Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-12 / 9. szám, péntek
6 Politika ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 12. Lemondott a frakcióvezető-helyettességről Csúcs László A csúcson hagyta abba MTI-HÍR Moszkva szerint a NATO teljes erkölcsi és anyagi felelősséget visel az uránbotrányért találgatások Álarccal a kerítés felé. Jugoszláv katona sugárzásmérés közben. (CTK/AP-felvétel) Elvi megállapodás az alprefektusokról Bukarest. A hatalmon lévő Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elvi megállapodást kötött arról, hogy azokban a megyékben, ahol többségében, vagy jelentős számban magyar nemzetiségűek élnek, magyar nemzetiségű alprefektust neveznek ki. Az RMDSZ legkevesebb öt magyar nemzetiségű alprefektust szeretne. (MTI) Rift-völgyi láz Szaúd-Arábiában Rijád. Négy hónap alatt 116 ember vesztette életét Szaúd- Arábiában az úgynevezett Rift- völgyi láz következtében. A betegség általában fertőzött háziállat vérével, szerveivel vagy testnedveivel való érintkezés útján terjed, de szúnyogcsípéssel is elkapható. (MTI) Lukasenko visszavágott Minszk. Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök úgy döntött: nem hívja meg az Egyesült Államok új minszki nagykövetét a szokásos újévi államfői fogadásra. Döntésének hátterében valószínűleg az áll, hogy az Egyesült Államok egykori havannai nagykövete egyik beszédében Fehéroroszországot „Európa Kubájának” nevezte. „Ilyesmire még nem volt példa a diplomácia történetében” - hangsúlyozta Latusko. (MTI) Félmillió halott portugál választó Lisszabon. Egy lisszaboni hetilap szerint körülbelül félmillió elhunyt és két-három- százezer, az országból kivándorolt személy szerepel a portugáliai választási névjegyzékben, amelynek alapján jövő vasárnap elnökválasztást tartanak. (MTI) Letették az óvadékot Párizs. Jean-Christophe Mitterrand, Francois Mitterrand volt francia köztársasági elnök fia tegnap elhagyta a párizsi Santé börtönt, miután anyja kifizette a szabadulása fejében óvadékul szabott ötmillió franknyi összeget. A Mitterrand fiú tavaly december 21- én került előzetes letartóztatásba egy szövevényes fegyvercsempészési ügyben vállalt állítólagos közvetítői közreműködés vádjával. (MTI) Ifjabb Mitterrand (CTK/AP) Plavsics tagadja bűnösségét Brüsszel. Ártatlannak vallotta magát Biljana Plavsics, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke. A 70 éves Plavsics önként állt a bíróság elé, hogy tisztázza magát az ellene felhozott vádak alól. Hasonlóan a boszniai szerbek több más élvonalbeli vezetőjéhez, őt is népirtással, háborús és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolják. (MTI) Beteges Bukarest/Zágráb/Madrid/ Moszkva. Jevgenyij Adamov orosz atomenergiaügyi miniszter szerint az a szegényí- tett urán, amely a Balkánon használt NATO-lövedékek- ben volt, nem válthatott ki leukémiás megbetegedést. MTI-HÍREK Az idei meleg tél és a balkáni térséget sújtó szárazság is annak a következménye lehet, hogy a NATO sze- gényített uránt tartalmazó töltetű lövedékeket használt a volt Jugoszláviában - írta tegnapi számában a Jurnalul National című román lap a román környezetvédelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva. A források szerint a volt Jugoszlávia elleni NATO-bombázások nyomán keletkezett, szegényített uránt tartalmazó por súlyosan károsítja balkáni térség ökológiai egyensúlyát és a térség lakosságát. Á bombázott területek lakosainál és az ott tartózkodó katonáknál az uránpor belégzése és a bőrön való lerakodása rákos természetű károsodásokat okozott. Lucia Ceuca, a kormány- váltást követően átszervezés alatt lévő környezetvédelmi minisztérium kommunikációs kérdésekben illetékes igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni a lap állításait. Horvátországban átfogó vizsgálattal szeretnék kideríteni, van-e ösz- szefüggés a délszláv háborúban való részvétel és a leukémiás megbetegedések gyakoriságának az alakulása között. A tegnapi zágrábi napilapok Ana Stavljenic-Ruka- vina horvát egészségügyi miniszterre hivatkozva adtak hírt arról, hogy a minisztérium szervezésében tanulmányt készítenek az utóbbi tíz év horvátországi leukémiás megbetegedéseiről, és ennek alapján szeretnék tisztázni: kimuJeruzsálem. Az izraeli közszolgálati rádió értesülése szerint az izraeli hadsereg és a palesztin rendőrség hamarosan felújítja a közös járőrözést Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Az erről szóló megállapodást szerda este kötötte meg az izraeli és a palesztin fél a Gázai övezet és Izrael határán lévő Erezben tartott megbeszélésen. A közös járőrözésről még az 1993-as oslói megállapodások rendelkeztek. Izrael tegnap megnyitott egy utat a Gázai övezetben, valamint két átkelőhelyet, és várhatóan mától újra üzemel a gázai nemzetközi repülőtér is. Palesztin légiforgalmi illetékesek közölték, hogy ma megnyitják a gázai nemzetközi repülőteret, amelyet január 1-jén Berlin. Az Európai Unió bővítése érdeke a jelenlegi és a leendő tagállamoknak is; a nagyobbá váló EU révén nagyobbá válik a béke és a stabilitás övezete, ami az alapját képezi a jólét, a belső és külső biztonság hosszú távú növelésének - mutat rá az Európai Demokratikus Unió (EDU) konferenciáján tegnap tatható-e bármiféle összefüggés a háborúban való részvétel és a leukémiás megbetegedések között. Federico Trillo spanyol védelmi miniszter „teljes átlátszóságot”’ ígért a Balkán-szindróma ügyében, de a minisztérium tájékoztatása a tegnapi sajtó szerint nem elegendő. Luis Villalonga ezredes, a védelmi minisztérium Egészségügyi Ellenőrző Bizottságának főtitkára kijelentette, hogy a Balkán térségben szolgálatot teljesített spanyol katonák rákos megbetegedési aránya azonos a hasonló életkorú férfiak zártak be. Slomo Ben Ami izraeli külügyminiszter arra kérte Jósé Maria Aznar spanyol miniszterelnököt, hogy próbálja meg rávenni Jasszer Arafat palesztin vezetőt Clinton elnök legújabb rendezési tervének elfogadására. Az izraeli diplomácia vezetője megköszönte madridi vendéglátójának az izraeli-palesztin békemegállapodás megkötésének érdekében tett erőfeszítéseit. Slomo Ben Ami Párizsban ma találkozik amerikai kollégájával, Madeleine Albrighttal. Richard Boucher amerikai külügyi és Jake Siewert fehér házi szóvivő szerdán egybehangzóan megerősítette, hogy bár Dennis Ross különmegbízott meghatározatlan időre elhalasztotta a héten esedékes közel-keleti látogatását, továbbra is ugrásra készen áll, és a elfogadott Berlini Nyilatkozat. Az EDU-ban tömörült konzervatív és kereszténydemokrata pártok vezetői úgy vélik, hogy az EU-bővítés csak gondos előkészítés után lehet sikeres. A tagjelölteknek hitet kell tenniük az EU értékrendje és a koppenhágai kritériumok mellett. Egyúttal eleget kell tenniük a gazdaság- és szociálpolitika, a környezetvédelem, az igazságszolgáltatás alapvető átlagával. A Cope rádióadó arról tájékoztatott, hogy a Koszovóban szolgált spanyol csendőrök közt 41 olyan eset is felmerült, akiknek a vérvizsgálata a szokásosnál magasabb ólomszintet mutatott. A NATO teljes erkölcsi és anyagi felelősséget visel az uránmagvas lőszerek balkáni bevetéséért, és nemcsak saját katonái, hanem a fertőzött jugoszláv területek és az ország békés állampolgárai által szenvedett károk esetében is - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Leonyid Ivasov vezérezredes. Az orosz védelmi tárca nemzetközi katonai együttműködési osztályának vezetője szerint az észak-adanti szövetségnek kell finanszíroznia kell a szükséges vizsgálatokat. Ezenkívül a sugárszennyezettség felszámolásával és más környezetvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos költségeket is a NATO-nak kell térítenie, „a barbár bombázásoknak kitett” Jugoszlávia és állampolgárai kárigényeivel kapcsolatban is. január 20-ig hátralévő időben még útnak indulhat. Az elakadt közel-keleti békefolyamatról és a palesztin területeken kialakult helyzetről tanácskozik az Arab Liga októberben felállított különbizottsága is, amely tegnap ült össze Tuniszban kétnapos megbeszélésre. A hét ország részvételével zárt ajtók mögött folyó egyeztetésen, amelyen Arafat is megjelent, ajánlásokat fogalmaztak meg a márciusra tervezett arab csúcstalálkozó számára. Slomo Ben Ami izraeli külügyminiszter, aki Madridból jövet tegnap Párizsban tárgyalt francia partnerével a közel-keleti konfliktus feloldásának lehetőségéről, nem fűz sok reményt ahhoz, hogy a Clinton-kormány távozása előtt áttörés következhetne be. követelményeinek. Az EDU elen- gedhetedennek tartja a közös agrárpolitika megreformálását, mégpedig az adófizetők, a mezőgazdasági termelők és a fogyasztók szempontjából egyaránt igazságos módon. Az EDU fontosnak tartja, hogy a majdani új EU-tagállamok polgárai részt vehessenek a következő (2004 júniusában esedékes) európai parlamenti választásokon. Budapest. Lemondott az FKGP országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettesi tisztéről Csúcs László. A politikus tegnap levélben tájékoztatta döntéséről Bánk Attila frakcióvezetőt. - Bejelentésem indokaként előadom, hogy frakcióvezető-helyettesi tisztségemmel nem kívánom akadályozni a kisgazda frakció vezetésének tervbe vett megerősítését - áll Csúcs László levelében. Lemondásának okairól elmondta: döntésével azt is kifejezésre szeretné juttatni, hogy „milyen mértékben nem ért egyet a torgyáni politikával”. A kisgazda honatya megerősítette, Szöul. Észak-Korea azt javasolta Dél-Koreának, hogy az idén szervezzenek kampányt a fél évszázada megosztott két országrész újraegyesítésének a megkönnyítésére. A KNDK vezetői javaslatukat szerda este Phenjanban egy nagygyűlésen tették meg. A 3 ezer kommunista párti tag részvételével megrendezett eseményen azonban kikötötték, hogy az újraegyesítést „mindenféle külső beavatkozás” nélkül képzelik el Phenjanban. Moszkva. Borisz Berezovszkij sajtócár megválik orosz tv-csatornáitól: az ORT-ben való 49 százalékos részesedését „visszaállamosítja”, s külföldi stratégiai befektetőnek adja el a TV-6 adót. Erről a sajtómágnás számolt be saját lapjában, a Kommerszant Dailyben tegnap megjelent interjújában, cáfolva, hogy a nyomtatott sajtóban is visz- szavonulást fújna, s megválna a Nyezaviszimaja Gazetától is. Berezovszkij a Jelcin-korszakban gyakorlatilag teljes ellenőrzése alatt tartotta az ORT-t, az első száBukarest. Felújította ülősztrájkját a Királyhágómelléki Református Egyházkerület igazgató tanácsának nagyváradi székhelye előtt Szüágyi László misztótfalusi lelkész. Szilágyi László tavaly decemberben kezdett ülősztrájkba Nagyváradon, mivel jogtalannak érezte azt a döntést, amellyel az egyházkerület vezetése 2000 májusában felfüggesztette őt állásából. A tiltakozásnak ezt a formáját a lelkész a karácsonyi ünnepekre való tekintettel december 20-án felfüggesztette. Az egyházkerület igazgató tanácsa és es- peresi kollégiuma időközben állás- foglalást tett közzé, amelyben leVarsó. Egy nappal azután, hogy a kormányzó Szolidaritás Választási Akció szorosabb pártszövetséggé alakult át, a lengyel belpolitikai élet három szereplője új konzervatív-liberális választási formáció létrehozását jelentette be. Maciej Plazynski, a szejm elnöke, Donald Tusk szenátusi alelnök, a liberális Szabadság Uniója (UW) tagja és Andrzej Olechowski függeden politikus, aki a tavalyi elnökválasztások Aleksander Kwasniewski mögött a hogy frakciótagságáról és képviselői mandátumáról nem mond le, annak ellenére sem, hogy erre több megyei elnök felszólította. - Ezt a szívességet nem teszem meg, mert ezzel teret engednék a torgyáni politikusok további nyomulásának - fogalmazott Csúcs László. Hozzátette: lehetségesnek tartja, hogy a történtek után Torgyán József pártelnök kezdeményezi majd a képviselőcsoportból való kizárását a január 25-ei frakcióülésen. Az FKGP Dél-Amerikában tartózkodó vezetőjének elutazása óta három frakcióvezető-helyettes vált meg posztjától, Csúcs László mellett Pokol Béla és Lányi Zsolt, aki pártalelnöki tisztségéről is lemondott. Megfigyelők szerint ez egyértelmű célzás arra, hogy kizátják az Egyesült Államok bármilyen részvételét a koreai újraegyesítési folyamatból. A rendezvény résztvevői elfogadták azt az indítvány, amelynek értelmében a nyáron a június 15-és augusztus 15-e közötti két hónapban szerveznék meg az újraegyesítési kampányt. Dél-Korea egyelőre meglehetősen óvatosan reagált északi szomszédja javaslatára. A Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint Szöul tudomásul vette Phenjan indítványát. mú orosz csatornát, ahol az ő emberei ültek a vezető posztokon (akárcsak az Aeroflot társaság esetében). Az elnökválasztások után azonban változott a helyzet, az üzletember először azzal próbálkozott, hogy „társadalmi felügyelet” alá helyezze ORT-részvényeit, a- mennyiben az állam is hasonlóan jár el. Orosz sajtóbeszámolók szerint a Vlagyimir Guszinszkij oroszizraeli sajtócézár ellenőrzése alatt álló NTV tv-csatorna részvényeinek 25 százalékos részvénycsomagja iránt ugyanakkor Ted Turner, a Time Warner társtulajdonosa érdeklődik. szögezte, hogy Szilágyi „többrendbeli súlyos vétség miatt áll fegyelmi alatt és emiatt függesztették fel állásából”. A misztótfalusi lelkész a nagybányai bíróságnál pert indított „munkáltatója”, a nagybányai egyházmegye ellen. A pert első fokon elveszítette. Január ötödikén az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezését visszavonta. Szilágyi elmondta, abban reménykedett: az ügyével foglalkozó igazgató tanácsi ülés felkéri majd Tőkés László püspököt a felfüggesztéséről hozott döntés visszavonására. Miután ez nem történt meg, a tiltakozó akció felújítása mellett döntött. A lelkészhez szerdán mintegy húsz ember csatlakozott szolidaritást vállalva. második helyen végzett, tegnapi közös sajtóértekezletükön közölték, új jobbközép választási együttműködést terveznek, amelynek formájáról két héten belül tájékoztatják a nyilvánosságot. Plazynski bejelentette, kilép a kormánypárt parlamenti frakciójából. Donald Tusk szintén kilátásba helyezte, hogy távozik pártjából. Olechowski nem tartozik egyetlen párthoz sem, de sikeres elnökválasztási szereplése után már korábban létrehozta az Állampolgárok a köztársaságért elnevezésű társadalmi mozgalmat. Izrael is használt uránlövedékeket Jeruzsálem. Az izraeli hadsereg egy évvel ezelőtt még használt amerikai gyártmányú, szegényített urániumot tartalmazó lövedékeket. Egy magát megnevezni nem kívánó izraeli katonai szóvivő elmondta, e lövedékeket a haditengerészet alkalmazta Vulcan- Planex típusú ágyúihoz, de kivonták őket egy évvel ezelőtt. A Jediót Ahronót című napilap szerint húsz éven át alkalmazták ezt a muníciót, és a katonák időnként a lerakatok mellett aludtak. (MTI) Izrael megnyitott egy utat a Gázai övezetben, mától üzemelhet a nemzetközi repülőtér Közösen járőröznelc tovább MTI-JELENTÉSEK Az Európai Demokratikus Unió tagjai megreformálnák az EU agrárpolitikáját Berlini nyilatkozat a bővítésről MTI-JELENTÉS Phenjanban kizárják az amerikaiak részvételét Újraegyesítési kampány MTI-HÍR Nem válik meg a Nyezaviszimaja Gazetától a sajtócézár Berezovszkij berezelt MTI-HÍR Felújította tiltakozó akcióját a misztótfalusi lelkész Szilágyi leüli a magáét MTI-HÍR Lengyel konzervatív-liberális választási formáció alakul Jobbközép átrendeződés MTI-HÍR