Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
2000. december 20. 7 Nagyvilág Ottó és társai 1232 nyarán Bizáncból (?) indulva hajóval szelték át keletnek tartva a Fekete-tengert. A kódexet az irodalmárszakma - így például az Új magyar irodalmi lexikon - hamisítványként is kezeli. A földrajzi irodalom erről viszont - sajnos - a mai napig nemigen vett tudomást. Bendefy László, a kaukázusi magyarság prófétája ugyanis a Keleten maradt magyarok nyomába eredő utazókról írva - bár a Kassai kódexről megemlíti, hogy „egyelőre vitatott hitelű” nemcsak hosszú szemelvényeket közöl belőle, hanem egész mondandóját kizárólag arra építi. Ennek nyomán pedig több mű, így a Magyar életrajzi lexikon és a Magyar utazók lexikona is továbbörökítette a tévedést. Ha viszont a Kassai kódex adataira nem építhetünk, márpedig nem építhetünk, akkor egyetlen szűkszavú forrás maradt Ottó útjáról, Ricardus fráternek a Szentszékhez küldött jelentése 1237-ből: „A keresztény Gesta Ungaro- rumban azt találták, hogy van egy másik, Régibb Magyarország, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött, hogy lakóhelyet keressen magának, minthogy földjük a lakók sokaságát eltartani nem tudta. Miután sok országban áthaladtak és pusztítottak, végül elérkeztek arra a földre, melyet most Magyarországnak neveznek, akkor pedig rómaiak legelőjének mondottak. Ezt választották maguknak lakóhelyül a többi földek közül, meghódítván a népeket, amelyek akkor itt laktak. Ahol is végül Szent István, első királyuk a keresztény hitre térítette őket; míg az előmagyarok, akiktől származtak, hitetlenségben maradtak, mint ahogy ma is pogá- nyok. A domonkos barátok, miután ezeket a Gesta Ungarorumban megtalálták, megszánták a magyarokat, akiktől származtak, hogy mind az ideig hitetlenségben tévelyegnek. Elküldték hát négy barátot keresésükre, hogy Isten segedelmével megtalálják őket, ahol csak tudják. Annyit tudtak a régiek írásaiból, hogy keleten laknak, de hogy hol vannak, nem is sejtették. Az említett szerzetesek, akiket kiküldtek, sok fáradtságnak kitéve magukat tengeren és szárazföldön, több mint három esztendeig keresték őket, de az utak sok veszedelme miatt nem tudtak nyomukra akadni, kivéve közülük egy papot, Ottó nevűt, aki csak úgy utazhatott, hogy kereskedőnek adta ki magát. O egy pogány országban talált néhány azon nyelven beszélőt, akik révén megbizonyosodott afelől, hogy mely vidéken laknak, de tartományukba nem jutott el. Visszatért hát Magyarországra, hogy több barátot vegyen maga mellé, akik vele viszszamenve a keresztény hitet hirdessék közöttük. De a sok fáradságban eltörődve, visszaérkezése után nyolcadnapra, miután megkeresésük minden útját- módját elmagyarázta, Krisztushoz költözött” (Györffy György fordítása.) De merre is járhatott Ottó? A jelentés említette tengeri út mindenképpen a Fekete-tengerre vonatkozik. Azaz valahol a Kaukázus lábánál szállhatott partra, forrásai is ezt a területet jelölhették meg célul. Hogy merre ment ezután, arra csak Julianus útjából következtethetünk, aki Ottó útmutatásait követte. Ha rekonstruáljuk a második misszió útját, az közelebb visz Ottó útjához is. Eleve, e keleti expedíció idejét is csak Julianustól visszaszámolva tudhatjuk meg: ha ugyanis ő 1235 tavaszán, IV. Béla októberi trónra lépése előtt indult útnak, akkor Ottó fráter 1234 őszén érkezhetett vissza. Ottó megközelítette a magyarok szállásterületét. Két térség jöhet szóba: a Kaukázus és Magna Hungária. Jómagam ez utóbbit tartom valószínűnek. A szavárd magyarok létezése ugyanis egyrészt nem bizonyított, másrészt ebből a korból semmilyen adat sincs róluk. Bendefy viszont a Kassai kódex közléséig rájuk alapozott. A legérdekesebb a Földrajzi Közlemények 1937. évi kötetében napvilágot látott feltevése, amely szerint a keresztény, és így nem megtéríthető szavárd magyarok fellelése után Ottó továbbment Magna Hungáriába. Ám szerintem ez csak a negyvenes évek fellegjáró őshazakuta- tásának mellékterméke. Szavárd magyarok a Kaukázusban itt; rokonaik a síkságon, Madzsar városában ott; Magna Hungária amott. Az alánok nem oszétek, hanem jászok, a polovecek pedig palócok... E fellegjáró elméletekhez szolgáltatott tápot a szavárdok mellett a Kaukázus előterében fekvő, Madzsar nevű város, valamint XXII. János pápa bullája Jeretamir magyarjairól. Ám Madzsarról kiderítették, amit már Vámbéry is állított, hogy a tatárjárás előtt nyoma sem volt. Jeretamir magyarjai esetében pedig valószínűleg a tatárok által elhurcolt népességről van szó: a pápa is Jeretamir keresztény Magyarországból való származására utal. A Konstantin említette hajdani szavárdok pedig - ha voltak is - Ottó korára rég eltűnhettek az idők sodrában. Hogy Ottó mégis járhatott erre, amellett az a nyomós érv szól, hogy Julianus is itt kezdi a keresést - igaz, sikertelenül. Ha viszont Ottó Baskíria felé indította el, miért erre ment, s nem a kellemesebb útvonalon, Krakkó, Szuzdal, Kazan irányába, amerre visszafelé? Lehet, hogy Ottó csak az útvonalat tudta leírni, az úti célt azonban nem. Julianus a keresett eredményt Magna Hungáriában érte el. Ez, a hajdani Baskíria, a maitól nyugatabbra helyezkedett el, mára a baskírok a hegyekbe szorultak vissza. A régészek véleményét viszont a nyelvtörténet nem támasztotta alá, a magyar eredetűnek gondolt földrajzi és törzsnevek közül ugyanis csupán egy- a baskír Jenej törzs, párja a magyar Jenő - eredeztethető esetleg nyelvünkből. Ám ez nem cáfolja a leleteket, csak éppen rokonaink nyelve tűnhetett- majdnem - nyomtalanul el. A terület mindenesetre szomszédos volt (vagy bennfoglaltatott) Magna Bulgáriával, ami megfelel a ricardusi jelentésnek, amely szerint Ottó a szomszédos, pogány országban találkozott magyarokkal: „Nagy- Bolgárország nagy és hatalmas ország, melynek gazdag városai vannak, de mindnyájan pogá- nyok”. Ám azt még továbbra is csak találgathatjuk, hová is érkezett pontosan Ottó. Az biztos, hogy a város nem volt Magna Hungáriával szomszédos, hiszen akkor továbbment volna. Gyalogszerrel a Don alsó' folyásától többhavi járóföldre kellett lennie, hisz a célt ismerő Julianus gyorsabban haladhatott, mint az úttörő Ottó. Bendefy elébb a mai Szamarára, majd Magna Hungáriát is eltolva a mai Penzára gondolt. Újabban - a Ricardus-jelentés azon megjegyzése alapján, hogy a város 50 000 harcost tud kiállítani - azt valószínűsítik, hogy Julianus Bulgar városát érte el. Egyrészt a Volga jobb partján fekvő bolgár városokat az oroszok ekkorra már elpusztították, márpedig egy füstölgő romhalmazról senki sem állítana ilyesmit. A Volgától keletre levő városokról pedig Bulgar esetében még túlzást sem kell feltennünk: a Ricardus-jelentés egyszerűen összekeveri az azonos nevű ország és a város haderejét. Lehetséges, hogy Julianus egészen eddig Ottó nyomát követte. Ezt valószínűsítené Bendefy 1937-es, később a Kassai kódex miatt elvetett érve. Szerinte Julianus a Kaukázus lábánál nekivágott a sivatagnak, a Volga irányába. Sokkal egyszerűbb lett volna a Kaszpi-tengert, majd a folyót követni, főleg a szerzetesek elgyötört állapotáOttó megközelítette a magyarok szállásterületét. Két térség jöhet szóba: a Kaukázus és Magna Hungária. bán, tarisznyájukban mindösz- sze huszonkét kenyérrel. A helybéli utazók, akiktől útmutatást kaphattak, nem javasolhattak ilyen őrültséget. Valószínűsíti tehát, hogy a kissé félresikeredett útmutatás Ottótól származik, itt az ő útját követte, tehát bizonyos, hogy Ottó legalább eddig eljutott. Ám Julianusék mehettek a sivatagban a tatár hordáktól tartva is, arról nem is szólva, hogy Cholnoky szerint Julianus igenis a Kaszpi-tenger partvonalát követte. A teljesség és a végletek kedvéért említem meg azt a feltevést, hogy Julianus nem is jutott el semmilyen magyarokhoz. Ezt a Cholnoky által dühödten támadott nézetet vallotta Vámbéry is, aki rátapintott az egyetlen érvre, ami e véleményt támogathatja. A Ricardus-jelentés szerint ugyanis nyelvük teljesen magyar volt, jól megértették egymást. „Olyan magyar nyelv, a milyent ma ismerünk és a milyen a XIII. században is volt, Ázsiában soha nem létezett...” - írta volt Vámbéry 1895-ben, A magyarság keletkezése és gyarapodása című művében. A kölcsönös és tökéletes megértés tényleg meglepő több évszázados elszakítottság után. Az a sokak által kedvelt és hangoztatott ellenérv pedig, hogy a Halotti Beszéd nagyobb időtartam elmúltával is érthető, sántít, mivel éppen a honfoglalást megelőző és követő századok hozták a legtöbb változást nyelvünkben. Az ellentmondás mégis áthidalható, ha egyszerű túlzásról van szó, hisz azért ha nem is tökéletesen, ám nagyjából megérthették egymást. A szerzetesek szempontjából a legfontosabb az volt, hogy a fellelt nép megtérni óhajt, és ez magyar nyelvű rendtársaik által kivitelezhető. Lehet, hogy kissé érdekeik szerint, túlozva fogalmazták meg a Szentszék számára írt jelentést?! Összefoglalva hát, Ottóról nevén, rendjén és halála időpontján kívül más adatot nem tudhatunk bizonyosan. Csak hogy nekivágott az ismeretlennek, valahol eltöltött két évet, majd annak tudatában tért haza, hogy léteznek távoli, megtérítendő testvéreink, és az utat is tudta hozzájuk. Az azonban - fájdalom - kevéssé valószínű, hogy valaha is bizonyosságot szerezzünk „az első Ázsia-kutató” útjáról. A Földgömb c. magazin nyomán Táj az Urál északi előterében. Vajon eljutott-e Ottó a magyarok nyomát keresve Magna Hungáriába? M<í“‘ Nem tudhatjuk, pontosan, merre járt Ottó. A térképen az egyik lehetséges útvonal szerepel.
