Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-30 / 24. szám, kedd

Cl Politika ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 30. Angolul tanul az elnöki iroda Pozsony. Angol nyelvtanfo­lyamot látogatnak a fővárosi elnöki hivatal alkalmazottai. Rudolf Schuster államfő el­mondta, az elnöki iroda nem­zetközi kapcsolatait intéző alkalmazottai megfelelő nyelvtudással rendelkeznek, de ez a többiek esetében is kí­vánatos. Kezdőkre és hala­dókra osztották őket, az ál­lamfő helyeselné, ha nem­csak látogatnák a tanfolya­mokat, hanem vizsgát is ten­nének. (TA SR) Oslo támogatja meghívásunkat Pozsony. A NATO-bővítés ugyan hosszú folyamat, ám ha eljön az ideje, Norvégia kész támogatni Szlovákia csatlakozását, jelentette ki tegnap Kristi Kolle Grondahl, a norvég parlament elnöke Jozef Migas házelnökkel folytatott megbeszélését kö­vetően. Norvégia az EU- bővítést és Szlovákia integrá­ciós ambícióit egyaránt tá­mogatja, bár maga nem tagja az uniónak. Kétszer tartottak a skandináv országban nép­szavazást az EU-csatlakozás­ról, ám a lakosság mindkét alkalommal elutasította. Az, hogy Norvégia nem tagja az EU-nak, még nem jelenti, hogy izolálódik Európától, közölte a norvég parlament elnöke. (SITA) Kristi Kolle Grondahl (TA SR-felvétel Fogj rendőr katonát! Eperjes. Egy rendőrségi nyo­mozótiszt és egy katonatiszt is résztvevője volt egy pénte­ki közúti balesetnek. Az 50 éves alezredes, Milan R. bele­hajtott az előtte haladó gép­kocsiba, s azt az előtte haladó rendőr autójának farához lökte. Ezután megpróbált el- hajtáni a helyszínről, ezért a rendőr egy figyelmeztető lö­vést adott le, majd kilőtte a kocsi gumiját. Az alezredes vérében 2,54 ezreléknyi alko­holt találtak, (gl) Csak Maslonka távozott Poprád. Az SNS központi ta­nácsa vasárnap késő este nem szavazott bizalmat Viliam Oberhausernek, a párt alelnökének, leváltásáról azonban nem döntött. A ta­nács megrótta azokat, akik részt vettek a tavaly májusi tisztújító választás eredmé­nyeinek meghamisításában. A voksolást decemberben megismételték, Oberhausert akkor megerősítették funkci­ójában. Anna Malíková párt­elnök szerint semmilyen bi­zonyíték nincs a hamisításra, Dusán Maslonka alelnök azért mondott le, hogy hig­gadjanak a kedélyek, Éva Slavkovská alelnök lemondá­sát viszont nem fogadta el a központi tanács. A párton be­lüli helyzet komolyságát bi­zonyítja, hogy Ján Slota is ki­várta az ülés végét, holott ő rendre korán távozik. (SITA) Rendkívüli intézkedések léptek érvénybe a fővárosi igazságügyi palota környékén, az utcákba tilos behajtani, az ott lakóknak igazolniuk kell magukat Tegnap bosszankodtak az igazságügyi palota környékén parkolók (TA SR-felvétel) Cernákot úgy őrzik, mint valaha Jozef Tisót ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítanak a fővárosban Mikulás Cérnák peré­nek idején. Csuklyás rendőrök és egy rendőrségi helikopter már teg­nap reggeltől ellenőrzi az igazság­ügyi palota környékét, a beszterce­bányai alvilág fejeként ismert Cérnák fellebbviteli pere ma kez­dődik. A Soltésová, a Justicná és a Chorvátska utcából tegnap elvon­tatták az ott parkoló gépkocsikat, február 6-ig behajtási tilalom van érvényben. Az itt lakók sem par­kolhatnak ezeken az utcákon, és gyalogosan is csak akkor közle­kedhetnek, ha hivatalos okmány­nyal igazolják lakhelyüket. A Cer- nák-per idejére az országos rend­őr-főkapitányság külön bizottsá­got hozott létre a főkapitányság, a pozsonyi kerületi kapitányság, a kormányőrség, és a fegyőrség em­bereiből. ­Az igazságügyi palota körül ha­sonló óvintézkedések léptek ér­vénybe, mint 1946. decemberé­ben, Jozef Tiso pere idején. Akkor az épület körül megerősített rend­őri és katonai alakulatok, páncé­lozott járművek és harckocsik is cirkáltak. Jaroslav Sahul rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a Pozsonyba vezető utakon tegnap folytatott fokozott közúti ellenőrzések is a Cernák-perrel függenek össze. Mint ismeretes, Cérnák és nyolc társa ellen kilenc különféle bűn- cselekmény, köztük gyilkosság és zsarolás elkövetése miatt indult eljárás. A tárgyalást már többször elhalasztották, mivel a vádlottak védőügyvédéi rendre beteget je­lentettek. (TA SR, ú) Az államtitokról és információvédelemről szóló törvény NATO-követelmény 76 milliós kárt okozott a szélvihar és a fagy Szabványosított titkok Pozsony. Az információvé­delmi törvény kormányter­vezete, amelyet a napokban tárgyal meg a parlament, összhangban van a NATO ál­tal támasztott titoktartási követelményekkel, jelentet­te ki tegnap Milan Utrop, a belügyminisztérium tör­vény-előkészítő osztályának vezetője. ÚJ SZÓ-HÍR A tervezet alapján általában tíz év­re visszamenőleg vizsgálják majd meg azoknak az embereknek a múltják, akik munkájuk során ál­lamtitkokkal kerülnek kapcsolat­ba, de indokolt esetekben korább­ra is visszamehetnek. Ez vonatkoz­hat például a katonai elhárítókra vagy a rendőrségi ügynökökre. A NATO-standardtól eltérően az érintett személyek szexuális szo­kásai nem tartoznak a vizsgált kri­tériumok közé. A tervezet egy általános legiszlatív részt, valamint négy mellékletet tartalmaz, ezek külön-külön fog­lalkoznak a titkosítás egyes foko­zataival, vagyis a különleges, a bi­zalmas, a titkos és a szigorúan tit­kos információkkal. Az új törvény egyik pozitívuma, hogy az eddigi­ektől eltérően az egyes tárcák nem önállóan határozzák meg, mely in­formációk számítanak titkosnak, hanem egy közös rendelet szabá­lyozná ezt. Jozef Bencek, aki a kommunista titkosszolgálati múlt­ját bíráló sajtótámadások miatt le­mondott a Nemzetbiztonsági Hi­vatal igazgatói posztjáról, kifejtet­te, megalapozatlanok azok a tá­madások, amelyek egykori kom­munista praktikákhoz próbálják hasonlítani a tervezett információ- védelmet. Mint mondta, az anya­got a NATO biztonsági tanácsa is megfelelőnek tartja, és aki támad­ja, az Szlovákia NATO-csatlakozá- si igyekezetét gátolja. Arra az új­ságírói kérdésre hogy a Nemzet- biztonsági Hivatalt miért a belügy­minisztérium és nem közvetlenül a kormányfő hatáskörébe helyezték, Utrop azzal válaszolt, igaz, hogy vannak államok, ahol ilyen modell működik, de nálunk túl nagy teher lenne a kormányfőnek még külön ezzel a hivatallal is törtődni, to­vábbá a belügyminisztériumban voltak meg a legjobb feltételek az intézmény felépítéséhez, (gl) A közigazgatási reform körüli bonyodalmakra már a külföld is felfigyelt Lemaradhatunk az uniós vonatról CTK-HÍR Bécs/Pozsony. Szlovákia a köz- igazgatási reform késése miatt le­maradhat az Európai Unióba tartó vonatról, írta tegnap az APA oszt­rák hírügynökség, amely emlékez­tet: annak ellenére alakult így, hogy Mikulás Dzurinda kormány­fő a reformot a kabinet legfonto­sabb, de legbonyolultabb politikai és jogalkotási tervének nevezte. Hogy valóban átfogó a terv, azt két szám bizonyítja a legjobban: az ál­lamigazgatásban ötször több hiva­talnok dolgozik, mint az önkor­mányzatnál. A reform után ennek fordítva kellene lennie, miközben összességében csökkenne a hiva­talnokállomány. A megreformált önkormányzat közel 50 miliárd koronával többet kapna, mint ed­dig (az állami költségvetés negye­dét). Viktor Niznansky, a refor­mért felelős kormánymegbízott el­képzelése a közigazgatás radikális decentralizálásával és korszerűsí­tésével számolt. Az állam a továb­biakban csak azt irányítaná, ami elengedhetetlen, a jogkörök zöme, az önkormányzatokra szállna át. Az új közigazgatási felosztás pedig az egyes régiók gazdasági és kultu­rális lehetőségeit szabadítaná fel. Az államapparátus a reformterve­zetre a megszokott módon reagált: ha valamit meg kell változtatni, csak annyira, hogy minden marad­jon a régiben - véli az osztrák hírügynükség. A centralizált hata­lom még mindig vonzóbb, mint a decentralizált. Hatásos fékezőként lépett fel az SDE is, ám a legna­gyobb vihart az MKP elképzelése okozta, hogy Dél-Szlovákiában hozzanak létre egy magyar többsé­gű megyét. Ezt az összes többi párt elveti, így állhatott elő az a hely­zet, hogy még mindig nem szüle­tett döntés a regionális választási rendszerről. Dzurinda még mindig optimista, még mindig bízik ab­ban, hogy a kormány képes meg­valósítani a reformot megbízatási ideje végéig, ám egyre gyakrabban hajtogatja, hogy a reform bonyolut folyamat. A reformnak nincsen egyetlen nyílt ellenzője sem, a határidők azonban kegyetlenek. Szomorú lenne, ha Szlovákia kicsiségek mi­att lemaradna a csatlakozásról, ál­lapítja meg az APA. 4 000 3 500 3 000 2 500 2 000 1500 1 000 500 100 ezer « lakosra jutó " mesgeedés' 40 42 44 46 48 50 52 0 3 Graf: TASR adatok hetekre lebontva Tombol az influenza. Az év harmadik hetében jóval több influenzás volt, mint tavaly ilyenkor, a 100 ezer lakos­ra jutó megbetegedések száma 1500-zal haladja meg a tízéves átlagot. Hét falu áram nélkül TA SR-HÍR Pozsony. Az elmúlt napok kedve­zőtlen időjárási viszonyai közel 76 millió koronás kárt okoztak Kö­zép- és Nyugat-Szlovákia áramel­osztó állomásain és vezetékem. 30 millió koronára lesz szükség az Er­dőháton múlt héten pusztító szél­vihar következményeinek felszá­molására, a jég súlya alatt meg­rongálódott vezetékek javítása to­vábbi 46 millió koronába kerül majd. , A Kis-Kárpátok térségében hét községben még mindig szünetel az áramellátás, a Nagykürtösi já­rásban már sikerült helyrehozni a károkat, így megindult az áramel­látás. TA SR-felvétel Márciusi emelés Drágul a hentesáru Pozsony. Az energiaár-emelések következtében a hazai húsfeldolgo­zó üzemek arra kényszerülnek, hogy márciustól 5-7 százalékkal emeljék termékeik árát, miközben állításuk szerint a termelési költsé­gek 17-20%-kal nőnek. Edita Oh- rablová, a mészárosok szövetségé­nek igazgatója szerint az emelésre a húsfeldolgozó ágazat jövedelmező­ségének megőrzése érdekében van szükség. A lépést a felvásárlási árak emelkedése is indokolttá teszi. A sertés kilókénti felvásárlási ára 43 koronáról 44-re, a vágóbikáé 44-ről 46 koronára nő. (TA SR) 200 milliós alaptőke kell Idén marad a monopólium Pozsony. A gépkocsivezetők csak 2002 januáijától, s nem idén július­tól választhatják ki, melyik biztosí­tónál kötik meg kötelező gépjármű­biztosításukat. A készülő törvény értelmében ekkor szűnik meg a Szlovák Biztosító monopolhelyzete. A biztosítást azonban csak olyan in­tézménynél lehet majd megkötni, melynek alaptőkéje legalább 200 mülió korona. A Szlovák Biztosító monopolhelyzetének megszűnésé­vel várhatóan jelentősen emelkedik majd a biztosítás díja. Csehország­ban ez a lépés 20-30%-os emelke­dést eredményezett. (TA SR) Az LDÚ alkotmánymódosító javaslatai Budaj és Svec voksa ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Tárgyilagos javaslatokat teszünk, nem politikai feltételeket szabunk az alkotmánymódosítás el­fogadására” - jelentette ki tegnap Ján Budaj, a Liberális Demokratikus Unió (LDÚ) elnöke. A párt az állam alaptörvényének olyan módosítását javasolja, hogy a kormányból távo­zó, lemondásra kényszerített mi­niszter ne térhessenek vissza a par­lamenti képviselőként, továbbá a képviselői eskü súlyos megsértése a mandátum elvesztésével járjon, va­lamint tiltsák be az előrehozott vá­lasztásokat. A pártelnök elmondta, ha javaslataikat nem fogadják el, ő és Juraj Svec akkor is az alkotmány- módosítás mellett szavaz. Minden vök számít majd, hiszen az új alap­törvény elfogadásához kilencven szavazatra van szüksége a kor­mánykoalíciónak. Az LDÚ a DÚ utódpártjaként diszkriminálva érzi magát, mert nem kap állami támo­gatást az 1998-as választásokon az SDK színeiben elért eredménye után, ennek megoldásáról folya­matban vannak a tárgyalások, (les)

Next

/
Thumbnails
Contents