Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-12 / 9. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 12. Politika 5 Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt alelnöke nem akar beállni a kisgazdákat szidalmazok táborába „Nem ígérgetünk felelőtlenül” Az MSZP szerint a Fidesz bűnbakot talált a Kisgazda- pártban és elnökében, és sa­ját politikai bajairól akarja elterelni a figyelmet. Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt egyik alelnö­ke lapunknak adott nyilatko­zatában úgy vélte, azoknak a táborából kellene szavazó­kat nyerniük, akik elfordul­tak a politikától. FORRÓ EVELYN Mi az oka, hogy az MSZP nem él a mostani helyzettel, nevezete­sen, hogy a kisgazdák körül bot­rányok vannak? A szocialisták miért ennyire visszafogottak mostanában ebben a kérdés­ben? Egyrészt azért, mert ami a Kisgaz­dapártban történik, nemcsak az ő bajuk és a kormánykoalícióé, ha­nem a politikától való elidegene­dést, a kiábrándulást is fokozza. Örülnivalója még egy ellenzéki pártnak sincs emiatt. Félünk, hogy a botrányok felemlegetése a politi­ka és a botrányok, a politika és a korrupció közé egyenlőségjelet tesznek. Van egy másik ok is: úgy érezzük, hogy a Kisgazdapártban és elnökében a Fidesz most alkal­mas bűnbakot talált arra, hogy a kormány egészét jellemző politi­kai bajokról, klientelizmusról, kor­rupciógyanúról elterelje a figyel­ténelmi múlttal rendelkező párt, a szavazóbázisa teljesen szétesik. Ha a Fidesz ezt elégedetten nézi, nyilván azt reméli, hogy elnyeri a kisgazdaszavazatokat. Azt hiszem, ez volt a Fidesz egyik nagy tévedése, és ez lesz az egyik nagy csalódása is. Biztos vagyok benne, az, hogy a kisgazdabotrá­nyokat most hozták nyilvánosságra, politikailag nem véleúen. A közvé­lemény azonban okosabb, mmt ahogy azt a vezető kormánypárt fel­tételezte. Az, hogy nem lehet vá­laszt kapni a kérdésre, kit bíz meg és hány milliárdért az Országimázs Központ, hogy az autópályaépítés egésze átláthatatlan, hogy közpén­zekkel nem számolnak el, tulajdon­képpen ugyanaz a jelenség, csak ke­vésbé látványos formában, mint amikor egy képviselőt tetten érnek milliókkal az aktatáskában. Ezt a közvélemény érzi, tudja, hogy ezzel a kabinettel baj van. A kormány er­kölcsileg megbukott, és nem való­színű, hogy a nyilvánvalóan dur­vább módszerekkel dolgozó Kisgaz­dapárt helyett most a nagyobbik kormánypártot választja. A baj az, hogy ez a politikai közmorált vég­képp szétzilálja az emberek szemé­ben, ez egyetlen demokratikus párt­nak sem jó, azért sem, mert köny- nyen lehet, hogy a kisgazdáktól el­pártolt szavazók jobb esetben a poli­tikától elfordulok bázisát növelik, rosszabb esetben a MIÉP-et keresik meg. Hiszen a MIÉP igen könnyen » Az érettségi mellé ingyenesen kerül­jön minden középisko­lát végzett diák zse- bébe a jogosítvány. \\ met. Nem biztos, hogy nekünk a Kisgazdapárton kell elverni a port valami olyasmiért, aminek lehető­vé tételéért nyilvánvalóan a na­gyobbik kormánypárt felelős. Rö­viden azt mondhatnám, Torgyán attól van, mert Orbán van. Ha most mi lelkesen beállnánk - és persze teljes joggal tehetnénk - a Torgyánt szidalmazok táborába, akkor éppen a fő felelősről terel­nénk el a figyelmet. Még az is le­het, hogy egy kicsit segítenénk a legnagyobb kormánypártnak, amelynek most szemlátomást nincs ellenére, hogy a Kisgazda- pártnak, amely mégiscsak egy tör­hirdetheti a tiszta kezek politikáját, egyszerűen azért, mert még nem volt kormányon. Hogy a Fidesznek jó-e, hogy a MIÉP szavazóbázisa ez­által megnő, azt nem tudom. Lezajlott az MSZP kongresszusa, kitűzték a célokat, irányokat. Másfél évvel a választások előtt mi az, amivel az MSZP-nek fog­lalkoznia kell? A kérdésben benne volt a válasz. Az MSZP-nek választásra való fel­készüléssel, a választási program elkészítésével kell elsősorban fog­lalkoznia. Az MSZP-nek ahhoz, hogy a választási programjából kormányprogram legyen, nyilván meg is kell nyernie a választást. Ehhez égető szükségünk van még négy-öt százaléknyi támogatóra. Az MSZP eddigi legmagasabb tá­mogatottságát érte el az elmúlt év végére, a pártot választók körében 46-48 százalékos volt a népszerű­sége. Amikor 1994-ben a párt ab­ni tud, hogy életben tartja a gazda­sági növekedést, felhagy azokkal a növekedéskorlátozó beavatkozá­sokkal, amelyek a Fidesz-kormány- tól nem voltak idegenek, ugyanak­kor a növekmény elosztásában el­sősorban azokat preferálja, akik el­szenvedték a kényszerű megszorí­tásokat. A nyugdíjemelésben nem­» A közvélemény ér­zi, tudja, hogy ez­zel a kabinettel baj van. Az Orbán-kormány . . erköl-csileg megbu- \\ kott. (Archív felvételek) szolút többséget szerzett a parla­mentben, akkor a támogatottsága 34 százalékos volt. 1994-ben nem egy egységes jobboldallal szemben kellett az egyéni körzetekben nyer­ni, akkor elég volt, hogy a körzetek nagyobbik részében jelöltjeinknek relatív többségük volt, és ehhez a 34 százalék körüli eredmény elég volt. Most ez nem így van, a 46-48 nem 52, nem jelenti a körzetek na­gyobb részében a biztos győzel­met. Négy-öt százalék nem sok, de minél jobban áll egy párt, annál nehezebb plusztámogatót szerez­nie, ráadásul meg kellene talál­nunk a nem politizáló rétegekhez vezető utat. Éz a tartalék 4-5 szá­zalék tudniillik a politikától elfor­dult, kiábrándult, vagy a politika iránt soha nem érdeklődött embe­rek köréből nyerhető meg. Milyen programot ígér az MSZP, hogy az reális és vonzó is le­gyen? Az ország ma szerencsésebb időket él, mint a sokat emlegetett ‘94-es kormányra jutás idején. A gazda­ság fellendülőben van, jó néhány ügyeden, amatőr vagy politikailag vezérelt kormányzati lépés ellené­re is. A nemzeti jövedelem növeke­dik, aminek elosztásáról lehet gon­dolkodni. Az alapvető különbség a mostani kormánypolitikához ké­pest abban van, hogy kinek jusson ez a többlet. Az öt-, sőt öt és fél szá­zalékos növekedés ellenére ebben a ciklusban a reáljövedelmek csak másfél százalékkal nőttek. Tehát nem az áüagos munkavállaló lett a haszonélvezője, még ebben a sze­rény mértékben sem annak, ami - lehet, hogy ez most demagógiának hangzik - az ő munkájának ered­ménye is. Amit tehát az MSZP ígér­csak a mostani kormány által meg­nyirbált emelés következtében el­vett 50 milliárdot adjuk vissza a nyugdíjasoknak néhány százalékos emelés formájában, hanem más módon számoljuk ki az éves nyug­díjemelés mértékét. Minden nyug­díjas gyakorlati tapasztalata, hogy az ő fogyasztói kosara, még ha jól becsülik is meg az inflációt, ezt job­ban megérzi. Valóban, a gyógy­szerárak, a közüzemi díjak, az élel­miszerárak az átlagos inflációnál magasabb arányban emelkedtek. A nyugdíjas viszont viszonylag kevés lépegető exkavátort, hifitornyot vásárol, ő nem az átlagot éli meg. Hogyan közelítik meg az ifjabb nemzedéket? Az egyik legfájdalmasabb élmé­nyem az elmúlt tíz évben az esély- különbségek növekedése volt. Már 1998-ban is nagyok voltak a társa­dalmi különbségek, Magyarorszá­gon a legrosszabb és a legjobb jö­vedelmű tíz százalék között hét­szeres volt a különbség, míg az EU országaiban általában 4-5-szörös. Ez egy pályakezdő fiatal életében igazságtalan és behozhatatlan hát­rányt jelent. A rosszul gombolt ka­bátot újra akarjuk gombolni, olyan családtámogatást ígérünk, mely eljut a valóban nehezen élő csalá­dok gyerekeihez. Szeretnénk meg­valósítani azt is, hogy a közoktatá­si rendszerből kilépve minél több olyan készséget kapjon a fiatal, mely „partiképessé” teszi a szegé­nyebb családból elindulót is. Ez azt jelenti, hogy az érettségi mellé ingyenesen kerüljön minden kö­zépiskolát végzett diák zsebébe a jogosítvány, az államinyelwizsga- papír és egy számítógépes alapis­meretekről szóló papír. MEGKÉRDEZTÜK Miklós László környezetvédelmi minisztert A szennyvíztisztító állomás át­adásán tartott beszédében el­hangzott, hogy Szene már belé­pett az Európai Unióba, mivel annak előírásai szerint, minden 2000 lakosú településen kell működnie egy szennyvíztisztí­tónak. Csak ennek a követel­ménynek felel meg az állomás? Természetesen nem. Itt nemcsak arról van szó, hogy az EU-nak fe­leljen meg, hanem a kibocsátott szennyezésnek összhangban kell lennie a hazai normákkal is, me­lyek igazodnak az EU normái­hoz. Ez a kérdés műszaki vetüle- te, a politikai oldala pedig a már említett 2000-es határszám, Szene ennek alapján valójában belépett az EU-ba. A gyakorlatban pontosan mit je­lent Szene városának az új állo­más? Bővíteném a kérdést, mivel az egész régiónak lefelé helyezkedő a vízfolyása. A talajvíz, a kutak szennyezettsége jelentősen csök­ken az új víztisztító beindításá­val. A városnak az élet minőségé­nek javulását jelenti, mert el kell fogadnunk, hogy a környezet mi­nősége egyúttal az élet kvalitása­it is emeli. Mennyire vétkes a környezetvé­delmi minisztérium abban, hogy ilyen sokáig -12 évig - hú­zódott az átadás? Soha nem volt elég pénzünk az ilyen beruházásokra. 140 millió­ba került az itteni víztisztító, és a környezetvédelmi alap mindös­sze 1 milliárdot oszt el évente. Épp ezért meg szeretném dicsér­ni Szene városát a kezdeménye­zésért, hogy nem vártak az ál­lamra, bekapcsolódtak a PHARE- programba, és valójában saját erejükből szedték össze a pénzt. A költségek 32%-át adta a mi­nisztériumunk, s annak ellenére, hogy tavaly és tavalyelőtt is na­gyon keveset kaptunk, az állo­másra is tudtunk gondolni. Egy­szerűen nagyon fontos volt, hogy be legyen fejezve. Hol lesz a következő szennyvíz- tisztító átadása? 2500 kérvény jött be a környezet­védelmi alapba, s ebből olyan 100-150 helyre tudunk valami­lyen dotációt juttatni. Természete­sen ezeket a projektumokat nem tudjuk teljes mértékben finanszí­rozni, de megpróbálunk segítem a falvaknak, (mz) Palkó és Lipsic a névsorban Cernákék halállistája Pozsony. A Twist rádió értesülé­sei szerint a rendőrség birtoká­ban van az a „halállista”, amelyen azok nevei, akiket Mikulás Cér­nák ügyének vizsgálatában való részvételük miatt ítélt halálra az alvilág. Rudolf Schuster államfő, Mikulás Dzurinda kormányfő, Ján Carnogursky igazságügy-mi­niszter és Ladislav Pittner belügy­miniszter személyes védelmét már hónapokkal ezelőtt megerő­sítették, mert állítólag attól tarta­nak, hogy a Cernák-csoport elra­bolhatja őket. A belügyminiszter tegnap nem kívánta kommentálni a rádió ér­tesüléseit, ám nem zárta ki a lista létezését, amelyen a Twist sze­rint a vizsgálatot végző nyomozó nevén kívül szerepel Daniel Lipsic igazságügy-minisztériumi irodavezető, a Cernákot vádoló ügyésznő és Vladimír Palkó, a parlament védelmi bizottsága el­nökének neve is. (ú) mmi röviden fflHi Káros anyagok nélküli játékokat Pozsony. Ezentúl egy PVC-ből készült játék össztömegének legfeljebb 0,1%-át alkothatják ftalátok, hangzik a tegnap elfogadott kormány- rendelet. A ftalátokat a PVC lágyításához használják a játékgyártás során, ám a nyál hatására könnyen kioldódhatnak, és lerakodhatnak a szervezetben. A rendelet minden, három év alatti gyermek számára készült játékot érint. (SITA) Schuster lemondana a neki szánt villáról Pozsony. Örömet okozna Rudolf Schuster államfőnek, ha a kassai vasművel a Slavínon álló villa vételi szerződését meg lehetne sem­misíteni. Bár a rezidenciájának szánt ház - saját bevallása szerint - kívülről tetszetős, nem felel meg elvárásainak, inkább választana egy háromszobás lakást a városközpontban. (SITA) Országos körözés Rudolf Ziak ellen Pozsony. Országos körözést adtak ki a Global TV tegnap esti érte­sülése szerint Rudolf Ziak HZDS-tisztségviselő, az egykori-Lexa ve­zette titkosszolgálat elhárítási főnöke ellen. Ziakot szomszédos or­szágok elleni provokációk megszervezésével gyanúsítják, az akciók a visegrádiak EU-integrációját akadályozták volna. A gyanúsított a HZDS szerint a párt árnyékkormányának külügyminisztereként az Egyesült Államokban tartózkodik, a tévé információi szerint felesé­ge is külföldi szolgálati útra készül. (SITA) Megfigyelői státust kér Dzurinda SDKÚ-ja EDU-tag lett SITA-TUDÓSÍTÁS Berlin. Bizonyítást nyert: a Keresz­ténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) igenis tud együtt dolgozni - jelen­tette ki Bugár Béla a német főváros­ban. Az Európai Demokratikus Unió (EDU) kongresszusán az MKP a szervezet teljes jogú tagjává vált, ami Bugár szavai szerint pozitív jel­zés az Európai Unió felé. A konzer­vatív pártok tegnap egyértelműen az Unió bővítése mellett foglaltak az MKP állást, ugyanakkor a tagjelölt orszá­gok képviselői türelmetlenségüket fejezték ki a nizzai csúcs eredmé­nyeivel kapcsolatban. A konferenci­án Mikulás Dzurinda szlovák kor­mányfő is részt vett. Bár nemrég alakult pártja, a Szlovák Keresz­ténydemokrata Unió (SDKÚ) még nem tett hivatalos lépést az EDU irá­nyába, Dzurinda bejelentette: a má­sik konzervatív szövetséghez, az Eu­rópai Néppárthoz eljuttatta felvételi kérelmét, egyelőre a megfigyelői státusért. Csáky Pál: a szöveg többféle magyarázatra ad lehetőséget Eltérő chartaértelmezés ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „Teljesen tiszta szöveget akarunk, s remélem, legkésőbb jövő keddre a koalíciós tanácson le tud­juk zárni, és meg tudjuk szavazni a kormányban a chartát” - jelentette ki Csáky Pál. A kormány alelnöke hangsúlyozta: a megállapodás egy vitás mondat miatt nem született meg, amely nem is a chartában, ha­nem a kormány hozzáfűzött magya­rázatában szerepel. A kompromisz- szumos szöveg, amelyet az MKP be­vonása nélkül a három koalíciós partner megfogalmazott, Csáky sze­rint többféle értelmezésre ad lehe­tőséget. A kormányülést természe­tesen megszakították, és a Mikulás Dzurinda, Eduard Kukán, Müan Ftácnik, Pavol Hamzík és Csáky Pál alkotta bizottság megpróbált meg­oldást keresni. „A probléma az volt, hogy Milan Ftácnik oktatási minisz­ter az SDE képviseletében módosító szöveget javasolt, amelynek első változatában a charta sokáig vita­tott 10. cikkelyének végrehajtását szerette volna a kisebbségi nyelvek törvényéhez kötni. Úgy gondoltam, ez erősen szűkíti a szóban forgó cik­kely alkalmazását” - mondta la­punknak Csáky. Ftácnik azonban az MKP-t vádolja, ám leszögezte, a charta elfogadása nem okoz ellentétet a két párt kö­zött. Az MKP mindössze ragaszko­dott álláspontjához, és nem foga­dott el kompromisszumos megol­dást, fűzte hozzá, (les, TA SR) Négy-hat hónap türelmet kér a távközlési hivatal Előfizetők, fizessetek! ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. „A probléma megoldása sokban függ attól, mennyire hajlan­dó együttműködni a szolgáltató” - említi tegnap kiadott állásfoglalá­sában a távközlési hivatal. Ismere­tes: az UPC Slovensko azzal véde­kezik, szolgáltatásai javításának ér­dekében akart nagymértékű ár­emelést végrehajtani. A hivatalnak négy-hat hónapra van szüksége a döntés megalapozottságának kiér­tékelésére, csak ezután szabályoz­ná az árakat. Addig maradt az ere­detileg 2000 végéig érvényes árre­guláció. A testület állásfoglalása szerint a tárgyalás lassúsága miatt a szolgáltató hibáztatható. Bár a hi­vatal még tavaly könyvvizsgálatot rendelt el, az erről szóló jelentést csak január 3-án, tehát jóval az ár­emelés végrehajtása után kapta meg. A kábeltelevíziós társaság a saját internetes honlapján megje­lent állásfoglalásában elítéli a táv­közlési hivatalnak árszabályozással kapcsolatos döntését. A nyilatkozat aláírója, a UPC vezérigazgatója, „nem lát más módot”, felkéri az elő­fizetőket, februártól tartsák magu­kat az új árakhoz. (TA SR, ú) Átlagosan 30-35 ezer koronával tartoznak az embereknek cipőgyár Becsődölt a ÚJ SZÓ-JELENTÉS Aranyosmarót. A Barmiga cipő­gyár 400 alkalmazottja szerda reg­gel még munkába állt a kétnapos sztrájk után, amelyre az elmaradt fizetések miatt szánták magukat, de délután már közölték velük, hogy a tulajdonosok, megrendelők és a Pofnobanka tárgyalása sikertelen volt, így a cég csődbe jut. A csupán külföldi megrendelésre gyártó ü- zem térítetlen villanyszámlája meg­haladta a 400 ezer, gázszámlája a 200 ezer koronát, az alkalmazottak november óta nem kaptak fizetést, többségüknek átlag 30-35 ezer ko­ronával tartozik a cég. (vm)

Next

/
Thumbnails
Contents