Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
16 2000. december 20. Modern élet Saját honfitársaik okozták a fő csalódást a német rendezőknek, akik csak igen mérsékelten éltek az Expo adta lehetőségekkel Világkiállítás volt az idén, Hannoverben Magyar pavilonrészlet. A szárnyak alján helyezték el a kiállításokat. A szerző felvételei Újvári Flórián Százhetven hektáron bemutatni a világot, eközben idegenekből barátokat teremteni - ez volt a fő célja az idén az alsó-szászor- szági fővárosban, Hannoverben megrendezett Expo 2000-nek, a német földön első ízben otthonra talált világkiállításnak. A szupershow közel kétszáz résztvevője - országok, nemzetközi szervezetek, globális cégek - közül ötvenhatan szerepeltek önálló pavilonnal, köztük az államiságának millenniumát ünneplő Magyarország is. Mások - mint például Szlovákia, vagy akár Oroszország - több kiállítónak helyet adó csarnokokban béreltek maguknak ki- sebb-nagyobb területet, néhányan pedig - például az Egyesült Államok - nem jöttek el Hannoverbe, illetve lemondták a részvételt. Az USA negatív hozzáállása már az expó június elseji megnyitója előtt megkeserítette a szervezők szájízét, s nem is ok nélkül. A külföldet járó amerikai turista ugyanis az átlagosnál is jobban szereti viszontlátni magát, illetve országát, különösen egy világkiállítás adta keretek között. Az Államok visszalépése tekintélyes mennyiségű - és fizetőképességű - látogatótól fosztotta meg az expót. Az, hogy az eredetileg tervezett negyvenmillió helyett ez alatt az öt hónap alatt végül mindösszesen tizennyolc millióan vendégeskedtek a világkiállításon, természetesen nem az elmaradt amerikaiak vagy más külföldiek számlájára írandó. A fő csalódást a német rendezőknek saját honfitársaik okozták, akik csak igen mérsékelten éltek azzal a lehetőséggel, hogy ekkora helyen ízelítőt kaphatnak mindarról a szépségről, tudományos és technikai eredményről, kulturális gazdagságról, ami a harmadik évezred küszöbére érkezett világunkban felhalmozódott. Az első számú elriasztó tényező a teljes árű napijegy volt: ezt 69 márkáért árusították, amely összeg kiadását még egy német átlagpénztárca is megérzi. A szász, porosz, bajor, türingiai stb. kispolgár ezt aztán még megszorozta családtagjainak számával, hozzávette az utazási költségeket, továbbá a szállást és az étkezést (mindkettőt expófelárral), no és az elkerülhetetlen szuvenírvásárlást, szorzott-osztott - és otthon maradt. Hogy számos csoportos, esti és más kedvezményű kínáltak, ezt többnyire már nem is vette figyelembe. Inkább valamelyik utazási iroda ajánlatának engedve egy hetet töltött a napfényes mediterrán térségben, ami alig került többe, mint egy nap az expón. A világkiállítás látogatottságára az is negatívan hatott, hogy az idén ritka hűvös, esős nyár köszöntött Németországra. Az élmaradt vendégek és a velük együtt elmaradt bevétel a rendezőkön kívül a német államnak is extra fejfájást okoztak. Az utóbbinak kell kiegyenlítenie a mérleghiányt, az eredetileg tervezett 400 millió márkás veszteség a végére 2,4 milliárdra nőtt, de egyes borúlátó prognózisok szerint a zárszámadáskor nem kizárt a hárommilliárdos veszteség sem. Természetesen ez az összeg, bármilyen nagy is, nem rendít meg egy olyan gazdag államot, mint Németország (gondoljunk csak az utóbbi évtizedben a volt NDK-ba pumpált százmilliár- dokra). Árra viszont jó, hogy minden ország, amely a közelebbi vagy távolabbi jövőben világkiállítást akar rendezni, alaposan átgondolja, mi módon tudja annak megfelelő látogatottságát és a - mi tagadás: hor- ribüis - költségek megtérülését biztosítani. Ennyi gond után szóljunk a hannoveri eredményekről is, amelyek ugyancsak számottevőek. Az öt hónap alatt hatvanöt államfő, több mint félszáz kormányfő, több száz miniszter és egyéb politikus járt az expón, már nem is beszélve a gazdasági, a kulturális és a sportélet kiválóságairól, a média sztárjairól. Eközben nemhogy terror- cselekmény, de komolyabb üzemzavar sérti akadt (legfeljebb a két kötélpályát kellett néha, viharok idején megállítani, mert a kabinok a megengedettnél jobban kilengtek). Szinte minden nap valamely résztvevő ország nemzeti napja is volt, amikor az „ünnepelt” igyekezett még jobban kitenni magáért, művészeivel, zenészeivel meghódítani a közönséget. Az expó ugyanis megfelelt egyfajta ötletbörzének is: a vendégek itt kaphattak kedvet ahhoz, hogy a nekik megtetsző helyeket később turistaként felkeressék. Ezt a toborzást szolgálják az Egyesült Arab Emírségek sivatagi erődöt mintázó pavilonjának eredeti homokján csendesen kérődző tevék, az izlandi csarnok haminc méter magasra feltörő műgejzírje, a hollandok virágtengere vagy a cseh kiállításon ingyen kóstolható sör. A magyar pavilon semleges vélemények szerint is egyike volt a világkiállítás legimpozánsabb épületeinek. Még meg sem nyílt az expó, a ZDF német televízió a Bunte című lappal együtt közvélemény-kutatást folytatott. Ennek eredményeképpen vörösfenyőből épített, rendhagyó küllemű csarnokunk bekerült az első tíz közé. (Végül egy nemzetközi ifjúsági egyházi szervezet cethal formájú épülete vitte el a pálmát, így legalább egy nemzet sem vált irigység tárgyává.) A Vadász György tervezte jelképes hajó az Európa bulvár kockaépítményei között eleve formát bontott, átriumában Magyarországot bemutató modern film- és zenei kompozíciót vetítettek, két szárnyában pedig történelmünk, illetve tudományunk és kultúránk nagy alakjaival ismerkedhettek meg a látogatók. A magyar csarnokot több mint há- rommillióan keresték fel, legtöbbjüknek - főleg a műszaki dolgok iránt hagyományosan érdeklődő németeknek - nyilván meglepetést okozott, hogy a porlasztótól a dinamóig és a go- lyóstolltól a hologramig menynyi mindén fűződik magyar feltalálók nevéhez és talentumához. A június 26-i magyar napon, augusztus végi kulturális hetünkön és egyéb alkalmakkor nemcsak magyarországi, hanem határon túli művészek is szép számmal szerepeltek rendezvényeinken, jelezve, hogy a határoknak nem kell szétdarabolniuk egy nemzet kultúráját, így történt aztán, hogy az expórészvételre a magyar költségvetésből kikanyarított kétmilliárd forintból futotta a Ghymes együttes fellépésére és a Komárom környéki falvak felvidéki népviseletű babagyűjteményének bemutatására is. De ebből a keretből fedezték a 146 tagú kolozsvári magyar opera hannoveri vendégszereplését, a Csíkszeredái Hargita néptánccsoport, a kárpátaljai magyar festők, a szlovéniai kézimunkák mesterei vagy a vajdasági népdalénekesek bemutatkozását is. A napi negyven-ötvenezer látogató kiállításunk megtekintése után válogathatott a magyar szuvenírbolt ajánlatai között. Vásároltak is tisztességgel, lett légyen szó csípős paprikáról, szalámiról, libamájkonzervről, tokaji borokról, de volt keletje a herendi porcelánnak és a sokféle könyvnek is. Az utóbbiak közül főleg a szakácskönyvek fogytak, ami nyilván összefüggött az üzlet tőszomszédságában működő Szent István étterem hihetetlen népszerűségével. Míg a magyar pavilonban sikerült megoldani a látogatók szinte folyamatos bebocsátását, addig az étterem előtt állandósult a sorban állás. A vendégek türelmesen ácsorogtak, hogy végre hozzájussanak várva várt gulyáslevesükhöz (összesen több mint 38 ezer adagot adtak el belőle), somlói galuskájukhoz, hortobágyi palacsintájukhoz és az egyéb finomságokhoz, amik mellől nem hiányzott a hangulatos cigányzene sem. Az összképet is jellemzi a magyar pavilon vendégkönyvének egyik - szlovák nyelvű - bejegyzése. Egy bizonyos Tomás Holicsból így összegezte élményeit: Jöttem, láttam, ettem!... Az expó Európa bulvárján csupa EU-tagállam között fogadhatta látogatóit a magyar pavilon (hátul balra). A legeredetibbnek megszavazott, cethal formájú ifjúsági pavilon Szinte minden nap valamely résztvevő ország nemzeti napja is volt. Mozaik Az igazi Nem fut állandóan a nők után, nem jár el sörözni a haverokkal, nem beszél vaskos trágárságokat mások előtt, nem dohányzik, és nem száguldozik százhatvannal lakott területen belül, viszont mindig kéznél van. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem segít a házimunkában. Millenniumi dóm Fényárban úszik a millenniumi dóm a kelet-londoni Greenwichben. A próbavilágítás sikerült, valahogy így fest majd az épület az ünnepek alatt is. Arról ugyan nem szól a fáma, hogy mit kóstál mindez, a villanyszámla végösszege azonban minden bizonnyal nem lesz alacsony. Hímzett bélyeg A világ első hímzett bélyege, amelyet a kézimunka remekeiről híres St. Gálién város posta- hivatala bocsátott ki a Nemzeti Bélyegkiállítás alkalmából A sörkert magányos vendége Egy müncheni sörkert magányos vendége italát kortyolgatja. Nem sokáig teheti, hiszen a szép, őszies idő nemsokára hidegre fordul, ki tudja, karácsonyra talán még a hó is belepi az elárvult asztalokat, és ha minden jól megy, a hőmérő higanyszála is fagypont alá süllyedhet. Elvégre karácsony van, vagy mi...