Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
2000. december 20. Életút Miért tiltotta meg tanítványainak és a gyógyult betegeknek, az egykori leprásnak, a vaknak, hogy beszéljenek róla? Jézus Krisztusba titokzatos ismeretlen Krisztus előtt 7-ben a csillagászok megfigyelték, hogy a Jupiter és a Szaturnusz egyre közelebb került egymáshoz, majd „találkozott” a Halak jegyében, tehát nem az idén, hanem 1993-ban volt 2000 éve, hogy Jézus megszületett. Rejtély, miért van, hogy éppen róla - akit a Földön egymilliárd ember szeretett - alig tudhatunk valamit. Miért fedi homály életének eseményeit? Kétezer év múltán voltaképpen ugyanazzal a kérdéssel állunk szemben, mint kortársai: Ki ő? Vannak, akik úgy vélik: valódi alakja eleve és végérvényesen a megismerés határain túl rejtőzik, ám mindig voltak, ma is vannak szép számmal olyan tudósok és laikusok, akik megpróbálják rekonstruálni élete történetét. Mi lehet az oka, hogy se a korabeli történészek, se a tanítványai nem szólnak róla? Van rá magyarázat, hiszen ugyan kinek és miért jutott volna eszébe följegyezni, mi történt vele harmincéves koráig, nyilvános működése előtt? A római történet- írásnak ugyan akkor már komoly hagyományai voltak, de ők - érthetően - csak azokról tettek említést, akik a római politika vagy történelem szempontjából fontosak vagy érdekesek voltak. És a Jézus kezdeményezte mozgalom csupán halála után 80-100 évvel vált olyan széles körűvé, hogy egyáltalán említést tegyenek róla. Suetonius például lejegyzi, hogy Claudius kiűzte Rómából a zsidókat egy bizonyos Chrestos izgatása miatt, de ez a megjegyzés is alapvető tájékozatlanságra vall, mert Chrestos (Krisztus) ekkor már régen nem élt, és Rómában sem járt, ám ő az ilyen részletkérdésekre már nem figyelt oda. Huszadik századi szemmel nézve érthetetlen, hogy legalább a tanítványai miért nem írták le az életét. Ám ha meggondoljuk, hogy Jézus - a zsidó hagyományoknak megfelelően - maga is szóban tanított, és tanítványainak meg a gyógyult betegeknek kifejezetten megtiltotta, hogy beszéljenek róla, akkor adott a válasz. Több mint fél évszázad eltelt, amíg először említik. Ekkor is csodás tettei nekés szenvedéstörténetének leírására szorítkoztak. Márk volt, aki elsőként hírt adott Krisztus tetteiről. Máté és Lukács korában meg már alig akadt szemtanú, aki mindezeket a csodákat átélte. Mégis ők jegyezték le a gyerekkorára vonatkozó, máig ismert néhány epizódot és azt a tényt, hogy feltámadása után találkozott tanítványaival. János evangéliumának keletkezése idején, az I. század végén pedig Jézus már olyan széles körben szentnek elismert személy volt, hogy már azt is nyíltan leírja, hogy Jézus Isten. Később, az ún. apokrif irodalom szerzői voltak az elsők, akik úgy találták, hogy Jézus élettörténete túl hiányos, hát fantáziájukra hagyatkozva naiv epizódokkal egészítették ki. Ők tálalták például azt a legendát, hogy Jézus Júdással együtt gyerekeskedett, azzal, aki később elárulta. De a naiv történetek mögött nem lehet nem észrevenni azt az igényt, hogy szeretnék az Istenként tisztelt Emberfiát ismét közelebb hozni a hívekhez, hiszen tudták, Jézus is arra törekedett, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen Isten és ember között. És előtte senki nem volt, aki olyan magával ragadóan tudott beszélni, olyan bizalomkeltően tudott Istennek híveket toborozni, mint ő. A laikus szerzők mellett persze az újkorban akadtak komoly tudósok is, akik ezzel a témával foglalkoztak. Igazi szenzáció volt, amikor Paul Schnabel 1925- ben megjelentette azt az agyagtáblára vésett majd 2000 éves, ékírásos szöveget, melyet az Eufrátesz melletti Sippa csillagvizsgálóban találtak. Ez ugyanis pontosan leírja, mi volt az a ritka égi tünemény, ami a napkeleti bölcseket arra késztette, hogy Palesztinába menjenek. Krisztus előtt 7-ben a csillagászok megfigyelték, amint a Jupiter és a Szaturnusz egyre közelebb került egymáshoz, majd a naptáruk szerinti Airu hónap végén (május 19-én) „találkozott” a Halak jegyében és ez a jelenség még abban az évben kétszer, október 3-án és december 5-én megismétlődött; tehát idén épp 2007 esztendeje annak, hogy Jézus megszületett. Persze mire a napkeleti bölcsek Jeruzsálembe érkeztek, már kétéves lett, ám ez a tény érthetővé teszi, hogy Heródes, ki szintén hallott a jóslatról, hogy hamarosan megszületik a Megváltó, miért épp a kisgyerekeket ölette le, pont kétéves korig. Ma már azt is tudjuk, hogy a három - tán babilóniai - csillagjós csak a későbbi legendákban nyert királyi címet, hogy ez is emelje hódolatuk rangját, és csak a IX. században kapták a Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevet. Az persze egyáltalán nem biztos, hogy csak hárman voltak, lehettek tizenketten vagy többen is, ám három ajándék - az arany, a tömjén és a mirha - neve maradt fenn, ezért feltételezik, hogy hárman voltak. Az is biztos, hogy József az isteni utasítás szerint családjával Egyiptomba menekült, ahol a hagyomány szerint a zsidóknak jó sorsuk volt. Külön településeken éltek, voltak zsinagógáik, iskoláik, minden, amit az otthonosságérzet megkíván. Elképzelhető, hogy Jézust iskolába járatták, ami megmagyarázza, hogyan volt képes aztán Jézus, a mindössze 12 éves fiú bölcsességével elkápráztatni a papokat a jeruzsálemi templomban. Világraszóló szenzáció volt, amikor 1947-ben előkerültek az ún. holt-tengeri tekercsek. Egy beduin fiú sziklák és barlangok közt keresgélte kecskéjét, amikor is egy agyagkorsóban az első tekercsre rátalált. Ezt követően további 800 tekercs került elő, és a régészek feltárták az esszénus szekta kumráni kolostorát, amelyet azelőtt római erődromnak véltek. Ebben a kolostorban készültek ugyanis a tekercsek. És ezzel a felfedezéssel fellángolt a vita, hogy a keresztény egyház az esszénusok rendjéből alakult-e ki, vagy Krisztus követőiből. Az iratok tanúsága szerint a kumráni szerzetesek úgy vélték, hogy a zsidóság eltévelyedett, mert nem az ősi rend (a napév) szerint számította ki a kultuszok időpontját, így nem jókor ünnepelt, és ami történt, nem Isten szándéka szerint való. Az esszénusok a napévet használták, így ünnepeik minden évben ugyanarra a napra estek. A kumrániak körében igen erős volt a Messiás-várás gondolata. A végidő elérkeztét nagy harc kíséretében képzelték el. Feltehető, bár nem bizonyítható, hogy Keresztelő János ismerte tanaikat, tán kapcsolatban is állt velük, hiszen ő is azt hirdette, hogy meg kell térni, mert közeleg a nagy változás. Az a hely, ahol Jézust a Jordánban megkereszteltek, látótávolságra van a kumráni kolostortól. Elképzelhető, hogy Jézus ugyancsak ismerte tanaikat, kapcsolatban állt velük. Ez persze mind csupa lehet, talán, mint annyi minden Jézus életével kapcsolatban. A történet végéhez érve ismét eltűnődhetünk azon, miért akarta, hogy életét titok övezze. Miért tiltotta meg tanítványainak és a gyógyult betegeknek, az egykori leprásnak, a vaknak, hogy beszéljenek róla? Talán azt akarta, hogy belássuk: az emberi tudás annyit ér, mint a homokvár. Ót csak úgy „érezhetjük meg”, ha a hit és a szeretet varázserejével - a tőle kapott ajándékokkal - közeledünk hozzá. N. E. Legenda Jézus Indiában Érdekes, hogy gyermekkorával kapcsolatban több szerző is megemlíti: Jézus járt és tanult Indiában. A múlt században élt egy Nicolai Notovich nevű orosz történész, aki állítólag több távol-keleti utazást tett, és a lámakolostorokban rábukkant a Jézus életét megörökítő krónikákra. Ezekre hivatkozva írja: „Egy isteni gyermek születik a messze Izraelben, és az Issa nevet kapja. Valamikor, életének első 14 éve alatt a fiú kereskedők társaságában eljut az Indus vidékére, és letelepszik az árják között, Isten szeretett országában azzal a szándékkal, hogy képezze magát, és okuljon a hatalmas Buddha törvényeiből.” Notovich állításán felbuzdulva egy angol tudóscsoport is útnak eredt, de ők semmilyen bizonyító forrást nem találtak. Ám a feltételezés - mint egy vándor-me- semotívum - makacsul él tovább. 1908- ban, ezúttal Amerikában lát napvilágot egy mű, a Vízöntő Evangéliuma Jézus Krisztusról címmel. Szerzője Levi H. Dawling, aki 1844- ben született Belleville-ben, Ohio államban. Szülei skót, illetve walesi bevándorlók voltak, apja lelkészként tevékenykedett. Fiuk korán érdeklődést mutatott a vallási kérdések iránt. Volt egy látomása, melyben azt a parancsot kapta, hogy építse fel a Fehér Várost, és ő ezt a jelképet úgy értelmezte, hogy meg kell írnia Jézus életének krónikáját. Ezek után 40 évig készült feladatára meditációval, imával, és mélyen meg volt győződve arról, hogy az isteni kinyilatkoztatást veti papírra. Műve 6. és 7. fejezetében ír Jézus indiai tartózkodásáról. Eszerint Orissai Ravanna, India királyi hercege találkozott a 12 éves fiúval a templomban, ahol hallotta őt vitatkozn. Fölajánlotta neki a lehetőséget, és el is vitte Indiába, hogy képezze magát. Ott ő fáradhatatlanul tanulta Manu törvényeit és a Védákat. Elmélkedett az igazság, a bölcsesség, a hatalom, a megértés, a hit és az ember lényegéről. Arra figyelmeztetett, hogy ne ragaszkodjunk a másoktól közvetetten hallott szavakhoz, írásokhoz, hanem magunkban keressük az igazságot. 1992- ben jelent meg egy német vallástanár, Holger Kersten könyve, aki erre az epizódra már egész filozófiát épít, azt állítja: elképzelhető, hogy Jézus a régi Selyem-úton, kereskedők társaságában érkezett 13 éves kora körül Indiába. Buddhizmust tanult, és maga is szellemi mesterré vált. Onnan tért vissza szülőföldjére, szerinte ez a magyarázat arra, miért fogadták Jeruzsálemben oly nagy ünnepélyességgel. Hiszen ha csak gerendákat gyalult volna 30 éves koráig apja asztalosműhelyében, a helybeliek ez alatt az idő alatt jól megismerhették volna. De ez a lelkes ünneplés azt sugallja, hogy messziről tért vissza, hosszú távoliét után, új, ismeretlen eszmékkel és különleges képességekkel, mint pl. a csodatevő és beteggyógyító képességgel. Kersten merész elméletét - hogy a kereszthalál és a feltámadás után Jézus visszatért Indiába, Kasmírban élt, tanított, és Srinagarban van eltemetve, ahol a mai napig ápolják sírját - egy német kollégája, bizonyos G. Grönvold professzor pontról pontra megcáfolta, ám ez a könyv mind ez ideig nem jutott el a magyar olvasókhoz.
