Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-30 / 24. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 30. Politika 5 Néhány iskolában már levették az étlapról a marhahúsból készült ételeket, más étkezdékben továbbra is felszolgálják Pánikra igazán nincs ok Nálunk még egyetlen egy esetben sem diagnosztizálták a kergemarha- kórral összefüggésbe hozható Creutzfeldt-Jakob-kór új változatát, amely a klasszikus variánssal ellentétben a 45 évnél fiatalabb generációt támadja. (Illusztrációs felvétel - Profit) Kizárólag hazai marhahúst árusítunk! - ilyen és ehhez hasonló feliratok jelentek meg a hentesüzletekben. Az ok: egyes körzetekben a BSE- járvány veszélyének hírére jelentősen visszaesett az amúgy is alacsony marhahús­fogyasztás. Néhány iskolában azt követelték a szülők, hogy vegyék le a marhahúst az ebédlők étlapjáról. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A szlovákiai szakhatóságok szerint a pánik - legalábbis nálunk - indoko- ladan. A hazai marhaállomány ugyanis egészséges, élőmarhát, hús- és húskészítményeket nem im­portálunk, s végképp nem azokból az országokból, ahol a szarvasmar­hák szivacsos agysorvadása (BSE) felütötte a fejét. Érvként hozható fel az is, hogy nálunk a szarvasmarhá­kat sohasem etették állati eredetű tápokkal. A kizárólag sertés- és ba­romfitápokba adagolt hús- és csont- lisztkeverékek pedig más technoló­giai eljárással készülnek, mint Nyu- gat-Európában (az előállítás maga­sabb hőfoknál, nagyobb nyomásnál történik, miközben a gyártási folya­mat is hosszabb ideig tart). Nálunk még egyetlen egy esetben sem diag­nosztizálták a kergemarhakórral összefüggésbe hozható Creutz- feldt-Jakob-kór új változatát (nvCJD), amely a klasszikus vari­ánssal (CJD) ellentétben a 45 évnél fiatalabb generációt támadja. A szlovákiai szakhatóságokhoz ha­sonlóan vélekedik hazánkról és a BSE-járvány hazai előfordulásának veszélyéről az Európai Bizottság is. Legfrissebb jelentésében Szlovákiát a biztonságos országok közé sorol­ta, ahol az előfordulási esély nullá­hoz közeli értékre tehető. Mindezek ellenére az óvatosság in­dokolt - véli Mikulás Dzurinda kor­mányfő. A kabinet már a múlt hé­ten döntött a BSE-válságstáb létre­hozásáról, az egészségügyi tárca pedig rendeletben korlátozta a vér­adók, sejt- és szervadományozók körét. A vér és vérkészítmények be­hozatalát betiltotta, a marha­kollagénből készített termékek be­hozatalát pedig megszigorította. Nem importálunk marhahús tartal­Az ebédlők vezetői több helyen maguktól levették az étlapról a marhahúst. mú kutya- és macskatápokat sem azokból az országokból, ahol a BSE megjelent. Szlovákia a nyolcvanas­kilencvenes évek derekán megkö­zelítőleg 6 ezer darab tenyész- marhát vásárolt Nyugat-Európából. Ezeket és utódaikat az állat-egész­ségügyi felügyelet folyamatosan vizsgálja, ám gyanús állatot eddig nem találtak. Az általunk megkérdezett hat kas­sai iskolai étkezde vezetői a marha­hús iránti ellenszenv semmiféle megnyilvánulását nem tapasztalták a tanulók részéről. Kizárólag hazai szállítóktól rendelnek húst, ezért szerintük aggodalomra semmi ok, és örülnek, hogy ezt a szülők is így látják, azaz megbíznak a konyhai dolgozókban. A diákok étrendje nem változott az országos pánik- hangulat hatására, az étkezdék ve­zetői ugyanannyi marhahúst ren­delnek, mint általában. A kassai húsboltokban már más a helyzet, főleg a kisebb üzletek vezetői pa­naszkodnak jelentős forgalomcsök­kenésre. Az egyik ilyen hentesüzlet­ben az elmúlt hét utolsó napjaiban a kedvező árak ellenére csupán két kiló marhahúst adtakel. A nagyobb húsfeldolgozó üzemek, mint a Máso Spis vagy a homonnai Mecom hálózataiban a vásárlókedv csökke­nése minimális mértékű, a szoká­sosnál alig valamivel kevesebb mar­hahús fogy. A Rozsnyói járás legtöbb magyar is­kolai étkezdéjében a szarvasmarhák szivacsos agyvelőgyulladásáról szó­ló hírek ellenére heti egy alkalom­mal marhahúsból készült étel a me­nü. A Rozsnyói Református Egyházi Alapiskola étkezdéjének vezetője humbuknak tartja a kerge- marhakórról szóló híreket. Mint el­mondta, a marhahús egészséges, mert nem zsíros, és sem a szülők, sem pedig a gyerekek részéről nem érkezett hozzájuk jelzés, kifogás a marhahússal kapcsolatban. Hric Jo­lán, a szádalmási iskola konyhájá­nak vezetője eddig nem tapasztalt semmiféle viszolygást a gyerekek körében a heti egy alkalommal fel­szolgált marhahússal szemben. Ha­sonlóan vélekedett Kardos Kornélia, a tornagörgői alapiskola igazgató­nője is. Az iskola tanulóinak egyéb­ként a helyi óvodából hordják az ebédet. Fazekas Júlia a pelsőci ma­gyar iskola igazgatóhelyettese ezzel szemben határozottan kijelentette, hogy az ő étkezdéjükben már nem készítenek marhahúsételeket. A vághosszúréti iskolában sem emelt még egy gyerek sem kifogást a marhahús ellen. A rozsnyói Fábry Zoltán Adapiskola igazgatója Bu- benko János is hasonlóan nyilatko­zott', hozzátéve, hogy bár semmi­lyen hivatalos utasítást nem kaptak az étrend megváltoztatásával kap­csolatban, ritkábban főznek marha­húsételeket. Az Ung-vidéki és bodrogközi alapis­kolákban és óvodákban csakúgy, mint más oktatási intézmények ebédlőiben, hetente egy-két alka­lommal étlapra kerül a marhahús. Móré Gáborné, a nagykaposi ma­gyar alapiskola étkezdéjének veze­tője megjegyezte, az utóbbi időben oly sokat emlegetett kergemarha­kór nem okoz gondot az étlap-ösz- szeállításnál, és a gyermekek az ed­digiekhez hasonlóan fenntartás nélkül elfogyasztják a marhahúsból készült ételeket. Hasonló a helyzet a megkérdezett vajáni, nagyszel- menci, bodrogszerdahelvi, nagygé- resi, valamint a többi Ung-vidéki és bodrogközi iskolában, óv odában is, mert a szállítók közegészségügyi szakemberek által szigoiúan ellen­őrzött, egészséges alapanyagot szállítanak az étkezdéknek. Kon­zerv alapanyagú marha aúst sehol sem használnak az iskok i konyhák. Eddig a régióban nem volt példa ar­ra, hogy gyermek vagy sz ülő a szar­vasmarhák szivacsos ajjysorvadá- sára hivatkozva kifogásolta volna az étlapot. A Rimaszombati Járási Hivatal ok­tatási osztályán nem hallottak olyan esetről, hogy a régió valame­lyik iskolájának konyhájtin a szülők tanácsára a gyerekek visszaadták volna a húst. Hasonló választ kap­tunk a Losonci járás iskoláiban is, s a megkérdezett konyhavezetők és szakácsnők szerint egyébként is rit­kán kerül marhahúsból készült étel az étlapra. Érdekességnek számít, hogy a szivacsos agysorv adástól el­tekintve, bizonyos településeken a marhahús fogyasztása csak április­tól nő meg, télen a családok inkább a sertéshúst vásárolják. A Nyitrai Járási Hivatal oktatásügyi osztályának irányítása alá tartozó kerek 100 iskolai és óvodai ebédlő­ben továbbra is felszolgálnak mar­hahúst annak ellenére, hogy főleg a nagyobb gyerekek hetek óta nem hajlandóak megenni. Helena Cho- chlácová, az oktatásügyi osztály ét­keztetésért felelős munkatársa el­mondta, hogy még január 18-án írásban kért állásfoglalást a Nyitrai Állami Egészségügyi Intézettől a marhahúst illetően, és amíg nem kap választ, addig minden marad a régiben. Az iskolai és óvodai étlap­okon egyébként hetente egyszer szerepel a marhahús, általában húsleves alapanyagaként, párolva vagy fasírozottakban darálva, a tel­jes kiiktatását vagy a fokozott elővi­gyázatosságot illetően eddig sem­milyen utasítást nem kaptak az ille­tékesek. Az ebédlők vezetői azon­ban sok iskolában és óvodában már maguktól levették az elmúlt héten az étlapról a marhahúst, és inkább mással pótolták, mert mint mond­ták, semmi értelme, hogy teljes adagokat dobjanak ki, miközben a gyerekek éhesek maradnak. Halat tálalnak marhahús helyett a Somorjai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Az iskola étkeztetési tanácsának döntése értelmében meghatározatlan időre betiltották a marhahúsból készült ételek főzését. Nem érkezett panasz a csilizrad- ványi, a légi, a nagymegyeri és a dunaszerdahelyi iskolák étkezdéi­be, se a szülők, se a diákok nem til­takoztak a marhahús ellen. Sőt a dunaszerdahelyi Hviedoslav utcai alapiskolában az átlagosnál többen álltak sorba a marhapörköltes főze­lékért. Ez ugyan kivételnek számít, Főleg a hentesüzletek vezetői panaszkodnak forgalomcsökkenésre. mivel a többi iskolában általában nem szeretik a gyerekek, s ennek megfelelően ritkán, hetente egy­szer kerül marhahús az asztalra. Komárom egyik legnagyobb alapis­kolájának, az Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola éttermé­ben a pedagógusokkal együtt 550- en étkeznek. Nagy Mária főszakács elmondta, eddig még senki sem vit­te vissza a marhahúsból készült ételt, persze jóval gyakrabban főz­nek disznóhúst. Az ebéd havonta mindössze egy-két alkalommal ké­szül marhahúsból. Pelle István, a Búcsi Magyar Tan­nyelvű Alapiskola igazgatóhelyette­se közlése szerint a növendékek kö­zül eddig még senki nem utasította vissza a marhahúsból készült ételt. Az étkezdében - ahová nyolcvan személy jár, 75 gyermek és 5 felnőtt - egyébként is nagyon ritkán főz­nek marhahúst, (ga, juk, kp, kát, tt, bee, e, km) Alacsony a hazai marhahúsfogyasztás Pozsony. Nálunk a marhahúsfogyasztás a nyugat-európai töredé­két teszi ki. Az agrárkamara adatai szerint, amíg 1990 körül az egy főre eső éves marhahúsfogyasztás 21-22 kg volt, ma már alig éri el 10 kg-t. A kamara gyorsfelmérése alapján úgy tűnik, hogy nálunk elsősorban a marhahús ára miatt esett vissza a fogyasztás. „Néhány iskola a BSE-veszélyre hivatkozva utasítja el, de országos pánik nincs” - fogain azott Albin Marencík, a kamara kereskedel­mi osztályának vezetője, (ú) Egy jósnő szerint 2001 az optimizmus és igazság éve Manipulálták a szolgálati gépkocsik sebességmérőjét Egészen jó év lesz az idei Benzinpénz saját zsebbe TA SR-HiR Pozsony. Az idén különféle poli­tikai csalások kerülnek napvilág­ra, de a politikai pártok közötti néhány nézeteltérés tisztázódik. Mindezt Slávka Halcáková fiatal színésznő, a Deka című műsor egykori vezetője jósolta meg, akit Rebecca néven a rádióhallgatók jósnőként is megismerhettek. „Az idei év a hármas szám és a Jupiter jegyében telik majd. A hármas az optimizmus, a mozgás és a szentháromság - a test, a lé­lek és a tudat - száma. A Jupiter a törvényt uralja, ezért a 2001. év az igazság éve lesz” - állítja Hal­cáková. Ne féljünk harcolni saját igazunkért, hiszen a jupiteri sze­rencse megvéd bennünket, biztat a jósnő. A jósnő szerint az idén olyan em­berekkel találkozhatunk, akikben „a bölcs filozófus és a szerencsés bohóc” ötvöződik. Halcáková meglátása szerint, ha csatlakozunk hozzájuk, egész jó évnek nézünk elébe. Hacsak nem tartozunk a csalók és korrupt po­litikusok közé, akikre az idén - a jóslat szerint - rájár a rúd. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Kiderült, hogy nemcsak a kormányhivatal, hanem a parla­ment szolgálati autóinak sofőrjei is manipulálják a BMW-k se bességmé- rőjét. A beavatkozás után a tacho- méter több lefutott kilor létért mu­tatott, mint a valóság, az ebből adó­dó különbségekért járó pénz pedig az érintett alkalmazotté k zsebébe vándorolt. Vladislav Dzurik, a tör­vényhozás hivatalvezető é elmond­ta, az év végén megvizsgáltatták a parlament 13 szolgálati BMW-jét. Tíz esetben bebizonyosodott, hogy manipulálták a tachométert. Hat gépkocsinak állandó vezetője volt. Hármuk esetében egyértelmű, hogy hamisították az út előtt s az út végén készített feljegyzést a megtett küo- méterekről. Akikre ezt sikerült rábi­zonyítani, azokat azonnal elbocsá­tották állásukból. A hivatal egyelőre nem mutatta ki, mekkora kára keletkezett. Dzúrik elmondta: a gépkocsikat ezentúl gyakrabban ellenőrzik, és a sebes­ségmérőn észlelt minden beavatko­zás a munkafegyelem súlyos meg­sértésének minősül majd, a legszi­gorúbb következményekkel, (ú) BOTH WmBttKm Költségvetési pénzekkel manipulált Pozsony. Január 24-én hivatali visszaélés gyanújával vádat emeltek Eubomír K., a titkosszolgálat munkatársa ellen. A költségvetési sza­bályokról szóló jogszabályt és a titkosszolgálat pénzeszközeivel való gazdálkodásról hozott SIS-rendeletet megsértve, Lubomír K. 35 mil­lió koronát leemelt a SIS költségvetéséből, és külön bankszámlára utalta. 1998. május 6. és június 4. között az összeg közel 650 ezer korona kamatot hozott neki. Ha Lubomír K. bűnössége beigazoló­dik, háromtól tíz évig terjedő büntetésre számíthat. (TA SR) Több mint baleset Dunaszerdahely. Szemtanúk szerint a múlt pénteki dunaszerdahelyi balesetnél, melynek során négyen haltak meg, kábítószert és fegyve­reket találtak a pozsonyi rendszámú gépkocsiban. Jaroslav Spisiak rendőrparancsnok ezt nem tudta megerősítem, s megalapozatlan szóbeszédnek minősítette. Tény azonban, hogy az Audi sofőré még a helyzethez mérten is szokatlanul idegesen viselkedett a gépkocsi hol­léte miatt, ami felkeltette a dunaszerdahelyi nyomozók figyelmét, s a szokottnál intenzívebben vizsgálták az autót, (-hely) Mától csak a gázolaj lesz drágább Pozsony. A Slovnaft Rt. mától 10 fillérrel emeli a gázolaj literenkénti árát, tájékoztatott Lubomír Zitnan, a vállalat szóvivője. Áz emelés oka a kőolaj világpiaci árának növekedése és a korona dollárhoz viszonyí­tott árfolyamának gyengülése. A gázolajért 30 koronát fizetünk, a benzin ára fajtától függően 30,90-32,90-be kerül. (SITA) Schuster elégedetlen a képviselőkkel Pozsony. Rudolf Schuster államfő tegnap Milan Ciccsel, az alkot­mánybíróság egykori elnökével az alkotmány készülő módosítását vitatta meg. Schuster szeretné elérni, hogy azokat a törvényeket, melyeket visszautal a parlamentbe, a törvényhozásnak háromötö- dös többséggel kelljen elfogadnia. A képviselők eddig ugyanis min­dig az eredeti változatot hagyták jóvá, az elnök javaslatait nem vet­ték figyelembe. Cic, akit Schuster külső tanácsadójának tart, ezzel a felvetéssel egyetért. (SITA) Már alakul az új kommunikációs híd Budapest. A Kárpát-medencei összmagyarság szellemi integrációját szolgálja a Duna Televízió és a Magyar Rádió közös vállalkozásában működtetett Kárpát-medencei regionális hírszolgálat, véli a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke. - A határon túli magyar közösségek új lehetőséget kapnak a magyarországi közszolgálati médiában való szereplésre - mondta Szabó Tibor. Szerinte új kommunikációs híd ke­letkezik az anyaországi és a határon túli magyarság között, és meg­szűnik az egyirányú hírszolgáltatás. Szabó utalt arra, hogy a kialaku­lóban lévő kommunikációs rendszer egész Európában vételezhető összmagyar elektronikus médiahálózatot teremthet meg. (MTI) Malíková barátját körözte az Intepol? Pozsony. Anna Malíková nemzeti pártelnök orosz állampolgárságú élettársát nagyértékű csalás miatt valószínűleg körözte az Interpol - adta hírül a Markíza tévé. A nemzetközi bűnüldöző szervezet po­zsonyi irodája az egyik hetilapban megjelent fotók alapján fogott gyanút. Ezután tájékoztatást kért Moszkvától, körözik-e Vasziljev Álekszander Belouszovot, aki feltűnően hasonlít az SNS elnökének barátjára. Szokatlanul gyorsan, három nap leforgása alatt azt a tá­jékoztatást kapta, hogy a férfi önként jelentkezett a moszkvai kato­nai ügyészségen, majd röviddel ezután az a hír érkezett Oroszor­szágból, hogy a keresett személy elleni nemzetközi elfogatópa­rancs már nincs érvényben, (ú) 15, illetve 20 százalékos viteldíjemelés Pozsony. Brigita Schmögnerová tegnap este aláírta a helyközi autóbuszjáratok, illetve a vasúti viteldíjak emelését, amit a kor­mány már tavaly év végén jóváhagyott. Eszerint február elsejétől a buszjegyek ára átlagosan 20, a vonatjegyek ára pedig 15 száza­lékkal emelkedik. A változás az eddigi kedvezményekre is vonat­kozik, csupán a mozgássérültek, illetve a külföldi szlovákok stá­tusával rendelkezők utazhatnak díjmentesen az autóbuszokon. A vasút az eddiginél nagyobb kedvezményt ad a heti, illetve havi bérletekre. (TA SR) Dzurinda Washingtonba látogat Pozsony. Szlovákia NATO-csatlakozásáról tárgyal holnaptól Wa­shingtonban Mikulás Dzurinda kormányfő George W. Bush frissen beiktatott amerikai elnökkel, illetve több szenátorral. A négynapos hivatalos látogatás Szlovákia csatlakozási erőfeszítéseit segíti - tar­talmazza a kormányhivatal állásfoglalása. Mikulás Dzurinda az el­ső külföldi politikusok közé tartozik, akivel találkozik az új ameri­kai elnök. (SITA) Állítólag Belgrad is gyártott urántartalmú lőszert Sugárzó fegyverek MTI-HÍR Szarajevó. Egy boszniai professzor szerint a volt Jugoszláviában olyan lőszereket is gyártottak a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) céljaira, ame­lyek sugároztak. Amir Pleho kijelen­tette: kétséget kizáróan megállapí­totta, hogy radioaktívak azok a lő­szerköpenyek, amelyeket 20 milli­méteres nagyságig gyártott a Jugo­szláv Néphadsereg. A professzor nem terjesztett elő semmiféle bizo­nyítékot állítása alátámasztására. Ugyancsak szerinte nem a NATO- tól, hanem a jugoszláv hadseregtől származnak azok az urántartalmú lőszerek, amelyeket a közelmúltban Szarajevó elővárosában találtak meg az SFOR katonái. A professzor szerint a gyengített urántartalmú lőszerekről szóló hírverés a francia politika boszorkánykonyháján kita­lált Amerika-ellenes történet. A pro­fesszor elmondta, hogy Belgrad év­tizedekkel ezelőtt még atombomba­program megvalósítását is elkezdte, de a kísérlet félbemaradt, és nem tudni: hova lettek a tervezett robba­nószerkezet darabjai, valamint a ra­dioaktív hulladék. Sejtései szerint valahol Koszovóban, az albán határ közelében. Pleho szerint Jugoszlávi­ában veszélyes vegyi fegyvereket is gyártottak, nem törődve a környe­zetszennyezéssel.

Next

/
Thumbnails
Contents