Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-06 / 49. szám
2 2000. december 6. Vélemény Kedves nézőink, esti híreink elején megtudják, miért lépett ki a szlovák kormány a Magyar Koalíció Pártjából... Rajz: MS-Rencín Felülnézet A szerencse fiának lenni Szűcs Béla Egyre gyakrabban tűnik úgy, hogy a koalíció politikai dzsungel. Ember legyen a talpán, aki képes figyelemmel követni a pártok manővereit, kiszámítani lépéseik következményeit. Ezért is válunk fásul- takká, s nő az egyik pártot sem támogatók százalékaránya. Ez pedig rossz jel. A pártok átrendeződése, a kormányt támogató képviselők fészkelődése csak fokozza a labilitást. Közben a kormányfő azt bizonygatja, a koalíció kibírja a választásokig. Ehhez azonban az kellene, hogy határozottan teljesítse a kormányprogramot. Sajnos, a miniszterelnök elégedett a programteljesítéssel, a pártok pedig mellébeszélnek, ha a magyar koalíciónak ígért intézkedések kerülnek szóba. A lagymatag érvek mögül mindig előbújik a „hazafiság”. A regionális nyelvek európai chartájának elfogadását például azért ellenezte a nemzeti párt, mivel állítólag kötelezővé tenné, hogy magyar vidékeken Holland humánum Kövesdi Károly _______ Eg y-egy társadalom fejlettségi fokáról sok minden árulkodhat, a demokratikus intézményrendszertől a szociális ellátottságig, a szabadságjogoktól a tolerancia hatásfokáig. E kategóriák említésekor kevesen gondolnak a humánumra, például arra az alapvetőjogra, hogy az ember maga rendelkezzék az életéről. E tekintetben Hollandia példát mutatott az egész világnak: a tulipánok hazájában ugyanis hamarosan legálissá válik az eutanázia; már csak a felsőháznak kell elfogadnia a törvényt (aminek semmi akadálya). Ezzel kapcsolatban talán nem lenne haszontalan nálunk is megpróbálkozni egy közvélemény-kutatással: érdekes lenne tudni, vajon hogyan vélekedik a szlovákiai társadalom a legalapvetőbb emberi jog, az élethez (és a halálhoz) való jog kérdéséről. Tartok tőle, hogy erre még soká kell a hivatalokban a szlovákok is megtanuljanak magyarul. Mintha ezeken a helyeken nem lehetne alkalmazni szlovákul tudó magyarokat. A magyar egyetem létesítése pedig nemcsak nálunk, Romániában is probléma. A „nemzeti érdekek” hívei jól tudják, hogy egy magyar egyetem nemcsak értelmiséget képez, hanem a szellemi élet, az identitás fontos bázisa; ezért kiötlötték, hogy a magyar egyetem megnyitásáról ne a hatalmat gyakorló kormány döntsön, hanem a nyitrai egyetem tudományos tanácsa. De a nevesí- tetlen földek kezelésének megoldását is több párt ellenzi, attól tartva, hogy a magyarok belelátnának, kiknek kótyavetyélik el a magyar falvakhoz tartozó földeket. A mostani átláthatatlan helyzet megfelel a hivatalok „érdekeinek”. Eközben a miniszterelnök bizonytalansága tovább bomlasztja az egyre ingatagabb kormányt. Szerencsére saját érdekében egyik párt sem meri megtenni a véget jelentő ballépést. várnunk, hiszen a szlovákiai ügynökségek azt hiszik, nálunk mindenkit csak a párt- preferenciák kérdése izgat; azzal kelünk, és azzal fekszünk, munka és szórakozás közben sem tudunk másra gondolni. Mintha abból állna az életünk, hogy nem gondolunk az életre, csak a zsebüket tömő, a saját érdekeiket hajszoló politikusokra. Pedig a legutóbbi sikertelen népszavazásból lehetett volna okulni: nehéz beismerni, de valószínű, hogy a társadalom nagy részének a könyökén jön ki a politikai dzsumbuj, és más dolgok érdeklik. Például maga az élet. Csehországban már a hollandiai hír után néhány nappal megállapították, hogy a cseh társadalom nagyobb része helyeselné az eutanázia megengedését. Igaz, egy képviselő azonnal kijelentette: a cseh törvény- hozás konzervatív, s valószínűleg nem fogadna el üyen törvényt. De legalább nem hagyja őket hidegen a téma. Azt is mondhatnánk: a cseh társadalom ennyivel fejlettebb a miénknél. Dusza István _______________ Mi kor, ha nem most találják valakik legalkalmasabbnak az embereket mindannak a befogadására, ami a szerencséről, a hitről, a félelemről és a bűntudatról szóló maszlag? Advent ideje van, s ha egy pillanatra is megrendül bennünk a várakozás öröme, betolakodnak helyébe az anyagi hívságok. Erre a pillanatra lesnek olyan ismeretlenek is, akik levelekkel veszik célba gyengeségeinket. Az elsőt még eldobtam, gondolva arra a sok levélre, amiket iskolásként eltökélt szenvedéllyel másoltam le legalább hatvan- szőr, s küldtem el - akkor még csupán öt példányban - azoknak, akiknek szerencsét kívántam. De legfőképpen az ösztönzött, hogy engem találjon meg a szerencse. Persze jómagam egyetlen levelet sem kaptam. Ha más haszna nem volt is ennek a szorgalmamnak, legfeljebb a macskakaparásszerű írásomnak lett némi karaktere, mire közép- iskolás lettem. Ezzel együtt a dolgaim azóta sem változtak sokat. A szerencse messze elkerül, talán attól riad meg mindig, hogy rohamszerűen, mint valami fellángolás, kellene megközelítenie engem, amikor sorsjegyet vagy más szerencsejátékot váratlan ötletektől vezérelve vásárolok. Mondják: a szerencse nem azonos az isteni kegyelemSzeretet és zsákutca Az ezredfordulón az egyik legsérülékenyebb közösség a család. Az élet egyik legnagyobb ajándéka a gyermekáldás. Milyen örömmel készítik a fiatalok a fészket kicsinyüknek! Amíg az életre készül, a diákévekben innen indul, és ide tér vissza, testilelki táplálékot itt kap. Aztán egyszer csak elvágyódik, szűknek érzi a házat, az otthont, a szülői perspektívát. Terhesek lesznek azok, akik eddig terhet vettek le a válláról: szülők, nagyszülők, esetleg testvérek „akadályozzák” az érvényesülést. Elfelejti, hogy amikor kicsi korában sántákálva jött hazafelé, alig bírt járni, az anya ijedten kérdezte: „Hát téged mi lelt? - A kövek közt jöttem haza, és megcsúszott a lábam, a bokám beszorult, s most nagyon fáj. Jaj -szisszent fel a gyermek -, né nyúlj hozzá, nagyon fáj!” Anyja borogatta, kenőccsel bekente. „Most ülj nyumel, az életutunkat kísérő teremtői áldással. Meg aztán vak is, s ehhez igazán nincs szükség emberbaráti szeretette vagy holmi levelekre. Igen, mostanság is levelekkel akarják valakik becserkészni a szerencsét. Méghozzá olyanokkal, amelyeket már nem kézzel írnak. Még az a jobbik eset, ha számítógéphez kapcsolt nyomtatóval, nem pedig fénymásolóval sokszorosítják a ma már húsz példányban elküldendő levelet. Talán ezért is emelték fel a kötelezően elküldendő másolatok számát a négyszeresére. De igencsak megbüntetik azt, akinek sem számítógépe, sem nyomtatója nincs. Az körmöl- heti hússzor az immár két levélből kompilált egyet - hajaj, az idők negyven év alatt sokat változtak! Hacsak valamifajta fénymásoló gépeket, papirosokat gyártó és árusító multinacionális kartell az állami postákkal szövetkezve nem bújt meg a dolog hátterében. Gondoljuk csak el: egyetlen személy hússzor másoltatja le a kapott levelet. Testvérek között is kifizet értük darabonként egy koronát. Borítékokat vásárol, postára adja valamennyit. Mindezt megcsinálják százezren, ami csak az ő esetükgodtan, és pihentesd, majd este édesapád megnézi, hogy mit tegyünk vele.” Előttem van egy tapasztalat. A gyermek elköltözött a városba. Néhány év múlva a szülők beköltöztek a városba gyermekükhöz. De egyszer csak ismét megjelentek „örömünkre” a faluban. „Visszajöttünk, mert a feleségemmel úgy döntöttünk”- mondta az apa. Az történt ugyanis, hogy leányuk azt akarta, adják el a házukat a faluban, és adják nekik a pénzt. így náluk „meghúzódhatnak” egy szobában a még munkaképes szülők. Az apa ezzel hárította el leányuknak az ajánlatát: „Levetkőzni csak lefekvéskor kell”. Ők pedig még nem fekszenek le, még élnek, és nem akarnak teljes anyagi függőségbe kerülni azzal, hogy „levetkőznek”. Ezért jöttek vissza a faluba, a sajátjukba, és nem osztanak „örökséget” idő előtt. Ugye, ismerősek ezek a tapasztalatok? Tüdomásul kell vennünk azt is, hogy a családi élet ma már ben minden más költségekkel együtt kétmillió levél, s ez a nyomtatványi díjtétellel beszorozva is 10 millió korona bevétel a postaköltségen. De abban a pü- lanatban kétmillió személy kezdi el fénymásolni a címére érkezett leveleket, s hamarosan ők is elküldik a rájuk kirótt húsz levelet, ami már 40 millió levélre felragasztott 200 millió korona értékű postabélyeget jelent... Nem folytatom tovább, mert az egy levélnek álcázott két levél lényegi tartalmára már nem maradna hely. Jelzi ugyanis a levél szerzője, hogy mindez az ismert francia zarándokhelyről indult el, de igazából Amerikából küldte az elsőt egy fiú, akin segített az isteni csoda. Immár kilencszer kerülte meg a világot, s minderről Isten és Jézus nevében tájékoztatja a címzetteket. A láthatólag önálló levélként íródott második részben már Venezuelában vagyunk, de nem feledjük Dél-Afrikát, mert a levél kering a föld körül. Nekem viszont nyomban végem lesz, de legalább olyan nagy baj ér, hogy magam sem fogom megtudni: ez a jegyzet eljutott-e a szerkesztőségbe. Nem nyerek szerencsejátékokon, nem kapok ajándékba autót, s amim van, az is leég, ösznem úgy élhető, mint fél évszázaddal ezelőtt. Az apától nem veszik át a fiák a földdel együtt a földművelést is, vagy az ipart az iparostól, amint egyik ismerősöm tette, akit édesapja rábeszélt a mesterség elsajátítására négy gimnáziumi év után, noha tovább szeretett volna tanulni. Örömmel gondolok vissza gyermekkoromra, amikor testvéremmel együtt nevelkedtünk, gyermekek, szülők, nagyszülők egy házban, egy családban békességben éltünk. Ezért vallom, hogy akármilyen külső átalakuláson is ment keresztül a családi élet, és beállt szülő-gyermek között is változás, egynek nem szabad hiányoznia: a szeretet összetartó erejének. Ha a szülő szereti gyermekét, és megismertette vele a hitet, „az igazi értékeket”, akkor nyugodtan engedheti el a kezét, az önállóság útjára bocsáthatja, az nem lesz zsákutca, sőt szívesen vissza is jön, a szülői szeretet „utcájába”. Ha a gyermek a szüszetörik, ellopják. Ha csak addigra teljesen el nem rozsdáll az ösz- szes alkatrésze. Ezzel együtt sem szűnik meg a pozitív gondolkodásom, nem adom fel az Istentől való szeretet- be és az eleve elrendeltetésbe vetett hitemet. Tudom, a szerencse tehetetlen velem szemben. Képtelen egyetlen sorsjáték gyengécske díját is az ölembe hullatni, mert nem kockáztatom azt a keveset, amim van. Legfeljebb rohamszerűen, de azt mindig akkor, amikor a föld túloldalán bolyong levélbe zárva a szerencse. Más oldalát mutatja a kérdés, amikor számba veszem az így igencsak megmaradó lehetőségeimet. Nincs belőlük sok. Most aztán féljek a jövőtől, vagy úgy kutassam a tegnapot, mintha valami váratlanul majd visszaütne rám? Van ilyen. Tegnap az isteni szerencsémet hírül adó levéllel jött egy másik levél. Benne az állt, hogy a törvényesített ötéves lakásadó-mentességemet nem kapom meg csak úgy ukmuk- fukk, azt kérvényezni is kell, s ha nem kérvényeztem idejében, megbírságolnak. Most már csak az a kérdés, hogy mi az előnyösebb és olcsóbb: egy összegben öt évre előre kifizetni az ingatlanadót, vagy a hatósági bírságot? Ennél már csak az a nagyobb dilemmám, hogy miért nem érkezett a szerencselevél két nappal korábban? Akkor most a jegyzet helyett talán a leveleket írnám. lői szeretetet szív szerint éli, nem kívánja a szülőtől, hogy halála előtt „feküdjön be a koporsóba”, „vessen le mindent”, és kerüljön teljes függőségbe, amikor még van energiája, amit családja javára fordíthat. Persze a szülő is bölcsen tegye ezt, és ne „kaszáljon be” gyermeke területére. Ha a családban mindenki megtalálja a helyét, helyreáll az életközösség, amely a társadalom számára nél- külözheteden. Az az életközösség, amelyben az egymásra figyelés a döntő. Ahol a szülőket idő előtt nem fektetik be a „koporsóba”: szeretedenség, kiszolgáltatottság és nemtörődömség „halálába”. Ahol a szülők netán hamis szeretettel nem siettetik gyermekeik elvágyódását a szülői háztól. Amikor a gyermek nem teher, hanem áldás, az öreg nem nyűg, hanem „még jó a háznál”, mert a családban mindenkinek helye van. Az ilyen családi élet nem „zsákutca”. Sipkái Sándor, Gömörpanyit Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (592 33 401) fax: (592 33 338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (582-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Klein Melinda (582-38-316, 582 38 317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (582-38-315) Politika, Háttér: Malinák István (582-38-309) Gazdaság: Sidó H. Zoltán (582-38-311), Kultúra: Szabó G. László (582-38-315) Vélemény, Kópé, Nagyvilág: Kövesdi Károly (582-38-315) Sport: Tomi Vince (582-38-340) Fotó: Dömötör Ede (582-38-261) Tördelő: Szarka Éva Kiadja a Grand Press és a Petit Press Rt., Dostojevského rád 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexöj Fulmek, tel.: 592-33-101, fax: 529-67-472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály, tel.: 592-33-201, fax.: 529-20-051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály -,tel.:592 33 401, fax: 592 33 338, Román Schlarmann - pénzügyi osztály, tel.: 592-33-169 Marketing: 592-33-274, lapterjesztés, laprendelés: 592 33 403, tel./fax: 592 33 339 Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 824 88 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX49.; Telefax: 582-38-343; 582-38-331, Telefon: 582-38-332, 582-38-262, 592- 33-200, e-mail: reklama@ujszo.com ; inzercia@vyvsme.sk ; Szedés, képfeldolgozás a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Előfizethető a kiadónál. Terjeszti a PrNS Rt, a D. A. CZVEDLER KFT. - Somorja, az ABOPRESS KFT. a Szlovák Posta Rt. és kisterjesztők. Külföldi megrendelések: Versus ES-Vyvoz dacé, Kosická 1,813 80 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 724/92. Index: 48271. A szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap Kommentár Koalíciós dzsungel Jegyzet Olvasói levél
