átnevezéséről lesz szó. Bírálta a pártokat, amiért képtelenek politikai megegyezésre jutni és ezzel hátráltatják a reformot. Rudolf Schuster osztja Michal Sykora véleményét, hogy a köz- igazgatási reform végrehajtása terén sürgősen kell cselekedni, ellenkező esetben az uniós csatlakozási folyamatban is leküzdhetetlen akadályok keletkeznek. Mindketten felszólították a kormányt és a politkai pártokat, hogy még ebben a hónapban tegyék meg a szükséges lépéseket a reform beindításához, (gl) szerelte a berendezést és vissza akarta adni a gazdasági minisztériumnak azon a tiltakozó tüntetésen, melyet a minisztérium előtt szerveztek, de végül letett erről, mivel a berendezésért anyagi felelősséggel tartozik. A vészjelző berendezések a Szlovák Villamosművek tulajdonát képezik, a községek ingyen használhatják azokat. A műszerek vészhelyzet esetén hangeffektusokkal és digitális jelekkel figyelmeztetik a lakosságot. Gyilkosság áldozata lett a Király - Jimmy a mi Dianánk - Jimmy élt, él és élni fog - avagy ki tud nagyobbat nyilatkozni a médiának Jimmy meghalt, a magyar bulvársajtó megőrült A lakosság több mint hetven százaléka vallásos Templomépítő évtized tTK-HÍR nos Pál pápa 1995-ös látogatása után szaporodtak meg, azóta 250 új alapkövet fektettek le az egyházak. Égy új templom építése hozzávetőleg 10 millió korona körüli összeget emészt fel, de gyakran kevesebből is sikerül kihozni, mivel a hívők nagyon sok esetben ingyen segédkeznek az építkezésnél. Hátráltató tényező volt viszont, hogy a tervezőmérnököknek, kivitelezőknek, a lakosságnak, de magának az egyháznak sem volt szinte semmilyen tapasztalata ezen a téren, hiszen az ötvenes évektől kezdve nem sok templom épült. szempontok dominálnak - mondta. Réz szerint bizonyára több intézmény is felveszi majd Jimmy nevét. - Elsősorban discók és lokálok -jósolta. A baleset helyszínére folyamatosan érkeznek Zámbó Jimmy rajongói. Olyan is akadt, aki Németországból érkezett, hogy gyertyát gyújtson a sztár háza előtt, amely az elmúlt két napon valóságos zarándokhellyé vált. A Magyar Hírlap úgy tudja, a főpolgármesteri hivatal nem készül díszsírhelyet adományozni az elhunytnak, mivel munkássága nem köthető a fővároshoz. A temetés helyéről és időpontjáról egyelőre nem született döntés, (ind, or, mh, r—1) Tudunk a törvényről Egy felmérés szerint Kassa lakosságának 62 százaléka értesült a információs törvény érvénybe lépéséről. A friss közvélemény-kutatás során a megkérdezettek 25 százaléka vélte úgy, hogy a jogszabálynak nincs semmiféle hozadéka, és ugyanennyien vannak azok, akik a pozitívumok közt tartják számon a korrupció mértékének lehetséges visszaszorítását. (TA SR) A Duna-charta szerint Szlovákia az 1995-ben kötött vízpótlási egyezményt sem tartja be Rövidesen új tárgyalás Bősről Az államfő a ZMOS több mint száz tagját fogadta Reformsürgető felhívás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Veszélyeztetheti az atomerőmű környékén élőket Semmi vészjelző TA SR-HÍR