Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-20 / 16. szám, szombat
HÉTVÉGI MAGAZIN Szombat, 2001. január 20. 5. évfolyam, 3. szám A magyarok kudarcként élik meg, ha erőszakosan rájuk akarják kényszeríteni a szlovák nyelv megtanulását A lángész: 1 százalék tehetség, 99 százalék szorgalom Az anyanyelv biztonsága TERRA Ezerféle erő szendereg CSÖLLE TERÉZIA orábbi kutatásaink (Ellenpróbák) egyértelműen igazolták, hogy mind a szlovákok, mind a magyarok körében a legnagyobb gátlásosság (frusztráció) a nyelv- használattal kapcsolatban alakult ki. A. magyarok kudarcként élik meg, ha erőszakosan rájuk akarják kényszeríteni a szlovák nyelv megtanulását, a szlovákok pedig akkor ffusztrálódnak legjobban, ha a magyarok nem akarnak megtanulni szlovákul, vagy nem beszélik jól a szlovák nyelvet. Megfogalmazódott az is, hogy a szlovákok és a magyarok között nyelvi szinten fegyverek nélküli háború zajlik a területekért, mivel azé a terület (államhatároktól függetlenül), aki azt nyelvében uralja. Pedig ahol háború van, ott halottak és sebesültek is vannak. Az erőszakos asz- szimüációs folyamatokból sokan „identitásroncs”-ként kerültek ki, elveszítve családi, kulturális, tudományos, nemzeti stb. én-azonosu- lási pontjaikat. Ezek az emberek gyakran szélsőséges ideológiákban, esetleg szélsőséges pártok hangadóiként találnak fogódzókat. Az anyanyelvűnk bizonyos értelemben meghatározza nemzeti identitásunkat, sőt a nyelvi relativizmus hipotézise szerint, melyet Benjamin Whorf 1956-ban dolgozott ki, a nyelv határozza meg a gondolkodást. Whorf szerint az, hogy milyen fogalmakat alkotunk, és hogyan észlelünk, annak a nyelvnek a befolyása alatt áll, melyet beszélünk. Ezért az eltérő nyelvet beszélő emberek különböző módon észlelik a világot. Igaz, többen támadták ezt a hipotézist, de egy nagyon fontos kérdésre hívja fel a figyelmet. Ha egy adott területen finom diszkriminációkra van szükségünk, hasznos, ha olyan szókincsünk van, mely kezeli ezeket a megkülönböztetéseket. (Gyermekeknél ez a szókincs egyértelműen az anyanyelv által biztosított.) Például ha egy területen szakértővé válunk, kiterjesztjük szókincsünket a területen érvényes megkülönböztetésekre. A szaknyelvek segítik elő, hogy gondolkodni tudjunk ezekről a megkülönböztetésekről, és közölni legyünk képesek őket. A gyermek számára természetes, hogy az anyanyelve a leggazdagabb, tehát gondolkodásának, problémamegoldásának sikeressége egyértelmű, hogy anyanyelvén inkább biztosított, mint más, később tanult nyelven, amikor a szókincs nem annyira gazdag. Az anyanyelven való tanulás megkönnyíti az asszociációs folyamatok lezajlását, könnyebben raktározódnak el az információk az emlékezetben (különösen az érzelmekhez kötött információk), gyorsabb és hatékonyabb a gondolkodás, különösen a problémamegoldó gondolkodás. A fogalmak meghatározása anyanyelven egy biztonságot jelentő háttéren alakul ki, nem pedig egy labilis, bizonytalan, idegen nyelvi, szaggatott gondolkodási rendszerben. A biztonságot nyújtó, gazdag anyanyelvi háttér a tanulás és a problémamegoldás folyamatában sokkal több sikerélményhez juttatja a gyermeket, mintha idegen nyelven tanulna. Napjainkban, amikor gyermekeink kevés sikerélményt élnek át (jelenlegi pedagógiai rendszerünk a büntetésre és az oktatásra épít a jutalmazás és a nevelés helyett, a családi szerkezetekben szintén a gyermek büntetése, fenyítése dominál, nem pedig a gyermek dicsérete), érdemes őket oly módon is sikerhez juttatni, hogy anyanyelvi iskolába íratjuk őket. Az anyanyelvi iskola biztonságos hátterében a gyermekek sikeresebben sajátítják el az idegen nyelveket is. Ebben az összefüggésben is érdemes hangsúlyozni Maslow amerikai pszichológus által hierarchikus rendszerbe állított szükségleteinket, ahol a biztonság szükséglete a második legfontosabb szükségletünk az élettani után. A család által a gyermek számára nyújtott sokrétű biztonságból (ahol a gyermek pontosan érti a szülők kommunikációját, a szülők is őt, és ahol a személyisége fejlődni képes) lehet elkalandozni idegen nyelvek tanulása felé. Egy olyan pedagógiai rendszer felé, ahol a tanulás játékos formában folyik, és az alapkoncepció a jutalmazás. Ilyen háttérrel a gyermekek tizenhárom éves korukig idegen kiejtés nélkül képesek elsajátítani az új nyelvet. A később vagy felnőttkorban elsajátított új nyelvet az egyén akcentussal fogja beszélni. A serdülőkor a személyiségfejlődés és az identitáskeresés szempontjából igen jelentős időszak. Identifikációs forradalom korának is nevezi a lélektan ezt az időszakot, mivel a serdülő megtagadhatja eddigi azonosulási modelljeit (a szülőket is), és újakat kereshet magának. Ebben a korban meredek identitás- váltás is létrejöhet, különösen akkor, ha megváltozik az a nyelvi közeg, melyben a serdülő addig élt. Az új nyelv, a nyelvhez kötődő kultúra, az újonnan felfedezett értékek új azonosulási pontokat jelenthetnek a serdülő számára olyan mértékben, hogy a régiek elveszíthetik fontosságukat. Előfordulhat, hogy az így kialakult helyzetek a serdülő személyiségében egyensúlyi zavarokat okoznak. Komoly problémával kell megküzdenie annak az óvodás- vagy kisiskolás korú gyermeknek, aki nem az anyanyelvén művelődik tovább. Ez a gyermek többnyire elveszíti a biztonságát. A kudarcok átélése miatt csökken az önbizalma, negatív énképe alakul ki. Előfordulhat, hogy beilleszkedési nehézségekkel küszködik, esetleg neurotikus funkció- zavarok alakulnak ki nála, pl. körömrágás, akarattól független kényszermozgások (tik), éjszakai ágybavizelés (enuresis nocturna), éjszakai alvás közbeni felriadások (pavor nocturnus) stb., de lehetnek különböző pszichoszomatikus reakciók, iskolától való kóros félelem (iskolafóbia) alakulhat ki, de a teljesítmény területén is zavarok mutatkozhatnak. A fenti problémák elkerülése végett a gyermeket anyanyelvén kell taníttatni tovább, azon a nyelven, melyen odahaza a család kommunikál. KÖNYVISMERTETÉS Közvetlenül a beíratás előtt jelent meg a Terra Kiadó gondozásában Bordás Sándor, Csölle Terézia és Kiss Anasztázia Iskolás leszek foglalkoztató füzete, illetve Készüljünk együtt! című kézikönyve. A két kiadvány elválaszthatatlan egymástól, mindkettő hasznos út- ravaló a szülőknek. A Készüljünk együtt abban segíti őket, hogy felmérjék, iskolaérett-e már gyermekük. Fölmérhetik, megfelelő-e a tájékozottsága, összpontosító készsége, kézügyessége, képes-e hosszabb időn át „dolgozni”, megvannak-e aok a készségei, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy sikeresen kezdje a tanulást. A Készüljünk együtt! egyrészt azt taglalja, miért fontos, hogy gyermekünk az anyanyelvén tanuljon a lehető legtovább - Bordás Sándor írását itt olvashatják -, mit tehet a szülő azért, hogy a gyerek szeressen iskolába járni - Csölle Terézia útmutatóját is elolvashatják lapunkban -, Kis Anasztázia pedig arról elmélkedik, melyek azok a tényezők, amelyek elősegítik a gyermek harmonikus fejlődését, s melyek elsősorban a családi környezet függvényei. zent-Györgyi Albert szerint az iskola arra vió, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog. Ahogy telnek az évek az iskolában, úgy növekednek a követelmények; az iskola egyre többet kíván a diáktól. A játékos és szinte észrevéden tanulást mindinkább fölváltja a tudatos, munkához hasonlító ismeret- szerzés. A munkához eszközökre, módszerekre és képességekre van szükség. A tanulás komoly mesterség, amihez a diáknak értenie kell. Ha rossz módszerekkel tanul, nehézzé válik az élete, s az iskolában eltöltött időt kudarcok árnyékolják be. Ha gyermekünket meg akarjuk kímélni a sikertelenségtől, segítsük abban, hogy megtanuljon tanulni! A tanuláshoz a diáknak nélkülözhetetlen képességekre van szüksége. Ezek: a koncentrálóképesség, a beszédképesség, a hatékony olvasás képessége, az emlékezőképesség, a gondolkodás képessége. A feladatok elvégzése, a képességek megszerzése erőfeszítést, akaratot, tartós és tudatos igyekezetét kíván gyermekünktől. Ezért buzdítsuk őt erőfeszítésre, de ne úgy, hogy összeszorított fogakkal, görcsösen igyekezzen! Engedjük, hogy munka közben megőrizze a derűt és a jókedvet, fölfedezhesse a tanulás és tudás örömét. A diákok és a szülők egy része - elég helytelenül - tanuláson elsősorban az otthoni tanulást érti. Pedig a tanulás az iskolában kezdődik, sőt az a kívánatos, hogy a tanulás java része is az iskolában folyjék. A másik fontos dolog, hogy a tanórákon figyeljen a gyermek. Figyeljen társai feleletére, mert ezáltal az anyagot isméüi, de figyelje a tanár magyarázatát is, mert azt a legjobb tankönyv sem pótolhatja. így az otthoni munka tulajdonképpen csak az iskolában szerzett ismeretek ismétlése, rögzítése. A figyelés nehéz szellemi munka, mivel nehéz dolog érdeklődésünket huzamosabb időn át egy dologra összpontosítani. Az első osztályban a figyelem fenntartása általában nem okoz gondot, mert egyrészt a kisgyermek szinte percenként találkozik számára ismeretlen dolgokkal, másrészt a tam'tó néni tudja, hogyan tegye változatossá az órát játékokkal, pihentető gyakorlatokkal. Később viszont, mondjuk ki bátran, az iskolai anyagnak sok olyan részletével találkozik a diák, amely érdekesnek egyáltalán nem nevezhető, sőt még unalmas is. Készítsük fel gyermekünket erre az eshetőségre is, és igyekezzünk megértetni vele, hogy az élet problémáinak megoldásához nemcsak az érdekes dolgokat használjuk fel. Szoktasuk rá gyermekünket a lecke felmondására. Ne törődjünk azzal, hogy elakad, inkább nézzen bele minden második sornál a könyvbe, de már a második, harmadik átolvasás után feltétlenül kezdje meg a próbafelmondást. A napi tanulást kezdje mindig az idegen nyelvvel - első osztályban a szlovák nyelvvel - mint a legnehezebb tantárggyal. Ez azért fontos, mert az idegen szavakat nem elég egyszer megtanulni. A szó szerint megtanulandó szöveget és az idegen szavakat este ismételje át a gyermek, és ha lehet, reggel is. Ha az üyen jellegű feladat nem másnapra van feladva, akkor is nézze át még egyszer-kétszer. Másnap, amikor már komolyan kezdi tanulni az anyagot, azt fogja tapasztalni, hogy ezek a rövid ismédések is nagyon kifizetődők. A nehéz tantárgy után jöhetnek a könnyebbek s végül az ími- való. A hasonló természetű tárgyakat ne tanulja egymás után, mert az fárasztó és unalmas. Gyakran előfordul, hogy egy-egy tárgyra - különösen akkor, ha nagyobb anyag van feladva - tanulás közben ráun a gyermek. Ilyenkor tegye félre azt a tantárgyat, ne kínlódjon vele, hanem fogjon hozzá a következő tárgy tanulásához, s csak bizonyos idő múlva térjen vissza ismét hozzá. A szellemi munka éppúgy kimerít, mint a fizikai, ezért tanulás közben gyermekünk tartson szünetet. A legcélszerűbb felállni és sétálni, néhány törzshajlítást és karkörzést végezni. Ha a gyermek sétálva tanul, üljön le, esedeg feküdjön le. A lélektani kísérletek bebizonyították, hogy egyórai munka után célszerű 10-15 perces szünetet tartani. Az anyag tartós rögzítéséhez nagyon fontos a rendszeres ismétiés. Erről a tanár is gondoskodik, de jó, ha fontosságát és helyes módszerét a szülő és diák is ismeri. Kísérletek igazolják, hogy az a leghatásosabb, ha az anyagot kisebb-nagyobb időközönként többször átismételjük. A megtanultakból különösen a számokat felejtjük el gyorsan. Ezért célszerű, ha az évszámokból és képletekből táblázatot készít a gyermek (sok tanár ezt szigorúan meg is követeli), melyeket időnként átismétel, akár fel van adva, akár nem. Adottságainkat, értelmi képességeinket szüléinktől örököljük. Ezt tudatosan vállalnunk kell, akár elegendőnek, akár kevésnek ítéljük meg az öröklötteket. Gyermekünk képességeivel kapcsolatban erre is gondolnunk kell. Az ítélkezéssel azonban legyünk nagyon óvatosak, mert mint Kölcsey mondja: „Szívedben és fejedben ezerféle erő szendereg - lehet, még nem is látod, de ezeket felkölteni, kifejteni és alakítani a te dolgod. Rejtett adottságaidból, tehetségedből ezen az úton válhatnak értékes képességek.” Edison szerint a lángész: egy százalék tehetség és kilencvenküenc százalék szorgalom. Keressük meg gyermekünkben az egy százalék tehetséget, és segítsünk neki hozzátenni a többit kitartó és céltudatos munkával! Nagyon fontos, hogy gyermekünket rávezessük a pontos önismeretre, és megszilárdítsuk önbizalmát. Az önbizalom egyensúlyát nem könnyű elérni. Az egészséges önbizalom kialakulásának legnagyobb akadálya a kudarctól való félelem. A gyakori kudarcok negatív hatásait nem könnyű ellensúlyozni. A kudarcok oka általában az önismeret hiánya és a fejletlen ítélőképesség. A reális önismeret azt jelenti, hogy tisztán látom képességeimet, lehetőségeim határait. Nem becsülöm túl magamat, de nem is becsülöm alá képességeimet. Valódi önismeretre csak az tesz szert, aki meg meri mérni magát, aki bátran próbálkozik, és abból sem csinál tragédiát, ha olykor - természetszerűen - kudarcot vall. Meg kell szerezni tehát, minél hamarabb, annál jobb, a kudarctűrés képességét. A tanulás tekintetében különös jelentősége van az önismeretnek. Szerencsés dolog, ha gyermekünk a kudarc okát először magában keresi, és nem a körülményeket, társait vagy tanárait okolja. Tanulja meg: a balsikerekkel csak addig kell foglalkoznia, amíg le nem vonja belőle a megfelelő tanulságot, és ki nem szűri a jövőben elkerülendő hibákat. Gondolataimat a sokéves pedagógiai gyakorlatból fakadó tapasztalataim és Oroszlány Péter: Könyv a tanulásról című műve inspirálta. Ezt a könyvet figyelmébe ajánlom minden szülőnek, aki nemcsak aggódik iskolás gyermekéért, hanem mindent meg is kíván tenni azért, hogy minél sikeresebb legyen a tanulásban. BORDÁS SÁNDOR Dr. Bordás Sándor, Csölle Terézia, Kiss Anasztázia Iskolás leszek
