Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-16 / 12. szám, kedd
6 Politika ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 16. Zsidó telepesek megtorlásul palesztin házakat, szántóföldeket és melegházakat gyújtottak fel (CTK/AP-felvétel) Izrael részéről lemondták a palesztinokkal tegnapra tervezett tárgyalásokat Fokozódik a feszültség EU-bővítés: Schüssel pártolja Schröder javaslatát Felrobbant egy üres tankhajó Szöul. Felrobbant és elsüly- lyedt egy tankhajó Dél-Korea délkeleti kikötőjében, Puszan- ban. Személyzetének három tagja meghalt, heten megsebesültek, hat embert még keresnek. A hajó szállítótankja a robbanás idején üres volt: 9 ezer tonnányi benzint nem sokkal korábban rakodott ki Ulszanban. (MTI) Saját tévéadót indítanak Bukarest. A Nagy-Románia Párt elégedetlen azzal, hogy vezetőik nem kaphatnak szót a tévéállomások műsoraiban. A párt ezért saját, országos tévéadót kíván létrehozni. A pénzt részvénytársaság létrehozásával kívánják fedezni. Másfelől lehetséges az is, hogy az üzletbe beszáll Silvio Berlusconi is. (MH) Lezuhant egy ENSZ-helikopter Ulánbátor. Mongóliában lezuhant egy ENSZ-helikopter. Az orosz gyártmányú Mi-8-as helikopter leszállási kísérlet közben, 50 méteres magasságból a földre zuhant, és kigyulladt. Kilenc utasa meghalt, további 14 ember megsérült, többen súlyosan. A helikopter útjának célja a mongol hókatasztrófa felmérése volt. (MTI) Haider titkos moszkvai útja Bécs. Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke októberben nagy titokban Moszkvában tárgyalt orosz vadászbombázók esetleges vásárlásáról többek között Mihail Kaszjanov kormányfővel. Az osztrák Format c. lap úgy tudja, hogy az orosz fél a jó árak mellett -1,4 milliárd dollárért szállítana 30 vadászbombázót - felajánlotta: régi adósságai csökkentése fejében adja a repülőgépeket. (MTI) Vadászbombázók vásárlásáról tárgyalt. (Archív felvétel) 7 atombombányi lőszer Bagdad. Az öbölháború idején a szövetségesek hét atombombának megfelelő lőszert vetettek be Irak ellen - állította Kaszem Al-Samri, az iraki polgári védelem igazgatója. A sajtó szerint 141 921 tonna lőszert használtak fel az USA irányítása alatt a szövetségesek. A fegyverek között 940 ezer, szegé- nyített uránt tartalmazó lövedék volt. (MTI) Kasza Józsefet megfenyegették Belgrád. Életveszélyes fenyegetést kapott Kasza József szabadkai polgármester, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. A B92 belgrái rádió jelentése szerint Kaszát egy elektronikus levélben fenyegették meg, ha a magyarok nem távoznak Szerbiából. (MTI) Jeruzsálem. Izrael lezárta a Gázai övezetet, és lemondta a palesztinokkal tervezett tárgyalásokat, miután holtan találtak egy zsidó telepest Gázában. MTI-HÍREK A légikikötőt szeptember vége óta csak a múlt héten nyitották meg, több más, a térségen keresztül vezető útvonallal együtt. Most ezeket a fő közlekedési útvonalakat, átkelőket ismét eltorlaszolták harckocsikkal, katonai járművekkel. Izraeli részről lemondták a palesztinokkal hétfőre tervezett tárgyalásokat. Ehud Barak ügyvezető izraeli miniszterelnök televíziós nyilatkozatában elítélte a gyilkosságot, hangoztatva, hogy ez súlyos csapás a békefolyamatra. Barak ismételten felszólította Jasszer Arafat palesztin vezetőt, hogy tegyen lépéseket az Izrael elleni erőszakos akciók beszüntetésére. A hadsereg lezárt egy ciszjordániai falut is, ahonnan palesztin fegyveresek tüzet nyitottak Neve Jáákov településre, amely közvetlenül Jeruzsálem közelében fekszik. Palesztinok rálőttek egy izraeli konvojra a ciszjordániai Élőn More közelében. Mindez azután történt, hogy hajnalban holtan találtak egy 32 éves zsidó telepest, a Gázai övePhnompen. A kambodzsai parlament felsőháza elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a népirtással vádolt egykori vörös khmer kormány tagjainak felelősségre vonására törvényszéket ál- , h'tanak fel. A Kína támogatását élvező vörös khmerek 1975-től 1979-ig tartó or- száglása alatt kollektivista agrártársadalommá züllesztették le a nagy, múltú, fejlett kultúrájú délkeletMTI-JELENTÉS Bukarest. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség „belső ellenzékével” kíván összefogni és egy „új, erős magyar pártot” létrehozni a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt (RMSZDP) nevű szervezet - írta az erdélyi Krónika című napüap. Az RMSZDP a kilencvenes évek elején alakult, majd az érdektelenség zet déli részén. Halálának körülményeit egyelőre homály fedi. Az izraeli rádió hírszerzői források alapján jelentette, hogy három vagy négy palesztin végzett a telepessel. Benjámin Ben Eliezer izraeli miniszterelnök-helyettes meggyőződését fejezte ki, hogy a gyilkosság nacionalista indíttatású volt, és nem közönséges bűncselekményről van szó. Efraim Szneh védelmi miniszterhelyettes azonban közölte, hogy a gyilkossághoz nincs köze a Palesztin Hatóságnak. Hozzátette, hogy a palesztin biztonsági szolgálat segített felkutatni az elhunyt tetemét. Zsidó telepesek megtorlásul palesztin házakat, szántóföldeket és melegházakat gyújtottak fel a Gázai övezetben fekvő al-Mavaszi paázsiai államot, és lemészároltak becslések szerint 1,7 millió embert, mindenekelőtt az értelmiség tagjait. A terrorrezsimnek az 1978-79 fordulóján bevonuló vietnami hadsereg vetett véget. A vörös khmerek az őserdőbe vonultak vissza. A phnompeni kormánnyal létrejött alku érteimében a mai napig szabadlábon vannak olyan vezetőik, mint Khieu Samphan, az egykori névleges államfő vagy leng Sary volt külügyminiszter. A Vörös Khmer vezéralakjai közül jelenleg csak ketten miatt eltűnt pártot a kilencvenes évek közepén a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) segítségével szervezték újjá. A párt eddig kizárólag a választások idején hallatott magáról: az RMDSZ szavazóinak elhódítását fogalmazta meg célként saját jelöltek állításával. Ez a program túl sok sikerrel nem járt. Az RMSZDP eddigi legkomolyabb eredménye az volt, hogy a helyhatósági választáson a Maroslesztin falunál, nem messze attól a településtől, ahol holtan találtak meg a 32 éves zsidó telepest. Az izraeli rádió közlése szerint a telepesek összeverekedtek palesztinokkal, de személyi sérülésről nem érkezett jelentés. Eközben előre be nem jelentett látogatásra Damaszkuszba érkezett Hoszni Mubarak egyiptomi államfő, aki zárt ajtók mögött folytatott tárgyalást Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A találkozón az arab-izraeli béketárgyalásokról, a regionális fejlődés kérdéseiről, valamint a szíriai és egyiptomi fél erőfeszítéseinek összehangolásáról volt szó, különös tekintettel George W. Bush megválasztott amerikai elnök január 20-i hivatalba lépésére. vannak őrizetben: Ta Mok volt katonai parancsnok és Kaing Khek lev főhóhér. Mások szabadon élnek Kambodzsában. Youk Chhang nép- írtáskutató szerint még legalább fél tucatnyian élnek az egykori központi bizottság tagjai közül. A népirtó maoisták első számú vezetője, Pol Pot 1998-ban meghalt őserdei rejtekhelyén. A most elfogadott törvényt még jóvá kell hagynia az alkotmánybíróságnak és Norodom Sziltanuk királynak is, de ez már csak formalitásnak tekinthető. vásárhelyen szerzett nem egészen 800 szavazattal elérte, hogy a. városnak ne legyen ismét magyar polgármestere. Harkó Antal, a párt országos alelnö- ke a Krónikának adott nyüatkozatá- ban azt hangsúlyozta: hogy ismét megpróbálnak tárgyalóasztalhoz ülni az RMDSZ-szel. Kiss Kálmán, az RMSZDP elnöke szerint nem fogadható el, hogy az RMDSZ megállapodást kötött a jelenleg kisebbségCsatlakozás MTI-JELENTÉS Berlin. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár pártolja német kollégájának, Gerhard Schrödemek azt a javaslatát, hogy az EU hét éven át korlátozhassa a csatlakozó államok polgárainak bejutását munkaerőpiacára. Schüssel kérte a svéd EU- elnökséget: a júniusban Göteborgban esedékes következő csúcson 26 fagyhalál a héten Hajléktalanok és italozók Moszkva. Az orosz fővárosban az elmúlt héten 26 ember szenvedett fagyhalált, így október eleje óta több mint 130 ember fagyott meg Moszkvában. Az áldozatok többsége italozást követően szenvedett fagyhalált. Az elmúlt héten összesen 114 embert szállítottak Moszkvában kórházba fagyásos sérülésekkel, illetve testük vészes kihűlése miatt. A hideg idő elsősorban a csaknem százezernyi hajléktalan és a mértéktelenül italozók körében szedi áldozatait. Ugyanakkor Moszkvában viszonylag enyhe volt az időjárás január első napjaiban. (MTI) Róma/London/Hága/ Athén. A hágai Nemzetközi Törvényszék Rómából kapott amerikai dokumentumok alapján vizsgálatot kezdhet a NATO felelősei ellen, akik szegé- nyített urántartalmú lövedékeket alkalmaztak a koszovói hadműveletek idején. Az II Messaggero olasz újság bemutatott egy dokumentumot, amelyet Intelisano római főügyész juttatott el a törvényszék svájci főügyészéhez, Carla Del Pontéhoz. Ezt, az amerikai védelmi minisztérium főorvosi hivatalából küldte Robert Claypool ezredes 1993. augusztus 16-án az amerikai fegyveres erők vezérkarának. Ebben az amerikai ezredes felhívja a figyelmet az urántartalmú fegyverek veszélyeire, használatukkal járó rákos megbetegedések lehetőségére. Az iratból kiderül, hogy a Pentagon több mint hét év óta tud a szegényített uránt tartalmazó lövedékek hatásairól. A brit kormányt már 10 évvel ezelőtt figyelmeztette saját tanácsadó testületé arról, hogy az öbölháborúban kilőtt szegényített uránlövedékek egészségi kockázatot jelentenek a brit katonák számára, és Pozsony. A bősi erőmű szlovák kormánybiztosa, Dominik Kocinger egyelőre nem látja indokoltnak, hogy Szlovákia a jogvitát újra a hágai nemzetközi bíróság elé vigye, ha egyszer a magyarok még a három éve meghozott és Pozsony számára ben kormányzó PDSR-vel. A pártvezető véleménye szerint az elsődleges cél a párt mielőbbi felrázása, majd következhet az új párt létrehozása. Kiss Kálmán lehetséges tárgyalópartnerként Kincses Előd nevét említette, ám a marosvásárhelyi ügyvéd-politikus, aki független jelöltként próbált indulni a novemberi törvényhozási választáson, még nem tartja időszerűnek az új politikai mozgalom létrehozását. 2004-ben? tűzzenek ki csatlakozási dátumot az éllovas tagjelöltek számára. „Persze nem csatlakozhat mind a 12 tagjelölt ebben az időpontban az EU-hoz. De Göteborgban tudnunk kellene, nagyjából mikor nyerhetnek felvételt az első tagjelöltek” - mondta a kancellár. Schüssel szerint 2004 közepe reális dátum lenne az első csatlakozásokhoz olyan országoknak, mint Magyarország és Szlovénia. Kivégzések Kínában Zöldséget raboltak Peking. Kínában kivégeztek tíz embert, mert különösen nagy értékben -100 ezer jüant (több mint 12 ezer dollárt) érő - zöldségszállítmányokat loptak. A lőfegyverekkel és késekkel felszerelt banda több mint tíz zöldséges kamiont rabolt el. A járműveket acélszegek szétszórásával és útakadályokkal kényszerítették megállásra. Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a kilencvenes években Kínában legalább 18 ezer emberen hajtottak végre halálos ítéletet, többön mint a világ összes többi részén együttvéve. (MTI) „politikai problémákhoz” is vezethetnek. A The Times címoldalán ismertette a brit Atomenergiai Hatóság (AEA) által közvetlenül az öbölháború után elkészített tanulmányt, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a háború következtében Kuvait területén maradt lövedékek radioaktív szennyezés lehetséges forrásai. A görög nemzetvédelmi miniszter szerint az amerikai hadsereg csak hat hónappal a Jugoszlávia elleni NATO-beavatkozás befejezését követően tájékoztatta szövetségeseit arról, hogy a hadművelet során szegényített uránt tartalmazó bombákat is használt. Akisz Cohacopulosz hozzátette: az amerikaiak mindjárt egyértelmű tanácsokat is adtak, milyen óvintézkedéseket látnak szükségesnek a katonák egészségének védelme érdekében. Elképzelhető, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék vizsgálatot indít a szegényített urániumot tartalmazó fegyverek koszovói felhasználása ügyében, de csak akkor, ha bebizonyosodik, hogy az ilyen fegyverek alkalmazása nemzetközi megállapodásokat sért - jelentette ki a hágai törvényszék főügyészének szóvivője. vüágos hágai ítélet rendelkezéseit sem teljesítették. Kocinger a pozsonyi Pravdának nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a szlovák fél decemberben eljuttatta Budapestre azt az 1400 oldalt tartalmazó dokumentumot, melyben reagál a hágai döntés végrehajtását célzó magyar javaslatokra. Megöltek 14 lázadót Heves harcok Manila. A Fülöp-szigeteki hadsereg az ország északi részén heves harcokban megölt 14 kommunista lázadót. A hadsereg tájékoztatása szerint a tűzpárbaj Tarlac tartományban akkor tört ki, amikor a hadsereg katonái a New People’s Army nevű gerillacsoport 30 állig felfegyverzett harcosára találtak. A katonák között az összecsapásnak nem volt áldozata. (MTI) Volt milicisták elítélése Bejrút/Stockholm. Egy bejrúti katonai bíróság 3 héttől 10 évig terjedő büntetést szabott ki 121 személyre, amiért együttműködtek Izraellel Dél-Libanon megszállása idején. Libanonban tavaly júniusban kezdődtek a perek, és a bíróság azóta több mint kétezer állítólagos koliaboránst ítélt el (legfeljebb 20 évi) szabadságvesztésre. A Dél-libanoni Hadsereg (SLA) valaha 2 500 harcost számlált, akiket Izrael képzett ki és fegyverzett föl. Jelenleg több mint ezren várakoznak arra, hogy ügyükben ítéletet hozzanak. Az Európai Unió mély sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy kivégeztek két palesztin férfit, akiket az Izraellel való együttműködés vádja miatt ítéltek halálra. Egyúttal felszólította Jasszer Arafatot, hogy fontolja meg moratórium bevezetését a halálbüntetésre. (MTI) ENSZ-törvényszéket állítanak fel az egykori vörös khmerek felelősségre vonására Hamarosan bíróság elé kerülnek Mtl-JELENTÉS Az RMSZDP elfogadhatatlannak tartja, hogy az RMDSZ megállapodást kötött a kisebbségben kormányzó PDSR-rel Magyar „ellenpárt” alakul Romániában Dokumentumok az urántartalmú lövedékek ártalmairól Hága vizsgálatot indít MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A szlovák kormánybiztos nem veti el a magyar javaslatokat Nagymaros mellett MTI-HIR