Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-12-06 / 49. szám

2 2000. december 6. Vélemény Kedves nézőink, esti híreink elején megtudják, miért lépett ki a szlovák kormány a Magyar Koalíció Pártjából... Rajz: MS-Rencín Felülnézet A szerencse fiának lenni Szűcs Béla Egyre gyakrabban tűnik úgy, hogy a koalíció politikai dzsungel. Ember legyen a tal­pán, aki képes figyelemmel kö­vetni a pártok manővereit, ki­számítani lépéseik következ­ményeit. Ezért is válunk fásul- takká, s nő az egyik pártot sem támogatók százalékaránya. Ez pedig rossz jel. A pártok átren­deződése, a kormányt támoga­tó képviselők fészkelődése csak fokozza a labilitást. Köz­ben a kormányfő azt bizony­gatja, a koalíció kibírja a vá­lasztásokig. Ehhez azonban az kellene, hogy határozottan tel­jesítse a kormányprogramot. Sajnos, a miniszterelnök elége­dett a programteljesítéssel, a pártok pedig mellébeszélnek, ha a magyar koalíciónak ígért intézkedések kerülnek szóba. A lagymatag érvek mögül min­dig előbújik a „hazafiság”. A regionális nyelvek európai chartájának elfogadását példá­ul azért ellenezte a nemzeti párt, mivel állítólag kötelezővé tenné, hogy magyar vidékeken Holland humánum Kövesdi Károly _______ Eg y-egy társadalom fejlettségi fokáról sok minden árulkod­hat, a demokratikus intéz­ményrendszertől a szociális ellátottságig, a szabadságjo­goktól a tolerancia hatásfoká­ig. E kategóriák említésekor kevesen gondolnak a humá­numra, például arra az alap­vetőjogra, hogy az ember ma­ga rendelkezzék az életéről. E tekintetben Hollandia példát mutatott az egész világnak: a tulipánok hazájában ugyanis hamarosan legálissá válik az eutanázia; már csak a felső­háznak kell elfogadnia a tör­vényt (aminek semmi akadá­lya). Ezzel kapcsolatban talán nem lenne haszontalan ná­lunk is megpróbálkozni egy közvélemény-kutatással: érde­kes lenne tudni, vajon hogyan vélekedik a szlovákiai társada­lom a legalapvetőbb emberi jog, az élethez (és a halálhoz) való jog kérdéséről. Tartok tő­le, hogy erre még soká kell a hivatalokban a szlovákok is megtanuljanak magyarul. Mintha ezeken a helyeken nem lehetne alkalmazni szlo­vákul tudó magyarokat. A ma­gyar egyetem létesítése pedig nemcsak nálunk, Romániában is probléma. A „nemzeti érde­kek” hívei jól tudják, hogy egy magyar egyetem nemcsak ér­telmiséget képez, hanem a szellemi élet, az identitás fon­tos bázisa; ezért kiötlötték, hogy a magyar egyetem meg­nyitásáról ne a hatalmat gya­korló kormány döntsön, ha­nem a nyitrai egyetem tudo­mányos tanácsa. De a nevesí- tetlen földek kezelésének meg­oldását is több párt ellenzi, attól tartva, hogy a magyarok belelátnának, kiknek kótyave­tyélik el a magyar falvakhoz tartozó földeket. A mostani át­láthatatlan helyzet megfelel a hivatalok „érdekeinek”. Eköz­ben a miniszterelnök bizonyta­lansága tovább bomlasztja az egyre ingatagabb kormányt. Szerencsére saját érdekében egyik párt sem meri megtenni a véget jelentő ballépést. várnunk, hiszen a szlovákiai ügynökségek azt hiszik, ná­lunk mindenkit csak a párt- preferenciák kérdése izgat; az­zal kelünk, és azzal fekszünk, munka és szórakozás közben sem tudunk másra gondolni. Mintha abból állna az életünk, hogy nem gondolunk az élet­re, csak a zsebüket tömő, a sa­ját érdekeiket hajszoló politi­kusokra. Pedig a legutóbbi si­kertelen népszavazásból le­hetett volna okulni: nehéz beismerni, de valószínű, hogy a társadalom nagy ré­szének a könyökén jön ki a politikai dzsumbuj, és más dolgok érdeklik. Például ma­ga az élet. Csehországban már a hollandiai hír után né­hány nappal megállapították, hogy a cseh társadalom na­gyobb része helyeselné az eutanázia megengedését. Igaz, egy képviselő azonnal kijelentette: a cseh törvény- hozás konzervatív, s valószí­nűleg nem fogadna el üyen törvényt. De legalább nem hagyja őket hidegen a téma. Azt is mondhatnánk: a cseh társadalom ennyivel fejlet­tebb a miénknél. Dusza István _______________ Mi kor, ha nem most találják va­lakik legalkalmasabbnak az em­bereket mindannak a befogadá­sára, ami a szerencséről, a hitről, a félelemről és a bűntudatról szóló maszlag? Advent ideje van, s ha egy pillanatra is meg­rendül bennünk a várakozás öröme, betolakodnak helyébe az anyagi hívságok. Erre a pillanat­ra lesnek olyan ismeretlenek is, akik levelekkel veszik célba gyengeségeinket. Az elsőt még eldobtam, gondol­va arra a sok levélre, amiket isko­lásként eltökélt szenvedéllyel másoltam le legalább hatvan- szőr, s küldtem el - akkor még csupán öt példányban - azok­nak, akiknek szerencsét kíván­tam. De legfőképpen az ösztön­zött, hogy engem találjon meg a szerencse. Persze jómagam egyetlen levelet sem kaptam. Ha más haszna nem volt is ennek a szorgalmamnak, legfeljebb a macskakaparásszerű írásomnak lett némi karaktere, mire közép- iskolás lettem. Ezzel együtt a dol­gaim azóta sem változtak sokat. A szerencse messze elkerül, ta­lán attól riad meg mindig, hogy rohamszerűen, mint valami fel­lángolás, kellene megközelíte­nie engem, amikor sorsjegyet vagy más szerencsejátékot vá­ratlan ötletektől vezérelve vá­sárolok. Mondják: a szerencse nem azonos az isteni kegyelem­Szeretet és zsákutca Az ezredfordulón az egyik legsé­rülékenyebb közösség a család. Az élet egyik legnagyobb ajándé­ka a gyermekáldás. Milyen örömmel készítik a fiatalok a fészket kicsinyüknek! Amíg az életre készül, a diákévekben in­nen indul, és ide tér vissza, testi­lelki táplálékot itt kap. Aztán egyszer csak elvágyódik, szűknek érzi a házat, az otthont, a szülői perspektívát. Terhesek lesznek azok, akik eddig terhet vettek le a válláról: szülők, nagyszülők, esetleg testvérek „akadályozzák” az érvényesülést. Elfelejti, hogy amikor kicsi korá­ban sántákálva jött hazafelé, alig bírt járni, az anya ijedten kérde­zte: „Hát téged mi lelt? - A kövek közt jöttem haza, és megcsúszott a lábam, a bokám beszorult, s most nagyon fáj. Jaj -szisszent fel a gyermek -, né nyúlj hozzá, nagyon fáj!” Anyja borogatta, ke­nőccsel bekente. „Most ülj nyu­mel, az életutunkat kísérő te­remtői áldással. Meg aztán vak is, s ehhez igazán nincs szükség emberbaráti szeretette vagy holmi levelekre. Igen, mostanság is levelekkel akarják valakik becserkészni a szerencsét. Méghozzá olyanok­kal, amelyeket már nem kézzel írnak. Még az a jobbik eset, ha számítógéphez kapcsolt nyomta­tóval, nem pedig fénymásolóval sokszorosítják a ma már húsz példány­ban elküldendő le­velet. Talán ezért is emelték fel a köte­lezően elküldendő másolatok számát a négyszeresére. De igencsak megbün­tetik azt, akinek sem számítógépe, sem nyomtatója nincs. Az körmöl- heti hússzor az immár két levél­ből kompilált egyet - hajaj, az idők negyven év alatt sokat vál­toztak! Hacsak valamifajta fénymásoló gépeket, papiroso­kat gyártó és árusító multinacio­nális kartell az állami postákkal szövetkezve nem bújt meg a do­log hátterében. Gondoljuk csak el: egyetlen személy hússzor má­soltatja le a kapott levelet. Test­vérek között is kifizet értük dara­bonként egy koronát. Borítéko­kat vásárol, postára adja vala­mennyit. Mindezt megcsinálják százezren, ami csak az ő esetük­godtan, és pihentesd, majd este édesapád megnézi, hogy mit te­gyünk vele.” Előttem van egy ta­pasztalat. A gyermek elköltözött a városba. Néhány év múlva a szülők beköltöztek a városba gyermekükhöz. De egyszer csak ismét megjelentek „örömünkre” a faluban. „Visszajöttünk, mert a feleségemmel úgy döntöttünk”- mondta az apa. Az történt ugyanis, hogy leányuk azt akar­ta, adják el a házukat a faluban, és adják nekik a pénzt. így náluk „meghúzódhatnak” egy szobá­ban a még munkaképes szülők. Az apa ezzel hárította el leányuk­nak az ajánlatát: „Levetkőzni csak lefekvéskor kell”. Ők pedig még nem fekszenek le, még él­nek, és nem akarnak teljes anya­gi függőségbe kerülni azzal, hogy „levetkőznek”. Ezért jöttek vissza a faluba, a sajátjukba, és nem osztanak „örökséget” idő előtt. Ugye, ismerősek ezek a tapaszta­latok? Tüdomásul kell vennünk azt is, hogy a családi élet ma már ben minden más költségekkel együtt kétmillió levél, s ez a nyomtatványi díjtétellel beszo­rozva is 10 millió korona bevétel a postaköltségen. De abban a pü- lanatban kétmillió személy kezdi el fénymásolni a címére érkezett leveleket, s hamarosan ők is el­küldik a rájuk kirótt húsz levelet, ami már 40 millió levélre felra­gasztott 200 millió korona érté­kű postabélyeget jelent... Nem folytatom to­vább, mert az egy levélnek álcázott két levél lényegi tar­talmára már nem maradna hely. Jelzi ugyanis a levél szer­zője, hogy mindez az ismert francia za­rándokhelyről in­dult el, de igazából Amerikából küldte az elsőt egy fiú, akin segített az isteni csoda. Immár kilencszer kerülte meg a világot, s minderről Isten és Jézus nevé­ben tájékoztatja a címzetteket. A láthatólag önálló levélként író­dott második részben már Vene­zuelában vagyunk, de nem fe­ledjük Dél-Afrikát, mert a levél kering a föld körül. Nekem vi­szont nyomban végem lesz, de legalább olyan nagy baj ér, hogy magam sem fogom megtudni: ez a jegyzet eljutott-e a szerkesztő­ségbe. Nem nyerek szerencsejá­tékokon, nem kapok ajándékba autót, s amim van, az is leég, ösz­nem úgy élhető, mint fél évszá­zaddal ezelőtt. Az apától nem ve­szik át a fiák a földdel együtt a földművelést is, vagy az ipart az iparostól, amint egyik ismerősöm tette, akit édesapja rábeszélt a mesterség elsajátítására négy gimnáziumi év után, noha to­vább szeretett volna tanulni. Örömmel gondolok vissza gyer­mekkoromra, amikor testvérem­mel együtt nevelkedtünk, gyer­mekek, szülők, nagyszülők egy házban, egy családban békesség­ben éltünk. Ezért vallom, hogy akármilyen külső átalakuláson is ment keresztül a családi élet, és beállt szülő-gyermek között is változás, egynek nem szabad hiá­nyoznia: a szeretet összetartó erejének. Ha a szülő szereti gyer­mekét, és megismertette vele a hitet, „az igazi értékeket”, akkor nyugodtan engedheti el a kezét, az önállóság útjára bocsáthatja, az nem lesz zsákutca, sőt szíve­sen vissza is jön, a szülői szeretet „utcájába”. Ha a gyermek a szü­szetörik, ellopják. Ha csak addig­ra teljesen el nem rozsdáll az ösz- szes alkatrésze. Ezzel együtt sem szűnik meg a pozitív gondolkodásom, nem adom fel az Istentől való szeretet- be és az eleve elrendeltetésbe ve­tett hitemet. Tudom, a szerencse tehetetlen velem szemben. Kép­telen egyetlen sorsjáték gyen­gécske díját is az ölembe hullatni, mert nem kockáztatom azt a ke­veset, amim van. Legfeljebb ro­hamszerűen, de azt mindig ak­kor, amikor a föld túloldalán bo­lyong levélbe zárva a szerencse. Más oldalát mutatja a kérdés, amikor számba veszem az így igencsak megmaradó lehetősége­imet. Nincs belőlük sok. Most aztán féljek a jövőtől, vagy úgy kutassam a tegnapot, mintha valami váratlanul majd visszaüt­ne rám? Van ilyen. Tegnap az is­teni szerencsémet hírül adó levél­lel jött egy másik levél. Benne az állt, hogy a törvényesített ötéves lakásadó-mentességemet nem kapom meg csak úgy ukmuk- fukk, azt kérvényezni is kell, s ha nem kérvényeztem idejében, megbírságolnak. Most már csak az a kérdés, hogy mi az előnyö­sebb és olcsóbb: egy összegben öt évre előre kifizetni az ingatlan­adót, vagy a hatósági bírságot? Ennél már csak az a nagyobb di­lemmám, hogy miért nem érke­zett a szerencselevél két nappal korábban? Akkor most a jegyzet helyett talán a leveleket írnám. lői szeretetet szív szerint éli, nem kívánja a szülőtől, hogy halála előtt „feküdjön be a koporsóba”, „vessen le mindent”, és kerüljön teljes függőségbe, amikor még van energiája, amit családja javá­ra fordíthat. Persze a szülő is böl­csen tegye ezt, és ne „kaszáljon be” gyermeke területére. Ha a családban mindenki megtalálja a helyét, helyreáll az életközösség, amely a társadalom számára nél- külözheteden. Az az életközös­ség, amelyben az egymásra fi­gyelés a döntő. Ahol a szülőket idő előtt nem fektetik be a „ko­porsóba”: szeretedenség, kiszol­gáltatottság és nemtörődömség „halálába”. Ahol a szülők netán hamis szeretettel nem siettetik gyermekeik elvágyódását a szü­lői háztól. Amikor a gyermek nem teher, hanem áldás, az öreg nem nyűg, hanem „még jó a ház­nál”, mert a családban mindenki­nek helye van. Az ilyen családi élet nem „zsákutca”. Sipkái Sándor, Gömörpanyit Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (592 33 401) fax: (592 33 338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (582-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Klein Melinda (582-38-316, 582 38 317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (582-38-315) Politika, Háttér: Malinák István (582-38-309) Gazdaság: Sidó H. Zoltán (582-38-311), Kultúra: Szabó G. László (582-38-315) Vélemény, Kópé, Nagyvilág: Kövesdi Károly (582-38-315) Sport: Tomi Vince (582-38-340) Fotó: Dömötör Ede (582-38-261) Tördelő: Szarka Éva Kiadja a Grand Press és a Petit Press Rt., Dostojevského rád 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexöj Fulmek, tel.: 592-33-101, fax: 529-67-472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály, tel.: 592-33-201, fax.: 529-20-051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály -,tel.:592 33 401, fax: 592 33 338, Román Schlarmann - pénzügyi osztály, tel.: 592-33-169 Marketing: 592-33-274, lapterjesztés, laprendelés: 592 33 403, tel./fax: 592 33 339 Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 824 88 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX49.; Telefax: 582-38-343; 582-38-331, Telefon: 582-38-332, 582-38-262, 592- 33-200, e-mail: reklama@ujszo.com ; inzercia@vyvsme.sk ; Szedés, képfeldolgozás a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Előfizethető a kiadónál. Terjeszti a PrNS Rt, a D. A. CZVEDLER KFT. - Somorja, az ABOPRESS KFT. a Szlovák Posta Rt. és kisterjesztők. Külföldi megrendelések: Versus ES-Vyvoz dacé, Kosická 1,813 80 Bratislava. Az újságküldemények feladását en­gedélyezte: RPP Bratislava Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 724/92. In­dex: 48271. A szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap Kommentár Koalíciós dzsungel Jegyzet Olvasói levél

Next

/
Thumbnails
Contents