Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-12 / 9. szám, péntek

Cl Politika ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 12. Állami protekcionizmus Pozsony. A Demokrata Párt (DS) is ellenzi, hogy tovább­ra is a Devin Bank legyen megbízva az orosz állam- adósság deblokációjával, mert eddig sem teljesítette ezt a feladatát, és további megbízása nyilvánvaló álla­mi protekcionizmus lenne. Az MKP és az SOP szintén ezen a véleményen van, így az SDL és az SDK miniszte­rein múlik, megszavazza-e a kormány a Devin Bank man­dátumának meghosszabbí­tását. (TA SR) Ne küldjünk több békefenntartót! Pozsony. A Szlovák Nemze­ti Párt (SNS) követeli, addig ne küldjenek újabb szlovák békefenntartókat Koszovó­ba, amíg nem tisztázódik, pontosan mi okozza a Bal­kán-szindrómát. A párt tilta­kozik az ellen, hogy az euró­pai kontinensen gyengyített urántartalmú lövedékeket használjanak. (SITA) Javul a felderítési statisztika Pozsony. Nőtt a felderített bűncselekmények száma a tavalyi évben 1999-hez vi­szonyítva. Két évvel ezelőtt a rendőrségnek az esetek 50,1 százalékát sikerült felgön­gyölítenie, e szám 2000-ben 53%-ra nőtt. Ugyanakkor csökkent a bűncselekmé­nyek száma: tavaly 88 817 eljárás indult, míg egy évvel korábban 5199-cel több. Ne­mi erőszak vádjával 129 esetben kezdődött nyomo­zás, ám mindössze hatot tudtak lezárni, a 143 gyil­kosságból 114-et sikerült fel­deríteni. (SITA) Pozsonyba látogat Igor Ivanov Pozsony. Hivatalos látoga­tásra érkezik Szlovákiába ja­nuár utolsó napján az orosz külügyminiszter. Igor Ivanov és szlovákiai kollégá­ja, Eduard Kukán a kétolda­lú kapcsolatok lehetséges bővítéséről tanácskozik majd, de valószínűleg a nemzetközi politika aktuális kérdéseire is kitérnek. Ivanov szlovákiai látogatása után Svájcba és Csehország­ba utazik. (TA SR) Igor Ivanov (TA SR-felvétel) Nyolc hónapja nyomoznak Pozsony. Ludovít Cérnák gazdasági exminiszter fiá­nak ügye máig megoldatla­nul hever a Pozsonyi IV. Ke­rületi Ügyészségen. Ismere­tes: a 19 éves fiú súlyos köz­úti balesetet okozott - el­ütött egy gyalogost, aki be­lehalt sérüléseibe. Testi sér­tés vádjával indult eljárás el­lene. A baleset óta nyolc hó­nap telt el, ám a nyomozók eddig mindössze két tanút hallgattak ki, elegendő adat még nem áll rendelkezésük­re. (SITA) A külföldi gyógyszergyártók jelentős árcsökkentést hajtottak végre Évi 75 millió vény Pozsony. Szlovákia polgárai­nak naponta 3,8 százaléka van betegállományban, az évi táppénzállomány hossza meghaladja a 24 munkana­pot. Míg Ausztriában egy la­kos évente legfeljebb ötször keresi fel orvosát, nálunk leg­alább 17 alkalommal. Az or­vosok tavaly 75 millió gyógy­szervényt írtak ki. PÉTERFI SZONYA „Ha valós képet akarunk kapni az egészségügy pénztelenségének oka­iról, erről is nyíltan beszélni kell. Elemzést készítettünk, felvázoltuk a megoldásokat, megvalósításukhoz a kormány és a politikusok akaratá­ra van szükség” - vezette fel az idei első sajtótájékoztatót Roman Kovác egészségügyi miniszter. Eredmé­nyesnek tartja - az eredeti gyógyszergyártók tiltakozása elle­nére - az elfogadott kategorizációt, hiszen több külföldi gyártó annyira lecsökkentette az orvosságok árát (a koleszterinszint-csökkentőket pl. 450-600 koronával), hogy a bete­gek térítésmentesen jutnak hozzá. Az inzulin 80 koronára esett vissza, az adagoló tollért pedig nem kell fi­zetni. A tárca gyógyszerpolitikájá­val kapcsolatban kitért az orvossá­gok árának (a pénzügyminisztéri­um állapítja meg - a szerk. megj.) alakulására. A gyógyszer árának 74.6 százaléka a gyártóé, a forgal­mazóké 9,7 százalék, a patikusé 15.7 százalék. Tavaly az egészség- biztosítók a gyógyszerekért hozzáa- dottérték-adó címén 1 milliárd 200 milliót fizettek az államkasszába, a patikusok árrése pedig 1 milliárd 860 koronát tett ki. A gyártók a gyógyszertári orvosságokért 8 milli­árd 380 millióhoz, a kórházi szere­kért 3 milliárd 700 millióhoz jutot­tak. A gyógyszerforgalmazók része­sedése 1 milliárd 600 millió korona volt. „Tévedés ne essék, nem tiszta haszonról van szó, a láncolat részt­vevői ebből állják üzemelési kiadá­saikat” - adott magyarázatot a mi­niszter. A gyógyszer-katego- rizációra évente kétszer - májusban és novemberben - kerül sor, a mi­niszter és csapata változatlanul az árak mérséklésére és a gyógyszerfo­gyasztás csökkentésére törekszik. Az évi 75 millió vény ugyanis túlzás. Ezért az egészségbiztosítók ellen­őrizni fogják az orvosok gyógysze- rezési gyakorlatát, s ha túllépik a re­gionális szintet, magyarázatot kell adniuk. Megvizsgálják a laboratóri­umi vizsgálatok célszerűségét is. Bár a rendszerváltás óta szinte minden tárcavezető tervbe vette a sürgősségi kórházi ágyak számá­nak csökkentését vagy transzfor­málásukat krónikuságyakká, ez a mai napig nem valósult meg. Az or­szág kórházaiban 32590 akut, 4745 krónikus és 4900 pszichiátri­ai beteg számára fenntartott ágy van. „A betegellátás szempontjából elég volna 27 ezer sürgősségi ágy, viszont háromezerrel növelni lehet a krónikus betegségekben szenve­dők számára fenntartott kapaci­tást. A munkaügyi miniszterrel folytatott tárgyalások eredménye az is, hogy fél éven belül három (kettő a felnőtteknek, egy a gyer­mekeknek) olyan intézetet létesí­tünk, ahol a viselkedészavarban szenvedők helyezhetők el. Akik megfelelő ellátására a szociális in­tézetekben nincs lehetőség, bár je­lenleg ott élnek” - hangsúlyozta. Lázas egyetértés (TA SR-felvétel) Saktor úgy véli, idén nem írják alá a kormánnyal az általános egyezményt Szakszervezetek az államfőnél ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Rudolf Schuster nem osztja Mikulás Dzurinda vélemé­nyét, mely szerint az előttünk álló év a gazdasági növekedés éve lesz. Az államfő úgy véli, nehezebb lesz, mint a tavalyi. Ezzel a nézettel a szakszervezetek képviselői is egyet­értenek, akiket tegnap fogadott az. Schuster szerint az év eleji lényeges áremelkedésekből sem lehet arra következtetni, hogy az idén fellen­dülés vár ránk, hiszen szerinte a családok kiadásai havonta 1400 ko­ronával nőnek. Nem bízik abban sem, hogy megemelik a reálbére­ket, mivel a választások előtti évben népszerűtlen intézkedéseket szo­kás jóváhagyni. Ugyanakkor, mint mondta, teljes mértékben támogat­ja a kabinetet, hogy az idén képes legyen elérni valamennyi kitűzött célját. A Szakszervezeti Szövetsé­gek Konföderációja (KOZ) azono­sul az államfő elemzésével. Örven­detes lenne a reálbérek emelése, amint azt a kormány célúit tűzte ki, viszont a költségvetésben erre nem különítettek el keretet. „A KOZ sze­rint a kormány lazán állt hozzá az általános szerződés teljesítéséhez, és legtöbb vállalásának nem tett eleget” - jelentette ki Ivan Saktor, a KOZ elnöke. A konföderáció már je­lezte, a 2001-re szóló általános egyezmény megkötése a tavalyi tel­jesítésétől függ. „Tehát valószínű, hogy semmilyen szerződést nem írunk alá” - jelentette ki Saktor. A kabinet azt sem tette meg, amit megtehetett volna. Példaként a munkajog reformját említette. „A kormány becsapott minket” - szö­gezte le a KOZ elnöke, (szm) Schuster belázasodott Ismét betegeskedik az államfő, a tegnapi kivizsgálások szerint enyhe vírusos betegségben szenved és láza is van. Tegnapi programját nem változtatták meg és kezdetnek csupán láz­csillapítót kapott, az orvosok javaslatára nem hagyja el az elnöki palotát. (SITA) Panaszt emelt a RIS a Vít'azoslav Móric elleni eljárás beszüntetése miatt Roma szervezetek a roma biztos ellen ÚJ SZÓ+HÍR Pozsony. „Szlovákia Roma Kezde­ményezése (RIS) január 1-jén írás­ban emelt panaszt az illetékes ügyész ellen, aki ejtette a vádat a rasszizmus szításával gyanúsított Vííazoslav Móric SNS-képviselővel szemben” - jelentette be Alexander Patkoló, a RIS elnöke. Hozzátette, a szervezet új kormánymegbízotti hi­vatal kialakítását szorgalmazza, amit 58 roma polgári társulás és 11 roma párt is támogat. Természete­sen a jelenlegi hivatal, melynek élén Vincent Danihel áll, megszűnne, és az új szélesebb hatáskörökkel ren­delkezne. „A különbség a hatáskö­rök mennyisége és az lenne, hogy mindezt törvény garantálná” - tette hozzá Patkoló. Elképzelésüket a HZDS, az SDE, a KDH és az SOP képviselőivel is ismertették - a RIS szerint ezek a pártok alkotják majd a következő kormánykoalíciót. „Gasparovic úr pozitívan értékelte a javaslatot, és megígérte, mindent megtesz, hogy a HZDS szakértői törvénnyé dolgozzák, majd képvise­lői indítványként a parlament elé terjesszék” - mondta a RIS-elnök. A Gejza Adam vezette Roma Pártok Egyezsége szervezet is Vincent Danihel menesztését javasolja. Adam elmondása szerint a jelenlegi kormánymegbízott többet ártott, mint használt, és morális károkat okozott a roma nemzeti kisebbség­nek. „Munkája nem alapos, nincs át­fogó stratégiája, mely biztosítaná a romák fejlődését” - mondta Adam, hozzátéve: ezzel szemben a Nem­zetközi Roma Unió (IRU) az államfő kezdeményezésére hosszú távú megoldást dolgozott ki. Patkoló sze­rint azért akarják meneszteni Danihelt, mert hamarosan százmil­lió koronás külföldi támogatást kap hivatala, és „természetesen min­denki szeremé megkaparintani ezt az összeget.” (sza) Az ügyvédeket nem érdekli, hol van Ivan Lexa Politikai menekült? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Nem tudjuk, és nem is érdekel bennünket, hol tartózko­dik Ivan Lexa. A mi kötelessé­günk, hogy jogait védjük” - jelenette ki Eubomír Hlbocan, a volt SIS-igazgató ügyvédeinek nevében. Szerintük Lexát politi­kai menekültnek kell tekinteni, ezért egyetlen ország sem adhat­ja ki, s erre már az Interpol szlo­vákiai irodáját is figyelmeztették. „A Dzurinda-kormány politikai menekülteket produkál” - állítja Juraj Trokan, Lexa másik ügyvéd­je. A harmadik, Stefan Ondris úgy véli, a védencük elleni vád­irat egyharmada olyan adatokat tartalmaz, amelyek a jogrend szerint nem valók bíróság elé. Svetozár Chabada a SIS-igazgató családtagjainak zaklatása miatt fejezte ki nemtetszését. A külföl­di szabadságra utazó Lexánét az osztrák határon több mint egy órára feltartóztatták a szlovák vámosok, gépkocsiját átkutatták, elsősorban a jegyzetfüzeteit, no­teszeit nézték át, nyilvánvalóan olyan adat után kutatva, amely férje nyomára vezetne, (gl) Brutális emberölés, az indíték egyelőre ismeretlen Lelkiatya volt a gyilkos TA-SR-HÍR Besztercebánya. Gyilkossággal vá­dolnak egy 69 éves római katolikus lelkészt Lovcice-Trubín községben (Garamszentkereszti járás). Stefan K. brutális módon végzett áldozatá­val: az 58 éves erdészt többször fej­be vágta egy tompa tárggyal. Ez­után gyúlékony folyadékkal locsol­ta le, megpróbálta elégetni, majd a községi hivatal elé rángatta a testet. A férfira hajnalban bukkantak rá, még életben volt, de már nem tud­ták megmenteni. A nyomozóknak a pap csak annyit mondott: valami történt köztük, de már nem emlékszik mi. Az ügyész­ség indítványozta vizsgálati fogság­ba vételét. Kuchynán nem használtak urántartalmú lövedéket Eddig nincs panasz TA SR-HÍR Komárom/Kuchyna. „Eddig egyet­len katona sem panaszkodott egész­ségi állapotának romlására azok kö­zül, akik a Komáromi járásból men­tek szolgálatot teljesíteni az ENSZ balkáni békefenntartó kötelékeibe” - jelentette ki a járási katonai pa­rancsnokság vezetője a Balkán­szindróma kapcsán. A járásból nem hivatásos katonák vettek részt az ENSZ boszniai békemissziójában, számuk katonai titok, így nem hoz­zák nyilvánosságra. A szlovák hadsereg orvosi kivizsgá­lást ajánlott fel valamennyi, a Bal­kánon szolgálatot teljesítő béke- fenntartónak. A Rózsahegyi Köz­ponti Katonakórházban január 15- től naponta tíz, a pozsonyi belügyi kórházban pedig naponta öt sze­mélyt képesek kivizsgálni, hemato­lógiai vizsgálaton, rákszűrésen es­nek át, és veseműködésükét ellen­őrzik. Elsőként a koszovói KFOR- kötelékekben szolgálatot teljesítők kerülnek sorra, a jelenleg is Koszo­vóban tartózkodók hazatérésük után esnek át átfogó ellenőrzésen. A kuchynai katonai repülőtér pa­rancsnoka tegnap kijelentette, az amerikai légierő erdőháti hadgya­korlatain nem használtak gyengí­tett urántartalmú lövedékeket. A mérések során nem tapasztaltak a térségben magasabb sugárzási szintet. A község polgármestere el­mondta, senki sem betegedett meg a lakosok közül. Emellett a megle­hetősen drága urántartalmú löve­dékeket páncélozott járművek el­len használják, Kuchynán azonban pléhhordókra lőttek az amerikai vadászgépek, mindössze jelző­bombákkal. Nem alkotmányellenes a választási törvény Csatát vesztett a HZDS ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. Az alkotmánybíróság teg­nap elutasította a harmincöt el­lenzéki képviselő beadványát, akik alkotmányellenesnek vélték Dzurinda-kormány által elfoga­dott parlamenti választási törvény 41. cikkelyének két bekezdését. A szóban forgó paragrafus öt száza­lékban határozza meg a parla­menti küszöböt abban az esetben, ha a pártok egyedül indulnak a vá­lasztásokon. Ha kettő vagy három párt köt koalíciót, a küszöb 7 szá­zalék, ha négy vagy több, 10 szá­zalék. A HZDS szerint a választási koalíciót alkotó pártok számának többszöröse szerint kell emelked­nie a köszübnek, ahogy azt a Meciar kormány által elfogadott törvény tartalmazta. Azaz két párt esetében 10, háromnál 15 száza­lék. Szerintük a jelenlegi választá­si törvény diszkriminatív, mivel három kis párt koalícióra lépése esetén elegendő a szavazatok hét százaléka, azaz két-három száza­lékos pártok is bekerülhetnek a parlamentbe, ha összefognak. Az alkotmánybíróság plénuma nem talált ellentétet a választási törvény cikkelye és az alkotmány­ban között. A döntés részletes in­doklása technikai okok miatt egy­előre várat magára. Ján Mazák, a taláros testület elnöke kommüni­kében közölte, a törvény jogsze­rűségének alapja ez esetben az, hogy lehetővé teszi a széles poli­tikai spektrum részvételét a tör­vényhozásban, a politikai erők szabad versenyének respektálása mellett, (-juk) Népszámlálás: marad az 1991-ben alkalmazott módszer Saját kérdőívet kérnek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Roma Pártok Egyezsé­ge tiltakozik a kormány december 20-i rendelete ellen, melyben csak háromfajta kétnyelvű szlovák-magyar, szlovák-ruszin és szlovák-ukrán - népszámlálási ív használata mellett döndött. Gejza Adam, a szervezet elnöke szerint ezzel a roma kisebbséget diszkri­minálják. Ondrej Srebala, a Szlovák Nemzeti Emberjogi Központ igazgatója úgy véli, jogilag nem helytálló érv, hogy a roma nyelvet azért nem használják hivatalos érintkezés so­rán - és az említett íveken -, mert nincs kodifikálva. Srebala továbbá figyelmeztetett: a statisztikai hiva­tal az idei népszámlálás során ugyanazokat a módszereket kíván­ja alkalmazni, mint 1991-ben, amikor a hivatalos adatok szerint mindössze 82 ezer polgár vallotta magát romának, amit Srebala a tényleges állapot durva szépítésé­nek minősített, (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents